Kelet Magyarország, 2014. május (71. évfolyam, 101-126. szám)

2014-05-20 / 116. szám

2014. MÁJUS 20., KEDD Kédvező volt a bírók felfogása, de ez ki is járt a Szegednek. Az EHF-kupát nagy bravúrral elhódító Tisza-parti férfi kézilabda együttes korábbi edzője, Skaliczki László szerint a döntő végre nem a játékvezetőkről szólt... Az angol élvonalban sze­replő Manchester United labdarúgócsapata hivatalos honlapján bejelentette, hogy a holland Louis van Gaal lesz a következő szezontól az együttes menedzsere, a szakemberrel hároméves szerződést kötöttek. Eldőlt az is, hogy első számú segítő­je a klub élő legendája, Ryan Giggs lesz, de a stábban he­lyet kap Frans Hoek és Marcel Bout is mint segédedző. Lionel Messi elnézést kért LABDARÚGÁS. A Barcelona négyszeres aranylabdás já­tékosa, Lionel Messi a kínai közösségi oldalon, a Weibón elnézést kért a katalán klub szimpatizánsaitól a csalódást keltő idény után, majd leírta, hogy ha már nem érzi ugyan­azt a szeretetet, amit eddig kapott, akkor elgondolkodik a jövőjén - de ez a veszély egye­lőre nem fenyeget. A spanyol sajtó úgy tudja, Messi hétfőn délelőtt aláírta új kontraktu­sát, mielőtt hazarepült Ar­gentínába. ' 9 Feljutással szakadt meg a rossz sorozat-írni ffSSs S V . !|i|äP *' ÜtJ tSff'Hat Ősszel a hajrában, szombaton a meccs elején szerezte meg a Kisvárda elleni győztes gólt Bajzát Péter FOTÓ: MÁN LÁSZLÓ Szombati fiesztára készül a klubvezetés Korai gól döntött a me­gyei rangadó sorsáról és a Szpari révbe éréséről! totH [/U£ LABDARÚGÁS. Amit az elhullaj- tott pontok miatt párszor el­odázott a Szpari, azt szomba­ton teljesítette: feljutott az NB I-be. A kisvárdai megyei derbi körítésére aligha lehet panasz, telt ház és remek hangulat várta a két együttest, amelyek más-más célokért, de nyerni akartak. Aztán alig pár perccel a kezdés után a labda megta­lálta az üresen maradt Bajzát Pétert, aki jó két lépésről nem hibázott. Akkor aligha gondolhatták a csapatok és a nézők, hogy ez lesz a mérkőzés egyetlen talá­lata. Ezt követően ugyan lehe­tőségek mindkét együttes előtt adódtak, ám igazi gólhelyzet nem, maradt is az eredmény, ami a nyíregyháziaknak négy esztendőt követően ismét az élvonalba jutást jelentette. Ér­dekesség, hogy 2007. június 16-án, a feljutást és bajnoki cí­met (a Ferencváros előtt) jelen­tő egyetlen gólt Montvai Tibor szintén korán, a 11. percben szerezte a Vecsés ellen, ráadá­sul az utolsó fordulóban. Boldog csapatkapitány Visszatérve a kisvárdai meccs­re, a lefújás után nagy volt az öröm a nyíregyháziaknál, ami teljes joggal érthető.- Nagyon boldog vagyok, jó érzés egy ilyen csapat kapi­tányának lenni. Hosszú sze­zon áll mögöttünk, ám előt­tünk van még a bajnoki cím megszerzése. Rajta vagyunk! - mondta a szombati meccs lefújása után Balogh János, a Szpari csapatkapitánya. A lényeg a győzelem! Lucsánszky Tamás, a Szpari mestere is érthetően volt bol­dog. A pályára rohant, gratulált játékosainak, együtt örült ve­lük. Aztán arról sem feledke­zett meg, hogy az ellenfélnek is kezet nyújtson. Sőt, a köny- nyező, a gyepre roskadt Fodor Andrást, a mezőny legjobbját is vigasztalta.- A korai gól megnyugtatta a csapatot, utána ugyan többet támadtak a hazaiak, ám egy helyzeten kívül többet nem tudtak kialakítani. Szünet után időnként kapkodtunk, a vég­játékoknál mindig becsúszott egy hiba.- A lényeg a győzelem és az, hogy a srácok teljesítették azt, amit vállaltak és feljutottunk az élvonalba. Ezért gratulálok nekik, és mindenkinek, aki se­gítette a csapatot - vélekedett Lucsánszky Tamás. km-ml A klubvezetés már készül a szombati, utolsó hazai meccs­re. Az már biztos, hogy a fel­jutást hazai környezetben is megünnepli a Szpari, de a csúcs az lenne, ha mindezt bajnokavatással lehetne ösz- szekötni. Ehhez nyerni kell a Szigetszentmiklós ellen, amire megvan az esély. A találkozó délután négy­kor kezdődik, a lefújás után egy fél óra van arra, hogy a csapat és a szurkolók a pályán ünnepelhessenek. Aztán amíg a focisták át­öltöznek, a nagy lelátó előtti színpadon Dér Heni szóra­koztatja majd a nagyérdeműt. Háromnegyed héttől jön majd a köszöntő, az MLSZ és a nyír­egyházi városvezetés gratulál majd a csapatnak, remélhe­tőleg nem csak a feljutáshoz, hanem a bajnoki címhez is. Amennyiben nyer a csapat, este már a játékosok és ve­zetők nyakában csilloghat az aranyérem. A klubvezetés jóvoltából egy belépővel két szurkoló nézheti majd meg a mérkőzést, remél­hetőleg több ezren köszöntik majd a csapatot, a sikert, az él­vonalat, megspékelve mindezt egy bajnoki címmel. A Szpari az élvonalban A Nyíregyháza Spartacus eddigi eredményei a magyar labdarúgás első osztályában. 2009-2010 30 6 9 15 41-60-19 27 15. (Kiesett) 2008-2009 30 7 11 12 32-41-9 32 14. 2007-2008 30 11 7 12 34-37-3 40 10. 2004-2005 30 5 11 14 38-63-25 26 15.(Kiesett) 2000-2001* 14 3 0 11 10-24-14 9 8. (Kiesett) 1999-2000 32 12 8 12 32-42-10 44 9. 1998-1999 34 10 9 15 46-52-6 39 13. 1983-1984 30 7 8 15 28-47-19 22 15.(Kiesett) 1982-1983 30 9 8 13 29-37-8 26 10. 1981-1982 34 8 12 14 35-51-16 28 15. 1980-1981 34 11 16 7 30-25 +5 38 7. Összesen 268 76 79 113 282-378-96 272 "A kvalifikációs bajnokság. Ä csoportjában, nyolcadik, utolsó lett a csapat, így nem került tovább, kiesett. A várdaiak nem érdemelnék meg a kiesést A megyei rangadó elvesztését követő apátia után nagy örö­met okozott Kisvárdán a Szolnok győzelme. labdarúgás. Tekintve, hogy a helyszínen 100 néző figyelte a Szolnok-Cegléd mérkőzést, meglehet Papucsek Barna 92. percben szerzett góljának többen örültek Kisvárdán, mint a Tisza partján. A szolnoki belső védő (aki két héttel korábban a Szpari hálóját vette be a meccs hajrá­jában) találata hozta ugyanis vissza a reális kis várdai bentmara dási reményeket. A megyei rangadó el­vesztése után teljes apátia lett úrrá a szabolcsi NB li­es legénység és szurkolói köreiben, de este háromne­gyed tíz magasságában visz- szaköltözött az élet a várdai- akba.- Megértettem a meccs utá­ni érzelmeket a játékosok és a szurkolók részéről is, hiszen a vereséggel veszni látszott minden, főleg akkor, amikor a Cegléd is vezetett Szolnokon - beszélt a történtekről Révész Attila, a várda­iak szak­igaz­gató ja­- Változatlanul állítom, hogy sem a csapat, sem a szurkolók, sem pedig a város nem érde­melné meg, hogy kiessünk, és annyi balszerencse sújtott bennünket az utóbbi időben, hogy hátha ez a szolnoki gól jelenheti az igazi fordulatot a számunkra. Persze, a bent- maradás kiharcolásáért sokat kell tennünk a hátralévő két for­Hegedűs Tibor (9), Yves Simlice Mboussi, Gengeliczki Gergő (felül), Jánvári Gábor (4) és Üveges Szabolcs mozdulata is elárulja, hogy a hard szellemre egyik oldalon sem lehetett panasz fotó: pusztai Sándor nyeg, hogy a Cegléd egypontos előnye nem nőtt velünk szem­ben. Ami pedig a megyei derbit il­leti, a várdaiak sorsát egy korai Bajzát Péter-találat döntötte el. És most megint fel lehetne tenni a tavaszi lemezt, hogy hiába a mezőnyfölény, ha nin­csenek a befejezésekhez értő emberek. Illetve... Egy villanás döntött A színen újra feltűnt a házi gólkirály, Myke Bouard Ra­mos, aki húsz percnyi játékle­hetőséget kapott a derbin.- Végig az irányításunk alatt tartottuk a mérkőzést, sokat tettünk az egyenlítésért, de ezen a szinten az dönt, hogy elöl ki tud váratlan megoldás­sal előrukkolni - így Révész Attila. . - Összehasonlítva a két csa­pat úgynevezett csúcsékét, Bajzát Péter egyetlen villa­nással eldöntötte a meccset, nálunk pedig Dusán Pavlov nagyon nagy mezőnymunkát végzett, de a kapu elé nem ért oda. Vagy említhetném Miskolczi László első félidei helyzetét, ami ilyen szinten ziccernek számít, a Békéscsa­ba ellen pontosan ilyen szitu­ációból kaptunk gólt.- Ami pedig Myke-t illeti, a mozgásán, a párharcok fel­vállalásán még érezhető volt az öt hónapos kihagyása, de elsősorban a továbbiak, a félelem leküzdése és az ön­bizalom növelése miatt volt fontos, hogy már ezen a mér­kőzésen lehetőséget kapjon. Gólok nélkül ugyanis nem fo­gunk tudni előzni. A harmadik kieső helyért vívott harc kétszereplősre zsugorodott, az ebben érintett Kisvárda és Cegléd az utolsó fordulóban egymással találko­zik a várkerti katlanban. Ezt megelőzően a várdaiak Zala­egerszegre utaznak, a Cegléd pedig a Siófokot látja vendé­gül. KM-BT Biglia a 94. percben büntetőből lőtte a Lazio győztes gólját FOTÓ: INTERNET 20. hét, 2. forduló, lapzárta utáni eredmények 6. Chievo-lnternazionale 2-1 1 7. Fiorentina-Torino 2-2 X 8. Milan-Sassuoto 2-1 1 10. Parma-Livomo 2-0 1 11. Lazio-Bologna 1-0 1 12. Napoli-Verona 5-1 1 Nyeremények 13+1 találat nem volt 13 találat nem volt 12 találat 5 db 291200 forint 11 találat 26 db 11555 forint 10 találat 1340 db 2085 forint A bronz is fenyesen csillog A Nyír-flop Holding bronzérmes ‘ nyíregyháziak a nyírségiek, átvették a veze­Nyíregyháza sikeres bajnoki esztendőt tud­hat maga mögött. KÉZILABDA. Tét nélküli - ez volt a legfontosabb jelzője a vasárnap esti mérkőzésnek, amelyen a Nyír-Flop Holding Nyíregyháza a Mizse KC csa­patát fogadta a férfi kézilabda NB I. B Keleti csoportjának zárásaként. A már biztosan kissé álmosan kezdtek, majd rákapcsoltak és előnnyel (18- 12) várhatták a szünetet. Talán túlságosan is leeresz­tettek, hiszen a folytatásban a vendégek jobban összpon­tosítottak és fordítottak. Nyi­tott védekezésük megzavarta a vendéglátókat, ráadásul sok volt a hazai baki, amit rend­re megbosszultak a mizseiek. Aztán összekapták magukat tést, előnnyel támadhattak az utolsó percben, ám egy újabb hiba újabb vendéggólt és dön­tetlent (29-29) eredményezett. Persze jobb lett volna győ­zelemmel zárni. Ám a hazaiak így sem búslakodtak. Joggal, hiszen túltejesítették a tervet és a két kiemelkedő csapat, a Balmazújváros és az Eger mö­gött zárni szép eredmény. KM-ML r- t "" t — —— rá ■ b ** '• «*1 ^ . vr ?i? . w Vb 1- í 1d Cs •Traminin A Nyír-Flop Holding Nyíregyháza bronzérmes csapata FOTÓ: RACSKÓ TIBOR

Next

/
Thumbnails
Contents