Kelet Magyarország, 2014. május (71. évfolyam, 101-126. szám)
2014-05-20 / 116. szám
KELET 2014. MÁJUS 20., KEDD Jegyzet Ladányi Tóth A Google és a doodle A kocka nem lett elvetve. Eleinte elvétve, majd futótűzként terjedt, aztán pedig világméretű folyamként hömpölygőit. Zseniális találmány a négyzeten, amely vérbeli hungarikum. Hétfőn a jeles jubileumra hajazva ideiglenesen virtuális Rubik-kockára cserélte a Google keresőoldalán doodle-jét, vagyis a látogatókat fogadó ikonikus, színes céglogót. Ráadásul nem szimplán egy kocka jelent meg, játszani is lehetett vele. Bárki úgy kockázhatott, hogy közben nem vállalt különösebb kockázatot. A litván ősöktől származó 18 éves ausztrál Feliks Zemdegs tartja a kirakás sprintrekordját. Ha nem látom, nem hiszem el: a népszerű videó- megosztón jól látható, amint 6,54 másodperc alatt bűvölte késszé az előzőleg összeku- tyult színeket. A hétköznapi halandó ennyi idő alatt vakarja meg a kobakját, hogy mitévő legyen, a világcsúcstartó ezt az intervallumot észbontó kézmozdulatokkal, agyműveletekkel turbózta fel. Ifjabb Rubik Ernő 40 esztendeje találta fel örök érvényű logikai játékát, utána nyújtotta be szabadalmát, később indult hódító útjára, a négy évtized alatt pedig bűvösebbnél bűvösebb határokat döntögetett. A kézimunkás ügyesség hétfőn a világhálót uralta. Végre egy futam, ahol kockás zászlóval intik le a magyarokat elsőként. lada@inform.hu DELFIN Díj aTelekomtól Budapest. A Magyar Telekom az idén is díjazza a fenntarthatóság terén kiemelkedő szerepet vállalókat. A DELFIN Díjat (Díj egy ELkötelezett, Fenntartható, Innovatív Nemzedékért) olyan cégeknek ítéli oda, amelyek működési szemlélete - egy, a fenntarthatóság irányába mutató, megvalósított projekt által - példaértékű. A díjra bármely Magyarországon működő vállalkozás pályázhat. A díjat 2008-ban alapította a vállalat, amely korábban saját beszállítóinak felelős működését volt hivatott elismerni. A pályázat benyújtásának határideje: június l., 12 óra. Bővebben: http://www.telekom.hu/ rolunk/fenntarthatosag/palya- zatok/delfin_dij_20l4. ékn EB: papíron a dolgok elfogadhatónak tűnnek I BRÜSSZEL. Az uniós támogatások fogadására kialakított új rendszer papíron elfogadhatónak tűnik - közölte Shirin Wheeler, a regionális politikáért felelős uniós biztos szóvivője. Tudatta, hogy az április j 15-e előttről származó számlákat a normál ügymenet szerint fizeti ki a bizottság. Az Európai Bizottság a magyar fejlesztéspolitikai intézményrendszer átalakításával kapcsolatos vizsgálata miatt kérte korábban, hogy április 15-étől, amíg a vizsgálat nem zárul le, addig a magyar kormány ne küldjön ki számlákat. „Megerősítettük, hogy miután a bizottság nem állította le a kifizetéseket, a magyar hatóságok dönthetnek úgy, hogy az új intézményrendszerben kiállított fizetési igényeket is benyújtják” - tette hozzá a szóvivő, ezek feldolgozásához azonban Brüsszel biztosítékot szeretne a szervezettől. * mti Kissé csökkent, a 2012-es 68,4 százalékról 2013-ra 68,3 százalékra változott a 20-64 éves korosztály foglalkoztatottsági rátája az Unióban - szerepelt az EU statisztikai hivatala, az Eurostat közleményében. Az adatok szerint az egyes tagállamok eltérő pályán mozogtak a 2002-2013-as időszakban. Egyedül Németországban és Máltán nőtt szinte folyamatosan a foglalkoztatottság. Nagy-Britannia: „a megreformált EU-ban a helye” LONDON, Nagy-Britanniának „a megreformált Európai Unióban a helye” - mondta hétfőn a brit miniszterelnök. David Cameron kijelentette: a helyes irányt az EU és Nagy-Britannia viszonyrendszerének újratárgyalása jelenti. Megerősítette: ha az egy év múlva esedékes választások után is ő lesz a miniszterelnök, a brit választók népszavazáson dönthetnek arról, hogy Nagy-Britannia az EU tagja maradjon-e. mti EP választás 2014 Interjú Tőkés László európai parlamenti képviselő-jelölttel A magyarságnak Európában nunk, hogy ez nem megy egyik napról a másikra, hosszan tartó folyamatról van szó. Ha jól élünk ezzel az eséllyel, nyertesei lehetünk a csatlakozásnak, ha pedig elhibázzuk, könnyen veszteseivé válhatunk az EU-tagságnak. Nagyon sok még a tennivaló, de tudatosítanunk kell: Európa jövőjét mi is alakíthatjuk. Erdélyben és a környező országokban létkérdés az autonómia, a megmaradás egyetlen eszközének tűnik számunkra, mivel a status quo megváltoztatásáról eleve lemondunk. Azt gondolom, hogy a „területért jogokat” elve jól működne, ha ebben partnerekké válnának a környező országok is. Tőkés László: Erős, egységes nemzetként van esélyünk Európában FOTÓ: KOZMA ISTVÁN „Nagy utat kell még megtennünk, hogy a nemzetek Európájában otthon érezhessük magunkat.” I MISKOLC. Lapcsoportunk vendége volt Tőkés László, a Ki- rályhágómelléki Református Egyházkerület egykori püspöke, az Európai Parlament képviselője, aki a Fidesz-KD- NP EP-listájának harmadik helyén szerepel Pelczné Gáli Ildikó és Szájer József után. Vele beszélgetett munkatársunk. Míg nálunk kevésbé köthető egy személyhez, Romániában sokak szerint ön a rendszerváltás hőse, kirobbantó személyisége. Mit gondol erről? TŐKÉS LÁSZLÓ: Nagyon nagy csoda számomra, hogy a temesvári mélységből röpke 17 év után az Európai Parlament magasába kerültem, és hogy politikai üldözöttből az erdélyi magyarság képviselője lettem. A személyes élményeken túlmenően a temesvári ) felkelésnek ezt az üzenetét tartom a legfontosabbnak: elindultunk Magyarország, a határok fölötti nemzetegyesítés és Európa felé. Kimpnd- I hatjuk: a vasfüggönnyel együtt a trianoni határok is leomlottak vagy legalábbis légiesültek. Ilyen távlatból gondolok erre a 25 évvel ezelőtti eseményre, aminek központi alakjává váltam anélkül, hogy forradalmat akartam volna. I Bebizonyosodott: az igazság, az igazság melletti kiállás szabaddá tesz. Hogyan látja a lehetőségeinket az unióban? TŐKÉS LÁSZLÓ: Kezdetben az volt a tévedésünk, hogy azt I hittük, a rendszerváltás egy egyszeri aktus, egy csapásra I megváltozik minden, és ha Európához csatlakozunk, akkor minden megoldódik magától... Azt kell tapasztalEbben az ön által felvázolt Európába hogyan fér bele az autonómia kérdése? tőkés László: A demokrácia egyik legfontosabb értéke az önrendelkezés jogának elismerése. Csakhogy az uniós jogrendszer kifejezetten az egyéni szabadságjogokra épül, a közösségi jogokat még egy-egy európai parlamenti jelentésbe is nagyon nehéz „becsempészni”. Az Európa Tanácsban már történt előrelépés, ott már kifejezetten ajánlják az autonómiát mint jó megoldást, de az Európai Parlamentben még mindig cenzori szigorral vadásszák az önrendelkezésre vonatkozó kifejezéseket. A másik nagy probléma, hogy az Unió a kisebbségi jogot - különösen az autonómiát - egyértelműen a tagországok hatáskörébe utalja, és ezen a téren az elmúlt hét évben sem tudtunk áttörést elérni. Van olyan hely a világban, ahol az autonómia létezik? TŐKÉS LÁSZLÓ: Általánosan megoldott kérdésként sehol sem ünnepelhetjük, de kétségtelen, hogy láthatunk jól működő autonómiákat. Az egész délszláv rendezési kísérlet a kisebbségi önrendelkezés elvén alapult. Említsük meg a jól működő autonómiák rendszerét Olaszországban, Spanyolországban, Finnországban, Belgiumban. Lát reményt a magyar autonómiára? tőkés LÁSZLÓ: Az emberi jogok emancipációja Helsinkiben, ’75-ben kezdődött el, és milyen nagy pályát futott be! El tudom képzelni, hogy éppen olyan hosszú idő alatt, mint az emberi jogok világformáló erővé válása, a kisebbségi jogok terén is eredményt érünk el. Bennünket viszont nagyon sürget az idő, mert Hol lát erre esélyt leginkább? TŐKÉS LÁSZLÓ: Úgy látom, Szerbiában megvalósulóban van. Persze nagy fenntartásokkal mondom ezt, mert még emlékszünk a szovjet típusú autonómiára, amikor is rengeteg autonóm terület volt Szovjetunióban, vagy Erdélyben is megadták az autonóm státuszt a Maros-Magyar Tartománynak, de ezzel csak azt váltották ki, hogy valódi önkormányzatot és jogokat adjanak. Szerbiában, a Vajdaság Autonóm Tartományban hasonló kísérletnek lehettünk tanúi, amikor az alkotmánybíróságon megtámadták a Vajdaság statútumát. Hosszú küzdelemnek néznek ők is elébe. Hogyan hathatnak Oroszország ukrajnai manőverei a romániai és kárpátaljai magyarság helyzetére, az ottani autonómiatörekvésekre? TŐKÉS LÁSZLÓ: Túlzottan háttérbe szorul a kisebbségi @ Százezer homokzsákkal segítünk Zeljko Janjetovic, Bosznia-Hercegovina budapesti nagykövete kezet fog a szállítmányt kísérő katasztrófavédelmi munkatársakkal indulás előtt Budapesten. Magyarország százezer homokzsákot küld az árvíz sújtotta országnak. fotó: mti „Van kémügy, de nincs Bond” Németh Szilárd: Kovács kapcsolatban volt az orosz titkosszolgálattal. BUDAPEST. Kovács Béla szervezett és konspirált kapcsolatot tartott fenn az orosz titkos- szolgálattal - nyilatkozta Németh Szilárd, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke hétfőn azt követően, hogy a Belügyminisztérium, az ügyészség és a szolgálatok képviselői zárt ülésen adtak tájékoztatást a testületnek a kémgyanúba keveredett jobbikos európai parlamenti képviselő ügyéről. A tanácskozáson elhangzottakat az Alkotmányvédelmi Hivatal 2043-ig titkosította. Németh Szilárd elmondta: a szolgálatok hosszú ideje tartó alapos tényfeltáró munkát végeztek Kovács Béla hírszerző és kémtevékenysége kapcsán. A szolgálatok tényekre, kép- és hangfelvételekre alapozva adtak dokumentált tájékoztatást, amely alapján a bizottság tagjai meggyőződhettek arról, hogy Kovács Béla kapcsolatot tartott fent az orosz titkosszolgálattal. Molnár Zsolt, a bizottság szocialista elnöke úgy nyilatkozott: „van kémügy, de nincs James Bond”. Azt mondta, sok kérdésre fény derült, de sok részlet még tisztázatlan. Ugyanakkor leszögezte: politikailag tisztán látnak, „a Jobbik az orosz érdekszférát választotta”. A Jobbik elnöke szerint aljas és átlátszó rágalomkampány indult a párt ellen, amelynek célja, hogy megroppantsák az EP-választás előtt. Vona Gábor furcsának nevezte, hogy ha valóban 2009 óta vizsgálódtak Kovács Béla ügyében, miért pont az EP-választás előtt lesz ilyen ügy. mti David Cameron fotó: getty images a helye kérdés az ukrajnai válságban, holott annak egyik legfontosabb komponense éppen ez. A Krímben szeparatista irányt vett, bár az is igaz, hogy orosz vonalon. Az egész európai kisebbségpolitikára döntő befolyással lehet, hogyha az egykori szovjet birodalom egyes országaiba betelepített orosz kisebbség ügyét nem oldják meg. Súlyosabb következményei is lehetnek, amelyeket már látunk Ukrajnában. Mire lenne szükség ahhoz, hogy az autonómiatörekvéseket siker koronázza? TŐKÉS LÁSZLÓ: Demokratikus támogatásra, politikai akaratra és olyan államférfiakra, akik ezt az ügyet felvállalják. Ott volt a székelyek nagy menetelése múlt évben Székelyföldön, az egységes politikai akaratot jelzett. Példamutatónak tartom azt az összefogást is, ami április 6-án megnyilvánult. Ezt az ügyet vállalnia kell sok ezer embernek, és a jó politikusok elősegíthetik az egység kifejeződését - gondolok itt a nemzeti listára az európai parlamenti választásokon. Részben ennek köszönhető, hogy a listán harmadik helyen szerepel, biztos befutónak számít. Milyen munkára készül? TŐKÉS LÁSZLÓ: Folytatni szeretném azt a nemzetpolitikai rendszerváltozást, ami elkezdődött Antal József 15 millió magyarjával, aztán később a státusztörvénnyel, a könnyített honosítással, majd a mostani nemzeti listával folytatódott. Európában akkor van esélyünk, ha erős és egységes nemzetként tudunk fellépni, és a külhoni magyarok partikuláris ügyeit össznemzeti ügyként tudjuk képviselni, ami így európai üggyé válhat. SZENDREI PÉTER peter.szendrei@linform.hu Devizaárfolyam (2014.05.19.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 304,88-0,43 USA dollár 222,39-0,14 Svájci frank 249,34-0,58 Angol font 373,86-0,08 Román lej 68,76-0,18 Ukrán hrivnya 18,49-0,13 Horvát kuna 40,06-0,13 Lengyel zloty 72,76-0,01 C http://www.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB