Kelet-Magyarország, 2014. április (74. évfolyam, 76-100. szám)

2014-04-28 / 98. szám

2014. ÁPRILIS 28., HÉTFŐ A Szatmár-Beregi Pálinka Lovagrend tagjai Tivadarnál gyűltek össze és ünnepélyes keretek között dobták a folyóba a szilvafa virágát Attól, hogy egy kismama pocakja szépen kerekedik, még öltözködhet csinosan, divatosan és mégis kényelme­sen. Ebből kaptak ízelítőt az érdeklődők szombaton Nyíregyházán fotók: racskó tibor Ezen a napon pálinkát inni csak ivótülökből lehetett Látványos öltözékek, történelmünket idéző felvonulás Korhűen, és természetesen lovon! Lovagok népesítették be a települést Vigasságok és virágzás SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG. Sárkányölő Szent György­re emlékeztek szombaton Szabolcson, ahol a földvár és a Kedves Levente Hagyo­mányőrző porta különleges programoknak adott otthont. Szent György napi áldással indultak a programok, majd zenés határjárás következett. Délben nem mindennapi ételek és italok - sárkánytej, sárkánynedű és sárkány­ragu - szerepeltek az étlapon, majd a soly- mászok bemutatója, íjászpárbaj és lova­síjász harci bemu­tató szórakoztat­ta a látogatókat. Délután az Igriczek népi együttes lépett színpadra, és kö­zépkori táncházon is mulathattak a vendé­gek, akiket falusi vendégasz­tal, hungarikumok kóstoló­ja, ostorfonó népművészeti bemutató, korhű középkori lovagi tábor és fegyverbe­mutató is várt. Ugyancsak szombaton a Szatmár-Beregi Pálinka Lo­vagrend Tivadarnál a szilvavi­rágzást ünnepelte, este pedig a Szabolcsi Koncert Fúvósze­nekar Kodály Zoltán remek­művét, a Háry Jánost mutatta be a Kodály-iskola hang­versenytermében. A hétvégén Nyír- egy­házán rendezték meg a Magyar Ifjúsági Robot Kupát, ahol több verseny­számban is sszemér- ték tudásukat a fiatalok és robot­jaik. KM Szombaton rendezték meg a Magyar Ifjúsági Robot Kupát, ahol a fiatalok és robotjaik több versenyszámban - menekítő verseny, robot foci, robottánc - is összemérték tudásukat Kvízmegfejtés Anonymus szerint az egyik magyar vezér „...a meghódolt nép kérelmé­re, vásárhelyet állítva a Nyír és a Tisza közt, mely vásárhelyre saját nevét adta”. Melyik ez a település? b) Nyírtass 10 szerencsés előfizetőnk egy-egy 5000 Ft értékű családi belépőt nyerhet a nyírbátori Sárkányfürdőbe a 70 éves Ketet-Magyarországgal! Mit kell tennie? Vagja ki kuponunkat, küldje vissza a Kelet-Magyarország szerkesztőségébe (4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6.). A nyertesek nevét a május 8-ai lapszámban közöljük. Beküldési határidő: 2014. május 5., 12 óra J A borítékra írja rá: Nyerjen Sárkányfürdő belépőt a Kelettel! Név*: Hűségkárty* Cím*: Tel.*: E-mail cím*: Hol található a sárkányfürdő?* □ Nyíregyháza DKisvárda □ Nyírbátor Hűségkártya sorszáma: _____________________________ * A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező! KELET 2014. * május 10. 19 óra JAB I L ■ SZENDECZKl IÖQ03335] $ ^Támogatóik Kodály terem Válassza Ön is a Keletet! Használja ki előfizetői kedvezményeinket! Kedves Előfizetőink! Szeretettel meghívjuk Önöket a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány nevében 2014. május 10-én, 19 órától a Nyíregyházi Főiskola Kodály termében tartandó jótékonysági koncertre. A koncerten Muri Enikő, Szirota Jennifer, a Nelson és a Style Beyond break tánccsoport lépnek fel. Az est bevételét az alapítvány családtámogatási célokra fordítja, a gyermekonkológiai osztályon kezelés alatt álló gyermekeknek nyújt segítséget, köztük tizenkét Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei családnak. A Kelet előfizetőiéként Önök jegyeiket a koncertre kedvezményesen 1500 Ft helyett (250 Ft kedvezménnyel) 1250 Ft-ért vásárolhatják meg a Kelet-Magyarország ügyfélszolgálati irodájában (Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6.). ■ t j j ■ j Figyelem! A kedvezményes árú belépőjegyek korlátozott darabszámban kaphatók! Jegyek válthatók a helyszínen, valamint az info§ I 1 J I 3 I leukemiasgyermekekert.hu e-mail címen. Az 1500 Ft-os jegyek a Kelet-Magyarország szerkesztőségében és a helyszínen válthatók. 1 ‘ " Hirdetését feladhatja a www.kelet.hu oldalunkon keresztül Ébredjen Ön is minden reggel a megye és a család legkedveltebb napilapjával! HIRDETÉSEK KELET 14 A hétvége képekben

Next

/
Thumbnails
Contents