Kelet Magyarország, 2014. május (71. évfolyam, 101-126. szám)

2014-05-10 / 108. szám

2014. MÁJUS 12., HÉTFŐ KELET Töltött káposzta tejföl nélkül? Szeptembertől egészségesebben menzáznak illusztráció: thinkstock Az új közétkeztetési rendelet hadat üzent a só- és cukortartóknak. nyíregyháza. A rendelet nem csupán az ételekre korlátozó­dik. Az italként kínált tejhez nem adhatnak cukrot, s a tea is legfeljebb a „nyersanyag-ki- szabati előírás” szerint meg­engedett mértékben tartal­mazhat hozzáadott cukrot. A szükséges folyadék biztosítá­sára étkezések között ivóvíz, illetve ásványvíz adható. A rendelet értelmében tejföl és tejszín kizárólag ételkészítés­hez használható fel, bölcső­dei étkeztetésben pedig nem adhatnak bő zsiradékban sült ételt. Mindemellett rögzítik azt is, hogy a tálalókonyhán nem adható az ételhez só, il­letve cukor, továbbá, hogy az étkezőasztalon só- és cukor­tartó nem helyezhető el. Két tűz között- Nagy gondot fordítunk a konyhánk fejlesztésére és az étkezés színvonalára, igyek­szünk változatossá tenni a gyerekek étkezését, bár ma már nagyon nehéz Az igé­nyeiket kielégíteni - árulta el kérdésünkre Konzili Ignác, a nyíregyházi Szent Imre katoli­kus iskola kollégiumvezetője, s hozzátette: nem biztos, hogy A Nyírbátori Református Álta- lános.Iskolának saját konyhája van, így a szeptemberben élet­be lépő rendelet őket is érinti.- Két éve lettünk egyházi iskola, így önállóan döntjük el, hogy honnan szerezzük be menzánk alapanyagait. Mi a helyi kistermelők termékeit részesítjük előnyben. A por­alapú ételeket minimálisra csökkentettük a gyerekek is­kolai étrendjében, megelőzve a rendelkezés ide vonatkozó pontjait. Három hónapja volt az iskolában egy szakhatósá­ez a túlzott szabályozás min­den szempontból jó.- Nagy dilemma az étrend összeállítása: a törvény az egészséges életmód irányá­ba tereli a menzákat, viszont hiába főzzük meg ezeket az ételeket, ha a gyerekek nem fogyasztják jóízűen. Vannak gi ellenőrzés, összességében elégedettek voltak a kony­hánkkal, egyetlen javaslattal éltek, hogy csökkentsük az adagok sómennyiségét. Azó­ta ezen is változtattunk. Még nem felelünk meg minden te­kintetben az elvárásoknak, de tettünk már lépéseket annak érdekében, hogy vigyázzunk a gyermekeink egészségére: mindennap kapnak tejet és gyümölcsöt, utóbbiból heten­te többször az ebéd mellé is jut - mondta Trefánné Bagdi Gi­zella, az intézmény igazgatója. pontok, melyek egy kissé szőr- szálhasogatóak is, például, hogy tejfölt és tejszínt kizá­rólag az ételkészítéshez lehet használni. Ez azt jelenti, hogy a gyerekek nem kaphatnak a töltött káposztához tejfölt... - hümmögött jelentőségteljesen Konzili Ignác. A Szent Imrében sokat adnak a diákok vélemé­nyére, egy hónapja készült egy elégedettség-felmérés, ami a menzára is kitért.- Változatosan értékelték a konyhát: sokat számít, hogy ki milyen környezetből érkezett, ezen kívül főleg a lányok fo­galmaztak meg kritikát, a hűk tulajdonképpen mindent meg­esznek - mondta mosolyogva a kollégiumvezető. Horváth Judit táplálkozás- tudományi szakembert arról kérdeztük, miből mennyire van szüksége a szervezetnek, s mi történik túlzott fogyasz­tás esetén.- Sóból az 1-6 év közöt­ti gyermekeknek napi 2-3 gramm, felnőtteknél 5-10, maximum 12 gramm az egészséges mennyiség - so­rolta a Jósa András Oktató­kórház megbízott csoportve­zető dietetikusa -, ezt pedig bőven fedezi a mindennapi étkezések során elfogyasztott élelmiszer, sőt, még több is jut nátriumból a szervezetbe, mint ajánlott. A túlzott sófogyasztás és a magasvérnyomás-betegség közötti összefüggés bizonyí­tott, akárcsak az ajánlottól több cukor bevitel, ami előbb elhízáshoz, majd a csökkent inzulinérzékenységen át el­vezet a cukorbetegségig. Magas élvezeti érték- A szükséges napi cukorbevi­tel csak a péksüteményekből megvan. A rendelet szigorú a zsírokat tekintve is, hiszen nem adható 30 százaléknál magasabb zsírtartalmú, a 15 évesnél fiatalabbak számára 23 százaléknál magasabb zsírtar­talmú húskészítmény. Az 1-3 éves és a 4-6 évesek számára készített ételekhez sertés- és baromfizsírt sem lehet fel­használni.- A zsíros ételek növelik a szív- és érrendszeri megbe­tegedés lehetőségét - mond újabb példát a dietetikus, s megjegyezte: minden bizony­nyal hosszú időt vesz majd igénybe, amíg kialakul egy új táplálkozási rend, arról már nem is szólva, hogy a cuk­rozott ételekről a magasabb élvezeti érték miatt nagyon nehéz lemondani, még a fel­nőtteknek is. De az irány jó, az egészséges táplálkozás minden korosztály számára fontos. KM—BM, CSA A lányok fogalmazták meg a leg­több kritikát - ~Jk a menzáról. II KONZILI IGNÁC JL Kistermelőktől vásárolnak Mindent tagad a gyanúsított Jó világ jön a gyerekekre NYÍREGYHÁZA. Hétfőn délelőtt 11 órától egészen június 13- áig a gyermekeké a főszerep a nyíregyházi Móricz Zsigmond könyvtárban, ahol a gyermek- könyvhónap keretében szám­talan program várja az óvodá­sokat és az iskolásokat. km Kelet kvíz A falu egy részét a Szamos elhordta. A folyó szabályozása során további faluré- szeket kellett lebontani, így a mai képe az újabb szabályozások eredménye, a) Kömörő b) Nábrád c) Penyige c) Rápolt A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. Kihallgatták az újfe­hértói férfit, akit a helyi jegyző autójának rongá­lásával gyanúsítanak. újfehértó. Mint ahogy arról néhány héttel ezelőtt lapunk is beszámolt, Újfehértón is­meretlen elkövetők az elmúlt időszakban több házat és sze­mélyautót öntöttek le fáradt olajjal és maró anyaggal, töb­bek között a település jegyző­je, Mátyás B. Szabolcs kocsiját is megrongálták, aki többek között a Kelet-Magyarorszá- gon keresztül kérte a város lakóit, segítsenek neki a masz­kos bűnözők nyomára akadni. Az újfehértói önkormányzat­tal közösen 500 ezer forintos nyomravezetői díjat tűztek ki. „Több hónapos adatgyűj­tést követően a Nyíregyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanújával május 7-én hall­gattak ki egy 36 éves újfehér­tói férfit. A nyomozati adatok szerint T. László február 23-án délután Nyíregyházán maró anyagot öntött egy autóra. A jármű tulajdonosa az újfe­hértói önkormányzat tisztvi­selője, akivel a feltételezett elkövetőnek korábban több peres ügye volt. A gyanúsí­tott tagadja a bűncselekmény elkövetését. Az' újfehértói polgármesteri hivatal előtti parkolóban április 5-én hason­ló rongálás történt, mellyel kapcsolatban a Nyíregyházi Rendőrkapitányság tovább folytatja a nyomozást. A rend­őrség azt is vizsgálja, hogy az esetek között van-e összefüg­gés” - tudatta Fülöp Gergely, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. KM Nézőpont Kiss László A szabályoktól a szakákig Olvasom, hogy egy fantáziadús atyánkfia iratmegsemmisí­tőn eresztette át a dohányleveleket, így csinált szép finom csíkokra vágott dohányt otthon, amit azután eladott feke­tén. Óriási. Ahogyan ötvöződik a sok évszázados feketedo- hány-ügylet és gyakorlat a korszerű irodatechnológiával, utolérhetetlen. Ilyenkor tényleg nem tudom, hogy sírjak, vagy nevessek. Nevessek azon, hogy lám a magyar fifika mindig működik, hiszen a Rózsa Sándortól belénk ivódott betyár szellemet nem lehet kiölni. Mi, arra szocializálódtunk, hogyan mu­tassunk fityiszt a hatalomnak. Nem szórakozásból, inkább a puszta megélhetés okán. Aztán persze, ha már jól megy, lehet ebből nagyobb üzlet is... Vagy sírjak azon, hogy lám milyen irdatlan messze vagyunk Európa nyugatabbik felétől, ahol a szabályköve­tés, az állam, a jog tisztelete és betartása a mindennapi, és ahogy mondani szokás, a vérében van mindenkinek. Persze ők nem húsz éve építgetik a demokráciát, és amikor az őseink még a következő törzs kifosztásán gondolkodtak, ők már lovagre­gényeket írtak. De, még mielőtt nagyon rosszul éreznénk magunkat ettől, engedtessék meg az a megállapítás, hogy egyszerű ott önként követni, ahol logikus, átlátható, tiszta és ésszerű szabályok vannak, amelyeket nem változtatnak ötpercenként. A dohánygyártó ismeretlen atyafi igaz szabályt sértett, de őszintén szóivá egy idióta rendelkezés következménye­ként tette. Nincs ekkora dohány feketepiac, ha nincsenek állami dohányboltok. így viszont a látszólag rendteremtő döntés megszüli azonnal a maga ellenlépéseit, a legalitás az illegalitást. És ezt megölni, eltüntetni nem lehet. A szo­cializmusból megtanulhattuk volna, hogy a hiány mindig keresletet szül: ha feketén, akkor feketén. Apám mesélte, hogy amikor simán egy-két évet lehetett kapni a valame­lyik kies munkatáborban feketézésért, akkor virágzott legjobban ez az üzletág, mert a kockázat mégis megérte. Annyi rendőr, finánc még Rákosi idejében sem volt, hogy mindenki sarkában ott lihegjen. Visszatérve a nyugati komáinkra: szóval ott nem nehéz szabályt tisztelni, ahol a szabályokról úgy érzik, őket szol­gálják. Itthon sokszor az az érzetünk, már nemzedékek óta, hogy a szabályok nem védenek minket, hanem szanaszéjjel szívatnak, olyanok, nehogy világosan értsük, valamint be­tartani is jó nehéz - főleg úgy, ha azt látjuk, maga az állam a fő szabályszegő. Nekem a kedvencem a magánemberek­nek szóló minden évi hóellapátolási fenyegetés, amikor az állami intézmények, hivatalok környéke sincs letakarítva. Avagy hogy simán megbüntetnek parkolási díjnemfizetés miatt egy-két percért is, miközben maga a parkoló a város közepén egy tengelytörő saras kátyútenger. De azért, hogy egy kicsit még jobban érezzük magunkat, azt a török divatcikk kereskedőt idézném, aki tűrhető ma­gyarsággal mondta: nehogy azt higgyük, csak mi, keletiek veszünk nála amúgy professzionális hamisítványokat. Visznek innen a nagy nyugati outietek márkaüzleteibe is - mondta mosolyogva - mert az extraprofit, a nagy ha­szon kísértése bizony ott is kikezdte már a rendíthetetlen morális alapokat. És ráadásul egy szakállas nő nyerte az eurovíziós dalfesztivált. Itt a világ vége, semmi kétség... Ott nem nehéz sza­bályt tisztelni, ahol a szabályokról úgy érzik, őket szolgálják. laszlo.kiss@eszak.hu Megkérdeztük: Ön szerint egészséges az óvodai és iskolai menza? ONBODI ANDRÁS: KOVÁCS ERZSÉBET: FÜLE TIBORNÉ: Több Túl sok sót és cukrot Ezentúl még több étel gyümölcs, zöldség keb adnak az étetekhez. megy a szemétbe. lene a gyerekeknek. VARGÁNÉ SOMOGYI SZUHÁR KATALIN: Ml- PERECSI MÁRTON: A TÍMEA: Szinte mindig nőségben, mennyiség- leves mindig pocsék a éhesen jön haza... ben nem megfelelő. suliban.- Én ugyan még nem kóstol­tam, de a média sokat foglal­kozik azzal, hogy a közétkez­tetésben túl sok sót és cukrot adnak az ételekhez. Globáli­san tehát nem hiszem, hogy egészséges, de biztos vannak már olyan konyhák, ahol már javítottak ezen - mondta a nyíregyházi Onbodi András. - A gyerekek pedig már most sem szeretik túlzottan a menzát. Eddig sem volt egészséges, ezután sem lesz, csak még több étel megy a szemétbe. Kidobott pénz a szülőknek- válaszolta a hajdúsámsoni Kovács Erzsébet. Füle Tibor- né alapból egészségtelennek tartja a menza-konyhát. - Több gyümölcs, zöldség kel­lene a gyerekeknek, főzelék és rost - tette hozzá a debre­ceni asszony. - Gyümölcsöt, teljes kiőrlésű lisztből készült péksüteményt kap a gyerme­kem az óvodában. Neki ízlik a főtt étéi is, bár szinte mindig éhesen jön haza - mutatott rá a nagykállói Vargáné So­mogyi Tímea. - Sem minőség­ben, sem mennyiségben nem megfelelő a menzakaja - vélte a nyíregyházi Szuhár Katalin, s hozzátette: gyermeke arról panaszkodik, hogy ehetetlen az iskolai koszt. Perecsi Már­ton menzás, de mint mondta, nem igazán ízlik neki, amit ott kap. - A leveshez például hozzá sem nyúlok, az mindig pocsék. KM-CSA » Virágok és koszorúk Több százezer felvidéki magyart telepítettek át az anyaor­szágba 1945 és 1948 között. A Felvidék 1947 Egyesület meg­emlékezésén az Északi Temetőben elhelyezték az emlékezés koszorúit és virágait. fotó: sipeki Péter

Next

/
Thumbnails
Contents