Kelet Magyarország, 2014. június (71. évfolyam, 127-150. szám)

2014-06-18 / 140. szám

743282 2014. JÚNIUS 18., SZERDA KELET Királynő lenne az első udvarhölgyből A tavalyi verseny má­sodik helyezettjeként többre vágyik a nyír­egyházi hölgy. NYÍREGYHÁZA, A Miss Interna­tional Hungary első udvar­hölgye: Lukács Réka. Amikor tavaly eljutott a tudatáig, bizsergető érzés kerítette ha­talmába. Azóta érettebb lett egy évvel, és minden porci- kájával arra törekszik, hogy ez hangozzon el augusztus 15-én: a Miss International Hungary győztese 2014-ben... Lukács Réka!- Természetesen amellett, hogy szeretném megnyerni a rangos versenyt, fel kell ké­szülnöm arra az eshetőségre is, ha nem engem jelölnek az első helyre.- Az idei mezőny szerin­tem erősebb a tavályinál, épp ezért még nagyobb ered­ménynek tartanám, ha oda tudnék kerülni a legjobbak közé a végén - mosolyodott el az önbizalomhiányban korántsem szenvedő, erőtől duzzadó nyíregyházi hölgy. Még szép: azért indult el, hogy az önmaga számára emelt lécet átugorja. S ha már legutóbb második lett, szeret­né megkoronázni a teljesít­ményét. Szereti Nyíregyházát- Nálam elég korán bevillant az, hogy királynő szeretnék lenni. Előttem van a kép: há­rom éves koromban belelép­tem a legjobb barátnőmnek, vagyis anyukámnak a ma­gassarkújába, aztán a fejemre tettem a műanyag koronát, és máris királynőként tipeg­tem. Arról álmodtam, hogy egyszer „igaziból” is az lehe­tek. Balatonfüreden éltem nyolc évig, utána költöztünk Nyíregyházára, ezt tekintem azóta is az otthonomnak. Sze­retem ezt a gyönyörű várost, ahová köt a családom, a bará­taim és a sok-sok élmény, ami itt ért. Tavalyelőtt elindultam a Miss Alpok Adria verse­nyen, és elnyertem a Sóstó szépe címet. A 2013-as Miss Internatio­nal Hungary döntője előtt ha­talmas pluszt adott a felkészí­tőtábor. Bár nagyon feszített tempóban haladtunk előre, igazán remek volt a hangulat. Ahogy a fináléban felléptünk a színpadra a szeretteink és több száz néző elé, a gyönyö­rű bálteremben tényleg mind a huszonnégyen királynőnek éreztük magunkat. Tudtuk: természetesen csak egyvalaki lehet a király­nő, mégis óriási dolog, hogy az első udvarhölgynek vá­lasztott a szakmai zsűri. Ez a legrangosabb szépségver­seny, ráadásul a győztes, Öt­vös Brigitta a negyedik lett a világversenyen, ami a valaha volt legnagyszerűbb magyar eredmény. Angolul perfekt- Teljes mértékben elégedett lehettem a második helyezé­semmel. Bevallom, nem szá­mítottam rá. Elhatároztam, hogy a megszerzett tapaszta­lattal, egy évvel érettebben ismét benevezek. Mögöttem van az első tanév tapasztalata a Gazdasági Főiskola Külkeres­kedelmi Karán, a nemzetkö­zi gazdálkodási szakon, ahol mindent angolul tanulunk. A spanyol nyelv is nagyon közel áll hozzám, de szíve­sen hallgatnék japán szót is... Ugyanis az idei verseny győz­tese Tokióban képviseli Ma­gyarországot. Jelenleg abban a fázisban tart a kiválasztás, hogy hetente egy induló esik ki, augusztus közepére szűkül le teljesen a finálé mezőnye.- Ez a verseny nem csak a szépségről szól. A legkülön­félébb napi hírekhez, történé­sekhez kell hozzászólnunk, véleményt alkotnunk magya­rul és angolul. Én olyan küzdő lány vagyok, aki magának ál­lítja fel a lépcsőfokokat, senki sem hajt engem. Senki nem írja elő nekem például a jóté­konyságot, én alapból ilyen Ez „a” szépségverseny! A nemzetközi Miss Interna­tional szépségverseny nem csak egy a sok hasonló jel­legű vetélkedő közül, hanem „a” szépségverseny. Ötven­négy esztendeje rendezték meg először a világon. A Miss World, Miss Universe, Miss Earth és a Miss International szépségversenyt nagyságuk, szervezettségük, díjaik, is­mertségük és elismertségük okán a The Big Four (A Nagy Négy) néven emlegetik. Ezért is komoly szakmai elisme­rés, hogy a nyíregyházi Lu­kács Réka lett Ötvös Brigitta királynő első udvarhölgye a Miss International Hungary 2013-on. vagyok. Rendszeresen viszek élelmet az Állatbarát Alapít ványhoz a kutyusoknak Sikerült jelképes, 100 fo­rintos áron jegyekhez jutnom, szeretnék 30 állami gondozott gyereket elvinni egy színdarabra a Móricz Zsigmond Színházba. Ebből is látszik, nem pusztán arról szól a v e r - * s e ny, hogy ott va- 1 gyünk a ki- 2 futón. A Miss Inter- | n a - ft i tional Hun­gary 2014-et megelő­ző reality show a világhá­lón nyomon követhető. Ti A szava­z a s . m i s s Lukács Réka international.hu oldalon Lu­kács Réká­ra is lehet voksolni. Az udvar­hölgyre, aki szíve szerint megko­ronázná igyeke­zetét. KM-LTL FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A NYÍRBÁTOR VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK (székhely: 4300 Nyírbátor, Szabadság tér 7.) megbízása alapján az OTTHON Ingatlanügynökség (székhely: 4400 Nyíregyháza, Hősök tere 14.) kétfordulós, nyilvános pályázat keretében történő ÉRTÉKESÍTÉSRE MEGHIRDETI az önkormányzat tulajdonában álló alábbi ingatlanokat: Hely Térmérték, (m2) megnevezés Hrsz. Licit induló ára (Ft. áfás) Bánatpénz ______ÜT)______ 1. Nyírbátor, Gyulaji úti lakó park területén 15 db családi házas építési telkek­15.000.000.-Ft. 1.500.000.- Ft. 2. Nyírbátor, Császári út (belterületi ingatlan) 1035 nr beépítetlen terület 7008/3. 5.995.000.-Ft. 600.000.- Ft 3. Nyírbátor, Császári út (belterületi ingatlan) 483 m2 beépítetlen terület 7008/1. 2.430.000.- Ft. 240.000.- Ft 4. Nyírbátor, Kossuth u. 30. 2715 m2 „lakóház udvar” 1954. 13.575.000.-Ft. 1.360.000.- Ft 5. Nyírbátor, Szabadság tér 24. 119 nr üzlet, raktár 2528/5/A/l. 20.230.000.- Ft. 2.000.000.- Ft 6. Nyírbátor, Szabadság tér 24. 104 m2 iroda 2528/5/A/2. 11.648.000.-Ft. 1.170.000.-Ft 7. Nyírbátor, Szabadság tér 22. 242 m2 iroda komplexum 2527/1/A/10. 30.000.000.- Ft. 3.000.000.- Ft Az első fordulóban a részletes pályázati kiírásnak megfelelő tartalmú pályázat 2014. július 22. napján (kedd) 12.00 óráig nyújtható be. A második fordulóban a zártkörű versenytárgyalásra a részletes pályázati kiírásban meghatározott időpontban kerül sor. A kiíró fenntartja magának azt a jogot, hogy az eljárás bármely szakaszában a felhívást indoklás nélkül visszavonja, vagy a pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa. A részletes pályázati kiírás - melyben foglaltak ismerete és betartása az érvényes pályázat benyújtásának elengedhetetlen feltétele - átvehető: a Nyírbátor Város Önkormányzat Városfejlesztési irodájában, illetve letölthető: a www.otthoningatlan.com honlapról. További információk kérhetők személyesen vagy telefonon vagy e-mail-ben: Nyíregyháza, Hősök tere 14. fsz./l. szám alatt - Otthon Ingatlanügynökség, Bartos József: 0036-20-9691-693, vagy a 06(42)407-476 telefonszámon. E-mail: otthoningatlan@chelto.hu Nyisztor Antalné 80 éves születésnapod alkalmából nagyon sok boldogságot kívánunk neked. Fiad Antal, menyed Erika és unokáid Roland és Richárd. A hirdetés a legjobb befektetés Kedvezményre jogosító kupon a Kelet minden olvasójának! újdonság! Megnyitott az Atlantika Vizividámpark! Sok-sok újdonsággal: vadonatúj pizzeria, családi csúszda, ahol az egesz család együtt csúszhat! Minden csütörtökön családi nap, mindenkinek 1500 Ft a belepőjegy. 1 méter alatti gyerekek és a családdal érkező 70. életévét betöltött nagyszülők belépése ingyenes! Európá­ban csak nálunk! Úszás Sonyval, a 300 kg-os oroszlánfókával. 1-et fizet 2-t kap belépőjegy a kupon, vagy a hűségkártya felmutatójának. Akción kívüli felnőtt belépő 2500 Ft /fő. Érvényes: 2014. június 14-étől augusztus 31-éig. Más kedvezménnyel nem vonható össze. Szeretettel várunk mindenkit I H | 1 I 2014-ben is! www.atlantika.hu Tel: 0645-570-112 KELET Hőségkártya Kísérjen minket Európa 1. számú építőipari cégének útján. Legyen tagja csapatunknak! Csapatunk erősítéséhez a FRISSBETON Kft. betongyártási területére, Nyíregyházára ■ GÉPKEZELŐ Referenciaszám: HU-2014-011316 munkatársat keresünk. Terület / Munkavégzés helye: Frissbeton Kft. / betongyártás / Nyíregyháza / változó. A belépés dátuma: azonnal. Feladatok:- számítógép-vezérelt betonkeverő gép üzemeltetése,- napi javítások, időszakos karbantartások elvégzése. Elvárások:- nehézgép-kezelői jogosítvány,- önálló munkavégzés,- problémamegoldó képesség. Előny:- gépszerelő, lakatos és/vagy villanyszerelő végzettség,- építőipar/betongyártás területén szerzett gyakorlat. Kapcsolata rtó: KENESEI Tibor, telefon: 06-30/991-9450. Az önéletrajzokat az alábbi címen várjuk: 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 8/A. \ További aktuális állásajánlatokért keresse fel „ \ honlapunkat: www.strabag.hu -> Karrier 1 \-----------------------------------------------------­sRISSBETÖN Nyerjen belépőjegyet a Kelettel! 100 szerencsés előfizetőnk páros belépőt nyerhet a VAKREPÜLÉS SZÍNJÁTSZÓ TÁRSULAT zenés-interaktív estjére! Mit keli tennie? Vágja ki ezl a szelvényt és küldje be szerkesztőségünk címére! (Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6.) Kérdés: Hol rendezi meg június 25-én a Vakrepütés színjátszó társulat a zenés interaktív estjét? D Móricz Zsigmond Színházban □ Szabadtéri Színpadon □ Kossuth téren A nyertesek neveit a június Z5-a lapszámban közöljük. Beküldési határidő: 2014. június 20.12 óra. Időpont 2014. június 25. (szerda) 20:00: Helyszín: Szabadtéri Színpad. 4400 Nyíregyháza Benczúr tér 22. Támogató jegy: 1000 Ft A jegyek megvásárolhatóak eí elvételben a Damjanich utca Név: Cím: Tel.: Hűségkártya sorszáma: KELET HIRDETÉSEK

Next

/
Thumbnails
Contents