Kelet Magyarország, 2014. június (71. évfolyam, 127-150. szám)
2014-06-16 / 138. szám
2014. JÚNIUS 16., HÉTFŐ KELET Egyéni rekord, csúcsbeállítás Kovács Ágnes beúszott a hírességek csarnokába Bakosi Péternek az Eb-szinthez sem sok hiányzott FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Bakosi Péter magasra ugrott, Hetebrandt Máté is biztosan nyert. atlétika. Szárnyaltak a Nyírsuli válogatott atlétái szombaton a fővárosi Ikarus-pályán, a Budapest Open egyik legkiemelkedőbb eredményét Bakosi Péter érte el, aki 223 centis egyéni csúccsal nyerte meg a versenyt. Az indulókat sokkolta, hogy a bemelegítésnél Jankovics Dániel sípcsonttörést szenvedett, és bár a „kis” Bakosit is megviselte, ami az egyik legjobb barátjával történt, végül összekapta magát, és remekül versenyzett. Kettőszázhúszig minden magasságot elsőre ugrott, a 223 harmadikra jött össze, és az Európa-bajnoki szintet jelentő 226-hoz sem sok hiányzott. A gyalogló Helebrandt Máté is remekül zárta a szombatot. Válogatott gyaloglónk a Szuperliga öt kilométeres távján állt rajthoz. Pokrovenszki József tanítványa egyéni csúcsot szeretett volna gyalogolni és ehhez mindössze egy század hiányzott, hiszen eddigi legjobb idejét (19:38,77) megismételve ért célba, természetesen az első helyen. Máté hétfőn már Tatán folytatja a felkészülést a zürichi Eb-re. km Helebrandt Máté biztosan nyerte a versenyt fotó: mán László úszás. Kovács Ágnes, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó hivatalosan is bekerült a vizes sportok legkiválóbbjait tömörítő nemzetközi hírességek egyesült államokbeli csarnokába. A jubileumi, 50. beiktatási ünnepséget magyar idő szerint szombat este tartották a Fort Lauderdale-i Hall of Fa- me-ben.- Nagyon örülök, hogy nemzetközileg ilyen formában is elismerik az úszásban elért eredményeimet. Szeretnék köszönetét mondani a családomnak, edzőimnek, csapattársaimnak és mindenkinek, aki bármilyen formában segítette a pályafutásomat, akik nélkül én sem állhatnék ma itt - nyilatkozta a 2000-ben Sydneyben ötkarikás aranyérmes, amellett a különböző mellúszó távokon két vb- és hét Eb-elsőséget is szerzett Kovács, aki jelenleg a Semmelweis Egyetem Test- nevelési és Sporttudományi Kar (TF) nemzetközi igazgatóságának tagja, kommunikációs vezetője. A hírességek csarnokába (hivatalosan: International Swimming Hall of Fame) most 14 sportembert iktattak be, Kovács Ágnes mellett az utóbbi években a tengerentúlon dolgozó úszóedző, Nagy József is ezúttal került be a Hall of Fame-be, amelynek - besorolásuk szerint „halhatatlan” - tagjai között kettejükkel együtt már 36 magyar van. MTI A Mocsai-csapat nem jutott ki a katari vébére kézilabda. Nem jutott ki a jövő évi, katari világbajnokságra a magyar férfi kézilabda-válogatott, miután a selejtező vasárnapi, velenjei visszavágóján 32-26-ra kikapott a szlovén csapattól, így összesítésben 54-5i-re alulmaradt. Mocsai Lajos együttese - amely a múlt heti, veszprémi első meccsen 25-22-re nyert - az 58. percig továbbjutásra állt. A hajrában döntőnek bizonyult, hogy az addig jól játszó Nagy László elfáradt (miként a többiek), és emberelőnyben három gólt kaptunk és egyet sem lőttünk. A szombati meccseken a szerbek nyolcgólos előnyről buktak el a csehek ellen, a kudarc után lemondott Vladan Matics szerb szövetségi kapitány. A németek újabb nagy tornáról maradnak le, miután hazai pályán is egygólos vereséget szenvedtek a lengyelektől. A vb-részvétel azért is fontos lett volna, mert Katarban olimpiai kvóta, illetve olimpiai selejtezés helyezések szerezhetők, azaz a mostani kudarc azt is jelenti, hogy a válogatottnak nagyon nehéz lesz az útja, ha ki akarja harcolni a 2016-os riói ötkarikás szereplést, km Szomorú magyar játékosok (balról): Lékai Máté, Ancsin Gábor és Szöllősi Szabolcs FOTÓ: MTI/KÓVÁCS ANIKÓ Totó: 24. hét, 2. forduló 1. Kolumbia-Görögország 3-0 1 2. Uruguay-Costa Rica 1-3 2 3. Anglia-Olaszország ____________1-2 2 4. Elefántcsontpart-Japán 2-1 1 5. Svájc-Ecuador 2-1 1 6. Franciaország-Honduras lapzárta után 7. Helsinki JK-Vaasa PS 3-0 1 8. Inter Turku-Myllykoski PA. 1-0 1 9. Kuopio PS-Honka ___ 2-0 1 10. SJK-Rovaniemi 1-0 1 11. Mariehamn-Jaro 4-2 1 12. Sp.Gijón-Las Palmas 1 0-1 2 13. Murcia-Cordoba ____lapzárta után 14. Argentina-B.-Hercegovina lapzárta után Tenisz Halléban a férfi tenisztorna döntőjében a korábbi világelső svájci Roger Federer két röviditéses szettben legyőzte a kolumbiai Alejandro Fallát és karrierje során hetedik alkalommal diadalmaskodott a viadalon. Kvízmegfejtés A települést övező Holt-Tisza környéke természetvédelmi oltalom alatt áll. itt található a Tisza legnagyobb gémtelepe is. b) Tiszadobon Ütőcsaládok meccse huszonnégy órán át tenisz. A nyíregyházi Városi Stadion teniszcentruma is része annak a rendezvénynek, amely június 20-2l-én esedékes az ország nyolc különböző városában. A Head24 teniszfesztivál elnevezésű program keretében 20-án, pénteken 16 órától másnap 16 óráig, vagyis éjjel-nappal pattog majd a labda a létesítményben. A névadó jóvoltából két ütőcsalád küzd majd egymással, a regisztrálók nevezésükkor megnevezhetik, hogy melyik ütővel óhajtanak játszani. Az egyes és páros mérkőzések résztvevői óránként váltják egymást, de nem kell vérre menő küzdelemre gondolni, a rendezvény célja ugyanis nem más, mint a sportág népszerűsítése. A nyolc helyszínen (Nyíregyháza mellett a budapesti Vasas-tenisztelep, Győr, Szeged, Pécs, Szekszárd, Ba- latonboglár, Balatonalmádi) a résztvevők között értékes nyereményeket sorsolnak ki, a fődíj egy kétszemélyes út az idei londoni ATP-világbajnok- ságra. km 2014. június 16. hétfő - június 18. szerda Kristálycukor ► 1 kg DIAMANT Karalábé ► I. osztály ► db Kovászolni való uborka ► I. osztály ► lédig ► kg Campus Ementáli sajt ► 250 g ► 1716 Ft/kg Durafood konyhakész rizs ► 4 x 125 g ► 298 Ft/kg Banán ► I. osztály ► lédig ► kg www.penny.hu HIRDETÉS P£NNY Okos megoldás Hosszússemu Ki Konyhakés, fSeónuikm Gyerekjáték 4,38 liter, 685 Ft/litei ► duó kapszula, 48 db, 62,5 Ft/db .OORj Gyűjtse a hűség pontokat, és vigye haza a VíTATEANÁ plüssfigurákat ingyen! pN'lfc CSAKNIOSTI § CSAK MOST! Pontgyüjtés: június 5. és augusztus 19. között. Beváltás: június 5. és szeptember 3. között. Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Részietek a vitateam.penny.hu oldalon. te után rövid időn belül elfogynak, aink listáját megtalálja a www.peni tartásokban szokásos mennyiségben. legkd T