Kelet Magyarország, 2014. június (71. évfolyam, 127-150. szám)
2014-06-10 / 133. szám
2014. iÚNIUlS 10., KEDD ■Mrs ■«Ml Ön portugál? Az ablaknál a helye (illusztráció) FOTÓ: GETTY IMAGES Hová ülne a repülőn? Nem kérdés: jobbra! Budapest. Az easyJet angol diszkont légitársaság tízezer utasát kérdezte meg arról, hogy általában mely üléseket választják. Az összesítés szerint a kutatás rámutatott, hogy a válaszadók 59 százaléka leginkább az ablak mellett szeret ülni, míg a folyosó melletti székeket 38 százalékuk preferálja. A két ülés közötti széket - ha van rá módja - mindössze a megkérdezettek 3 százaléka választja. A gépek jobb oldala sokkal népszerűbb az utasok körében, és általában a 6-7. sor székeit foglalják le a leghamarabb. A légitársaság foglalási adatai szerint a legnépszerűbb a 7F ülés (hetedik sor, jobb oldal, az ablak mellett), míg a legnehezebben a 19C ülésre (tizenkilencedik sor, bal oldal, a folyosó mellett) sikerül utast találni. A leginkább a portugálok szeretnek az ablak mellé ülni (80 százalékuk), míg a folyosó mellé leginkább a németek és a hollandok. Az ablak mellett a legnagyobb valószínűséggel 25 év alatti portugál vagy cseh nő, a folyosó mellett pedig 65 év feletti holland vagy német férfi ( ül az easyJet felmérése szerint. Akik az ablak melletti székeket választják, elsősorban azért foglalnak oda helyet, hogy nézelődhessenek, míg a folyosó melletti üléseket a nagyobb lábtér és szabadabb mozgás miatt választják, utóbbi üléseket leginkább az idősebbek és az üzleti utazók szeretik. MTI Megér egy mosolyt Esküvői szertartás. A menyasszony már ott áll az oltár előtt, a násznép is felsorakozott, amikor befut a vőlegény, egy focilabdával a hóna alatt.- Te meg mit akarsz azzal a labdával?- kérdi döbbenten a menyasszony.- Csak nem azt mondod, hogy ez egész nap el fog tartani? O További viccek humor.szon.hu A nap videója A kutyának sincs kedve hajnalok hajnalán csak azért felkelni, hogy a gazdiék beérjenek a péküzemükbe. O További videók video.szon.hu Igen régen festett istenek SYDNEY. A szakemberek szeme elől eddig rejtve maradt, félezer éves falfestményekre bukkantak a kutatók Kambodzsa ősi khmer romvárosa, Angkor templomegyüttesében. Az ausztrál és kambodzsai szakemberek által feltárt alkotásokon zenészek, elefántok, istenek, graffitiszerű ember- és épületrajzok, valamint az európaiakkal való kapcsolat- tartást bizonyító ábrák láthatók. MTI Állítólag megdőlnek a hőségrekordok. Ami engem illet: így azért csak kibírom majd... fotó: getty images 111-111 mwwAiwnKtriAa» KELET A szelíd motoros okkal büszke a nővérére Életműdíjat kapott Jane Fonda, testvére Peter osztozott az örömében. LONDON. Hollywood csillagai, köztük Meryl Streep, Michael Douglas és Jeff Daniels tiszteJane Fonda fotó: getty images legtek kollégájuk, Jane Fonda előtt, aki nagyszabású ceremónia keretében vette át az Amerikai Filmintézet (AFI) életműdíját. „Nagyon boldog vagyok, hogy újabb női névvel gazdagodott a lista” - mondta a kétszeres Oscar-díjas színésznő, aki politikai aktivistaként is hírnevet szerzett magának. A rendezvényen a Szelíd motorosok című filmklasz- szikus sztárja, Peter Fonda is köszöntötte 76 éves nővérét. „Jane, soha nem voltam még ilyen büszke rád, és tudom, hogy apa is az” - mondta a színész. Jane és Peter Fonda édesapja, a néhai Henry Fonda 76 évesen vehette át a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat Az aranytó című 1981-es filmben nyújtott alakításáért, és 1978-ban kapta meg az Amerikai Filmintézet életműdíját. MTI És még ez is sikerült: elnök lett és KIJEV. Beiktatása napján, szombaton lett nagyapa Petro Porosenko - közölte az ukrán média. A híradások szerint Porosenko a beiktatása utáni fogadáson jelentette be, hogy unokája született. „Ma egy ukránnal több lett. Boldog vagyok, hogy nagyapa lettem” - idézte Porosen- kót az UNIAN hírügynökség. Porosenko legidősebb fiának, Olekszijnak született gyermeke. Állítólag fiúunonagypapa kával gyarapodott a Porosenko család. Olekszij a vinnjicai megyei önkormányzat képviselője. A 48 éves dúsgazdag üzletember, Petro Porosenko az első fordulóban nyerte meg az ukrajnai elnökválasztást és szombaton tette le a hivatali esküt a parlament ünnepélyes ülésén. Az elnöki beiktatásra több mint ötven külföldi delegáció érkezett, Magyarországot Orbán Viktor miniszterelnök képviselte. mti ■* Fotogén Dóri nagyhalászi lány, aki már több fotózáson is részt vett, és mindig nagyon jól érezte magát. FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Embernek hitték a gépet A tudósok a mesterséges intelligencia kiberbűnözésben rejlő lehetőségeire figyelmeztetnek. Moszkva, London. Eugene Goostman - ezt a nevet azért érdemes megjegyezni, mert ez volt annak az első számítógépes programnak a neve, ami egy 13 éves ukrán kisfiúnak tettetve magát átment a legendás Turint-teszten - számolt be a mesterséges intelligencia terén történt áttörésről az Independent. A teszt atyja, a számítógépes úttörő Alan Turing szerint a gép emberi gondolkodás tanúbizonyságát tette, mert a •■■■■•■•«••a, ’«»IMII Mii **»**« IIIMi* 1(11 »■•*# t > • a • __________%Jk »•% »»#! k ¥ ##• •#< - a ■ Focizó robotok. Már nem sokáig lesz szükségük az emberre? fotó: getty tesztelők több mint harminc hogy ő nem gép egy öt perces százalékát győzte meg arról, beszélgetés alatt. A programot, amit Eugene Goostman-nak kereszteltek el, egy oroszországi fejlesztői csapat készítette, s a londoni Királyi Társaság tesztje bizonyította sikerét. Amikor Goostmant arról kérdezték, mit szól a sikerhez, csak annyit felelt: „Elég könnyen sikerült legyőznöm a tesztet. Semmi különös.”- Az alapötletünk az volt, hogy „a fiú” úgy tegyen, mintha mindent tudna, ám az életkora kiváló indok volt arra, hogy mégsem tud mindent - mondta Vladimir Veselov, a program egyik alkotója. - Nagyon sok időt fordítottunk a karakter hihető személyiségének kifejlesztésére is - tette hozzá. ÉKN nincs megállás 1988 óta Bob Dylan európai kon- certkörútján Kassára is eljut. Budapest. Hamarosan induló európai turnéja részeként június 27-én Kassán a Steel Arénában ad koncertet a rockzene történetének egyik legfontosabb dalszerző-előadója, az amerikai Bob Dylan. Bár Bob Dylan májusban ünnepelte 73. születésnapját, nem gondol a pihenésre, néhány hete egy új dalt, A Full Moon and Empty Arms című, csaknem hetven évvel ezelőtt írt ballada feldolgozását tette közzé weboldalán, amely egy hamarosan érkező stúdiólemez előfutára. Minden bizonnyal ez a szám is elhangzik a kassai koncerten - tájékoztatott a koncertet szervező Vagaboond.com. A tervezett új album lehet Bob Dylan 36. nagylemeze, amely a 2012-es Tempest című albumot követi, a címe a közzétett grafikák alapján Shadows In The Night lehet. Bob Dylan 1988 óta szinte megállás nélkül turnézik, mti Ezért drágulnak megint az autók Budapest. Az egyre emelkedő platina- és palládiumárak miatt drágulhatnak az autók a jövőben, mivel szűkül az autókatalizátorok gyártásához használt platina és palládium kínálata a világpiacon, viszont a nemesfémek kereslete folyamatosan nő - közölte a Conclude Befektetési Zrt. A platina éveken át a levegőszennyeződést csökkenteni képes autókatalizátorok elsődleges fém alapanyaga volt. Ám az utóbbi két évben kevesebbet bányásztak belőle, mint amennyit ipari célokra felhasználtak, és a szakértők az idén is a kereslettől elmaradó kínálatra számítanak. Mindenekelőtt, mert Dél-Afrikában hónapok óta áll a bányászat a fizetésükkel elégedetlen munkások sztrájkjai miatt. MTI