Kelet Magyarország, 2014. június (71. évfolyam, 127-150. szám)

2014-06-28 / 149. szám

2014. JÚNIUS 28., SZOMBAT 16 ’jj&Wi W&fáM ÄS&J d KELET I m mmm*mf* Dakota Johnson (balra) és húga, Stella Banderas fotó: getty images Még a saját apja sem kíváncsi a sztár filmjére Don Johnson attól tart, elaludna az erotikus filmen. los Angeles. Nagyon büszke a lányára Don Johnson, hiszen Dakota viszonylag ismeret­len színésznőként megkapta A szürke ötven árnyalata női főszerepét. A Miami Vice című sorozat 64 éves sztárja ennek ellené­re nem fogja megnézni a saját lányát a filmben. Nem mintha prűd lenne, és félne az eroti­kus jelenetektől, más oka van erre. „Nem szoktam ilyen fil­meket nézni, mert halálra un­nám magam rajtuk” - mondta lakonikusan Johnson. Közben újabb rekordot döntött az erotikus bestseller, pontosabban a szerzője. E L Ja­mes, akinek valódi neve Erika Leonard, tavaly napi 100 ezer fontot keresett a trilógiának köszönhetően, és ezzel az ötö­dik leggazdagabb brit szerző lett. Összesen 44 millió fontos teljesítményével persze meg sem tudta közelíteni a Hány Potter-sorozat szerzőjét, J. K. Rowlingot, aki 570 millió fon­tos vagyonával sokáig fog még a brit írói toplista első helyén tartózkodni. UIP Megér egy mosolyt A nyúl bemegy a boltba, ás kér a medvétől két répát.- Nincsen! - válaszolja a medve. A nyuszika szomorúan elkullog. Két óra múlva bemegy a boltba:- Két répát kérek!- Nincs, de ha még egyszer bejössz, és kérsz 2 répát, kilapítalak egy kalapács­csal, és a kutyáknak adlak vacsorára! A nyuszika elkullog, és két óra múlva újra bemegy a boltba:-Van kalapács?- Nincs.- És kutyák?-Azok sincsenek!- Akkor kérek két répát! © További viccek humor.szon.hu ■ Szépítkezés A tűrőképességem határán vagyok: annál jobban semmit nem utálok, mint amikor a hajamat húzzák... fotó: getty images Tiltólistán Clinton könyve Sanghaj. Érzékeny tartalma és kínai vonatkozásai miatt sem angolul, sem kínaiul nem kerül a polcokra Hillary Clinton volt amerikai külügy­miniszter Nehéz választások című könyve a kelet-ázsiai országban. Bár hivatalosan nem tiltot­ták be Clinton külügyminisz­teri terminusát felelevenítő visszaemlékezéseit, a könyv kiadását a kínai kiadók és könyvterjesztők visszautasí­tották. MTI Örökre gyerekek maradnak Minden kisfiú elképzeli, milyen klassz lehet egy kukáskocsin utazni, dolgozni, vagy táncolni. A nagyra nőtt gyerekek meg is valósították mindezt._________ O További videók video.szon.hu A nap videója KELET-TAXI W imUZQHUEtÜHXI www.szon.hu További képek és videók Shirley MacLaine özvegy a Kanári-szigeteken A film felvételei hete­kig tartanak a spanyol szigeteken. LOS ANGELES. Shirley MacLaine és Matt Walsh vígjátékot for­gat a Kanári-szigeteken - ér­Shirley MacLaine FOTÓ:GETTY tesült a deadline.com holly­woodi portál. Andy Tennant Wild Oats rimű komédiájában Jessica Lange, Demi Moore és Billy Connolly is szerepel. MacLaine özvegyet alakít, aki egy számí­tógépes baki következtében váratlanul egy csekket kap, amellyel elinal, mielőtt visz- szavonhatnák tőle. Walsh és Connolly szélhámost játszik. A bakancslista és a Thelma és Louise keverékeként jellem­zett filmet az észak-amerikai piacon a Weinstein Company forgalmazza, külföldön pedig a Sony terjeszti majd. A nyolcvanéves Oscar-dí- jas színésznő szintén sokat dolgozik. Ősszel mutatják be például Elsa & Fred című ro­mantikus vígjátékát. MTI Több hasznos fejlesztés érkezik a YouTube-ra multimédia. Amióta a Google megvette a YouTube-ot, tör­tént néhány olyan változás, amely nem igazán tetszett/ tetszik a felhasználóknak. A YouTube most olyan fejleszté­seket jelentett be, amelyek jó irányba mozdítják el az oldalt. Először is hamarosan képes lesz lejátszani io8op videókat, 6o FPS sebességgel, ami első­sorban az új konzolok tulajdo­nosainak örvendetes tény (ter­mészetesen ki kell választani ahhoz, hogy működjön) - írja a pcworld.hu. Hamarosan arra is lehetőség lesz, hogy a rajon­gók pénzt (borravalót) adjanak közvetlenül a YT-on keresztül a tartalomszolgáltatóknak, a YouTube-kreátoroknak. Ah­hoz, hogy az elkészített videók érdekesek és izgalmasak le­gyenek, a Youtube 7500 olyan hangeffektet és háttérzenét kínál, amelyet mindenki jog­díj fizetése nélkül használhat fel. Sőt, a feliratok, fordítások elterjedése is könnyebb lesz: ha valakinek idegen országból vannak nézői, feltölthetik a sa­ját fordításaikat arra a feliratra, amelyet a YT-kreátor készített. Mindezt egy videóban is meg lehet nézni: a YT alkalmazottai beszélnek. ékn Edina, az újfehértói diáklány nagy izgalommal készült élete első fotózására, amellyel régi álma vélt valóra. fotó: racskótibor ■> Valóra vált az álom Magyarok is a Szigeten FOTÓ: INTERNET Több mint kétszáz ma­gyar előadó lép fel az idei Sziget fesztiválon. Budapest. A kétszáz magyar fellépő közül négy, az Ivan and the Parazol, a Mary Pop- kids, a Punnany Massif, vala­mint egy egyelőre meg nem nevezett csapat a nemzetközi nagyszínpadon fog játszani az idén a Szigeten. Magyar zenekarok 2009 óta nem léphettek a Sziget feszti­vál nemzetközi nagyszínpa­dára, kivételt csak a temati­kus napok (például a magyar dal napja, nulladik és mínusz egyedik napi koncertek), va­lamint egy-egy lemondás miatti beugrás (Ladánybene 27, Tankcsapda) jelentett. Az Ivan and the Parazol idén magyar zenekar adja a nyitóbulit a nagyszínpadon: a 2014-es Sziget „himnuszát” jegyző Ivan and the Parazol augusztus ll-én hétfőn a mí­nusz egyedik nap első fellé­pőiéként kapott lehetőséget a szervezőktől. „A Sziget-himnuszt előadó zenekarnak igyekszünk ko­moly hazai és nemzetközi Megjelenést adni a kampány során, de szeretnénk egyéb lehetőségeket is kínálni is­mertségük növelésére. Amellett, hogy kapcsola­taink révén segítjük őket a nemzetközi porondokon, úgy gondoltuk, a Sziget nagyszín­padán is lépjenek fel” - idézte Gerendái Károly főszervezőt a fesztivál MTI-hez pénteken eljuttatott közleménye. A Sziget második legna­gyobb színpada, az A38 sátor szintén a külföldi fellépőké volt az elmúlt években, de az idén itt is lesz egy magyar, az Irie Maffia, amely így akár tíz­ezer néző előtt is játszhat, mti Hét év, hétezer szívműtét A kínai szívgyógyász legfiatalabb páciense 5 éves volt. PEKING. Hét év alatt több mint hétezer olyan gyereket ope­rált meg egy kínai orvos, aki szívbetegséggel jött világra - számolt be a nem minden­napi teljesítményről a kínai média. A szívspecialista Csang Vej-ta, aki egyben a kínai hadsereg kantom helyőrségi parancsnokságához tartozó kórház szívsebészetének igaz­gatója, a műtétek mellett 200 ezer kilométert utazott az or­szágban ingyenes vizsgálatok, szűrések lehetőségét megte­remtve gyermekek ezrei szá­mára. Csang legfiatalabb páci­ense ötéves volt. A China Daily című lap be­számolója szerint a sebészeti beavatkozások és a szűrések egy 2007-ben indított helyi jó­tékonysági program részeként ingyenesek voltak. A főorvos és kórházi csapa­ta az idők folyamán több mint húsz új eljárást fejlesztett ki veleszületett szívbetegségek sebészeti kezelésére. mti Elárverezett Ceausescu-bútor Kolozsvár. Egy bukaresti ár­verésen 55 ezer euróért (kö­zel 17 millió forintért) kelt el Nicolae Ceausescu egykori román kommunista diktátor juharfából készült irodabúto­ra - közölte az Artmark aukci­ós ház közleménye alapján a Mediafax hírügynökség. A hét elején tartott aukciót - a szervező szerint - éppen a diktátor irodabútora tette az idény legnagyobb érdeklő­déssel várt árverésévé. A bú­tor végül a kikiáltási ár öt és félszereséért talált gazdára. Továbbra is nagy érdeklődés mutatkozik a kommunista dik­tatúra és a Ceausescu család relikviái iránt. Az 1989 decem­berében kivégzett diktátorpár ingóságainak zömét 1999 és 2001 között értékesítette árve­réseken a román állam. MTI HIRDETÉS

Next

/
Thumbnails
Contents