Kelet Magyarország, 2014. május (71. évfolyam, 101-126. szám)
2014-05-02 / 101. szám
2014. MÁJUS 3., SZOMBAT KELET <§> Hagyományosan Aki szeretné tudni a kemencében sült ételek titkát, Nagykálló-Harangodon megteheti, fotó: sipeki Péter Válságproblémák és a gázellátás Az utóbbi időben jobban takarékoskodunk a gázzal illusztráció: ékn az, hogy hazánkban a gázhálózat hossza 86 ooo kilométer hosszú. Az ország gázellátó rendszere, mint említettük kiemelkedően jól szervezett európai viszonylatban is, hiszen az évtizedekkel ezelőtt kimerült szén-hidrogén mezők jó tárolási lehetőséget jelentenek, (például Zsana 2,1 milliárd m3-rel, vagy Hajdúszoboszló 1,4 milliárd m3- rel, és még számos kisebb tározó) lehetővé teszik, hogy több, mint 6 milliárd m3 gázt tudjunk tárolni. Az irányító szervek olyan terveket is kidolgoztak éppen az ukrajnai állapotok miatt, hogy esetleg szállítási kimaradás miatt milyen intézkedéseket kell hazánkban a gázellátás biztosítása érdekében tenni. Október közepéig biztosított Ezek a tervek még olyan szélsőséges esetet is figyelembe vesznek, ha például a keleti behozatal 0-ra csökkenne és ugyanakkor esetleg a nyugati behozatal is O-ra csökkenne (ami képtelenség), akkor is pl. 2014 áprilisi időtől számolva 2014 október közepéig a hazai gázellátás tökéletesen biztosítható. Ez a magas tartalékolt földgáz lehetőségével függ össze. A nyugatról hazánkba beérkező földgáz egy része szintén orosz gáz, de több irányból is érkezik: jön többek között Algériából, Norvégiából, valamint még számos forrás biztosítja számunkra a földgázt. Ezek a források folyamatosan tudják a hazai ellátást fedezni. PROF. DP. HABIL. GÖŐZ LAJOS Ügyfélszolgálati Verseny NYÍREGYHÁZA. Immár tizedik alkalommal rendezik meg a Magyar Víziközmű Szövetség (MaVíz) és a Nyírségvíz Zrt. közös szervezésében az Országos Ügyfélszolgálati Versenyt és Értékesítési Konferenciát május 7-9. között, mely versenysorozatnak az eltelt tíz év alatt harmadszor ad otthont Nyíregyháza. Az eseményen az ország különböző területeiről érkező, vízközmű ágazatban dolgozó ügyfélszolgálati szakemberek érdekes és szórakoztató feladatok megoldása közepette mérik össze tudásukat. A programoknak a Centrál Hotel ad otthont. km Magyarország gázfogyasztása az utóbbi években jelentősen lecsökkent. nyíregyháza. Az európai szakemberek Magyarország gázellátási rendszerét az egyik legbiztonságosabbnak és legjobban szervezettnek ítélik. Nézzük először a tényeket: hazánk teljes energia mérlegében a földgáz igen jelentős szerepet játszik 37,8 százalékos értékével. Az ország évi gázfogyasztása 2013-ban 9,22 milliárd m3 volt. Ebből 7,38 milliárd m3 volt az import, amihez a hazai termelésünk járult még hozzá, ami 1,82 milliárd m3 volt. Hazai fogyasztási trendek Keletről - Beregdarócnál -, a Testvériség gázvezetéken keresztül 3,7 milliárd m3 jön hazánkba. Nyugatról, a Baumgarten-Győr, azaz az úgynevezett Haág-vezetéken 4,21 milliárd m3 gáz érkezik. A közhiedelemmel szemben tehát nyugatról több gázt Az ország w* gázellátó• rendszere ki- emelkedőén, n*J szervezett. ' ’ tS GÖŐZ LAJOS { kapunk, mint keletről. A hazai gázszolgáltató szervezet, amelyik összefogja a különböző cégeket (Tigáz, Degáz stb.), különböző számításokat végez olyan hipotetikus feltételezésekkel, hogy ha az egyik behozatali rendszer, így például a keleti megszűnne vagy időlegesen leállna, akkor milyen helyzet áll elő. Mielőtt ezt elemeznénk, vizsgáljuk meg a hazai fogyasztás trendjét. Magyarországon az ország gázfogyasztása az utóbbi években jelentős mértékben csökkent. 2008-ban 13,49 milliárd m3 volt, 2013-ban, mint már említettük, 9,22 milliárd m3. Miből adódik ez a nagy csökkenés? Elsősorban a lakossági gázárak folyamatos emelkedésével magas költségével és a lakosság fizetőképességével függ össze, pontosabban a nagyobb mér- t tékű takarékoskodással. (Közben szerencsére a hajdúnánási gázmező belépett az országos termelésbe, de ez nem jelent nagy változást.) Magyarország világviszonylatban a második helyen áll (Hollandia után) az országos gázellátó hálózatba bekötött települések százalékos arányával. Az összes település 92,3 %-a, azaz 2971 település van bekötve az országos hálózatba. Ezért van Modernebb körzeti rendelőt kap Kék Az alapkő elhelyezése előtti utolsó másodpercek fotó: tudósítónktól Ismét kitárta kapuit a Százszorszép Óvoda Elkezdődött az új háziorvosi rendelőnek és védőnői szolgálatnak helyet adó épület építése Kék községben. kék. Elérkezett az idő, hogy Kéken meginduljanak egy teljesen új és minden igényt kielégítő, modem eszközökkel felszerelt orvosi rendelő építésének munkálatai. A szabolcsi község önkormányzata az Egészségügyi alapellátás, egészségházak és járóbeteg-szakellátás fejlesztése pályázati konstrukcióra benyújtott pályázata alapján 59.887.714 forint vissza nem térítendő támogatást nyert. Akadálymentesített épület Az új háziorvosi rendelőnek és védőnői szolgálatnak helyet adó épület akadálymentesített és megújuló energiaforrásokkal felszerelt, korszerű intézmény lesz. A Támogatási Szerződés 2013. október 10-én lépett hatályba, az építési engedély megszerzése után folytatódtak a projekt előkészítési tevékenységei, á kiviteli tervek elkészítése, és a közbeszerzési eljárás lebonyolítása. A közbeszerzés eredményeként a kivitelezésre vonatkozóan a település vállalkozói szerződést kötött 2014. április 7-én az Inox-Therm Kft-vel. A támogatás összege az építési költségeken kívül tartalmazza még a projektmenedzsment, műszaki ellenőrzés, nyilvánosság biztosítása, könyvvizsgálat, rehabilitációs szakértő díját, valamint berendezési tárgyak, és orvosi eszközök beszerzését is. Az alapkőletételre a napokban került sor, az időkapszulát dr. Seszták Miklós országgyűlési képviselő, dr. Babossné dr. Simon Enikő háziorvos, Lehóczkiné Szerdi Ágnes védőnő és Poór Sándor polgármester közösen helyezték el. A projekt várható befejezése 2014. szeptember 15-e. km nyíregyháza. A Tündérkert Keleti Óvoda Százszorszép Tagintézmény a Nyuszi csoportjában nyűt napokat tartottak.- Az első nap egy tomafog- lalkozáson vehettünk részt, és örömmel tapasztaltuk, hogy az óvónéni milyen játékosan vonja be a gyerekeket a mozgás világába - idézte fel élményeit Benicsákné Krisztián Erika a szülői munkaközösség részéről.- Az elmaradhatatlan törpe- és óriásjárás, a szoborjáték, a tűz-víz-repülő mindenkinek ismerősen cseng. A gyerekek szeretik, és észre sem veszik, máris átmozgatták magukat. Pihenésképpen friss gyümölcsöt kaptak, majd indulhatott az udvaron a nagy tojáskeresés. A második nap a Hogyan védjük a földünket? című környezetvédelmi bemutatón csodálhattuk a kicsiket. Téma volt a szelektív hulladékgyűjtés és az allergiát okozható növények, de a Föld kontinensei, országai és az ott élő emberek, állatok is szóba kerültek. Egy nagyszerű társasjátéknak is részesei lehettünk, ami szintén a környezetünk megóvásával volt kapcsolatos. km Kvízmegfejtés Melyik megyebeli településen található a XVIII. században épített Orosz-kastély? c) Székely A Kelet arcképcsarnoka: dr. Beregvári Zoltán, szeptikus sebészeti részlegvezető főorvos Gyógyítani a menthetetlennek tűnőket „Velük és értük küzFOTÓ: SIPEKI PÉTER dünk mindennap, minden órában.” nyíregyháza. A Jósa András Oktató Kórház Rehabilitációs Osztálya Szeptikus Sebészeti részlegén a látogatónak a kelleténél is jobban összeszorul a szíve. Amíg a részlegvezető főorvosra, dr. Beregvári Zoltánra várok a sebészeti tömb negyedik emeletén, a szűk folyosón kerekes székeken vagy mankóval „jön- nek-mennek” a betegek a kötözőbe, a mellékhelyiségbe, a kórtermekből gyakorta a nővért hívják, vagy jelzik, hogy az egyik társuk eszméletét vesztette. Mindez az itt dolgozóknak megszokott, hiszen ide régóta a legsúlyosabb betegek kerülnek, akik bajuk orvoslására már megjárták a baleseti vagy az ideg- sebészetet, az ortopédiát, s megismerkedtek az intenzív osztály légkörével is. A siker mindenki érdeme- Igen, mi velük és értük küzdünk mindennap, minden órában. Általában idős embereket, elesett és nehéz szociális helyzetben lévő súlyos betegeket igyekszünk gyógyítani, vagy minél tovább az élők sorában tartani - mondja Beregvári főorvos, hozzátéve: gyakorta a kilátástalan- ság ellenére is tartani kell a reményt a betegekben és a lelket a naponta érdeklődő hozzátartozókban.- Sok esetet említhetnék, amikor siker koronázta munkánkat, ami az egész részleg érdeme. Ám nem szépítjük helyzetünket, különösen nem a néha koedukált részleget, ahol a legsúlyosabb betegek fekszenek, akiknél például a legtöbb antibiotikumnak ellenálló, MRSA baktériumot tenyésztenek ki. A fertőzésveszély miatt orvosaink, ápolóink ilyen esetekben csak szkafanderben léphetnek be a kórterembe. Tősgyökeres nyíregyházi Természetes, hogy itt elég magas a halálozási mutató, különösen a kómában fekvő betegeknél. Az is érthető, hogy a friss diplomás orvosok nem erre a területre vágynak. Itt nagy és nehéz a kihívás, hosszan beszélhetnénk például a cukorbetegség okozta szövődményekről, a vég- tag-amputációkról, melyeknek gyógyulása nem mindig zökkenőmentes. Beregvári doktor 1976 szeptemberében tett orvosi esküt Debrecenben, első hét évét a II. Sebészeti Osztályon dolgozta végig, s olyan kiváló tanítómesterei voltak, mint dr. Fábián Sándor, az országosan ismert és becsült csontsebész és krónikus végtagsebész, vagy dr. Dohanics Sándor érsebész, aki szakmai és emberi mércét mutatott munkatársainak. Dr. Farkas Benjámin főnöksége idején még jobban eligazodhatott az elmélet és a gyakorlat terén, tőle vette át az osztály vezetését az ezredfordulón. Közben szakvizsgázott általános, majd baleseti sebészetből, ötödikként a megyében ő szerzett rehabilitációs szakvizsgát. Adjunktusnak 1991-ben, főorvosnak 1998-ban nevezték ki, A kórház SemmelDr. Beregvári Zoltán weis-emlékéremmel díjazta eddigi fáradozását, amire éppolyan büszke, mint arra, hogy tősgyökeres nyíregyházi, hiszen a víztorony mögötti, egykor még földszintes lakásból indult. Mérnök édesapa és tanítónő édesanya fia, ők sajnos, már nem élnek. Nős, felesége Nyári Ildikó gyógypedagógus, két fiuk született, Zoltán informatikus és közgazdász, Tamás közgazdász. Amikor ars poeticájáról kérdezem, az Északkeleti Almanachban tett korábbi nyilatkozatát idézi: - A remény hal • meg utoljára... angyal Sándor