Kelet Magyarország, 2014. június (71. évfolyam, 127-150. szám)
2014-06-11 / 134. szám
2014. JÚNIUS 11.. SZERDA REST Luigi boldogan ünnepelte győzelmét a Supernationalban Gerencsér Kincső szerencsére komoly baj nélkül megúszta hatalmas bukását Pamacs, azaz Újfalusi Miklós egy harmadik hellyel tért vissza Luigi nagy napja két fináléval A nap döntőjében az Európa-bajnok cseh Roman Castoral (404) a murváson előzte vissza Luigit és végzett az élen fotók: mán László Szerencsés bukás, peches pilóták, remek párviadalok a Rabó- csiRingen, a pünkösdi versenyen. RALIKROSSZ. A kétnapos pünkösdi kánikula alaposan próbára tette a versenyzőket és a nézőket egyaránt az Oláh Gumi Fesztiválon. Ralikrossz- ban a bajnokság harmadik, az országos amatőr verseny második körét, valamint a profi driftbajnokság második fordulóját rendezték telt ház előtt a máriapócsi Rabócsi- Ringen. A ralikrosszozók vetélkedésében ismét voltak látványos párviadalok, sajnos hatalmas bukás is, a technikai ördöge pedig jó pár pilótával kiszúrt. Hétfőn a végső finálék előtt egy C és négy B-döntőt is láthatott a publikum. Nekivágódott a gumifalnak A Magyar Kupa B-döntőjében Gerencsér Kincső Suzukija a rajt utáni balos végén hátulról kapott egy kis lökést, ami után az autó szinte merőlegesen vágódott a gumifalnak. Akkora erővel, hogy ugyanolyan tempóval pattant vissza, ismét bukfencezett párat, majd megállt. Nagy volt az ijedtség, a mentősök azonnal ott teremtek, majd pár perc elteltével # sport.szon.hu Sport. A régió és nagyvilág sportja fellélegezhettek a közelben a szurkolók: a fiatal versenyző saját lábán szállt ki az autóból. Szerencsére nagy baj nem történt. Dominik is peches volt A megismételt futamban remekül kapta el a rajtot a nyíregyházi Vaskó Dominik, ám a bal első futóműve megadta magát, így a fiatal tehetség kiesett. Hasonlóképpen járt a kategória döntőjében Góth Viktor, így végül Kádár Patrik ért célba elsőként. Aztán jött a Supernational zárófutama, amely a nap legnagyobb párviadalát hozta. A cseh Roman Castoral húzott el a start után, ám Luigi, azaz Tamás Lajos nem hagyta any- nyiban, és szaporán nyargalt a nyomában. Addig üldözte, amíg az utolsó kör elején sikerült megelőznie. Igaz, nem sokáig örülhetett, mert a hátsó, murvás részen a cseh Európa-bajnok mintegy ötven méteren belül parádésan visszaelőzte és elsőként ért célba. Luigi- nak nem volt ideje bánkódni, hiszen kipattant a Seatból és átült a Skodába, mert jött a Super 1600 fináléja. Itt már nem hibázott és végig vezetve nyert. A második hely sokáig Bánkuti Gábornak állt, ám a Peugeot nem volt „százas”, így Kovács Marcell meg tudta előzni. Luigi teljesítménye előtt le a kalappal, hiszen kétszer hat kört tett meg az embert próbáló kánikulában. Pórul járt visszatérők És következett a SuperCars, ahol a technika alaposan megtizedelte az egyébként népes mezőnyt. A nagy visz- szatérők közül Móricz József Toyotáját hiába gyógyítgat- ták a szerelők, nem tudott értékelhetőt teljesíteni az előfutamok során. Révész Bálint Mitsubishijének a váltója adta meg magát, a technikai stáb tagjai hiába próbálkoztak, a B-döntőre nem sikerült rajtkészre varázsolni az autót. Kárai biztosan nyert Mózer Attila Skodája is prüszkölt, a turbó rakoncátlanko- dott - az első időmérő körözésen még egy defektet is összeszedett -, így B-döntőre kényszerült a nyíregyházi pilóta. Ebben a nyolcszoros bajnok Kotán Péter ugrott meg a rajtnál, ám Mózer egy parádés támadással megelőzte, majd az A-döntőbe autózta magát. Itt aztán ismét peches volt, mert korai start miatt fekete zászlót kapott, azaz kizárták. Aztán elszabadultak a lóerők, a címvédő Harsányi Zoltán beragadt a rajtnál, amit Kárai Tamás kapott el a legjobban. A nemrégiben két autó- krossz Eb-futamot is megnyerő orosházi pilóta és Skodája egyaránt topon volt, így magabiztosan végzett az élen. A korábbi két futamon győztes Harsányinak sikerült másodikként célba érni, a harmadik hely pedig egy szintén nagy visszatérőnek, Simon Zoltánnak jutott. KM-ML Pamacs végül a harmadik! Az amatőröknél a szlovák indulók miatt ismét nemzetközi volt a mezőny. A divízió II-ben hét év után ismét rajthoz állt Pamacs, azaz Újfalusi Miklós. A jó öreg Golf sebváltóját vasárnap éjjel ki kellett cserélni utcai váltóra, ám a nyíregyházi pilóta így is megcsípte a harmadik helyet. Oláh Gumi Fesztivál, ralikrossz eredmények Országos bajnokság, 3. forduló Supertars (TI induló): 1. Kárai Tamás (Racing-Com Kft.,Skoda), 2. Harsányi Zoltán (RXC Technics Motorsport, Mitsubishi), 3. Simon Zoltán (Speedy Motosport, Mitsubishi), 4. Vass Zoltán (RXC Technics Motorsport, Mitsubishi), 5. Wieszt Jankó (TQS Hungary Kft., Mitsubishi), 6. Mózer Attila (Nyirád Motorsport Kft., Skoda). __ __ _ _ __ Super 1600 (6): 1. Luigi (O.Zs. Racing Team, Skoda), 2. Kovács Marcell (School Team Hungary, Suzuki), 3. Bánkuti Gábor (ST-Bánkuti Motorsport, Peugeot), 4. Szecsődi Norbert (Red-Silver Plusz Kft., Citroen), 5. Újházi Ádám (TQS Hungary Kft., 0pel)6. Marton Gergely (M-F Motorsport Skoda). _ _ __ __ _ Supernatiorsai (10): 1. Roman Castoral (cseh, Opel), 2. Luigi (O.Zs. Racing Team Seat), 3. Peitler Zsolt (Ö.Zs. Racing Team BMW), 4. Csendes Zsolt (OXXO Energy Team Opel), 5. Gerencsér Dávid (MGAMS Kft., Suzuki), 6. Klausz Kristóf (Klausz Motorsport.BMW).________________________________________________________________________________________ Magyar Kupa (21): l.Kádár Patrik( MGAMS, Suzuki), 2. Nagy László (Corner Rallycross, Lada , 3. Vágner Gábor (Katona Racing, Suzuki), 4. Czakó Roland (TQS Hungary, Suzuki), 5. Góth Viktor (MGAMS, Opel), 6. Varga Viktor (ST-Bánkuti Motorsport, Opel). Junior Kupa (7): 1. Végh András (School Team Hungary, Suzuki), 2. Harkányi Máté (School Team Hungary, Suzuki), 3. Tagai Domonkos (Álba Motorsport Kft., Suzuki), 4. Tagai Máté (Álba Motorsport Kft., Suzuki), 5. Amrein Roland (School Team Hungary, Suzuki, 6. Tarta Dávid (TQS Hungary Kft., Suzuki). Országos amatőr verseny, 2. forduló Divl. keleti (7): 1. Pór Imre (Lada), 2. Rákos Ádám (Lada), 3. Gidai Máté (Lada), 4. Adrian Hila (szlovák, Skoda), 5. Megyesi Mihály (Lada). _____________________________________________________________________ Öhr T. nyugati (TI): 1. Tomas BÁGOS szlovák Honda, 2. Miroslav JAKUB szlovák Opel 3. Lukács Péter Honda, 4. Roland Pisio szlovák Citroen, 5. Ádám László (Volkswagen), 6. Oláh Imre (Honda). __ ______ _____ __ Div 2., 2000 alatt (7): 1. Végh Zoltán (Mitsubishi), 2. Szabó Zsolt (Volkswagen), 3. Újfalusi Miklós (Volkswagen), 4. Miroslav Guman (szlovák, BMW), 5. Berke József (Lada). ______________ _ __ __ _ Div Z, 2000 felett (9): 1. Horog Imre (BMW), 2. Szombat Zoltán (BMW), 3. Petró László (Volkswagen), 4. Székely Zsolt (VW), 5. G. Nagy Zoltán (BMW), 6. Tőkés Attila (BMW). Tarjányi István, Veres Amarilla és edzőjük, Pákey Béla az Európa-bajnok- ság helyszínén fotó: tudósítónktól Szépen helytálltak az Európa-bajnokságon Bakosi Péter 216 centis teljesítménnyel szerezte meg a vidékbajnoki címet FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR VÍVÁS. Veres Amarilla női kardban a nyolcadik, míg Tarjányi István férfi kardban a tizenhatodik helyen végzett a strasbourgi Európa-bajnokságon. A Nyíregyházi VSC kerekesszékes vívói nagyon sűrű mezőnyben, a kontinens legjobbjaival csatázva becsülettel teljesítettek. Mindkét versenyző derekasan állta a sarat a klasszisok között életük eddigi legrangosabb világversenyén és helyezéseik ígéretes bemutatkozásnak számítanak. Veres Amarilla négy győzelemmel és két vereséggel jutott a főtáblára, ahol az olasz Mogost ellen magabiztosan nyert, így a negyeddöntőben folytathatta. A négy közé jutásért az ukrán Morkvicstól kapott ki, aki az Eb-címet is megszerezte. Tarjányi István két győzelemmel és négy vereséggel kvalifikálta magát a főtáblára, ahol szenzációs vívással múlta felül a lengyel Ryszcyk-et, azonban a 8 közé jutásért az olaszok olimpiai bajnoka, Pellegrini még nagy falatnak bizonyult. km sport.szon.hu Sport. A régió és nagyvilág sportja Bakosi Páter vidékbajnoki címet szerzett, Szikszai Róbert pedig megerősítette az Euró- pa-bajnoki szintjét. atlétika. A Dunántúlon versenyeztek a Nyírsuli atlétái, akik nemhiába szelték át az országot, hiszen a zalaegerszegi vidék- és a veszprémi Balaton-bajnokságon (egyben ligaversenyen) is értek el figyelemfelkeltő eredményeket. Az élre Bakosi Péter és Szikszai Róbert neve kívánkozik, ők voltak ugyanis azok, akik megnyerték az egyik, illetve a másik viadalt a fő versenyszámukban. Bakosi magasugrásban megszerezte a vidékbajnoki címet úgy, hogy 216 centiig gond nélkül eljutott, utána pedig 220-on is akadtak biztató próbálkozásai. Szikszai Veszprémben vágta ki a rezet, 62.58 méteres diszkoszvető-eredménye Euró- pa-bajnoki szint, de Kerekes László tanítványa már korábban biztosította a zürichi repülőjegyét, a mostani eredménye a junior Európa-bajnok harmadik legjobb teljesítménye volt a szezonban. Palásti Lucának változatlanul jók az esélyei a junior világbajnoki kiküldetésre, ami akkor válna biztossá, ha teljesítené az előírt 55.25 másodpercet 400 méteren. Ettől a zalaegerszegi köre során sem állt messze, talán ha a kezdés nem lett volna picit lassabb a reméltnél, akkor az ezüst mellett másnak is örülhetett volna Széles Imre versenyzője. Ónodi Dávid duplája A három említett nyírsulis versenyzőnek jó esélye van arra, hogy ott legyen a jövő hétvégi tallinni csapat Európa-bajnokságon, és negyedikként csatlakozhat hozzájuk Ónodi Dávid, aki a hétvégén duplázott: Egerszegen százon lett második, Veszprémben pedig 200-on harmadik. Pál Robin vidékbajnoki ezüstöt szerzett hármasugrásban, ott, ahol Bakosi Péter a magasugró versenyét követően is elindult, és a roppant szoros verseny nyolcadik helyét szerezte meg - edzőcipőben ugorva, az elsőtől mindössze 77 centivel elmaradva. A súlylökő Kerekes László mindkét nap jól versenyzett, ez előbb negyedik, aztán harmadik helyezést ért a számára, diszkoszvetésben Kerekes Dóra pedig holtversenyben gyűjtötte be a Balaton-baj- nokság ezüstérmét. A hétvégén sem lesz megállás, ezúttal a Budapest-baj- nokság lesz a soron, amely amellett, hogy a ligaversenyek sorába tartozik, az utolsó válogatóviadal a csapat Európa-bajnokságra. km-bt Atlétika: A Nyírsuli versenyzőinek eredményei Zalaszám-kupa, országos vidékbajnokság, Zalaegerszeg Férfiak. 100 m: 2. Ónodi Dávid 10.67,5. Vas Dávid 10.75.400 m: 5. Tasi T. Dávid 48.57. Hármasugrás: 2. Pál Robin 15.14,8. Bakosi Péter 14.51. Magasugrás: 1. Bakosi Péter 216. Sútylökés: 4. Kerekes László 16.20. ___________________ Nők. 400 m: 2. Palásti Luca 55.76. Súlylökés: 6. Pinhasov Ráhel 9.62. 56. Nemzetközi Balaton-bajnokság, Veszprém. Férfiak. 200 m: 3. Ónodi Dávid 21.41. Súlylökés: 3. Kerekes László 16.56. Diszkoszvetés: L Szikszai Róbert 62.58,5. Káplár János 52.58.____ __ ___ Nők. 800 m: 4. Palásti Luca 2:12.41. Súlylökés: 5. Pinhasov Ráhel 10.37. Diszkoszvetés: 2. Kerekes Dóra 47.66,9. Batári Dóra 37.14,14. Pinhasov Ráhel 30.93, 15. Pinhasov Cassandra 30.80. Kalapácsvetés: 8. Aradi Stefánia 45.61.