Kelet Magyarország, 2014. június (71. évfolyam, 127-150. szám)
2014-06-10 / 133. szám
2014. JÚNIUS 10., KEDD RÉCÉT £££%££ Aki az e-papírt szereti... Tudósoknak sikerült a Holdat is bekapcsolni az internetbe - és a sebességre sincs panasz. MULTIMÉDIA. A NASA és az MIT közös projektjének keretében sikerült elvinni az internetet a Holdra, ráadásul nem is akárhogyan: a még nem is létező holdbázis lakóinak 19,44 Mbps le- és 622 Mbps (!) feltöltési sebesség állna rendelkezésére. Az űrbéli internetet négy földi teleszkóp juttatja a Hold körül keringő szatellitre. Ez a négy teleszkóp infravörös lézerfényt használ, és azért vannak négyen, hogy a földi atmoszféra zavaró hatása mellett is megbízható kapcsolatot biztosítsanak. A sáv- szélesség tehát már nem gond - játékra azonban továbbra sem ajánlható a rendszer, a késleltetés ugyanis borzasztóan nagy, körülbelül három másodperc. Ennek oka, hogy a fénynek átlagosan 1,3 másodpercbe telik az út egy irányba, tehát oda-vissza 2,6 másodperccel számolhatunk. És ezen semmilyen hálózati trükkel nem lehet változtatni - olvasható a geeks.hu-n. ékn A Hold első telepeseinek ha mással igen, az internettel már biztosan nem tesznek gondjaik Olcsóbb windows-os tableteket ajánlanak A Microsoft emellett az okostelefonok árcsökkentését is ígéri. MULTIMÉDIA. Nick Parker, a Microsoft partnerekért felelős alelnöke az idei Com- putexen azt ígérte, hogy az idén a windows-os tabletek és okostelefonok egyaránt olcsóbbak lesznek. Az akció a hét-, nyolc- és tízhüvelykes eszközöket egyaránt érinti, és állítólag már nem három-ötszáz dolláros árcédulákban kell majd gondolkodnunk, hanem száz-háromszáz dollárosokban. Ugyancsak lefaragnák a fogyasztói vételárát a Windows Phone-alapú okostelefonok- | nak, amelyek a kiválasztott piacokon kétszáz dollárral kerülnek majd kevesebbe - tudatta a pcworld.hu. A stratégia keretében egyébként már áprilisban bejelentették, hogy a 9 hüvelyk alatti eszközök gyártóinak ezentúl ingyenesen ajánlják fel a Win- dowst. Erre szükség is lesz, elvégre a Windows 8-at a mai napig nem fogadja kitörő öröm, a Windows Phone pedig messze lemarad az iOS és az Android mögött. ékn A geek olyan személy, akinek az érdeklődése - általában a társadalmi és társasági kapcsolatok ápolása helyett - egy bizonyos témára fókuszálódik. Mára inkább pozitív jelentéssel bír. ILLUSZTRÁCIÓ: THINKSTOCK Jogos a kérdés: miért nem adnak ki minden könyvet elektronikusan is? MULTIMÉDIA. Már nem lepődünk meg, amikor a buszon vagy a vonaton e-book-ol- vasót (fekete-fehér, e-papí- ros (E-Ink kijelzős), energiát gyakorlatilag nem fogyasztó kütyüt) tartó szépkorú hölgyet látunk. Bárkinek lehet, van is, kapni a plázában, a bevásárlóközpontokban, nem is kell érte bankot rabolni. Tény: ilyet az olvas, aki papírkönyvet is olvas(ott). Mindenkinek saját olvasót! Akiknek nem befogadóként fontos az e-book (marketingesek, a Facebook-celebek, bölcsész-szociológusok) mind egyetértenek abban, hogy amikor véges az olvasási idő, és nem otthon vannak, akkor kell kütyü, odahaza viszont jobban szeretik a papírt. Ebből egyenesen következik, hogy ugyanannak a műnek a papír és elektronikus kiadására is van igény. Hogy miért nem adnak ki minden könyvet elektronikusan is? Általában az olvasó emberek nem akarják megszüntetni az év(tized)ek alatt ösz- szegyűlt könyvtárukat. Az viszont éles és határozott igény, hogy azokat a régi könyveket az olvasóján minden családtag lapozgathassa. Az e-book-olvasó ugyanis személyes tárgy, nem családonként, hanem családtagonként van szükség egyre - írja az itbusiness.hu. Sokan észrevettük, ha máson nem, a zene- és filmfoApplikáció segít a számolásban multimédia. A százalékszámítás sokak számára okoz gondot, pedig a mindennapi életben is gyakran alkalmazzuk. Ilyenkor jön jól ez az egyszerű és ingyenes számológép alkalmazás iPhone-ra és iPadre. Az Offof kétféle százalékszámításban jelent segítséget: egyrészt ki lehet számolni vele, hogy egy bizonyos számnak egy adott százaléka mennyi, ez az OF funkcióra kattintva érhető el. Ha arra vagyunk kíváncsiak, hogy ha egy adott számot adott százalékkal csökkentünk, akkor mennyit kapunk, az OFF feliratot kell megérintenünk, ez nyilván az üzletek leárazásainál jön jól. Akkor szent a béka, ha a család minden tagjának saját e-könyv olvasója van illusztrációk: thinkstock gyasztási szokások változásán: a digitális javaknak más a gazdaságtana, másképp működik a piacuk, mint a hagyományosoknak. Például e-könyvért akkor sem adnak többet 1500 forintnál, akár 200, akár 600 oldalas, úgyhogy előbb-utóbb csak rájönnek az alkotók, hogy folytatásokban kell megjelentetniük a hosszabb műveket. Erre anno már Petőfi is rájött. (A János vitéz folytatásokban jelent meg, a Tündérország-rész az olvasók követelésére született...) Gombokért megvenni Magyarországon a könyv mint hordozó az 5 százalékos áfás termékek közé tartozik, tehát, ha az e-book-ot USB-tá- rolón vagy memóriakártyán árulják, akkor olcsóbb lehet. Most már csak meg kell találni Kínában azt a gyártót, aki nem égette el az 1 GB alatti, raktáron maradt tárolóeszközeit, és megvenni gombokért egymilliót, és meg is van mentve a magyar e-könyvek piaca. Ha ugyanis ez nem történik meg, akkor ez a piac is úgy jár, E-book születhet a könyv megjelenése előtt és után is. Mivel az elmúlt 20 (na jó, 15) évben már minden könyv digitálisan készült, a kiadóknál megvan az az állomány, amelyből viszonylag egyszerűen előállítható a professzionális e-book. Analóg könyvekből a szken- nelés - lapozás - karakterfelismerés - e-book-konverzió műveletsorral készülnek a mint a zene és a film: egyrészt azért lopnak, mert drága, másrészt azért, mert nincs meg elektronikusban, ami kell, harmadrészt azért, mert kényelmesebb és gyorsabb, mint kitúrni a webről, hol van az a könyvesbolt, ahol pend- rájvon adják a könyvet, ékn kalóz e-book-ok. Nincs tartalomjegyzékük, nincsenek rendesen fejezetekre bontva, nincs borítójuk, de ami a legrosszabb, tele vannak szken- nelési és karakterfelismerési (általában egészen hülye elgépelésnek tűnő) hibákkal, gyakran az élvezhetetlensé- gigEzek hiányát kapja a legális vásárló a pénzéért. A kifogástalan olvashatóságot. Technikai finomságok Egyszerre három szem pásztázhatja a terepet A legújabb Mobileye segít a balesetmentes közlekedésben. multimédia. A harmadik szemként is gyakran emlegetett Mobileye új, 560-as szériáját úgy alkották meg, hogy felismerje a különböző járműveket, az útburkolati jelzések és a közlekedési táblák egy részét. A rendszer „előre gondolkodva” figyelmezteti a sofőrt, ha veszélyes helyzetet érzékel. A világ vezető autógyártói által is használt, de utólag akár használt autókba is beépíthető technológia már az első 12 hét alatt is jelentősen csökkentette a balesetek számát, valamint az ezzel járó javítási és logisztikai költségeket. Okostelefonos infókkal A rendszer az autó fedélzeti számítógépével is összeköttetésben áll, ami azért előnyös, mert minimalizálható a téves figyelmeztetések száma. Különlegessége, hogy Bluetooth- on keresztül okostelefonokhoz csatlakoztatva a készülék kijelA rendszer fö funkciói A Mobileye 560-as balesetmegelőző rendszer legfontosabb funkciói mind arra lettek kifejlesztve, hogy segítsék időben megoldani a vészhelyzeteket a kedvezőtlen időjárási körülmények között is. A rendszer fő funkciói:- elülső ütközésveszély-figyelmeztetés,- sávelhagyás-figyelmeztetés,- követési távolság ellenőrzés,- gyalogos-felismerés,- motorkerékpár-felismerés,- kerékpár-felismerés,- jármű- és sávfelismerés. zőjén is megjeleníti az információkat, figyelmeztetéseket, ékn Amikor többen is vannak a vonal végén Magyarországon 76 ezer esetben kértek ki telefonálási adatokat a szolgáltatótól. multimédia. Megtörte a csendet a Vodafone, és dokumentumot tesz közzé a kormányzati ügynökségek lehallgatási tevékenységével kapcsolatban. A Guardian cikke szerint a Vodafone 40 ezer szavas jelentésben mutatja be, hogy az államok miként figyelik az emberek beszélgetéseit, miként gyűjtenek adatokat a tartózkodási helyükről. A jelentés érdekessége az is, hogy a huszonkilenc ország között ott van Magyarország is. Igaz, a cikkben arról is megemlékeznek, hogy hazánkban tilos nyilvánosságra hozni információkat arról, hogy milyen módszerekkel lehet lehallgatni - adta közre a hvg. hu. A vállalat azt írja, hogy a kormányzati ügynökségeknek közvetlen hozzáférése van a távközlési rendszerekhez, amin keresztül akár rögzíteni is tudnak telefon- beszélgetéseket, és bizonyos esetekben azt is meg tudják határozni, hogy az illető pontosan hol tartózkodik. A Guardian cikkében számokat is közölt, amiből kiderül, hogy a Vodafone-tól tavaly közel 76 ezer esetben kértek hozzáférést a hatóságok a tárolt adatokhoz, ékn © http://www.kelet.hu Hírek. A régió és a világ hírei. Magyarul is jogunk van a felejtéshez Többé nem zárnak el a világtól a múltban elkövetett hibáink Az adott oldal üzemeltetői tudni fogják, hogy ki és milyen indokkal kérte. multimédia. A vonatkozó EU-s bírósági döntés után nem sokkal egy magyarul is elérhető űrlapot hozott létre a Google, amelyen bárki kérheti, hogy töröljék a rá vonatkozó cikkeket a kereső találati listájáról. Az Európai Unió Bíróságának határozata szerint azok a magánszemélyek kérhetik a keresőmotoroktól a nevüket tartalmazó keresési eredmények eltávolítását, akik úgy vélik, hogy az adott cikkek/ tartalmak „nem megfelelőek vagy (már) nem relevánsak vagy túlzott mértékűek”. A folyamat leegyszerűsítésére a Google egy űrlapot hozott létre, melyen a név és az e-mail cím megadása mellett a személyazonosság igazolására is szükség van, ehhez az érvényes vezetői engedélyének, nemzeti személyazonosító igazolványának vagy más fényképes személyazonosító igazolvány (pl. útlevél) képét kell feltölteni - írja a hvg.hu. Saját nyelvű indoklással A személyes adatok után az eltávolítani kívánt webcíme(- ke)t kell megadni, a törlési kéréseket pedig minden egyes esetben indokolni kell. Az indoklást magyar nyelven is meg lehet írni. A Google figyelmeztet: a döntés előtt/mellett a kérést az illetékes adatvédelmi szervnek, és ami még fontosabb: az eltávolított tartalom gazdájának is továbbküldhe- tik. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy az adott oldal üzemeltetői tudni fogják, hogy ki és milyen indokkal kérte az oldalra mutató egyes keresési találatok eltávolítását. A felejtés jogának biztosítása igen veszélyes fegyver. Ahogy korábban beszámoltunk róla, a korábbi tetteire nem büszke politikus és pedofil is múltja kiradírozását kéri a Goog- le-től, sőt, olyan bűnöző is, akit családja kiirtásának kísérlete miatt ítéltek el, de a büntetést már leülte. ékn