Kelet Magyarország, 2014. május (71. évfolyam, 101-126. szám)

2014-05-07 / 105. szám

2014. MÁJUS 8., CSÜTÖRTÖK RÉCÉT Túl a határidőn: le a plakátokkal! Minden igyekezet ellenére maradtak még plakátok itt-ott fotó: racskó Tibor Bár kedden délután le­járt a határidő, a megye több pontján is látha­tunk még kampánypla­kátokat. nyíregyháza. - Április hatodi- ka óta a külterületi plakátokat folyamatosan távolítottnak el a város területéről. Mostan­ra ezzel a munkával már vé­geztünk. Ha esetleg egy-két helyen még látnának a város­lakók az országgyűlési válasz­tásokhoz kapcsolódó Fidesz plakátot, kérjük jelezzék a Fidesz irodában, hogy az eltá­volításról gondoskodhassunk- válaszolta megkeresésünk­re Jászai Menyhért, a Fidesz Nyíregyházi Szervezetének elnöke. - A megye területén is folyamatosan távolítjuk el a plakátokat - erősítette meg dr. Tilki Attila, a párt megyei elnöke. Mint mondta, neki például csak molinói voltak, azokat természetesen határ­időre levették. Nem volt kint az LMP-jé- A Jobbik Magyarországért Mozgalom a rend és törvé­nyesség pártjaként nemcsak a kampány során tartotta fon­tosnak, hogy tisztességesen és jogkövető módon, példa­mutatóan járjon el, ugyanezt a hozzáállást és magatartást tanúsítjuk most, a „plakáthá­A választási eljárásról szóló törvény nem állapít meg bünte­tést vagy bírságot. DR. KÁSA BRIGITTA ború” végeztével is - mondta el érdeklődésünkre Bakó Jó­zsef kampányfőnök.- Tagjainktól és aktivistáink­tól azt kértük, hogy gyorsan és maradéktalanul, lehetőleg a határidő lejártáig távolítsák el jelöltjeink politikai hirdetéseit a közterületekről. Ennek tudo­másom és tapasztalataim sze­rint - legalábbis Nyíregyházán, az 1. számú „Balczó-körzet- ben” - szinte maradéktalanul eleget tettek - tájékoztatott a kampányfőnök. A választás másnapjától, azaz egy hónapja dolgoznak az MSZP-aktivisták azért, hogy eltávolítsák a plakáto­kat. Megtudtuk: mint ahogy április 6. előtt, úgy az azóta el­telt időszakban is több százan vesznek részt a munkában. Sok esetben „újrahasznosíta­nak”: az országgyűlési hirdet­mények helyére ragasztják rá a május 25-ei Európai Par­lamenti választásra buzdító plakátjaikat.- Nekem nem volt kint pla­kátom, mert amikor azok megérkeztek, akkor már sza­bad, megvásárolható hirdetési felület nem volt Nyíregyházán - mondta el lapunk érdeklő­désére Szabolcsi Beáta, a 2-es számú megyei választókerü­let LMP-s jelöltje, aki szerint pártja időben értesítette őt és jelölttársait is arról, hogy határidőig le kell szedniük a kihelyezett plakátokat. Ezt erősítette meg Máté György Ákos, aki a 6-os körzet­ben indult.- Jóval a határidő előtt fi­gyelmeztettem mindenkit arra, hogy el kell távolítani május 6-áig a plakátokat. Az én tudomásom szerint ez rend­ben meg is történt a megyé­ben. Mi egyébként végig töre­kedtünk arra, hogy betartsuk a választási szabályokat, így nem ragasztottunk plakátokat például a villanyoszlopokra - tette hozzá Máté György Ákos, az LMP választmányának me­gyei elnöke.- Az országgyűlési választá­son indult jelölteknek és jelölő szervezeteknek egy hónapon belül, tehát május 6-án 16 órá­ig kellett eltávolítaniuk a kam­pányidőszakban közterülete­ken elhelyezett plakátjaikat. A választási eljárásról szó­ló törvény büntetést, bírsá­got nem állapít meg, de ha a törvényi kötelezés ellenére a plakátokat nem szedik le idő­ben, a határidő lejárta után az önkormányzatok, illetve azok közterület-kezelő szervezete is eltávolíthatja, majd annak költségét kiszámlázhatja a jelöltnek vagy a pártnak - tá­jékoztatta lapunkat dr. Kása Brigitta aljegyző, hatósági főosztályvezető. Nyíregyházán a NyírVV-nek- A nyíregyházi közgyűlés ren­deleté szerint a hirdetmény közzétevője részére kiadott felszólításban a megjelölt ha­táridő utáni napon a közterü­let-kezelő a plakátot a kihe­lyező költségére és veszélyére eltávolíthatja. Nyíregyházán az ezzel kapcsolatos bejelenté­seket a Nyíregyházi Városüze­meltető és Vagyonkezelő Non­profit Kft. fogadja - tette hozzá dr. Kása Brigitta. KM Ellenőrizzük az elszámolásokat A kampányfinanszírozás szabályai szerint a választások után tétele­sen, számlával igazolva kell a felhasznált költségekről elszámolniuk a jelölteknek. Ha nem célnak megfelelően vagy nem törvényesen hasz­nálták föl a támogatást, akkor visszafizetési kötelezettsége van az egyéni jelöltnek vagy a pártnak. A támogatási összeget akkor is vissza kell fizetni, ha az egyéni képviselőjelölt nem érte el a két százalékos eredményt. Szaboics-Szatmár-Bereg megyében 41 egyéni képviselő­jelölttel kötött a Magyar Államkincstárral megállapodást az 1 millió forintos támogatásról, 43-an lemondtak erről az összegről a pártjuk javára, 27-en pedig, bár regisztrálta őket a választási bizottság, nem jelentek meg náluk. A képviselőjelölteknek a választás eredményének jogerőre emelkedése után 15 nappal (ez a határidő a jövő héten jár le) kell megtenniük az elszámolást, ha ezt elmulasztják, vagy pontatlanul teszik meg, akkor a felhasznált összeg kétszeresét kell visszafizetniük. Azoknak a képviselőjelölteknek, akik nem érték el a 2 százalékot, a teljes felvett összeget vissza kell fizetniük. A jelölőszervezet számára lemondott összegek esetében nemcsak a kiutalt támogatás összegét, de annak jegybanki alapkamattal növelt összegét kell visszautalni. Lapunkban részletes foglalkozunk majd azzal, hogy a törvényi kötele­zettségének minden jelölt és párt eleget tett-e. A támogató egy plusz egy százalék Az Állatbarát Alapítványnak minden évben sokan ajánlják fel adójuk egy FOTÓ: KM-ARCHÍV Megváltozik a munkarend NYÍREGYHÁZA. - Dr. Szeműn Sándor címzetes főjegyző az alábbi munkarendváltozásról tájékoztatja a lakosságot: má­jus 9-én (pénteken) és május 10-én (szombaton) pénteki munkarend szerint, 8 és 13 óra között fogadjuk ügyfele­inket a polgármesteri hiva­talban - tudatta lapunkat Pa- rillák Gabriella sajtóreferens. KM Kedden zárva tart a múzeum nyíregyháza. A nyíregyházi Jósa András Múzeum május 13-án, kedden technikai okok miatt nem fogadja a látoga­tókat. A múzeum vezetése a lakosság megértését kéri - tá­jékoztatott Babolcsi Andrea múzeumpedagógus-régész. KM Közeleg a személyijö- vedelemadó-bevallás határideje: ne felejt­sünk el nyilatkozni az egy százalékokról sem! nyíregyháza. A magánszemé­lyek hosszú évek óta felajánl­hatják adójuk meghatározott részét az általuk megjelölt civil és/vagy egyházi ked­vezményezetteknek, költ­ségvetési előirányzatnak. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal tapasztalatai szerint azonban Sokan hibá­san töltik ki a felajánló nyilatkoza­tot. MAGYAR NORBERT százalékát több esetben hibásan töltik ki a nyilatkozatukat, így a támo­gatni kívánt szervezet nem kaphatja meg a felajánlott összeget - tájékoztatta lapun­kat Magyar Norbert sajtórefe­rens.- A leggyakoribb hibák a kö­vetkezők: a személyi jövede­lemadót nem, illetve késve fi­zetik meg, a bevallás nem vagy késve érkezik a hivatalhoz, a rendelkező nyilatkozatok nem érkeznek meg határidőre, a nyilatkozaton szereplő ked­vezményezettek adó-, techni­kai száma hiányos, pontatlan, a felajánló adóazonosító jele nem vagy hiányosan szerepel a nyilatkozaton.- A bevallástól függetlenül is lehetőség van a rendelkező nyilatkozatot egy lezárt, adó- azonosító jellel ellátott borí­tékban postán vagy szemé­lyesen eljuttatni a hivatalhoz május 20-áig, a munkáltatói elszámolást választó adózók pedig május 12-éig. Bővebb tájékoztatást a http://nav.gov. hu oldalon a „Hogyan lehet a személyi jövedelemadó l szá­zalékáról rendelkezni” című információs füzetben olvas­hatnak. KM Nézőpont Palicz István Ragaszkodó ragasztók Bár a nagy (törvény)könyvben pontosan meg vagyon írva, meddig kell eltüntetni a köz­területeken virító, idejét múlt választási plakátokat, ha nem akarnak vagyonokat fizetni a mulasztó jelöltek vagy jelölő szervezetek, aligha akad olyan település, ahol ne találkoz­nánk ma is egy-két „ott felej­tett” kampányarccal avagy buzdító üzenettel. A világért sem szeretném lebecsülni az alig több mint egy hónapja még a voksunkért versengő jelöltek kampány előtt és alatt végzett erőfeszítéseit, az éjt nappallá téve velük és értük dolgozó kampánystábok munkáját, az én szememben azonban az önzetlenül, belső meggyőződésből plakátoló aktivistáké a legnagyobb elismerés - függetlenül attól, hogy végül hogyan vizsgázott pártjuk vagy jelöltjük az idei országgyűlési választáson. Sokan iskola vagy munka után, szinte az éjszakák leple alatt hordták szét, és ragasz­tották ki a plakátok százait, ezreit utcákon, tereken, több­ségében legális helyeken. Az ő hangyaszorgalmuk nélkül aligha sikerült volna ilyen eredményt elérniük a „na­gyoknak”, ennyi szavazópol­gárral megismertetni és talán megszerettetni a meggyőző­désük szerint legalkalmasabb jelöltet. Az utóbbi hetekben hasonló fáradhatatlansággal a poszterek eltávolításában jeleskedtek, és várhatóan sok tennivaló vár rájuk a közelgő EP- és az őszi önkormányzati választások idején is. Ennek ellenére olykor mégis ők azok, akik felé „elfelejtenek” apró, de sokat jelentő gesztusokat gyakorolni köszönetképpen a nyertes vagy bukott jelöltek. A plakátok időben eltávolítá­sával elkerült „pénzbüntetés” összegéből például rendez­hetnének az aktivistáknak egy szerény vendéglátást. így nem éreznék úgy, hogy csak akkor fontosak, amikor nyalni vagy vakarni kell. istvan.palicz@kelet.hu Kelet kvíz A fennmaradt Szent László kultusz miatt királyi telepítésűnek vélik a falut. a) Kántorjánosi b) Nyírmeggyes c) Nyírderzs d) Kótaj A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. Megkérdeztük: Téged mennyire zavarnak a kint hagyott politikai plakátok? KOPÁCS MÁTYÁS: Zavaró, hogy minden villanyoszlop tele van. RESÁN ÁKOS: Nem különösebben foglal­koztat. SNEKSZER FANNI: Túl SZABÓ BRIGITTA: sok papírt elhasznál- Kicsit a buliplakátokra tak emiatt. emlékeztetnek. BECSKEHÁZI ANNA: A mai napig végigolva­som a plakátokat. GAÁL SÁNDOR: Sokan nem kíváncsiak már a plakátokra.- Engem kimondottan zavar­nak, tapasztalataim alapján ritka, hogy bármely válasz­tás után egyből eltávolítanák a hirdetményeket. így pedig a villanyoszlopokon és még millió helyen kint vannak. Szerintem elektronikus úton kellene a hirdetéseket lebo­nyolítani - fogalmazott Ka- pács Mátyás. - Nem igazán foglalkoztat a politika, így a plakátok sem zavarnak. Ér­dekes dolog ez, mert ezzel szemben volt, hogy megkér­tek engem is, hogy segítsek eltávolítani a papírokat - így Resán Ákos. - Nem zavar, sőt, a mai napig átolvasgatom őket. A politika megosztó, ebben pedig a plakátok is szerepet játszanak - mesélte Becskeházi Anna. - Nem prob- lémázok a plakátok miatt, ám a környezet szempontjából a nagy papírmennyiség már jobban aggaszt. Nem beszél­ve arról, hogy szerintem nem annyira hatásos marketing, mint amennyit költenek rá - felelte Snekszer Fanni. - Egye­lőre pártatlanságom miatt nem foglalkoztat. Kicsit olyan látvány nekem, mint a meg­annyi buliplakát, egy idő után már ideje múlt lesz - válaszol­ta Szabó Brigitta. - Nekem za­varó már csak a látvány miatt is. De nem tartanám butaság­nak, ha a sok megmaradt pa­pírt tüzelőnek felhasználnák - így Gaál Sándor. km-sa » Roma képzőművészek kiállítása A Roma Munkaadók és Munkavállalók Megyei Szövetsége kiállítássorozatot szervezett, melyen roma művészek alkotá­sait tekinthették meg az érdeklődők. fotó: racskó tibor

Next

/
Thumbnails
Contents