Kelet Magyarország, 2014. május (71. évfolyam, 101-126. szám)
2014-05-31 / 126. szám
2014. MÁJUS 31., SZOMBAT FOTÓ: SIPEKI PÉTER Mocsai Lajos élete elválaszthatatlan kedvenc sportágától, a kézilabdától, amelyet egy életen át szolgál Interjú: Mocsai Lajossal, a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitányával, a Nemzeti Kézilabda Akadémia vezetőjével Olimpiák, címek, kupák: ez tényleg életmű A beszélgető Bodnärp^ v I Tibor ifA győri női csapat egymás után kétszer megnyerte a Bajnokok Ligáját, férfivonalon a Szeged megszerezte az EHF-kupát és most először a Veszprém is tagja lett a BL négyes döntőjének. Tényleg ennyire jó a magyar kézilabda, ahogy azt a jelenlegi eredményei mutatják? MOCSAI LAJOS: Egyetlen egy szó hiányzik ebből a megállapításból, mert a magyar klubkézilabdázás ennyire jó. Meg kell nézni, hogy amióta európai kupacímeket szereznek csapataink, azokon belül miként alakul a magyarok és a külföldiek aránya. A klubérdek nyilvánvalóan az, hogy a szponzorokat és a közönséget kiszolgálva nagyon erős játékosállománnyal lépjenek fel. Ugyanakkor ez nem szolgálja a nemzeti érdekeket. Akkor itt meg is állhatunk egy pillanatra, hiszen Ön is volt kettős szerepben, amikor a Veszprémet és a magyar férfi- válogatottat együtt irányította. Hogyan tudta feloldani ezt az ellentétet? MOCSAI LAJOS: Erre mondok egy példát. 2012-ben úgy lettünk olimpiai negyedikek, hogy kilenc veszprémi játékos volt a keretünkben, és szinte két teljes válogatott szintű mezőnysort tudott kiállítani a klubcsapatom. Mára ott tartunk, hogy három-négy, a nemzeti csapatban is számításba vehető kézilabdázója maradt a Bajnokok Ligája végjátékában érintett együttesnek. A nyíregyházi közönség is láthatta, hogy nélkülük is erős nemzeti csapattal tudtunk felvonulni, ez évekkel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna. Vagy említhetném a győrieket is, akik a magyar bajnoki címeik mellett akkor kezdtek el nemzetközi téren is meghatározó csapattá válni, amikor a kezdősor több mint ötven százaléka külföldi lett, hiszen a szélsőkön és Gör- bicz Anitán kívül a kapus, az átlövők és a beállós mindmind légiósok. Ez a tendencia meghozza a klubsikereket, de a magyar kézilabdában második elvárásként ott vannak a nemzeti válogatottak is. A kettősség közepette miben lehet bízni? MOCSAI LAJOS: Abban, hogy a mostani állapotban eljön a válogatott érdekének a prioritása. Az olimpiai kiküldetés nyolcvan százalékban eldől a következő két hétben, hiszen a nagyon erős szlovén válogatottal vívjuk a selejtezőnket, a párharc továbbjutója pedig ott lehet az olimpiai kvalifikációs világbajnokságon. Ott az első nyolc közé jutással van esély arra, hogy az olimpiai selejtezőből kijussunk Rióba. Ha ez nem valósul meg, akkor marad húsz százalék a lengyelországi Európa-bajnoksá- gon, ahová még szintén ki kell kerülni, és az ott fennmaradó egy helyre a házigazda az átlagosnál mindig jóval nagyobb sansszal pályázik. Maradva a klubkézilabdánál: mit vár a Veszprém hétvégi kölni szereplésétől? Született: 1954. március 10., MOCSAI LAJOS: Nagyon szurkolok nekik, és a válogatotton belül mindannyian azt reméljük, hogy egy egészen fantasztikus sikert érnek el, erre van is esélyük. Hadd bújjon azonban elő belőlem a szövetségi kapitány is, és reménykedjem elsősorban abban, hogy senki ne sérüljön meg a négyes döntőben. Nekünk úgy kell felkészülnünk a sorsdöntőnek mondható selejtezés párharcunkra, hogy a két meccsből álló németországi turnénkon kívül négy napot töltött együtt a válogatott keret, illetve adott még számunkra a mostani közvetlen felkészülés, amelynek eddigi részében a veszprémiek nélkül dolgoztunk. Korábban egy másik jelenségre is felhívta a figyelmet, nevezetesen arra, hogy a jelenlegi harmincon túli vagy már a harmincas éveit megközelítő generáció mögött nagy lyuk tátong, szinte teljesen kimaradt a húszas évei derekán járó, legjobb korban lévő középgeneráció. Mekkora veszélyeket rejteget ez magában? mocsai LAJOS: Amennyiben az olimpiáig versenyben tudunk maradni, akkor nagyon fontos, hogy megőrizzük a harmincon felülieket, és a lassan harmincas korosztályt. Utóbbiakat Nyíregyházán is jól ismerhetik, hiszen kilenc évvel ezelőtt Mikler Roland, Zubai Szabolcs, Császár Gábor és társaik éppen itt szerezték meg a junior korosztály világ- bajnoki bronzérmét. Az utánuk következő generációban egy kezemen meg tudnám számolni, hogy hány, nemzetközi szinten is számottevő játékost neveltünk ki, annyira hiányos az őket követő hétnyolc év. Hogy ennek mi az oka? Nyilvánvalóan az, hogy az utánpótláson nem volt akkora hangsúly, illetve vélhetően a tehetségek egy része elveszett. Ehhez még annyit, a válogatott mostani játékosai nagyon komoly gondolkodású, kiváló sportemberek, akik tudják, hogy nekik kell ezt az időhidat átívelni, és bízom benne, hogy sikeresen. Ezek szerint minden a Nemzeti Kézilabda Akadémián áll vagy bukik? Hogyan választják ki a jelölteket, mekkora a merítési lehetőség? mocsai LAJOS: A társasági adónak köszönhetően az akadémiai rendszer beszűkülése nem történt meg, ahol komoly munkát végeznek, ott jelentős pályázati lehetőség nyílik a TAO-ra. Az NKA ennek az akadémiai piramisnak a tetején helyezkedik el, kialakult egy együttműködési rendszer azokkal a klubokkal, amelyek nagyon jól dolgoznak. Ilyen például a Nyírsuli is, ahonnan tavaly számos gyerek jött át hozzánk és a serdülő korosztályos csapatunkban hét nyíregyházi gyermek is található, de idén is jelentkezett kettő. Tizenkét partnerrel állunk szerződésben, akik szeretnék a rendelkezésünkre bocsájtani egy-egy legjobb játékosukat. A többiek maradnak náluk, ők is folytathatják a minőségi munkát, miközben tudják jól, hogy a kiemelkedő tudású sportolóik nagyon jó helyre kerülnek, hiszen nálunk az edzői garnitúra, a sporttudományos háttér és a létesítményhelyzet európai szinten is kiemelkedő lesz. Tehát nem kell attól tartani, hogy a hagyományos nevelőkluboknál ezáltal megáll az élet? MOCSAI LAJOS: Tizennégy éves kortól mindenki a saját környezetéből hozza el a játékosokat, ezzel mi is így vagyunk, ugyanazok az eszközök állnak a rendelkezésünkre. Az iskola- és a képzés helyének a választása Magyarországon teljesen szabad. A másik dolog viszont az, hogy mi a magyar állam költségén képezzük a fiatalt, majd a középiskola végeztével visszaadjuk a kész játékost a klubjaiknak, mindennemű igény nélkül. Ezzel szemben talán két-három emberért nem kértek tőlünk nevelési költséget a klubok a beiskolázásnál, tehát valami nem passzol, viszont ezt a nehézséget nagyon komoly állami támogatással, becsületes, tisztességes munkával hidaljuk át. Nyíregyházán is számos nagy csatát átélt a férfi és női válogatott szövetségi kapitányaként is. Örül a szíve, amikor arról hall, hogy hamarosan megújul a Bujtosi Szabadidő Csarnok? mocsai Lajos: Hogyne, hiszen így talán nem fordulhat az elő, mint néhány éve, amikor a Veszprém edzőjeként kupameccsen itt járva tizennégy és fél fok volt a teremben, és a játékvezetők azt kérdezték tőlünk, hogy akarunk-e játszani. Komolyra fordítva, a sportágnak minden ilyen létesítményre és bázisra szüksége van. Itt tartózkodásunk alatt értesültünk róla, komolyan azt szeretnék Nyíregyházán, hogy újra NB I-es férficsapata legyen a városnak, és ennek is nagyon örülök. És itt csatolok vissza az akadémiai kérdésre, mert az ilyen csarnokokba és klubokba tudjuk majd visszaadni azokat a játékosokat, akiket Balatonbogláron kinevelünk. Személyes vizekre evezve... Már 1982-ben BEK-et nyert a Vasas női csapatával, az azóta eltelt több mint harminc év is egy önálló életpálya, és még mindig a sportágban csúcsot jelentő pozíciót tölti be, miközben akadémiát irányít, a Testnevelési Egyetemen tanít és nem mellesleg nagy családja is van. Meddig lehet ezt így bírni? MOCSAI LAJOS: Nemrégiben töltöttem be a hatvanadik életévemet, volt lehetőségem egy kicsit visszapillantani. Úgy gondolom, tényleg sikertörténetként tekinthetek életem ezen részére, hiszen huszonnyolc évesen BEK-győztes csapatot irányítottam, nyertem öt európai kupát, egyedüli magyarként tíz évig dolgozhattam a Bundesligában, tizenhét évig töltöttem, illetve töltöm be még ma is a férfi vagy női szövetségi kapitányi posztot. Négy olimpián és tizenhat más világversenyen vettem részt. Ahogy mondta, ezek mellett tanítok is, van négy gyermekünk, jönnek az unokák, gyarapodik a család. Ugyanakkor még mindig vannak ambícióim, szeretném a Testnevelési Egyetemet úgy látni, mint a magyar sport stratégiai értékét, most éppen ezen is dolgozom. Minden tíz évemnek voltak nagyon komoly sikermomentumai, ehhez is gratuláltak azok, akik a születésnapomon köszöntöttek. Én is úgy tekintek erre, mint egy életműre. Ennyi tevékenységhez elég az, hogy a nap csak huszonnégy órából ált? mocsai lajos: Elég, mert érzem azt, hogy szelektálnom kell. Amiről viszont nem mondok le az a kézilabda fejlesztése, és persze szeretnék minél több időt a gyermekeimre és az unokáimra szentelni. Meg persze a saját magam egészségére is, mert a következő években erre is gondolni kell. Klubjai edzőként:TFSE (1978-1981), Vasas (nők, 1981-1983), 8p. Honvéd (1983- 1985), TBV Lemgo (német, 1989-1996), TuS Nettelstedt (német, 1997-1998), VfL Gummersbach (német, 2005), Vasas (nők, 2005-2007), MKB Vészptém (2007-2012), Szövetségi kapitány: férfi (1985-1989 és 2010-). női (1998-2004). __________ Legjobb eredményei: olimpiai 2. (2000, nők), olimpiai 4. (1988,2012, férfiak), olimpiai 5. (2004, nők), vb-2. (1986, férfiak: 2003, nők), Eb-1. (2000, nők), Eb-3. (1998, nők), BEK-1. (1982, nők), KEK-1. (2008, férfiak), 7x bajnok, 5x Magyar Kupa-győztes. Legfőbb elismerései: mesteredző (1986), Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszt (2000), Európai mesteredző (2001), az EHF életműdíja (2002), az év edzője (2009), az év szövetségi kapitánya (2012), Bay Béla-díj (2013).
