Kelet Magyarország, 2014. június (71. évfolyam, 127-150. szám)
2014-06-10 / 133. szám
2014. JÚNIUS 10., KEDD KELET Játék határok nélkül Nem hittem a fülemnek, amikor először hallottam a rádióban, hogy húsz év után visszatér a Játék határok nélkül, ráadásul mi, magyarok forgatjuk az új részeket! Emlékszem, amikor kisgyerek voltam, rajongtam az európai országok között zajló tévés vetélkedősorozatért. Összeült az egész család a képernyő előtt, mindenki választott egy színt, szurkoltunk, és nevettünk a gyakran lehetetlennek tűnő, de mindig vicces feladatokon. Akkoriban még nem volt ennyi csatorna, mint most, de ha lett volna, a legtöbben akkor is ezt a műsort választják, mert a szülőknek végre nem kellett attól tartaniuk, hogy a gyermekeik erőszakkal szembesülnek a vetélkedés alatt. És nekünk nem is hiányzott az „öldöklés”, lekötötte a figyelmünket a buzdítás és a győzelem felett érzett öröm. Jó volt leülni a tévé elé, mert akkor még nem sekélyes mondatok köszöntek vissza rosszul megválogatott „színészek” szájából, és nem köpködte egymást nyolc-tíz, négy fal közé zárt idióta. Egy szó, mint száz: hamarosan újra lesz értelme bekapcsolni a tévét. Addig meg fogja csak tovább a port, ahogy eddig is tette. ALexandra.Csaki@kelet.hu A Roszatom elviszi a sérült paksi elemeket ! MOSZKVA. Még az idén elszállítják Magyarországról a paksi atomerőműben 2003- ban megsérült fűtőelemeket - nyilatkozta a Roszatom illetékes szakembere hétfőn a moszkvai Atomexpón. A Paksi Atomerőmű 2. blokkjában 2003. április 10-én történt súlyos üzemzavar, amelynek során tisztítás alatt lévő fűtőelemek sérültek meg. Eltávolításuk 2006. október 15-én kezdődött meg. mti Közös ima: „A békéhez nagyobb bátorság kell, mint a háborúhoz” vatikánváros. A katolikus egyházfő, az izraeli és a palesztin elnök békére való felhívásával zárult a Ferenc pápa által kezdeményezett békeima vasárnap a vatikáni kertekben, ahol zsidók, keresztények és muzulmánok imádkoztak a békéért. A közel-keleti békeima végén a katolikus egyházfő, Ferenc pápa úgy fogalmazott, „a békéhez nagyobb bátorság kell, mint a háborúhoz”. Az egyházfő kijelentette, a Szentföldért mondott imádság előrelépés azon az úton, amely az egységet a megosztottság elé helyezi. Simon Peresz izraeli államfő kijelentette: a békét nem könnyű elérni, de az izraeli és a palesztin szülőknek is kötelessége, hogy békét teremtsenek gyermekeiknek, még ha ez áldozatokat és kompromisszumokat is követel. Mahmúd Abbász palesztin elnök olyan békét kért, amely igazságot, méltó életkörülményeket, szabadságot és független palesztin államot biztosít. MTI Simon Peresz, Mahmúd Abbász és Ferenc pápa fotó: getty images „Mi a magyar sajtó vagyunk” A fővárosban tiltakoztak fotó: mti „Egyre kevesebb a kormánytól független hang.” Civil tüntetés a fővárosban. BUDAPEST. A szabad sajtóért demonstráltak civüek hétfőn I Budapesten, a Kossuth téren, ! majd átvonultak a Magyar Telekom Krisztina körúti székházához. „Majd megunják...” Ferencz Gábor, az Átlátszó I blog munkatársa a Kettős Mérce blog által szervezett demonstráción, a Kossuth téren azt mondta: a média bekebelezése folyamatosan zajlott, egyre kevesebb a kormánytól független „hang”, most pedig sorra kerülnek azok, akikre eddig „nem volt idő”, akik eddig nem értettek a szóból. Hozzátette: ezzel nincs vége, addig nem fog a hatalom megnyugodni, amíg nem szerzi meg a teljes kontrollt. Utalva Gyurcsány Ferenc 2007-es beszédére, amikor azt mondta, lehet tüntetni, majd megunják és hazamennek, Ferencz Gábor hangsúlyozta: minden miniszter- elnök ugyanezt gondolja. „Lehet oknyomozni, lehet sajtót csinálni, majd megunják és hazamennek. (...) Mi a magyar sajtó vagyunk, tesz- szük, amit tennünk kell” - mondta. A Kossuth térről a demonstrálok a Lánchídon és az alagúton keresztül a Magyar Telekom Krisztina körúti épülete elé vonultak, a tömeg az alagút egyik végétől a másikig ért, közben többször azt skandálták: „Szabad ország, szabad média”, „Nem kell Orbán, nem kell Lázár, magyar népnek nem kell császár”. Érdemes jóba tenni A Krisztina körúton Schönberger Ádám aktivista hangsúlyozta: Lázár Jánossal, a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel „érdemes jóban lenni”, mert a Magyar Tele- kommal is elbocsáttatta az Origó hírportál főszerkesztőjét. Elmondása szerint a Telekom akkor nem fog engedni a kormánynak, ha a fogyasztók nyomást gyakorolnak a cégre, ezért arra kérte hallgatóságát, hogy mondják le előfizetéseiket. Ezen kívül a csak „kormánypropagandát” közlő médiumok bojkottját is szorgalmazta. MTI Bajnai Gordont váltja a Házban Budapest. Kétnapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés a héten, a képviselők először tehetnek fel kérdéseket a harmadik Or- bán-kormány tagjaihoz. Az Országgyűlés keddi határozathozatalai közben elfogadhatja azt a kormány- párti javaslatot, amely értelmében a fővárosi közgyűlésnek a főpolgármester mellett a 23 kerületi polgármester és a kompenzációs listáról bekerült kilenc képviselő lesz a tagja. A Fidesz kezdeményezésében enyhítené az önkormányzati képviselőkre vonatkozó ; összeférhetetlenségi szabályokon, és az önkormányzati voksoláson is bevezetné a többes ajánlás rendszerét. A Ház ülése kedden 13 órakor kezdődik. Szelényi Zsuzsanna, az Együtt-PM politikusa veheti át a Bajnai Gordon volt kormányfő által visszaadott független parlamenti mandátumot. Az ellenzéki szövetség vezetője már az Országgyűlésbe kerülése után jelezte, hogy választási indulása ellenére sem ül be a parlamenti patkóba. MTI Életfogytig: az idén rendezik Budapest. Trócsányi László igazságügyi miniszter szerint az év végéig a kormány „valamilyen formában” rendezni fogja a tényleges életfogytiglani büntetéssel kapcsolatos helyzetet. A tárcavezető ezt egy tévéműsorban mondta. Kijelentette: az Emberi Jogok Európai Bíróságának van joggyakorlata, de véleménye szerint a bíróság döntése egyoldalú volt. A Strasbourgs testület nem vizsgálta, hogy ha az alkotmányban a „kemény büntetőpolitika” mellett egyszerre kegyelmezési rendszer is van - fejtette ki. Az Emberi Jogok Európai Bírósága elsőfokú ítéletében elmarasztalta Magyar- országot a tényleges, vagyis a felülvizsgálat lehetőségét kizáró életfogytiglani szabadság- vesztés büntetés miatt. mti Isten csodálatos igazsága A magyarországi egyházak vezetői pünkösd üzenetéről. Esztergom. A Szentlélek békességet hoz, összekapcsolja az embereket és a népeket - mondta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek az esztergomi bazilikában bemutatott pünkösdvasárnapi szentmisén. Úgy fogalmazott: a Szentlélek békéje eligazít a mindennapi életben, bölcsességet ad, „a zűrzavaros, mindennapi rohanás helyett megmutatja, hogy mitévők legyünk”. Erdő Péter szerint „az átlagos emberi gondolkodás, a világ lelke bátortalan”, fél a jövőtől, minden elköteleződéstől, áldozatot is vállalni tudó szeretettől, a házasságtól és fél a gyermek vállalásától is. Pedig a másik ember, a legkisebb gyermek is „önálló, halhatatlan méltóságú”. „Itt van Krisztus közöttünk” Pünkösd Isten csodálatos igazságáról szól - hangsúlyozta Bölcskei Gusztáv tiszántúli református püspök vasárnap a debreceni Református Nagytemplomban tartott igehirdetésében. A Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke Esterházy Péter írót idézte, aki egy helyen azt írta: „kutya nehéz úgy hazudni, ha az ember nem ösmeri az igazságot”. „Az író kimondja: mi itt, a földön bukdácsoló, nyomorult emberek még hazudni sem tudunk az igazság ismerete nélkül” - hirdette a nagytemplom szószékéről Bölcskei Gusztáv, hozzátéve: pünkösdkor kiderül, mi az igazság, Isten csodálatos igazsága, amikor a tanítványok megtapasztalják, hogy „itt van Krisztus közöttünk”. Ősi, titokzatos Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke szerint pünkösd ünnepe lehetőséget biztosít a hívőknek, hogy élő kapcsolatot alakítsanak ki Istennel. Az elnök-püspök a budapesti Deák téri evangélikus templomban bemutatott istentiszteleten azt mondta: a pünkösd talán a legtitokzatosabb és legősibb ünnep. MTI (§> Pünkösd Csíksomtyóban Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita is részt vett a magyar zarándokok között a csíksomlyói búcsún. FOTÓ: MTI, KOSZTICSÁK SZILÁRD <§) Újraállították Tisza István szobrát Orbán Viktor miniszterelnök reményét fejezte ki, hogy Tisza István szobrának újraállítása „egy új, nemzetépítő korszak megindulásának szimbóluma lehet”. A kormányfő hétfőn Budapesten, a Kossuth Lajos téren tartott szoboravatáson fogalmazott így. fotó: mti, beliczay László Ez fenntartható? Díj a sajtónak a Telekomtól MSZP: Inkább Deák Ferencnek BUDAPEST. Az MSZP ellenzi Tisza István szobrának felállítását a Kossuth Lajos téren, mert a párt szerint a politikus sem saját korában, sem később nem fejezte ki a nemzet egységét, és ezen életének tragikus vége sem változtat. Az ellenzéki párt jobban szerette volna, ha Tisza István helyett Deák Ferenc szobrát helyezték volna el a Kossuth Lajos téren, mert az ő személye és tevékenysége „megkérdőjelezhetetlenül jobban” fejezi ki az összetartozást - áll a közleményben - tudatták a szocialisták. mti Budapest. Ismét díjazta a fenntarthatósággal foglalkozó publikációkat a Telekom. A kiírók a fenntarthatósággal kapcsolatos környezeti, társadalmi, gazdasági jelenségekről, kezdeményezésekről szóló hazai publikációkat és biogokat díjazták. A 2013 októbere óta megjelent anyagokkal lehetett pályázni. Alulnézet kategóriában a fogyatékkal élők életmódját naturálisán bemutató cikksorozatával nyert Kempf Zita, a Nők Lapja Café újságírója. Nagylátószög kategóriában nyertes Hegyeshalmi Richárd az index.hu-n publikált „Ha így megy tovább mind bele- döglünk” című írásából kapunk sokkoló státuszjelentést a klímaváltozásról. Mindkét kategória szerzője félmillió forint pénzdíjat kap a Telekomtól. A háromszázezer forintot érő blog-kategóriadíjat Haga- ra-Nagy Nóra nyerte a Propolisz - nagyvárosi zöld életérzés bloggal. ÉKN Devizaárfolyam (2014.06.06.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 303,59-1,26 USA dollár 222,64-1,28 Svájci frank 249,40-0,62 Angol font 374,21-1,06 Román iej 69,12-0,22 Ukrán hrivnya 18,75-0,11 Horvát kuna 40,05-0,22 Lengyel zloty 73,67-0,28 <9 http://www.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB