Kelet Magyarország, 2014. június (71. évfolyam, 127-150. szám)

2014-06-18 / 140. szám

2014. JÚNIUS 18., SZERDA KELET Lakva ismerték meg egymást a bátoriak Erdei Zoltán (balra) éten járt a gólszerzésben, de az itt háttérben lévő Ambrusz Árpádnak sincs oka a szégyenkezésre, sőt... fotó: pusztai Sándor Túlteljesítették az eredeti célt, a tavaszi szezonra még eredmé­nyesebb lettazNBIII-as csapat. LABDARÚGÁS. Lehetett volna hetedik is a Nyírbátori FC, de a megszerzett nyolcadik helyezéssel is az NB III Kele­ti csoportjának első felében végzett a legutóbbi harmad- osztályú bajnokságban a me­gyebeli színeket egyedüliként képviselő csapat. Ha azt vesz- szük, hogy az évad elején a biztos bentmaradás volt a hi­vatalos cél, akkor aligha sava­nyú a szőlő Bátorban. Csalódást nem okoztak- Minimálisan a tizenkettedik hely, vagyis a biztos megka­paszkodás elérése volt a cél, majd amikor az őszi szezon után a tizedik helyen fordul­tunk, akkor már nem akartuk alább adni - értékelte a baj­nokságban történteket Már­ton István, az NYFC edzője.- A lehetőségeinket ismer­ve reálisnak, sőt, kicsit talán erőn felülinek mondható a szereplésünk, azt gondolom, csalódást semmiképpen nem okozott a csapat. Az őszi sze­replésünket némileg még befolyásolta, hogy tapaszta­latot kellett szereznünk, meg Bátort bizonyítvány Az NB lll-as futballcsapat mutatói Őszi szezon: 16 mérkőzés, 6 győzelem, 3 döntetlen, 7 vereség, 26-29-es gólkülönb­ség,21pont __________.__________ Tavasszal: 14 mérkőzés, 6 győzelem, 5 döntetlen, 3 vereség, 23-15,23 pont Végeredmény: 8. Nyírbátor 30 12 8 10 49-44 44 kellett ismernünk egymást, hiszen nemcsak a csapat, ha­nem én is új voltam. Érkezett tíz játékos, belőlük nem lehet egycsapásra csapatot gyúr­ni, és végül a tizenhat mér­kőzésen huszonegy pontot gyűjtöttünk. Mindenképpen pozitívum, hogy ezt a meny- nyiséget tavasszal úgy sike­rült felülmúlnunk, hogy ke­vesebb fellépésünk maradt: tizennégy találkozón szerez­tünk huszonhárom pontot. Az összeszokottság terén léptünk elsősorban előre, sta- bilabbakká váltunk, jobban megismertük egymást, erre utal, hogy az őszi huszonki­lenc kapott gólunkat tizenötre csökkentettük. Az őszi szezon hajrájában megkezdett veretlenségi so­rozatot a tavasz elején alapo­san megtoldotta a társaság, amely végül tíz mérkőzésen és 11 fordulón keresztül (a kizárt Eger elleni pontokért nem kellett megküzdeni a pá­lyán) nem talált legyőzőre. Ez a széria alapozta meg a bátori­ak középcsapat-státuszát. Kevés gól az új csatároktól- Ezidő alatt kiderült, hogy bárki ellen esélyesek vagyunk pont vagy pontok szerzésé­re, sőt a játék képe alapján az egész bajnokság során csak a DVSC-DEAC elleni idegenbe­li, őszi mérkőzésen voltunk teljesen esélytelenek - véli Márton István. - Nagyon fi­atal csapatunk volt, akadt olyan mérkőzésünk, amikor hat huszonegy éven aluli já­tékost is a pályára küldtünk, ebből adódóan a végén ki­csit görcsössé vált a társaság, mert bár a kitűzött célt már teljesítettük, még inkább sze­rettünk volna megfelelni az elvárásoknak. Ez a fajta nyo­más hazai pályán még inkább érezhető volt mint idegenben, így a végén otthon buktunk el több pontot, ami a hetedik he­lyünkbe került. Talán amiatt is, mert a táma­dásban jártas futballisták nem mindig remekeltek. Holott a téli erősítések egyértelműen azt célozták meg, hogy a gól­gyártást illetően lépjen előre a társaság.- Ha valamiben hiányérze­tem lehet a szereplésünkkel kapcsolatosan - és ami mi­att nem tudtunk még több pontot gyűjteni, ezáltal még előrébb végezni - az a táma­dójátékunk - mondta a szak­vezető. - Ezt láttuk ősszel is, és valóban, ennek érdekében igyekeztünk a támadószekci­ót megerősíteni a két szezon között. Érkezett a magasabb osztályú rutinnal rendelke­ző Nagy Dávid és Szilágyi Norbert, akik közül előbbi a balul elsült ebesi kalandja után hónapokat hagyott ki, és az Ausztriából hazatért társa sem volt talán a legjobb állapotban. Mindketten meg­sérültek a felkészülés végére, ezért mérkőzéseket hagytak ki, és utána nem tudták azt a teljesítményt nyújtani, ami elvárható lett volna tőlük. Akaratbeli gondokat náluk sem tapasztaltam, de az öt, illetve a két szerzett gól ré­szükről kevésnek mondható. Főleg úgy, hogy a helyzeteik meg is voltak. Példát mutató „öregek” így aztán a.ll találatig jutott Erdei Zoltán lett a házi gólki­rály, aki 36 évesen is gyakran kilóg a csapatból - úgy értjük, felfelé...- Rutinos támadónk an­nak ellenére is végig reme­kül teljesített, hogy a civil életben még több munkát vállalt, ezzel párhuzamosan több edzésről is hiányzott, sőt akadt olyan mérkőzés, amikor el kellett tekintenünk a játékától - beszélt az egyik legjobb teljesítményt nyújtó játékosáról Márton István. - Ő az a játékos, aki hozzáállásban is példát mutat a fiataloknak, és ilyen téren ugyancsak ki­emelendő Ambrusz Árpád is, akit az egész bajnokságban nyújtott teljesítménye alapján a csapat legjobbjának tartok. Szilágyi Krisztián a sérülései ellenére mindig összekapta magát, ő egy olyan jól mecs- cselő játékos, akiben mindig meg lehet bizni. Akadtak még olyanok, akik megbízható tel­jesítményt nyújtottak, mások talán egy kis csalódást okoz­tak, de ami öröm: a fiatalok fejlődése jól látható volt. Az ő teljesítményük azonban korukból adódóan hullámzó, a legjobb példa erre Lipcsei Márk, aki az ősszel házi gól­királyunk volt, tavasszal vi­szont már nem sikerült beta­lálnia az ellenfelek kapujába. Az ifjak közül a legegyenlete­sebb produkciót Dajka László nyújtotta, de ő már felnőtt rutinnal érkezett hozzánk. Összességében elmondható, hogy a fiatalok a vártnál töb­bet fejlődtek, és ebből a jövő­ben profitálhatunk. Ketten feljebb mennének Ha már a jövő... Mit lehet tud­ni a folytatásról?- A záróvacsora alkalmával beszéltünk a játékosok tervei­ről; két játékoson, a magasabb osztályba vágyó Mészáros Márkon és Dajka Lászlón kí­vül senki nem jelezte távozási szándékát. Előbbit már télen is kereste a Szeged, így, hogy magasabb osztályba jutott, valószínűleg nem fogunk tud­ni versenyezni az ajánlatával, míg Dajka esetében nem a mi kezünkben van a döntés joga, hiszen ő a Nyíregyháza Spar­tacus kölcsönjátékosaként szerepelt nálunk. km-bt Csalódást semmikép­pen nem okozott a csapat. MÁRTON ISTVÁN Évzáró vizsgán adtak számot tudásukról küzdősportok. Vizsga- és te­rületi stílusbajnokságot ren­deztek az Alvégesi Művelődé­si Házban, ahol a tai qi-stílus nyíregyházi és hajdúböször­ményi kungfusai versenyez­tek, és adtak számot mun­kájukról Sigung Miló András nagymester előtt. A gyermek és felnőtt indulókat súlyuk és tudásszintjük alapján párosí­tották össze. KM Goda István Elment a bajnok, az erős ember erőemelés. Tragikus hirtelen­séggel elhunyt Goda István. A nyíregyházi erőemelő bajnok számos hazai címet szerzett sportágában, és több nemzet­közi bemutatón is szerepelt. Utóbb főleg erősember-verse­nyeken vett részt, miközben több alkalommal tartott kami­onhúzó bemutatót legjobb ba­rátjával, Ladamerczki „Pika” Zoltánnal. A hétvégén a pápai orszá­gos masters bajnokságon lett rosszul, a gyors beavatkozás ellenére nem tudták meg­menteni életét. Goda István júliusban lett volna 41 éves, tizenkilenc hónapos kislá­nyát, Lilit, és mellette kitartó élettársát hagyta hátra. km Területi kungfu stüusbajnokság Pusztakezes formagyakortat Fiú gyermek korcsoport: 1. Tóth Dániel (Miló Team), 2. Hadházi Dávid (Hajdúbö­szörmény). 3. ifj. Rimaszombati András és Mucsi Bulcsú (mindketten Miló Team). Fiú kezdő I.: 1. Jászai Tamás (Miló Team j, 2. Nagy Erik, 3. Vas Botond (mindketten Hajdúböszörmény). _____________________ Fiú kezdő II.: 1. Marosi Darrel, 2. Vaskó Dávid, 3. Marsalkó László (mindhárman Miló Team)._____________________________ Fiú haladó I.: 1. Vaskó Dániel (Miíó Team). Fiú haladó II.: 1. Nádasi Bence (Miló Team), 2. Tóth Tamás, 3. Rozs Botond (mindketten Hajdúböszörmény)._______________ Felnőtt férfi: 1. Sajtos Patrik (Miló Team). Szenior férfi: 1. Rimaszombati András, 2. Vaskó István (mindketten Miló Team). Lány kezdő I.: 1. Kovács Petra, 2. Galyas Regina (mindketten Miló Team). Lány kezdő II: 1. Mike Dóra, 2. Törő Noémi, 3. Jászai Enikő, Nagy Nóra és Bácskai Eszter (valamennyien Miló Team). ______________ Lány haladó I.: 1. Marosi Pitta (Miló Team). Lány haladó II.: 1. Plajos Dominika (Miló Team). ____________ Szenior női: 1. Vaskóné Gönczi Mariann, 2. Cseh Gabriella (mindketten Miló Team). Küzdelem Felnőtt férfiak. 100 kg: 1. Rimaszombati András, 2. Vaskó István (MilóTeam). Fiúk. 25 kg: 1. Rimaszombati Ádám, 2. Mike András (mindketten Miló Team). 30 kg, I. csoport: 1. Hadházi Dávid, 2. Vas Botond (mindketten Hajdúböszörmény). 30 kg, II. csoport: 1. Mucsi Bulcsú (Miló Team), 2. Takács Zalán (Hajdúböszörmény). 35 kg: 1. Orbán Balázs és Orbán Győző (mindketten Hajdúböszörmény), 3. Törő Dániel (Miló Team). 38 kg: 1. Fidler Dániel, 2. Marsalkó Tamás, 3. ifj. Rimaszombati András (mindhárman Miló Team). 40 kg, I. csoport: 1. Rozs Botond (Hajdúböször­mény), 2. Fidler Dániel (Miló Team). 40 kg, II. csoport: 1. Jászai Tamás (Miló Team), 2. Török László (Hajdúböszörmény). 46 kg: 1. Nagy Erik (Hajdúböszörmény). 50 kg, I. csoport: 1. Marsalkó László, 2. Marosi Darrel (mindketten Miló Team). 50 kg, II. csoport: 1. Vaskó Dávid (Miló Team), 2. Tóth Tamás (Hajdúböszörmény). 70 kg: 1. Vaskó Dániel (Miló Team), 2. Olsevszki Tamás (Hajdúbö­szörmény). 80 kg: 1. Nádassy Bence (Miló Team), 2. Rozs Levente (Hajdúböszörmény). Lányok. Gyermek korcsoport, 30 kg, I. csoport: l Bácskai Eszter, 2. Mike Dóra (mindketten Miló Team). 30 kg, II. csoport: 1. Nagy Nóra, 2. Jászai Enikő (mindketten Miló Team). 30 kg, III. csoport: 1. Plajos Dominika, 2. Törő Noémi (mindketten Miló Team). _______ _____ Serdülő, 50 kg: 1. Marosi Ditta (Miló Team). * Elmaradhatatlan kodályos fagyizás Eredményes évet zártak a nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola triatlonosai. A kodályos diákok ebben a sportágban három országos diákolimpiái döntőbe jutot­tak be, és összesen négy arany-, két ezüst- valamint egy bronzérmet szereztek. Az évadot az elmaradhatat­lan fagyizás zárta. FOTÓ: KM-SP0RT Bajnokként a válogatottba Szurovcsák Ivett az ifjú­ságiak között szerzett bajnoki címet, és utaz­hat Hollandiába. ÚSZÁS. Az ifjúsági országos bajnokságot 56 egyesület 285 versenyzőjének részvételével rendezték meg Kecskemé­ten. Rajtkőre álltak a Nyírsuli úszói is, akik ismét kiválóan teljesítettek. Váltóban is remek Az élre Szurovcsák Ivett telje­sítménye kívánkozik, hiszen Turóczy Róbert edző tanítvá­nya a 16 évesek korosztályá­ban, 50 méteres mellúszás­ban országos bajnok lett, 100 mellen pedig nagyszerű ver­senyzéssel ezüstérmet szer­zett. Buskó Csenge ÍOO és 200 gyorson egyaránt negyedik helyezést ért el, a 4x100 méte­res gyors- és a 4x100 méteres vegyesváltón pedig hatodik lett a rangos mezőnyben. A váltó tagjai Tomasovszki Mar­86. országos Ifjúsági bajnokság A Nyírsuli versenyzőinek eredményei, 16 éves korosztály, lányok 50 m hát Előfutam: 18. Tomasovszki Martina 33.62 - nem jutott a közép­döntőbe. Középdöntő: 3. Szurovcsák Ivett 1:13.01 - a döntőbejutott. Döntő: 2. Szurovcsák Ivett 1:12.16. 200 m gyors Előfutam: 1. Buskó Csenge 2:06.54 - a döntőbe jutott. Döntő: 4. Buskó Csenge 2:06.33. 50 m pillangó Előfutam: 24. Molnár Laura 30.60 - nem jutott a középdöntőbe. 200 m hát Előfutam: 17. Tomasovszki Martina 2:31.92 - nem jutott a döntőbe. 50 m mell Előfutam: 3. Szurovcsák Ivett 34.01 - a középdöntőbe jutott. Középdöntő: 1. Szurovcsák Ivett 33.29 - a döntőbe jutott. Döntő: 1. Szurovcsák Ivett 33.02. 200 m mell Előfutam: 7. Szurovcsák Ivett 2:41.92 - a döntőbe jutott. Döntő: 6. Szurovcsák Ivett 2:40.35. 200 m vegyes 100 m gyors Előfutam: 2. Buskó Csenge 58.94,14. Molnár Laura 1:01.55 - a középdöntőbe jutottak. Középdöntő: 4. Buskó Csenge 58.63 - a döntőbe jutott, 16. Molnár Laura 1:01.70 - nem jutott a döntőbe. Döntő: 4. Buskó Csenge 58.63. Előfutam: 18. Molnár Laura 2:30.33 - nem jutott a döntőbe. 400 m gyors Előfutam: 10. Buskó Csenge 4:3128 - nem jutott a döntőbe. 400 m vegyes Előfutam: 15. Molnár Laura 5:20.29 - nem jutott a döntőbe. 100 m hát Előfutam: 14. Tomasovszki Martina 1:09.23 - a középdöntőbe jutott. Középdöntő: 14. Tomasovszki Martina 1:09.69 - nem jutott a döntőbe. 4x100 m gyorsváltó Előfutam: 6. Nyírsuli 4:08.99 - a döntőbe jutott. Döntő: 6. Nyír­suli (Buskó Csenge, Tomasovszki Martina, Szurovcsák Ivett, Molnár Laura) 4:06.33. 100 m pillangó Előfutam: 23. Molnár Laura 1:07.82 - nem jutott a középdöntőbe. 100 m mell Előfutam: 3. Szurovcsák Ivett 1:14.78 - a középdöntőbe jutott. 4x100 m vegyesváltó Előfutam: 8. Nyírsuli 4:39.54 - a döntőbe jutott. Döntő: 6. Nyírsuli (Tomasovszki Martina, Szurovcsák Ivett, Molnár Laura, Buskó Csenge) 4:30.20. Szurovcsák Ivett a kecskeméti országos bajnokságon nyújtott teljesítmé­nyével elérte, hogy ott lehet az ifjúsági Európa-bajnokságon FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL tina, Szurovcsák Ivett, Molnár Laura és Buskó Csenge voltak.- Az igazán jó hírt csak ezután kaptuk, Kiss Lász­ló szövetségi kapitány kö­zölte telefonon, miszerint Ivett kiváló teljesítményével bekerült az Ifjúsági Éuró- pa-bajnokságra utazó magyar válogatottba. A júliusi kon­tinensviadalt Hollandiában rendezik, Szurovcsák Ivett 50 és 100 méteres mellúszásban képviselheti hazánkat a leg­jobb európai ifjúsági úszók között. Külön öröm, hogy Ivettel együtt immár három versenyzőm is tagja a magyar válogatottnak - mondta el Turóczy Róbert edző. km

Next

/
Thumbnails
Contents