Kelet Magyarország, 2014. június (71. évfolyam, 127-150. szám)

2014-06-05 / 130. szám

2014. JÚNIUS 5., CSÜTÖRTÖK Zentaiék bizakodva várják a máriapócsi futamot fotó: bognár János Teljes gázzal nyomják majd a Zentai-f ivérek A driftbajnokság máso­dik fordulóján régi piló­ták új autókkal fognak körözni. DRIFT. Felkészülni, vigyázz, rajt! A driftkedvelők már előre dörzsölgethetik a tenyerüket, hiszen hatalmas gumifüstölés lesz pünkösd vasárnapján és hétfőjén a máriapócsi Rabó- csiRingen. Az Oláh Gumi Fesztiválon a ralikrosszozók bajnokságá­nak harmadik fordulója mel­lett a hazai profi driftbajnok­ság második megmérettetése következik. A bajnokság szlovákiai nyi­tányán érvényesült a papír­forma, hiszen a címvédő má­tészalkai Grózinger Zsolt nyert a tavalyi ezüstérmes Szántó Nikolett előtt. Sierra helyett Fiesta A szintén szálkái Zentai-fi- vérek hiányoztak a szezon kezdéséről, ám a pünkösdi viadalon már mindent belead­nak majd a minél sikeresebb szereplésért. A tavalyi összesí­tésben tizedik Zentai Attila új autóval vág neki a pontvadá­szatnak, a jó öreg Sierrát egy vadonatúj Fiestára cserélte.- A Sierrán már nagy változ­tatásokra lett volna szükség, ezért döntöttem úgy, hogy új autóval indulok. Nemrégiben tesztelhettem is a Rabócsi- Ringen, és jó félórát autóztam úgy, hogy csak akkor álltam, amikor kerekeket cseréltünk. Jól ment az autó, remélem, Június 8., vasárnap 9.30-10.45: Szabadedzés ROB 11.-11.45: Szabadedzés OAV 12-13.15: Időmérő edzés ROB 13.30-14.15: Időmérő edzés OAV 14.30-15.45: 1. előfutam ROB 15.45-16.30: 1. előfutam OAV 17-20: edzés és kvalifikáció Drift majd a versenyen is így lesz, és elkerülnek a technikai problémák. Szeretnék bizton­ságosan végig menni a pün­kösdi versenyen és persze mi­nél előrébb zárni - vélekedett Zentai Attila. Fivére, Sándor a megszo­kott Focus volánja mögé fog Június 9., hétfő 9-9.45: 2. előfutam OAV 10-11.15: 2. előfutam ROB 11.30-12.15: 3. előfutam OAV 12.30-13.45: 3. előfutam ROB 14-14.45: Döntők OAV 15-16.15: Döntők ROB 16.15-17: Betétprogram, Majka & ülni, az autók új designt is kaptak, mégpedig igen muta­tósat.- A szlovákiai nyitányra nem mentünk, mert messze volt és inkább pihentünk, készültünk a máriapócsi versenyre. Én is tesztelhettem az autót a Rabó- csiRingen és minden rendben Curtis koncertje ________________________ 17-20: elődöntő, döntő Drift ralikrossz országos bajnokság OAV: ralikrossz országos amatőr verseny © http://www.szon.hu Hírek. A régió és a világ hírei. volt. Remélem a versenyen is így lesz, és szeretném teljes gázzal nyomni - így Attila. Sikerre éhes pilóták A máriapócsi pályán nép­szerű szálkái pilóták mellett többen is szeretnének futam­győzelemmel, vagy értékes helyezésekkel kirukkolni, a régi, ismert versenyzők kö­zül sokan új autókkal vágnak majd neki a várhatóan izgal­mas és látványos körözésnek. A többszörös Európa-bajnok Kerényi Ádám az idén pon­tozóbíróként a bírói csapatot erősíti. KM-ML Az Oláh Gumi Fieszta menetrendje A remek hangulatú bemutató résztvevői fotó: tudósítónktól Csellel gáncsolták egymást Közös edzés a magyar judo válogatott tagjai­val. CSELGÁNCS. Az A-Z-ig Egye­sület szervezésében a közel­múltban gyereknapi sport- rendezvényen vehettek részt a megyénkben cselgáncsozó gyerekek. A nyíregyházi sta­dion műfüves focipályáján rendezett bemutató edzést megnézték és a gyakorlatok­ba bekapcsolódtak a magyar válogatott judosok, így Tóth Krisztián, Gercsák Szabina és Joó Abigél, valamint birkózók, Kiss Balázs és Szabó László. Hasznos tanácsokat kaptak Az érdeklődők nagy örömére még egy játékos birkózó judo Debrecenben is remekül úsztak a Nyírsuli fiataljai ÚSZÁS. Ismét letették a név­jegyüket a Nyírsuli ifjú úszói. Ezúttal a hétvégén a debre­ceni Hajós Alfréd Nagydíjon léptek rajtkőre, a versenyen 16 egyesület 220 versenyzője indult. A fiatalok mellett olyan ki­váló versenyzők is tempóz­tak, mint az Európa-bajnok és világbajnoki bronzérmes Kis Gergő és a portugál bajnok­ságon második helyen végző Papp Márk. A lányoknál a két kimagas­ló hosszútávúszónk, Sibalin Flóra és Szilágyi Nikoletta is versenyzett az 1200 méteres pénzdíjas emlékszámban. A Nyírsuli úszói közül Tisza Ákos, Cserfalvi Olaf, Szakács Adorján, Hatházi Dóra, Török Ninetta, Garai Balázs és Kiss Anasztázia mérték össze a | tudásukat az ország számos pontjáról érkező klubok ver­senyzőivel. A nyíregyháziak végül ti­zenöt éremmel tértek haza, a legjobbakat, az egyes utánpótlás korosztályokat a szervezők értékes sportfel­szerelést tartalmazó ajándék- csomaggal jutalmazták, km Eredmények Tisza Ákos:!. 100 gyors (58,82). Cserfalvi Olaf: 1.100 gyors (1:09,81), 100 hát (1:22,4), és 200 vegyes (2:51,5). 2.100 pillangó (1:16,29). Szakács Adorján: 3.100 gyors (1:12,3) és 100 pillangó (1:19,15). Hatházi Dóra: 2.100 gyors (1:06,09) és 200 pillangó (2:41,74). Törők Ninetta: 1.100 gyors (1:13,16). 2.200 vegyes (3:01,68). 3.200 mell (3:26,39) és 100 pillangó (1:26,64). Kvizmegfejtés Hol született Bíró Lajos szobrász, akinek néhány szatmári városban és a fővárosban j is állnak szobrai? d)Csenger ' sport.szon.hu Juhász Bence fotó: tudósítónktól A nagyobbak között is megy tenisz. Nyolc évesen immár másodszor versenyzett az Fio- es kategóriában, vagyis a két esztendővel idősebbek között Juhász Bence. A Nyíregyházi Tálentum TE teniszezője Eger­ben, a Sólyomszem-kupán szerepelt, amelyen két győzel­met aratva és a csoportjában egyetlen vereséget elszenved­ve végül a harmadik helyen végzett. km mérkőzésre is sor került Tóth Krisztián és Kiss Balázs rész­vételével. A judot gyakorló gyerekek az élsportolóktól tanácsokat, segítséget és további inspirá­ciót kaptak, hogy kitartsanak a sportág mellett. km Sport. A régió ás nagyvilág sportja Milán az élre tájolta magát Nehéz pályák várták az országos döntő résztve­vőit. Tájfutás. Kiválóan szerepel­tek az NYVSC tájfutó szakosz­tályának diákjai a gyereknap hétvégéjén Pécsett és Mánfán megrendezett országos táj­futó diákolimpián. A diáko­limpián a teljes utánpótlás mezőny - 10 évesek is - részt vehetnek, így nagy létszámú, jellemzően 50-60 fős kategó­riákban küzdöttek a gyerekek a helyezésekért. A nehéz pályákon kívül egyik nap a meleggel, majd a változékony idővel - napsü­tés, felhőszakadás, jégeső - is meg kellett küzdeniük a gye­rekeknek. A rövidtávú ver­A fiatalok kitettek magukért seny technikás és sok ellen­őrző pontos pályáit Sztojka Milán teljesítette leggyorsab­ban a kategóriájában, míg Ba­goly Luca hatodik helyen ért célba. A normál távú versenyen Nagy Bettina a dobogó har­FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL madik fokára állhatott fel, Tóth Nóra mindössze 6 má­sodperccel maradt le az érem­ről, Sztojka Milán az ötödik helyet szerezte meg. A verse­nyen részt vettek a baktaló- rántházi kistérség továbbju­tott diákjai is. km Tájfutás: Diákolimpia, országos döntő Sprint táv. FII. kcs (58 induló): 1. Sztojka Milán (nyíregyházi Apá­czai), 13. Lakatos Mátyás (Apáczai), 17. Kovács Béla (Nyírtass) 23. Jóvári Norbert (Apáczai). F III. kcs: (57): 28. Tóth László (Apáczai), 36. Balku Levente (Apáczai). FIV. kcs: (60): 19. Bíró Imre (Nyírkércs), 21. Szulics Máté (Apáczai). NII. kcs: (55): 6. Bagoly Luca (Kertváros), 10. Nagy Bettina (Apáczai). NIH. kcs: (57): 15. Tóth Nóra (Apáczai). NIV. kcs: (38): 31. Nagy Dóra (Szent Imre), 32. Sztankula Bianka (Nyírkárász). Normál táv. FII. kcs: (46): 5. Sztojka Milán, 11. Lakatos Mátyás, 26. Jóvári Norbert (Apáczai). FIV. kcs: (56): 19. Bíró Imre (Nyírkércs), 24. Szulics Máté (Apáczai). Nil. kcs: (47): 3. Nagy Bettina (Apáczai), 30. Bagoly Luca (Kertváros). NHL kcs: (58): 4. Tóth Nóra (Apáczai). NIV kcs: (36): 27. Nagy Dóra (Szent Imre) Végül legyőzték a Balatont Ezen a versenyen különösen jóleső érzés volt célba érni fotó: tudósítónktól Két nyíregyházi váltó is teljesítette az Ultraba­laton távját a nonstop versenyszámban. atlétika. Összesen 34 nyír­egyházi sportember, a Nike Futóklub immár Nyírségi Fu­tók SE színeiben szereplő ver­senyzői gondolták úgy, hogy meghódítják a Balatont. Az Ultrabalaton elnevezé­sű viadalon nem más várt a bátrakra, mint egyéniben vagy váltóban körbefutni a magyar tengert, teljesít­ve a 212 kilométeres távot. Sajnos, a két egyéni induló ezúttal nem járt sikerrel. A tavaly a távot már telje­sítő Tihor Csaba 180 kilomé­ternél kényszerült feladni a versenyt, az ultrafutó fizikai fájdalmat nem érzett, mentá­lisan nem bírta el a terhet. Az először próbálkozó Kubovics Éva ellenben 120 kilométer­nél sérülés miatt volt kény­telen feladni a versenyt. De hát ahogy a futók mondása tartja: „Van úgy, hogy a hegy győz. És ez így van jól, mert ha mindig az ember győzne, akkor már a hegy nem is hegy lenne.” Váltóban is versengtek A csapatok ellenben legyőz­ték a hegyet, vagyis esetünk­ben a Balatont. Két váltó a nonstop versenyben ért célba, az öt versenyzőből álló Nike Futóklub Nyíregy- háza-Vegyesfelvágott fan­tázianevű csapat, Makkai Éva, Váradi Hedvig, Váradi Szilvia, Pivnyik László és Paulik Attila összetételben 18:19:04 óra alatt ért célba, míg a Nyírségi Futrinkák Trió elnevezésű hármas (Dankó Ágnes, Gnándt István, Babosi György) 22:23:24 órás idővel teljesítette a távot. Rajtuk kívül a kétnapos versenyben résztvevő csapa­tok is indultak, ők öt, kilenc és tíz versenyzőből álló vál­tókban tudták le a távot. Egy volt a közös a résztvevőkben: átélve a verseny hangulatát, jövőre is visszavágynak majd oda. KM-BT

Next

/
Thumbnails
Contents