Kelet Magyarország, 2014. május (71. évfolyam, 101-126. szám)

2014-05-29 / 124. szám

2014. MÁJUS 29., CSÜTÖRTÖK KELET Mandela élete több művészeti ág képviselőit megihlette fotó: getty images Balsikerű opera - pénz nélkül az énekesek LONDON. Mindössze három előadás után lefújták a Nel­son Mandela néhai dél-afrikai elnök életéről szóló operát Dél-Afrikában. A Madiba: The African Opera című pro­dukciót pénteken mutatták be Pretoriában, a Dél-afrikai Állami Színházban. A tervek szerint a darab öt estén át futott volna a színházban, majd a qunui Nelson Mandela Múzeumban és a Port Eliza- beth-i Operaházban is játszot­ták volna - adta hírül a BBC News. Mandela unokaöccse, a producer Unathi Mtirara szerint az előadásokat azért kellett lefújni, mert nem ma­radt pénz a szereplők kifizeté­sére. A produkció honlapján összesen 24 szereplőt tüntet­nek fel. Az opera Nelson Man­dela életének meghatározó eseményeit mutatja be, szü­letésétől kezdve az apartheid rendszer elleni küzdelmén és bebörtönzésén át egészen 1994-ig, amikor megválasz­tották a Dél-afrikai Köztársa­ság első fekete bőrű elnökévé. A Nobel-békedíjas politikus tavaly decemberben hunyt el, 95 éves korában. Életéről már korábban is készült szín­házi darab - The Mandela Tri­logy címen -, amely az opera, a hagyományos xhosa zene és a dzsessz révén mesélte el Mandela életének történetét. A darabot 2011-ben mutatták be Dél-Afrikában. MTI Megér egy mosolyt James Bond átveszi az új túlélő készletet egy kis zsákban. Van benne rambókés, instant vízpor, iránytű, szóval minden, ami csak kell. Bond csak a pakli römikártyát nézegeti értetlenül.- Ez minek?- Abszolút végszükség esetére. Ha például a sarkvidéken, vagy a sivatag kellős közepén, elhagyatva, reménytelenül, kilátástalan helyzetbe kerülsz, kezdj el kirakni egy pasziánszt. Fél percen belül valaki a vállad fölött bele fog szólni, hogy miért nem rakod ajumbótadámára! O További viccek humor.szon.hu Mi az: maroknyi ember a netről? Új film készül BUDAPEST. Nyáron kezdi for­gatni Flashmob (Villámcső­dület) című új produkcióját Michael Haneke, a Szerelem című Oscar-díjas film rende­zője. A Flashmob az Indiewi­Haneke fotó:gettyimages re.com filmes portál szerint egy maroknyi szereplő törté­nete, akik az interneten kerül­nek kapcsolatba egymással, és ahogy a cím ígéri, egy villám­csődület révén találkoznak végül személyesen. Az oszt­rák filmes alkotása a média és a valóság közötti kapcsolatot vizsgálja. A szereposztásról egyelőre nem lehet tudni, ám a napokban Madridban Hane­ke annyit már elárult, hogy elkészült a forgatókönyvvel. A felvételek nyáron kezdőd­hetnek, egyes jeleneteket az Egyesült Államokban vesznek fel. A Flashmob Haneke első filmje lesz azóta, hogy tavaly Szerelem című munkája el­nyerte a legjobb idegen nyel­vű film Oscar-díját és Golden Globe-díját. mti London a legkevésbé rasszista brit város London. A britek 30 százalé­ka elismeri, hogy rasszista előítéleteket táplál. A legna­gyobb független brit társada­lomkutató intézet, a NatCen szerdán ismertetett átfogó felmérése kimutatta azt is, hogy a valamilyen mérték­ben előítéletes gondolkodá­súak aránya évenkénti jelen­tős ingadozásokkal ugyan, de hosszú időtávot tekintve növekvőben van, és ismét eléri a három évtizeddel ez­előtt mért szintet. Az eddigi rekordértéket a kutatóintézet 1987-ben mérte: akkor 38 szá­zaléknyian mondták magukat előítéletesnek. Az országos átlagon belül London tűnik a legtoleránsabbnak: a brit főváros belterületén élő meg­kérdezetteknek mindössze 16 százaléka mondta azt, hogy jellemző rá a rasszista előíté­let. A legmagasabb arányt a NatCen kutatói a közép-ang­liai West Midlands térségben mérték: itt 35 százaléknyian mondták magukat előítéletes gondolkodásúnak. A felmérés kimutatta azt is, hogy az életkor emelkedésé­vel szintén növekszik az elő­ítéletes gondolkodást elisme- rők aránya. mti www.szon.hu További képek és videók •> Autósport nagy rajongója A nyíregyházi Melitta már nagyon várja a pünkösdi rallycross és drift parádét, mivel imádja az autósportot. FOTÓ: JANICS ATTILA A nap videója Ez hatalmas! Ronnie Shalvis és Austin Ipsén nem az „oldszkúl" ugróiskola vonalát képviseli. A skandináv srácok nagyot csavartak a játékon. O További videók video.szon.hu Magyar hegedűs a világ körül BUDAPEST. Hegedűvel a világ körül címmel 100 állomásos világkörüli turnéra indult Mága Zoltán, a világszerte el­ismert művész Erdélytől Ko­reán és Kínán keresztül a New York-i Carnegie Hallig a ma­gyar zenei kultúrát népszerű­síti. „Elsősorban az a célom, hogy a határon túl élő magyar embereknek, honfitársaink­nak örömet szerezzünk a cso­dálatos magyar muzsikával” -mondta Mága Zoltán. MTI m Akkor itt most szétnézünk... Új, nyolchetes lakói vannak az abonyi Magán Zoo Magántu­lajdonú Állat- és Szabadidőparknak. A két fehéroroszlán-kö- lyök egyelőre igyekszik belakni a környezetét. fotó: mti KELET-TAXI UTAZZON VELÜNK! WWW.FOTnXINYIREGYHMfl.HIJ Kezdésnek egymillió példány Hillary Clinton: Próbáltam a legjobb döntéseket hozni fotó: getty images Nehéz választások- önéletrajzot írt Hillary Clinton. WASHINGTON. Az Egyesült Ál­lamok létfontosságú ország, amely nélkül lehetetlen meg­oldani a világ problémáit - állítja júniusban megjelenő önéletrajzi kötetében Hillary Clinton volt amerikai külügy­miniszter, a Demokrata Párt 2016-os potenciális elnökje­lölt-aspiránsa. Clinton a Hard Choices (Nehéz választások) címmel megjelenő könyvben visz- szautasítja azokat az állítá­sokat, amelyek szerint azt Egyesült Államok hanyatló­ban lenne. Ezzel szemben azt állítja, hogy Amerika előtt példátlanul nagy jövő áll. Azt is írja: az Egyesült Ál­lamoknak másképp kellett volna döntenie egyes, meg nem nevezett külpolitikai kérdésekben, de hangsúlyoz­ta, hogy büszke arra a telje­sítményre, amit az amerikai diplomácia vezetőjeként fel tudott mutatni. A volt külügy­miniszter szerint a diplomáciai szolgálat élén végzett munka ráébresztette az ország rend­kívüli erősségeire és arra, mit jelent majd számukra az, hogy versenyezzenek és boldogul­janak odahaza és külföldön. Clinton közérthető nyelve­zetben próbált meg írni a diplomáciai munkáról, vala­mint arról, hogy mindenki­nek meg kell találnia a nehéz egyensúlyt a karrier és a csa­ládi kötelezettségek között. A Clinton-emlékiratot első kiadásban egymillió példány­ban jelenteti meg június tó­én a Simon & Schuster kiadó. Hillary Clinton minisztersé­ge alatt 112 országban fordult meg. Azt állította, megpróbált tanulni, alkalmazkodni és a legjobb döntéseket meghozni, valamint arra törekedett, hogy ne kövesse el kétszer ugyan­azt a hibát. mti Csehek a füves toplistán Eléggé fiatalon pró­bálják ki a marihuánás cigarettát. PRÁGA. Továbbra is a cseh fi­atalok a legnagyobb marihu­ánafogyasztók Európában - közölték Prágában cseh és európai felmérésekre hivat­kozva. Évente legalább egy füves cigarettát a 14 és 34 év közötti cseh fiatalok 18,5 százaléka szív el. Az első ma­rihuánás cigarettáját a cseh fiatalok 40 százaléka már 15-16 éves korában elszív­ja - derül ki az éves jelen­tésből, amelyet az európai droghasználatot figyelő köz­pont hozott nyilvánosságra. A cseheket a statisztikákban a fiatal dánok, franciák és spanyolok követik. Ugyan­akkor például Romániában csak a fiatalok egy százaléka kísérletezett a marihuánával. „Európa mai lakossága közül mintegy 80 millió személy próbált ki már valamilyen dro­got életében. Az esetek döntő többségében ez marihuána volt” - mondta Danii Ballota, a központ szakértője. mti Michelangelo „gumipókokkar Róma. Hetven eredeti mű idé­zi fel Michelangelo Buonar­roti széleskörű munkásságát halálának 450. évfordulója alkalmából a római Capito- liumi Múzeumokban nyílt kiállításon. A szeptember 14- éig látható kiállítás legszebb darabjai közül az olasz sajtó a Madonna della Scala néven is­mert domborművet emelte ki, amelyet Michelangelo tizenöt évesen alkotott, valamint a hattyú által elcsábított Lédát ábrázoló rajzot. A Corriere della Sera napilap túlzottan zsúfoltnak találta a kiállítást és fenntartásait fejezte ki a műveket tartó kék színű talap­zatok miatt is. Úgy vélte, az alkotásokat és a látogatókat el­választó kordon „leginkább az autó-csomagtartón használt gumipókra” emlékeztet. MTI HIRDETÉS

Next

/
Thumbnails
Contents