Kelet Magyarország, 2014. május (71. évfolyam, 101-126. szám)
2014-05-06 / 104. szám
2014. MÁJUS 7, SZERDA KELET Hazai tálakon 7 ■■HM Versekkel kedveskedtek anyukájuknak a diákok kótaj. Már hagyomány a kó- taji István Király Baptista Általános Iskolában, hogy minden esztendőben május első vasárnapja közeledtével köszöntik az édesanyákat és a nagymamákat a diákok. Az idén az ünnepi megemlékezésre a 3- évfolyamos tanulókból álló napközis csoport készült. Tavaszi virágokból alkotott jelképes virágcsokorként nyújtották át verseiket, kedves gondolataikat édesanyjuknak. A műsor szerkezetében helyet kaptak a számítógép segítségével megalkotott új képi eljárások, s a kellemes zenei aláfestés alatt fel-fel- villantak a szereplők kisgyermekkori képei is. Az anyukák büszkén, boldogan tekintettek csemetéikre, majd a műsor zárásaként boldogan fogadták a hálás gyermekek saját kézzel készített ajándé- | kát - tájékoztatta szerkesztőségünket az oktatási intéz- ; mény nevelőtestülete. km Szereplés közben a fiatalok FOTÓ: ISKOLA Siralmas látvány volt a jégeső után az ültetvény eperjeske. Hirtelen borult be az ég szombat délután több mint féltucat felső-szabolcsi település felett, hogy aztán az ezen a környéken élő gazdák tekintetével is ez történjen, mikor meglátták a 10-15 percig tartott jégvihar pusztítását. Abonyi Ferenc eperjeskei gazda már érezte a bajt, amikor a náluk úgy 20 percig tartó égszakadás közepette elkezdtek kopogni az esőcseppeket felváltó cseresznye nagyságú jégdarabok. A vihar elvonultával nem ment ki azonnal az 5,5 hektáros meggyültetvényébe, ezt csak másnap merte. Szinte tudta, hogy nagy a baj. Akkora, hogy hazatérve egy kupica pálinkával próbálta nyugtatni magát, de mint mondja, nem nagyon sikerült:- Lónyáról húzott át a jégvihar, s kapott belőle jócskán Tornyospálca, Mezőladány, Mándok, Tiszamogyorós, Benk és Eperjeske. Az ítéletidő centruma Benk és Tiszamogyorós fölött volt, ott 15 perc alatt 22 mm csapadék ömlött le, még itt Eperjeskén alig valamivel több idő alatt „csupán” 12 mm, benne 10-12 percen át zömmel jég. Csak vasárnap merészkedtem ki a gyümölcsösbe és a látvány siralmas volt. Szinte minden meggyszem sérült, de hasonló a helyzet a szilvafákon is. Összességében csak nálam 5-6 milliósra taksálom a kárt. A károsult gazdák most Felső-Szabolcsban a falugazdászt várják a kárbejelentő ' nyomtatványokkal, illetve J akinek van biztosítása, megteszi a bejelentést a biztosító társaságnál.- Aki csak ebből tengeti az életét, az most 2-3 évre is a tönk szélére kerülhet. Bízunk magunkban, sokkal többet úgy sem tehetünk - mondja búcsúzóul az eperjeskei Abonyi Ferenc. km-gb Arculatokat terveznek Tiszadadának a fiatalok TiSZADADA. Mérőszalagokkal, térképekkel, informatikai és mérőműszerekkel felszerelt fiatalok szállták meg 4 napra Tiszadada község utcáit, tereit. A budapesti Corvinus Egyetem első évfolyamos tájépítész mérnök, mesterképzésben résztvevő hallgatóinak 25 fős csoportja végzi terepmunka keretében a település arculattervezési munkálatait dr. Kollányi László tanszékvezető tanár és kollégái irányításával. Az arculati tervekből hamarosan kiállítás is nyílik - tájékoztatta lapunkat ifj. Kovács Géza önkormányzati képviselő. KM Megszállták Tiszadadát az egyetemi hallgatók fotó: ifj. kovács Géza ©Csekei szőttesek Immár két éve, hogy a fejfáiról is híres szatmárcsekei temető utcájában megnyílt Korpás Ist- vánné gyűjteménye, amelyben számtalan fafaragás és népművészeti alkotás látható. FOTÓ: SIPEKI PÉTER Emlékezés az áttelepítésre nyíregyhAza. Nem volt köny- nyű a D. világháború befejezése után a Felvidéken élő magyarok helyzete, hiszen a szörnyű pusztítás után máris újabb csapást kellett elviselniük: az áttelepítések miatt el kellett hagyniuk azt a földet, ahol őseik éltek több száz éven keresztül. A fájó búcsúra, a szenvedésekre emlékeznek azon a rendezvény-sorozaton, amit a Felvidék 1947 Egyesület tart május 10-én Nyíregyházán. A múltat idézők először megkoszorúzzák 9 órakor a városháza falán lévő márványtáblát, majd 10 órakor az északi temetőben emlékeznek a magyar történelem e szomorú fejezetére. km A gyermekek fantáziájára bízzák, hogy milyen névre kereszteljék az avatáskor. tiszavasvári. A Tiszavasvári Nagycsaládosok Egyesület aktív közreműködésével várhatóan június közepén már birtokba is vehetik a gyermekek a gyári lakótelepen épülő új, modern, az Európai Unió előírásainak megfelelő játszóteret. Sikeres pályázattal A lakótelepen élők hetek óta izgalommal figyelik a teniszpálya melletti területen zajló eseményeket. A Leader támogatási kiírásra sikeres pályázó helyi nagycsaládosok - együttműködve a helyi ön- kormányzattal - több mint 20 millió forint pályázati forrást nyertek a játszótér és annak környezetének kialakítására. Az új parkot várhatóan a nyári szünidőre átadják a gyerekeknek. A létesítmény teljes kivitelezését egy helyi vállalkozás végzi. A felújítás során füvesítés, fák ültetése, parkosítás, valamint számtalan játék (hinták, csúszdák, mászókák) telepítése történik meg. A szakemberek a park területén Hamarosan a gyermekek birodalma lesz fotó: a szerző elhelyeznek padokat, asztalokat, hulladékgyűjtőket, kerékpártárolókat is. A gyerekek és az eszközök biztonsága érdekében térfigyelő kamerák is működni fognak a játszótéren. Gyerekek lesznek a névadók A napokban megérkeztek a játékelemek is, amellyel látványos szakaszához érkezett az építkezés. Természetesen a munkálatok alatt az építési területre belépni és a játékokat kipróbálni még tilos a fiatalok számára. A Nagycsaládos Egyesület tagjai úgy határoztak, hogy nevet is kellene adni a hamarosan elkészülő játszótérnek. Ezt a komoly feladatot a 14 év alatti gyermekek kreaA keresztelő a játszótér avató ünnepségén lesz majd, s a bejáratnál jól látható helyen olvasható is lesz a név. Az ötleteket a következő e-ma- il címre várják: civilhaz.tv@ gmail.com, de borítékban személyesen is le lehet adni a tivitására és fantáziájára bízzák. A beérkező ötletek közül öttagú zsűri választja ki a legjobb, a legfrappánsabb nevet. BALOGH TAMÁS Bethlen Gábor utcai Civil Házban. A szervezők kérik a leendő névadókat, hogy az e-ma- ilben és a borítékon tüntessék fel pontos nevüket, lakcímüket, életkorukat és telefonos elérhetőségüket, illetve a játszótér általuk kitalált nevét. Avatás és keresztelő is Folytatják az ősi mesterséget Vajda László rendszeresen részt vesz a megye fesztiváljain, s bemutatókkal népszerűsíti a kovácsok munkáját archIv fotó: m. magyar László Közgyűlést tart az Uj ÉFOÉSZ NYÍREGYHÁZA. Az Új ÉFOÉSZ Tárnái Ottó Egyesület május 22-én 13.30 órakor tartja küldöttközgyűlését, melyre várja tagjait. A közgyűlés helye: Nyíri Fészek Étterem (Nyíregyháza, Rákóczi út. 26.) - tájékoztatta lapunkat Tárnái Ottóné elnök. KM' Brahms-művek a koncerten nyíregyháza. Az utolsó darabokat játsszák a színházakban, az utolsó koncerteket adják a hangversenytermekben ezekben a hetekben, aztán a művészvilágban is megkezdődik a megérdemelt nyári szünet, hogy aztán majd őszszel újul erővel léphessenek színpadra mind a színészek, mind a zenészek. A Filharmónia ide bérleti sorozatának utolsó koncertjét tartják május 13-án, kedden Nyíregyházán a Kodály Zoltán Általános Iskola nagytermében is, ahol a Szabolcsi Szimfonikus Zenekar ad Brahms -estet Gál Tamás Liszt-díjas karnagy vezényletével. Közreműködik Jávorkai Sándor (hegedű) és Jávorkai Ádám (cselló). km A nemzetközi kovács konferencia résztvevői Tiszalökön is bemutatkoznak. TISZAESZLÁR, TOKAJ, TISZALÖK. ! Egy ősi mesterség képviselői, a kovácsok találkoznak majd azon a nemzetközi és országos konferencián, amelyet Tokajban rendeznek meg az alkotóházban május 16. és 18. között. Erdélyből, Szerbiából A tanácskozásra a hazai szakemberek mellett érkeznek kovácsok Erdélyből, a Felvidékről, Lengyel- országból és Szerbiából is. Szakmai nappal kezdődik má- i jus l6-án a programsorozat. A | konferenciát 10 órakor házi- } gazdaként a Tiszaeszláron élő | Vajda László kovácsmester, A mesterségről A kovács elsősorban patkókat és vasalásokat készítő fémfeldolgozó mesterember. Régi magyar neve: vasverő. Elődeink a kovácsmesterséget már a honfoglalás előtt is gyakorolták, illetve foglalkoztak a vas előállításával. A kovácsmesterség valószínűleg a honfoglalás után vált önállóvá, majd a 14. században több ágra is szakadt. Király Zsiga-díjas népi iparművész, a magyar kultúra lovagja nyitja meg, majd a Magyar- országon fellelhető fafaragó kapacsok és balták díszítő motívumkincséről hallhatnak előadást az érdeklődők. Szó lesz továbbá a magyar szab- lya- és kardművészetről is, mindezt a nyíregyházi Szabó István kardkovács, népi iparművész ismerteti majd a konferencia résztvevőinek, akik gyakorlati munkaként elkezdik egy ablakrács készítését az előadások után. Május 17-én az alkotók komplex népművészeti bemutatót tartanak a rendezvény helyszínén, valamint Tiszalökön, ahol részt vesznek a Széles a Tisza hagyományőrző találkozón is. A konferencia utolsó napján, május 18-án időszerű kérdésekről hallhatnak a kovácsok tájékoztatást. KM