Kelet Magyarország, 2014. május (71. évfolyam, 101-126. szám)
2014-05-27 / 122. szám
741415 2014. MÁJUS 27., KEDD 14 Gazdaság reslet-kínálat határozza meg a gáz árát, csakhogy a világ többi részétől alapvetően elzárt az amerikai piac, az USA egyelőre marginálisan vesz csak részt a nemzetközi gázkereskedelemben. Erősen szennyező Mindeközben kétségtelen, hogy Európában komoly beruházások történnek alternatív energiaforrások gyors hasznosítása érdekében. Ennek erős a környezetszennyező hatása, de kétségtelenül olcsó megoldás és rövidebb távon is képes csökkenteni az orosz importtól való függést. Az atomerőművek bővítése, újak építése drága, de Stern szerint hosszú távon általában jó beruházás. A legtöbb ország mégsem akar belemenni, mert tart a beláthatatlan következményektől, a közvélemény bizalmatlanságától és a megvalósításra vonatkozó szerződések titkos záradékaiban rejlő politikai csapdáktól. A professzor úgy véli, európai méretekben a legdrágább megoldás a megújuló energia előtérbe állítása. Egyre nehezebb kihívás a kormányok, az EU számára dönteni: az ár legyen-e a prioritás, avagy a környezet védelme, vagy pedig az, amelyik viszonylag jó árat és csekély szennyezést hordoz magában, viszont erősíti a politikai függőségi félelmet? Stern szerint a politikai függőség objektíve sokkal csekélyebb probléma, mint ahogy azt a nemzetközi média interpretálja. Viszont drámaian megváltozna ez a helyzet, ha Oroszország bevonulna Kelet-Ukrajnába. KM Téves az a feltételezés, hogy Oroszország politikai fegyverként kezeli az Európának szánt gázeladásokat. BUDAPEST. Az Oxfordi Egyetem Energiakutató Intézetének, a világ meghatározó gázkitermeléssel és kereskedelemmel foglalkozó agytrösztjének alapító irányítója azt mondja az Alapblognak adott interjúban, hogy az oroszok ezen a téren üzletemberek, akiket csak a profit érdekel. Jonathan Stern professzor szerint illúzió azt remélni, hogy rövid időn belül csökkenthető a gázellátásban a függőség Oroszországtól és úgy véli, dráma következne be, ha az oroszok bevonulnának Kelet-Ukrajnába. Jonathan Stern a Zentai Péternek adott interjújában kifejti, hogy meglátása szerint a Krím annektálása valójában nem változtatott semmin és az orosz kitermelők csupán a nekik jogosan járó pénzüket akarják megkapni, az ukránok ugyanis csaknem két és fél milliárd dollárral tartoznak Oroszországnak. A Krím félsziget elcsatolása nyomán az európaiakban természetesen feltört az az érzet, hogy jobb lenne minél inkább függetlenedni az orosz energiaimporttól. Ma tényleg ott tartunk, a gázellátás ügyét agyonpolitizálták. JONATHAN STERN Jonathan Stern szerint illúzió, hogy rövid időn belül csökkenthető a gázellátásban a függőség Oroszországtól „Az viszont kétségtelen, hogy ma tényleg ott tartunk, hogy a gázellátás ügyét agyonpolitizálták - holott az oroszoknak ez nem lehetett a szándékuk” - teszi hozzá Stern. „Csak” a pénz Mindenekelőtt a balti államokban, valamint Közép-Eu- rópában terjesztették mindig is, hogy az oroszok politikai célokat követnek a gázárak alakításával, de nyomon követhető, hogy ahányszor csak árat emeltek, emelnek az oroszok, akkor egyszerűen több pénzt akarnak! Nem csak Oroszország, hanem a legtöbb más gázkitermelő, gázexportőr ország az árakról mindig is külön-külön állapodott meg partnereivel és mindig hosszú távú szerződések keretében. Az ár megállapításának minden esetben az az alapja, hogy az adott vásárló honnan, mennyiért tud beszerezni, illetve saját maga előállítani alternatív energiát, legjellemzőbben nyersolajat, így más árat fizet az oroszoknak például Németország vagy Litvánia. Senki sem vádolta politikai alapon történő megosztási szándékkal például Algériát, amely hosszú időn át a legfőbb gázszállítója volt Nyugat-Európának, holott az algériai gázt szintén más és más árszinten vásárolhatta, vásárolja meg ma is Franciaország vagy Olaszország, de még Norvégia is az oroszokhoz hasonlóképpen szabályozta az árfeltételeit. „Azt azonban nem cáfolom, hogy az európai gázpiacon az utóbbi tíz évben ILLUSZTRÁCIÓ: THINKSTOCK komoly liberalizálás ment végbe, miáltal az újonnan kötött szerződések jóval nagyobb rugalmasságot tükröznek eladók és vásárlók részéről” - mondja az Európai Unió Bizottságánál is szaktanácsadóként ténykedő professzor. Meglátása szerint az amerikai gázellátás az egyedüli a világban, amely ténylegesen liberalizált. Ott a prompt keElsősorban üzleti megfontolás vezérel Jonathan Stern állítja, hogy az oroszok magatartását elsősorban üzleti megfontolások vezérlik. Szerinte illúzió azt remélni, hogy rövid időn belül csökkenthető a gázellátásban a függőség Oroszországtól, mert a nemzetközi jog szigorúan védelmezi a több évtizedre megkötött kétoldalú szerződéseket. A német-orosz megállapodások átlagosan 2030-ig vannak érvényben. Hiába került szóba az elmúlt húsz évben megannyi olyan óriás projekt, amely kiváltani hivatott az orosz szállításokat - legyen az a palagáz vagy korábban a Nabucco gázvezeték -, a gyakorlatban minden maradt a régiben, az amerikai cseppfolyósított gáz, az LNG Európába juttatása pedig reálisan 10 éves távlatban történhet csak meg. Gáz-fronton nem támadnak az oroszok Nyarat idéző hétköznapok Orbán hetében lehűlés helyett már nyáriasan meleg időben volt részünk. SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG. Hőmérsékleti szempontból már a nyarat idézte május negyedik hetének időjárása Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szat- már-Bereg megyében. A megelőző csapadékos időszakot követően gyorsan melegedett a levegő, már a hét második napján szinte mindenütt nyári napot jegyezhettünk fel, azaz 25 fok felett alakult a csúcshőmérséklet. Az erőteljes felmelegedés folytatódott, a hét hátralévő részében átlagosan 2-4 hőségnap is kialakult, 30 fokot meghaladó maximum hőmérséklettel. A legmelegebbet Debrecenben mértük, 31,2 °C-kal, míg a leghűvösebb hajnalon Nagykálló körzetében 6,1 °C-ig süllyedt a hőmérő higanyszála. A magas hőmérséklet 70 százalék feletti relatív légnedvességgel párosult, a nedves levegő pedig nem csak a mezőgazdasági kultúráink fejlődésének kedvezett, hanem a növényi kórokozó gombák és baktériumok szaporodásának is. Számottevő csapadék az időszak legelején és legvégén alakult ki csupán. A frontoktól mentes időjárási helyzetben kiterjedtebb csapadékzónák nem érintették térségünket, helyi záporok, zivatarok azonban több helyen is kialakultak. DE-ATK A hőmérséklet és a csapadék alakulása május negyedik hetében (Szamosbecs, Sz-Sz-B. megye) 014 Monte c ZtTfeszl,v ann'°s efeft a Porondon matt \ iHűségkártya Nyíregyházán először a Circus Ramiro Maximus Előfizetőinknek kedvezménnyel május 29 Nyíregyháza, Tesco parkoló Válassza On is a Keletet! Használja ki előfizetői kedvezményeinket! Kedves előfizetőink! Szeretettel meghívjuk önöket a Nyíregyházán vendégszereplő Circus Ramiro Maximus előadásaira 2014. május 29. és június l. között a nyíregyházi Tesco parkolóba. Az előadások kezdete: május 29. 19.00, május 30.18.00, május 31.15.00 és 18.00, június 1.11.00 és 15.00 óra. A Kelet előfizetőiéként Önök a két főre szóló belépőjegyeiket a május 29-ei, 19 órakor kezdődő előadásra 3200 Ft helyett - 50% kedvezménnyel -1600 Ft-ért vásárolhatják meg munkanapokon 8.00-tól 15.00 óráig a Kelet szerkesztőségében 111 i | >4 ■ (Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6). UJblíuLÍ BERECZ SZABOLCSKÁT Ibrányban köszöntjük születésnapja alkalmából! 1 éve annak, hogy a világra jöttél, Alig vártuk, hogy kezünkben legyél. Ragyogó szemmel néztük kis testedet, Tudtuk, hogy nem engedjük el már kezedet. Amikor fogtunk, a világ megállt, Korábban nem láttunk ily szép kisbabát. Mióta velünk vagy, töretlen a boldogság, Jó Isten elküldte nekünk a kis angyalát. Számunkra te vagy a csoda, Isten éltessen gyönyörű Szabolcska! Ezt kívánja Boglárka, Józsika, Apa, Anya, Berecz mama, Berecz papa és a keresztszülők. ■mm I VILLAMOSSÁGI közvetlenül SZAKÜZLET Nyíregyháza, Vasgyár u. 8 fa-wpte«rf(lVl 42/450-965, 30/349-4940 £*** 11. Telefon: 42/311-143 s HIRDETÉSEK