Kelet Magyarország, 2014. június (71. évfolyam, 127-150. szám)
2014-06-16 / 138. szám
2014. JÚNIUS 16., HÉTFŐ KELET Kézmozdulattal irányított okoseszközök - ez a jövő! A menyasszonyok ujján már kevesebb lehet a hely a csillogó gyémántoknak. MULTIMÉDIA. Egyszerre három gyártó is okosgyűrűvel készül betörni a piacra, s egymással versengve kínálnak kedvezményeket az előrendelőknek, s turbózzák kütyüiket kívánatosra. Úgy tűnik legelőször a Ringly léphet a piacra, ahogyan azt múlt csütörtökön be is jelentették. A Ringly kimondottan a hölgyeket célozza A Ringly-n elsőre nem látszik, hogy okos meg négy színben is készülő köves gyűrűjével. Az eszköz rezgéssel jelzi viselőjének, hogy a táskájában lévő okostelefonján SMS-t vagy e-mailt kapott. Gesztusfelismerés A Smarty Ring készítői azonban erre jócskán rálicitáltak. Uniszex külsejű gyűrűjüket úgy alkották meg, hogy a Bluetooth-on keresztül viselője képes legyen az okostelefonja fényképezőgépét, vagy zenelejátszóját is irányítani. Eredetileg már áprilisban megjelentek volna a piacon az eszközzel, ám nem várt problémák miatt egyelőre késnek a debütálással. Nem biztos azonban, hogy az előző két gyártó sietsége kifizetődő lesz. Jön ugyanis a Ring, aminek fejlesztői nem kevesebbet ígérnek, minthogy a kütyü felismeri viselői gesztusait, s az alapján irányítja majd az okostelefon-al- kalmazásokat. Sőt, a tervek szerint a gyűrű képes lenne az otthoni okoseszközökhöz is kapcsolódni, s azokat is irányítani. Nem tudni azonban, hogy mikorra készülnek el vele alkotói, minthogy erről eddig semmilyen információt nem adtak. Ujjuszony Mindent vihet azonban a Fin, azaz uszony, ami szintén okosgyűrűként funkcionál, s a hüvelykujjra kívánkozik. Már előrendelhető, ahogyan a Ringly is, ám képes a rezgőjelzések mellett a gesztusfelismerésre is, s az első darabokat 2015 elején már viselhetik új tulajdonosaik. ékn-fá Még mindig Schobert Norbi a legnépszerűbb Három honapja a fogyiguru posztjai a magyar facebookozók kedvencei. multimédia. A socialbrakers. com minden hónapban kiadja a Föld országainak Face- book-adatait, így természetesen Magyarország sem maradhat ki a lajstromból. A pénteken nyilvánosságra hozott táblázatból kiderült, hogy mely oldalak a legnépszerűbbek, s az is, hogy az adott hónapban melyik bejegyzés nyerte el a magyarok tetszését. Akik figyelemmel követik Schorbert Norbertét, s az általa létrehozott márka oldalát, azok sejthetik már, hogy igen nagy népszerűségnek örvend a fogyiguru. Ezt támasztja alá az is, hogy március és április után májusban is az övé lett a legnépszerűbb poszt, sőt ebben a hónapban a dobogó másik két helyét is elfoglalta. Az első két képen új termékeit promótálja, s játékra csábít (mindkettőt több mint tízezren lájkolták, több ezer hozzászólást Írtak), míg a harmadikon - melyet anyák napja alkalmából posztolt - édesanyával látható kisbabaként - ezt többen tetszikelték, de kevesebb kommentet kapott. Ilyen fokú interakciót rajta kívül még a legnépszerűbb márkák bejegyzései sem tudtak gerjeszteni, ami azt is jelenti, hogy követői nemcsak sokan vannak, de nagyon aktívak is. ÉKN Rajongói imádták ezt a 43 éve készült fotót FORRÁS: FACEBOOK HUNGARY Casiiiás népszerűsége -átlag feset&J Országlijta 18 JÁTÉKOS VÁLASZTÁSA * (§ Caslttas RAJONGÓK SZÁMA 19.200.000 Ronaldo, Messi, Neymar, Rooney, Iniesta, Özil, Casillas, Villa, Benzema és Pique Facebookos rajongóik száma alapján a legnépszerűbb focisták a világon FOTÓ: FACEBOOK Interaktív rajongói térképet csinált a vébére a» Facebook A tíz legnépszerűbb focistáról tudhatjuk meg, hol szeretik őket a legjobban. multimédia. Természetesen a Facebook sem maradhat ki a brazil vb-őrületből, ezért a népszerű közösségi oldal külön aloldalt hozott létre, ahol minden, a futballbajnokság- hoz kapcsolódó hírt, érdekességet megtalálhatnak a felhasználók. A https ://www. facebook.com/worldcup/ oldalon rajongói klubok, focisták oldalai mellett számtalan fotót, videót, játékot találhatunk, természetesen a világ- bajnoksághoz kapcsolódóan. Az oldal jobb felső sarkában pedig azt is láthatjuk, hogy melyik meccsek következnek, s hány óra van még hátra az összecsapásig. Casillast szeretjük A Facebook egyik legjobb ötlete azonban az az interaktív rajongói térkép volt, melyhez saját adataikat használták fel. A világtérképen a Föld - Fb-rajongók száma alapján - legnépszerűbb tíz futballistája sorjázik. Rájuk kattintva a térképen az országok különböző színárnyalatokat „nyernek”, erősségük pedig azt mutatja, hogy mennyire szeretik az adott játékost. A top 10-es listát Ronaldo vezeti 84,8 millió rajongóval, hazánkban azonban ő a legnépszerűtlenebb, tetszési indexe mínuszban van. Magyarországról a legtöbb rajongója a spanyolok kapusának, Iker Casillasnak van, aki a világon a hetedik legtöbb rajongóval rendelkezik. További részleteket a térképre kattintva, vagy az alábbi táblázatunkban találhatnak. ÉKN-FÁ A játékosok és népszerűségük: 1. Ronaldo (Portugália) 84,8 millió Fb-rajongó - magyarországi tetszési indexe -1,4 °/o 2. Messi (Argentína) 58 millió Fb-rajongó - magyarországi tetszési indexe 1 % 3. Neymar (Brazília) 23,6 millió Fb-rajongó - magyarországi tetszési indexe 1,5 °/o 4. Rooney (Nagy-Britannia) 20,9 millió Fb-rajongó - magyarországi tetszési indexe -0,4 % 5. Iniesta (Spanyolország) 20,1 millió Fb-rajongó - magyarországi tetszési indexe 0,5 °/o 6. Özil (Németország) 19,9 millió Fb-rajongó - magyarországi tetszési indexe 0,4% 7. Casillas (Spanyolország) 19,2 millió Fb-rajongó - magyarországi tetszés! indexe 2,2 % 8. Villa (Spanyolország) 14,2 millió Fb-rajongó - magyarországi tetszési indexe 1,2 % 9. Benzema (Franciaország) 13,2 millió Fb-rajongó - magyarországi tetszési indexe 0,3 % 10. Piqué (Spanyolország) 12,4 millió Fb-rajongó - magyarországi tetszési indexe 1,2 % m Iker Casillas fotó: getty images Utazás előtt állítsa át a tabletet! Egy kis odafigyeléssel sokat spórolhatunk a külföldi hálózatok használatával. BUDAPEST. Tovább csökkennek az Európai Unió, valamint Izland, Norvégia és Lichtenstein területén július SMS-küldés és a mobilinternetezés díjai, amelyeket a magyarországi mobilszolgáltatóknak is alkalmazniuk kell - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). A legnagyobb mértékben a külföldről lebonyolított adat- forgalom kiskereskedelmi ára csökken: egy megabájtnyi adatforgalomért a jelenlegi 171,5 forint helyett 78,3 forintot kell Hogy valóban öröm legyen az utazás FOTÓ: GETTY majd fizetni. A mobiltelefonról indított hívások percenként 91,4 forint helyett 74,4 forintba, a fogadott hívások 26,6 forint helyett 19,5 forintba kerülnek majd, a küldött SMS-ek darabára pedig 30,4 forintról 23,5 forintra csökken. Újdonság Július i-jétől az előfizetők igénybe vehetik a külföldi célország alternatív szolgáltatóinak hálózatát is az adatforgalmazásra. Az NMHH felhívta a figyelmet arra, hogy a külföldi mobilhasználat során egy kis odafigyeléssel az előfizetők jelentős összegeket takaríthatnak meg a mobilszámlán. Utazás előtt érdemes tájékozódni a saját szolgáltató, illetve a célországban működő szolgáltatók roamingdíjairól, mert nagy eltérések is lehetnek. Ne automatikusan! Az okostelefonokat és táblagépeket érdemes úgy beállítani, hogy ne kapcsolódjanak maguktól a hálózathoz, mert az alkalmazások automatikus frissülése jelentős adatforgalmat generálhat, amely után fizetni kell - figyelmeztet az NMHH. Az uniós rendelet alapján az előfizetők védelmét szolgálja a mobilcégek által alkalmazott automatikus pénzügyi vagy adatforgalmi korlát is. A beállított korlát nyolcvan százalékának elérésekor a szolgáltató tájékoztató SMS-t küld. Amikor a fogyasztó eléri a százszázalékos szintet, és nem jelzi a szolgáltatónak egyértelműen, hogy tovább kívánja használni az adatroa- ming szolgáltatást, a szolgáltatás megszakad. Az NMHH a fogyasztói érdekek védelmében piacfelügyeleti tevékenysége során ellenőrzi a szolgáltatókat, hogy a gyakorlatban érvénye- Sítik-e az uniós rendelet miatt csökkent roamíngdíjakat - közölte a hatóság. MTI