Kelet Magyarország, 2014. május (71. évfolyam, 101-126. szám)
2014-05-10 / 108. szám
2014. MÁJUS 12., HÉTFŐ 9 Ha van még egy kör, mindent beleadta volna, sajnos, így nem sikerűi Nico Rosberg a Forma-l-es Spanyol Nagydíj után azt mondta, hogy még egy kör hiányzót ahhoz, hogy igazán jó támadási helyzetbe kerüljön Lewis Hamiltonnal szemben. A Hannover Huszti Szabolcs révén szerezte meg a vezetést a Freiburg ellen a német labdarúgó-bajnokság utolsó, 34- fordulójában. A meccset végül 3-2-re nyerték meg Husztiék. Ez volt Huszti tizedik bajnoki találata a Bundesliga most zárult idényében, ezzel pedig beállította egyéni gólcsúcsát, valamint gól+gól- passzból (10+9, tavaly 9+10) álló egyéni 19-es pontcsúcsát is. Hamilton nem engedett előzni autósport. A Formula-i-es világbajnokság Spanyol Nagydíját is a Mercedes brit pilótája, Lewis Hamilton nyerte meg, nagy csatában megelőzve csapattársát, Nico Rosberget. A sorozatban a negyedik olyan fútam volt, amelyen Hamilton és Rosberg végzett az első, illetve a második helyen - ezzel az angol átvette a vezetést a vb-pontversenyben csapattársától. Dániel Ricciardo lett a harmadik, a másik Red Bull- lal a 15. helyről rajtoló Sebastian Vettel a negyedik. Feljutás helyett újabb ráncok Bajzát Péter ugyan ismét kapuba talált, ám a Szpari ezt az akadályt sem tudta venni fotó: pusztai Sándor Marci a csapat igazi vezére volt tenisz. Visszajutott az euro-afrikai zóna Il-es csoportjába a magyar Davis-kupa válogatott. A szegedi tornán a mieink szombaton léptek pályára a feljutásért (miután csoportbeli riválisaikat, Örményországot és Liechtensteint habkönnyen elintézték), és a grúzok elleni találkozó valamivel nagyobb csatát ígért. De csak egyetlen szetten át volt az, azt is 7:5-re hozta Madarász Gergely, majd a második részben már nullázott. Ezután következett a nyíregyházi Fucsovics Márton (237. a világranglistán), aki igazi vezéregyéniségként játszva, Alekszandr Metreve- li (653.) ellen könnyedén, 57 perc alatt, két 6:l-es szettben nyert, és ezzel bebiztosította csapatunk feljutását, km-bt Davis-kupa Euro-afrikaj zóna, III. csoport, a feijutásért -mr-iMux Magyarország-Grúzia 2-0 Madarász-Civadze 7:5,5:0, Fucsovics-Met- revell 6:1,6:1. Fucsovics Márton könnyed győzelemmel zárt Szegeden fotó: mtsz A Szpari első félidei parádéját kiábrándító folytatás követett, már csak négy pont az előny. LABDARÚGÁS. A riválisok rákapcsoltak. A gyirmóti és dunaújvárosi csapat is nyerésre állt, mikor elkezdődött a Szpari és a Siófok derbije. A másodosztályú focibajnokság nyíregyházi listavezetőjénél az a Balaton-parti csapat vizitált, akinek feljutási álmai már korábban szertefoszlottak, a Szparinak pedig öt nyeretlen forduló után már illett volna újra győznie. A gyors gól megvolt A meccs úgy indult, ahogyan azt a hazaiak szerették volna, hiszen korábban sérülés miatt kimaradt Rezes László góljával korán vezetéshez jutottak. A parádés kezdés után ugyan volt egy kis ellaposodott szakasza a meccsnek, ám a játékrész derekán Bajzát Péter növelte az előnyt. Remekül játszottak a hazaiak, amíg a vendég oldalon két lövést lehetett feljegyezni, a Szpari támadójátéka talán a legszínesebb volt a tavaszi szezonban, minden szép volt, amikor szünetben az öltözőbe vonultak a csapatok. Úgy nézett ki, hogy végre ismét jó vágányra kerültek a nyírségiek. Aztán jött a második játékrész, és mintha egy másik Szpari lépett volna pályára. Egy ideig nem volt gond azzal, hogy nem jöttek a hazai helyzetek, hiszen megnyugtató volt az előny. A Balaton-par- tiak átvették a játék irányítását, de kapu előtti helyzeteket nem jegyezhettünk fel. Aztán derült égből villámcsapásként jött a vendégek szöglet utáni szépítése, amelyhez asszisztáltak a hazaiak. A pofontól szinte fel sem ocsúdtak a nyíregyháziak, amikor egy lövéssel már egál volt az eredmény. A hajrában ugyan Bajzát szabadrúgása okozhatott volna gondot, ám a sorfal hárított. Aztán megfogyatkoztak a vendégek és a ráadásban ugyan Pákolicz Dávid a tizenhatos belülre került, ám a vendégeknek sikerült felszabadítaniuk, sőt az ellentámadás végén majdnem örülhettek, ám a kapura tartó lövésnél Gengeliczki Gergő a gólvonalon állva kivágta a labdát. Az újabb iksz pedig a szurkolóknál a biztosítékot. A Szpari elmúlt öt fordulóbeli ráncos produkcióját el lehetett volna simítani egy három pontos pakolással, ám nem sikerült a kozmetikázás. Az első félidő parádés produkcióját a másodikban rémálom követte. Érthetetlen, hogy miként eshetett vissza a Szpari játéka, még akkor is, ha a siófokiaknál jópár rutinos, képzett focista játszott. A tét persze a hazaiak vállát nyomta, ám ezt sutba lehetett volna dobni a szünetben. A második félidőben talán már elkönyvelték a győzelmet a hazaiak, játékuk lelassult és amikor kellett volna, már nem sikerült nagyobb sebességi fokozatba kapcsolni. Igaz a hosszabbításban felcsillant még a remény, ám alig később a siófokiak akár a győzelmet is megszerezhették volna. A szurkolóknak így ünneplés helyett a bosszankodás maradt, a lefújás után jópáran hangosan fejezték ki nemtetszésüket a klubház előtt. Zsugorodik az előny A feljutás ünneplésére készülő Spartacus így újabb értékes két pontot hullajtott el, és matematikailag még nem biztos az élvonal. Az utolsó három forduló előtt ugyan kilenc pont, három győzelem, a gólkülönbségben pedig hat gól az előny a gyirmótiak előtt, ami elméletben még ledolgozható. Ettől nagyobb gond az, hogy a bajnoki cím is veszélybe került, hiszen ebből a szempontból már négy pontra zsugorodott az előny... KM-ML Nehezen ment a mintaadás A meccs lefújása után mindkét csapatból kijelöltek négy játékost dopping vizsgálatra. A hazaiaknál Balogh János, Ovszijenkó Volodimir, Bajzát Péter és Pákolicz Dávid, a siófokiak közül Timár Krisztián, Tajti Norbert, Fehér Zsolt és Waltner Róbert ivott vizet és sört, ücsörgött jó ideig a hazaiak gyúrószobájában, illetve a kispadokon, mire végre sikerült mintát produkálni. Jegyzőkönyv, események, nyilatkozatok Nyíregyháza Spartacus-Siófok 2-2 (2—0) Városi stadion, 2500 néző, v.: Andó-Szabó S. (Szpisják, Búzás). _______________________________________________ Spartacus: Balogh - Szokol, Rubus, Gengeliczki, Jánvári - Csordás - Kákonyi (Huszák, 76.), Sándor I., Paku (Ulvicki, 84,), Rezes (Pákolicz, 90.) - Bajzát. Vezetőedző: Lucsánszky Tamás. _____________________________________________ Siófok: Tajti - Pécseli, Tímár, Papp Sz. (Fehér, 35.), Futó - Fülöp, Vass - Nagy, Ivancsics (Bogáti, 83.), Papp M. - Dajic (Horváth P„ 64.). Vezetőedző: Horváth Károly^ ___ Gól: Rezes (1-0) a 4., Bajzát (2-0) a 23., Tímár (2-1) a 72., Horváth P. (2-2) a 79. percben __________________________ Kiállítva: Horváth P. a 88. percben. Percek, események 4. perc: Bajzát a 16-os közelében ügyesen gurított jobbra, Sándor az alapvonal közeléből pontosan ívelt a hosszú sarok felé, Rezes pedig egy méterről fejelt a kapuba, 1-0. 23. perc: A saját térfeléről induló Rezes lerázta őrzőjét, remekül passzolt a jobbösszekötő helyén kilépő Bajzáthoz, aki 14 méterről a hosszú alsóba lőtt, 2-0. 72. perc: Ivancsics jobb oldali szögletét Tímár a rövid saroknál, három méterről fejelte a kapuba, 2-1. 79. perc: Horváth tizenhét méterről kilőtte a bal alsó sarkot. 2-2. 88. perc: Horváth szerelését sárga lappal büntette a játékvezető, mivel ilyen kártyát már kapott, villant a piros is. Mesterszemmel Lucsánszky Tamás: - Érthetetlen volt a második félidei tompa játékunk, pedig a szünetben nem ezt beszéltük meg. Teljesítményünk visszaesett, csak az eredmény megtartására koncentráltunk, és ez a végén igencsak megbosszulta magát ________________________________________ Horváth Károly: - Szomorú vagyok a befejezés miatt, mert az utolsó percekre tíz emberrel maradtunk. A mérkőzés végén győzelmi esélyt szalasztottunk el, annak ellenére, hogy borzalmasan kezdtünk, sőt, ha az első félidőben a Nyíregyháza kettőnél több gólt szerez, nem szólhattunk volna egy szót sem. A második félidő a miénk volt, ezért érdemel a csapatom dicséretet. Ferenczi és Remili elintézte Az első félidő után akár még vezethetett is volna a Kisvárda, végül a Vasas felülkerekedett, és biztosan nyert. Labdarúgás. Mozgalmasan indult a Kisvárda Master Good Vasas otthonában játszott NB Il-es mérkőzése, hiszen az első öt percben három helyzetet jegyezhettünk fel. Ebből kettő az elvileg védekezésre berendezkedett vendégeké volt (Üveges Szabolcs és Dusán Pavlov szerezhetett volna gólt rögtön az elején), a látványosabb viszont a Vasasé: Remili Mohamed lövése a lécet is érintette. Kilépve az első negyedórából, góllá érett az angyalföldiek mezőnyfölénye, a rutinos Ferenczi Istvánnak már besegített a kapufa. A játékrész hajrája hasonlóan eseménydúsra sikeredett, Oláh Dávid idénybeli első góljától vérszemet kapott a Kisvárda, és előbb Üveges került a kapu elé, majd Miskolczi László nagy szólója és lövése után a Vasas védője, Grúz Tamás mentett a gólvonalról. Hiányoznak a villanások Szóval, a játék képe alapján nem lett volna meglepetés, ha az első félidő után vezet a Kisvárda, ehelyett a második játékrész elején már két góllal előrébb tartott a Vasas. Elég volt egy figyelmetlenség és egy labdaeladás, illetve a másik oldalon Remili révén egy klasszisteljesítmény, valamint Ferenczi szemfülessé- ge, és máris eldőlni látszott a meccs. Ezek a villanások hiányoztak a várdai teljesítményből - nemcsak ezen a mérkőzésen, hanem a teljes tavaszi szezonban. A Vasas ezen a mérkőzésen is folytatta remek szereplését, a várdaiak helyzete pedig a vereség következtében nem javult, igaz, nem is romlott, mert a Cegléd is belelépett egy kiadós pofonba a tavasz másik legjobbja, a Gyirmót ellen. KM-BT Miskolczi László közeljárt ahhoz, hogy gólt szerezzen FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Labdarúgás: NB II. 27. forduló További eredmények Soproni VSE-Balmazújváros 2-1 (0-0) Zalaegerszeg-Szolnok___________0-0 Cegléd-Gylrmót ____________0-4 (0-1) Tatabánya-Ajka _______ 2-3 (0-0) Békéscsaba-Szigetszentmiklós Dunaújváros-Kozármisleny 3-0 (3-0) 0-1 (0-0) 1. Nyíregyháza 27 17 6 4 49-22 57 2. Dunaújváros 27 16 5 6 41-23 53 3.Gvirmót 27 14 6 7 51-30 48 4. Siófok 27 12 9 6 37-32 45 5.Vasas 27 13 4 10 47-40 43 6. Ajka 27 12 7 8 41-33 43 7. Békéscsaba 27 11 7 9 46-36 40 8. Zalaegerszeg 27 9 10 838-42 37 9. Balmazújváros 27 9 8 10 42-45 35 10. Sopron 27 9 8 10 36-40 35 11. Szigetszentmiklós 27 9 7 11 27-32 34 12. Szolnok 27 9 6 12 36-36 33 13. Cegléd 27 8 4 15 31-49 28 14. Kisvárda 27 6 9 12 36-42 27 B.Kozármisleny 27 4 6 17 22-43 18 16. Tatabánya 27 4 6 17 23-58 18 Szikszai Róbert immár Eb-szinttel rendelkezik Jegyzőkönyv, események, nyilatkozatok ■ Vasas-KIsvárda Master Good 4-1 (1-1) kapust megelőzve, 5 méterről úgy perdített kapuba, hogy a lllovszky-stadion, 1300 néző, v.: Lovas (Márton Zs„ Mohos). Vasas: Hermány - Cseke, Grúz, Tamás L, Horváth L (Ádám M., aszünetben) - Nagy T. (Vida M., 58.), Gát M„ Berea, Görgényi - Ferenczi I. (Szabó B„ 75.), Remili. Vezetőedző: Szanyó Károly. Kisvárda: Nacsa - Molnár R., Oláh D„ Mboussi, Bognár Zs. - Komutjak - Miskolczi (Varga A., 79.), Farkas M„ Üveges (Popovics, 69.), Irhás (Brankovics, 60.) - Pavlov. Szakmai Igazgató: Révész Attila ________________________________ nerce*, esemenye* 18. perc: Cseke jobbról lőtt középre, Ferenczi a kivetődő labda a jobboldali kapufáról pattant a hálóba, l-O. 35. perc: Komutjak labdájára Oláh csapott le, és 12 méterről,.kissé balról abal alsó sarokba lőtte, 1-1. 51. perc: Remili nagyszerű egyéni alakítás után 18 méterről, ballal a bal alsó sarokba lőtte a labdát, 2-1. 54. perc: Berecz perdített Ferenczi elé, aki közelről az üresen maradt kapuba lőtte a labdát, 3-1 83. perc: Ádám jobbról, 10 méterről kapura lőtt, Nacsa még ki tudta ütni a labdát, de az érkező Remili közelről az üres kapuba továbbított, 4-4. Mesterszemmel Szanyó Károly: - Két ellentétes félidőt játszottunk, a korai vezetés után teljesen érthetetlenül visszaálltunk, a második félidei remek játékunk és hozzáállásunk azonban példaértékű volt. ______________________________________ Révész Attila: - Az első játékrészben elfogadhatóan teljesítettünk, a másodikban viszont csúnya egyéni hibákat követtünk el, amelyek megpecsételték sorsunkat. Nem a pályára lépő játékosokra vagyok dühös, hanem azokra a hiányzókra, akik miatt ebben az összeállításban kellett játszanunk. ATLÉTIKA. A franciaországi Abbaville-ben Szikszai Róbert 62.73 méteres verseny- és egyéni csúccsal nyerte a férfi diszkoszvetést, amivel a Nyírsuli junior Európa-baj- nok atlétája teljesítette az augusztusi zürichi felnőtt Európa-bajnokság nevezési szintjét. km Szikszai Róbert (jobbra) Seres Andrással versenyez Franciaországban FOTÓ: FACEB00K