Kelet Magyarország, 2014. május (71. évfolyam, 101-126. szám)
2014-05-08 / 106. szám
2014. MÁJUS 9„ PÉNTEK KELET Kollégáink nyíregyházi élményei Pénteken ünnepeljük a város napját FOTÓ: H. SZABÓ SÁNDOR Bednárik Mónika A város, ahol élni tudok Egyetemi tanulmányaim befejezése után a magas pozíciót jelentő budapesti állásajánlat hat hétre volt képes rabul ejteni. Már a második héten Nyíregyházáról álmodtam. Éjszakákat töltöttem a városom parkjaiban, fagyiztam a barátaimmal a Kossuth téren, kóboroltam a töredezett járdákon. Napközben a benzingőzös fulladásban a Nyírség illatát kerestem, ismerős, mosolygós arcok után kutattam, s még mielőtt a hiányérzet leterített volna, felültem az első vonatra. Az állomáson ácso- rogva értettem meg, nincs ettől szebb város: csak itt vagyok otthon, Nyíregyháza az a hely, ahol élni tudok, akarok. A legjobb tudásom szerint Egész életemben Nyíregyházán éltem. Bár szerettem volna a Debreceni Egyetem diákja lenni, mostanra úgy érzem, itthon sokkal többet kaptam, mintha egy idegen város ismeretlen hagyományaihoz alkalmazkodva elvegyülök a sosem látott emberek között. Akkor sem mentem el, amikor nem találtam munkát, pedig csábítottak a barátok külföldre és Budapestre is, de mind- annyiuknak azt válaszoltam, hogy én itt, Nyíregyházán szeretnék újságot írni, az enyéim örömét, bánatát, bosszúságát és fájdalmát akarom papírra vetni. Mert mit ér az ember, ha nem a szülővárosát szolgálja a legjobb tudása szerint? Csáki Alexandra Koncz Tibor „Megint frontos vagy, Csúcsú?” Anno katonaként, Gyöngyösön az Egerből származó írnok nekem szegezte a kérdést: Tirpák vagy, he? Bicska van nálad, dik? Hát, hogyne... Amikor később a sereg Szabolcsba jött almát szedni, Nyíregyházán áthaladva ugyanez az alak azzal rukkolt elő: Apukám, itt milyen jó nők vannak! Nem éppen így mondta, de a lényeg hasonló. Hát még a Szpari, a Hétfő este Blues Band, Farkas „Schultz” Tibor, a Pepita kispályás focicsapat, Sziget barátom, Hal meg a többiek. Hogy bringával húsz perc alatt mindenhová elérek, és ha nyűgös vagyok, a főnököm megkérdezi: frontos vagy, Csúcsú? Hát, ezt hol másutt kapnám meg?” Eltéphetetlenek ezek a kötelékek Bár a szüleim Csongrád megyéből kerültek a Nyírségbe, engem már mind az 56 évem Nyíregyházához köt: az Epreskert utcában durrant ki az első bőrfocim már az első napon egy akácfa tüskéjétől; anyukám kétségbeesetten fűzte ki a cipőmet, mert a sínek közé szorult a lábam, a villamos pedig már közeledett; orvosnál végződött az első sóstói erdei randevúm, mert megtetszettem egy kullancsnak is; 29 éve tudom, hogy milyen érzés kimondani az igent a város házasságkötő termében; felejthetetlen marad az is, hogy a kórházban kétszer vehettem részt pa- pás-mamás szülésen... M. Magyar László Bodnár Tibor Ide, de mégsem röghöz kötve Azért nem tudom, hogy milyen Nyíregyháza nélkül élni, mert sosem voltam - igazán hosszú időre - távol Nyíregyházától. Itt születtem, a bölcsődét, az óvodát, az általános-, közép és főiskolát is itt végeztem, az első és egyetlen munkahelyem is mindig a megyeszékhelyhez kötött. Mindig is nyíregyházi csapatoknak szurkoltam, tomboltam, ha feljutott, sírtam, ha kiesett a Szpari. Büszke vagyok, ha a városban régen járt vendégek arról beszélnek, hogy menynyit szépült a település, de ha lehetne egy vele kapcsolatos kívánságom, azért egyáltalán nem bánnám, ha jobban pezsegne az (él)sportélet. Hazaváró homokbuckák Hol van már az a 40 éves, első - mi tagadás, kellemetlen - élmény, amikor debreceni egyetemista barátaimmal leszálltunk a nyíregyházi állomáson és a viharos szél játékosan arcunkba csapott egy maréknyit a nyírségi homokból. A lányok, akikért átvonatoztunk, szépek, kedvesek voltak, mint azóta is változatlanul valamennyi utóduk az ország e bájos szegletében. Néhány év múlva aztán, midőn itt alapítottunk családot, már a homok is a valódi, szelíd buckákba simuló arcát mutatta. Mutatja ma is, haza szólítva minduntalan ehhez az élhető városhoz szintén nagyon ragaszkodó gyermekeinket unokástól. Galambos Béla Ladányi Tóth Lajos „Aki nem ugrál, az tirpák...” Mivel a gyökereim nem a nyírségi homokhoz kötnek, kötve hihető, hogy rám másként hatnak a nyíregyházi impulzusok, mint a tősgyökeres tirpákokra. Ők ugyanis büszkék a hovatartozásukra, a tótajkú elődökre, az országban egyedülálló bokortanyákra. Tóthként járva a futballpályákat, sajátságos érzés azt hallani, amikor például Diósgyőrben többezer torokból zeng az „Aki nem ugrál, az tirpák! Hej! Hej!” rigmus. Játékvezetői asszisztensként a láb korántsem lendül ugrásra, meg különben is: a nyíregyháziaknak nem stigma a tirpák voltuk, sőt, kiváló ugródeszka, nagyszerű kitörési lehetőség, városmarketing rejlik benne. Csak ide tudok hazajönni! Úgy vagyok vele, mint mindennel amit szeretek, ami a szívemben van, amihez kötődöm. Igazából akkor érzem, hogy mit jelent, amikor nem vagyok itt. Itthon! Itt születtem, ideköt mindenki, és minden. Jártam már sok helyen a világban, vannak szebb, nagyobb, hegyekkel övezett, folyókkal szeldelt városok. Engem is megfogott a Szajna-part varázsa, a tokiói felhőkarcolók látványa, a hawaii hangulat, jól is éreztem magam ezeken a csodás helyeken, de a hazatérés máshoz nem hasonlítható érzését csak Nyíregyháza jelenti, adja. Miért? Nem lehet és aligha kell magyarázat után kutakodni. így érzem, ennyi! Mán László A gyökerek laza talajon is megerősödnek Felejthetetlen élményeket nyújtott a budapesti diákélet, de nem volt kérdés, hogy végzés után visszajövök Nyíregyházára. Mi kötött és köt ide? Minden. A múlt, a jelen és a reményteli jövő, családdal, barátokkal, kedves ismerősökkel, folyton keresett kihívásokkal. Gyomláltam, amikor kellett, s repültem, amikor lehetett. Éveken át tanultam talajtant, és kiváló tanáraim (szüleim mellett) megmutatták: a laza homoktalajban is erősen megkapaszkodnak a gondosan elültetett Nem tudnám elhagyni önként és dalolva sen vagy akár örökre búcsút inteni Nyíregyházának, amely immár 33 éve az otthonom. Sajnos sok barátom és ismerősöm megtette már ezt, jobbára megélhetési kényszerből, vajmi kevesen önként és dalolva, egy távoli nagy Ő vagy nagy (mel)Ó csábító hívószavának engedve. Csodálom Nyíregyháza fiatalos szívét (belváros), kócos haját (bokortanyák) és ékszereit (Sóstó), büszke vagyok múltjára, jelenére, persze látom hibáit, ám mindezzel együtt is szerethető. Ezt az élményt akár minden nap átélhetem Három napja a családommal felbicajoztam a belvárosba, hogy a kisfiam elnyalhassa élete első fagylaltgömbjét. Míg ő fagyizott, én ültem a Kossuth téren és csodálattal néztem a naplemente vörös fényében úszó várost. Mintha most járnék itt először, úgy hatott rám az épületekből áradó nyugalom, az emberek cipőinek kopogása, a gesztenyefák suso- gása. Lassan fél évszázada koptatom ezeket a köveket, mégis most érintett meg talán legméAjándékok a várostól tek. Hálás vagyok a városnak a gimnáziumi éveimért és a lehetőségért, hogy az egyetem után visszatérhettem. Köszönet jár a nagyszerű zenei élményekért, a kiváló színházi előadásokért, de azért is, hogy a hozzánk látogató vendégeknek büszkén mutathatom meg az állatparkot. Kedvelem a tereit, és siratom a betonért feláldozott fáit. De leginkább azért szeretem ezt a várost, mert nagyszerű emberekkel ajándékozott meg. Ők azok, akik engem itt tartanak. Csak szeretem, és kész! A miértjét pontosan nem tudom. Büszke vagyok arra, hogy itt születtem, itt jártam iskolába és hogy jelenleg is Nyíregyházán dolgozom. Még profi sportolóként az ország egyes szegleteiben járva sok buta sztereotípiát hallottam a városról, zömében olyanoktól, akik még a környékünkre sem „merészkedtek”. Ám vannak barátaim, akik Dunántúlról, illetve a fővárosból érkezve nálunk vetették meg a lábukat, és - hozzám hasonlóan - csupa jót mondanak az itteni életről. Tarnavölgyi Gergely Bízom abban, hogy a későbbiekben a családom jövője is Nyíregyházán teljesedhet ki. Tiszabercelen van az otthonom, Nyíregyházán a lakásom: ott pihenhetek, itt élhe\ Száraz Ancsa lyebben, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy ezt az élményt minden nap átélhetem. Számtalanszor belegondoltam már, hogy ha az élet úgy hozná, képes lennék-e ideiglenePalicz István Nyéki Zsolt fák. Meggyőztek arról, hogy a nyírségi sívó homok is ontja gyümölcseit, ha értő kezek művelik.
