Kelet-Magyarország, 2014. április (74. évfolyam, 76-100. szám)
2014-04-26 / 97. szám
IMS NAPLÓ LXXI. ÉVFOLYAM, 97. SZÁM, ÁRA: 120 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 96 FT A romákat is „ostorozta” a cigányügyi szakértő tiszavasvári. Kényes, de nem tabu témához nyúlt Tiszavasvári önkormányzata, amikor a napokban lakossági fórumot hívott össze a Találkozások Házában, melynek fókuszában a cigány-nem cigány együttélésből fakadó konfliktusok megvitatása állt. A politikai fricskáktól és kö- tözködéstől sem mentes, mégis előremutató beszélgetés vendégelőadója és mediátora Forgács István romaügyi szakértő volt, aki mellett a város alpolgármestere foglalt helyet. A magát cigánynak valló, ám a romákkal szemben nem kevés kritikát megfogalmazó szakember egyes kijelentései meglepték, sőt egyenesen megdöbbentették a hallgatóságot, így nem csoda, hogy tartalmas monológja után egymás után lendültek a magasba a szót kérő kezek. A városvezetéstől megbízást kapott Forgács István hangsúlyozta: célja, hogy több évtizedes szakmai tapasztalatával, egyéni látásmódjával, a máshol már jól bevált „együttélési receptek” alkalmazásával elősegítse a rendet és a békét Tiszavasvá- riban. /5. KM-Pi ■ Színházba vittük hűséges előfizetőinket A nyíregyházi Móricz Zsig- mond Színház és lapunk közös akciójában összesen százharminc előfizetőnk nézhette meg ingyen pénteken este az „Ez az enyém” című darabot. FOTÓ: RACSKÓ TIBOR " Elballagtak Pénteken megkezdődtek a ballagások megyénkben. Képünk az Abigél Többcélú Intézményben készült. FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Leugrott a férfi a naményi hídról vásárosnamény. Csütörtökön a vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc hídnál sétáló gyalogosok vették észre, hogy egy férfi a hídról a folyóba ugrik. A rendőrök az erdőben találtak rá, az elsődleges vizsgálatok szerint sértetlenül megúszta az ugrást. A férfi azt mondta: anyagi gondjai voltak, ezért választotta ezt a megoldást. Még alacsony a pollenszint nyíregyháza. - Anya, nézd, esik a hó! - sikkantja egy gyermekhang a lépcsőházban, és kirobban a bejárati ajtón, ahonnan azonban csalódottan fordul vissza. - Ez nem is hó, csak valami szösz - mondja, és az orra szinte a térdét veri. Ez a fehér szösz nem más, mint a nyárfa magja, amit a napokban szór szét a szél. Látványra csodás, ám ez egy kicsit sem vigasztalja a korán virágzó fákra allergiásokat, /a. km Lábuk kelt - de hogyan? A nyíregyházi galériák és múzeumok biztonságosak: a riasztórendszerek még egy lepkét is kiszűrnek. DEBRECEN, NYÍREGYHÁZA. Mint ahogy arról beszámoltunk, a debreceni Modemből eltűnt két értékes festmény, az An- tal-Lusztig-gyűjtemény két darabjának - Csontváry Kosztka Tivadar Éjszakai jelenet és Nemes Lampérth József Táj című alkotása - az értéke több mint százmillió forint. Kíváncsiak voltunk arra, hogy a nyíregyházi közgyűjtemények hogy védik értékeiket, mit tesznek a debrecenihez hasonló esetek megelőzése érdekében. Bizonyára sokan emlékeznek rá: 2009-ben négy hónapon át Nyíregyháza „vendége volt” Munkácsy Mihály: az egyik legnagyobb magyar festő képeit a Városi Galériában láthatták az érdeklődők. A 4 milliárd forintra biztosított képeket éjjel ketten, nappal négyen őrizték, a helyiségeket mozgásérzékelővel szerelték fel és a távfelügyeleti rendszer üt is működött. Az őrzést végző cég ügyvezető igazgatója, Kertész Attila szerint egy festmény ellopása nehezen elképzelhető belső ember tudta nélkül. A Jósa András Múzeum művészettörténésze is mindenkit megnyugtatott: az intézményben olyan jól működnek a riasztók, hogy egy lepke miatt is működésbe lépnek.../3. km Kállay-Saunders András: irány a nagy fesztivál! fotó: mán László Máriapócsés Koppenhága máriapócs. Túl van élete első ralikrosszversenyén Kállay-Saunders András. Az Eurovíziós Dalfesztiválon hazánkat képviselő énekes húsvéthétfőn a RabócsiRingen lépett fel. Ősei földjén, hiszen anyai ágon a híres és nemes Kállay családhoz tartozik. Miként azt lapunknak elmondta, hajtós időszakon van túl és ráfért már az egyhetes pihenő. Hétfőn aztán indul Koppenhágába, hogy felkészüljön a nagy fellépésre. / 7,16. KM Új rekordot hozott a Hello, Nyíregyháza Olyan csodában van ré- * szűk, ami nem adhat okot a pesszimizmusra. 4. OLDAL FÜGGETLEN NAPILAP SZOMBAT 2014. ÁPRILIS 26. 22°C Csak rövid időre süthet ki a Nap, eső előfordulhat. Egy munkás életét vesztette kisvárda. Az Ipari utcában lévő baromfi-feldolgozó üzemben technológiai felújítást végeztek péntek délután, amikor az egyik raktárépületben rászakadt a födém négy munkásra. Az egyik férfit a mentők szedték ki a romok alól, de már nem tudtak rajta segíteni: a sérüléseibe belehalt, szon-ps Tartalomból Egészségügy _________________4. Megyei tükör _________________5. Hazai tálakon ________________6. Innen-onnan _________________1 Nyíregyháza _________________8. Megyénk sportja ___________9., 10. Mindenféle 14. Egy művé- ■ szí alkotás megszületése biztosan nem egyszerű feladat. LUKÁCSNÉ KATÓ JUDIT 3. OLDAL Sándor István (balra) és Andorka Péter is csereként lépett pályára FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR NB II: döntetlen a rangadón sport. Pénteken a sírból hozta vissza a Nyíregyháza Spartacus az egyik pontot az NB lies focibajnokság rangadóján. A hazai előny után fordítottak a vendég gyirmótiak, ám a listavezetőnek a ráadásban sikerült egalizálnia. A Kisvárda Master Good szombaton a második Dunaújváros otthonában lép pályára. /9. km Az egyszerre egy helyben táncolás és az egyszerre betanulás rekordja is megdőlt Nyíregyházán: pénteken több mint hatezren zumbáztak a stadion mögötti parkolóban Kalapos Tamás vezetésével. Az egész napos programsorozat koncertekkel, vásározókkal és ami a legfontosabb: jó kedvvel várta a városlakókat. /8. fotó: sipeki Péter NYÍREGYHÁZA. - A várandós édesanyák, akik azt igénylik, már az orvoson kívül szülésznőt is választhatnak, sőt kérhetik azt is, hogy már a terhesség időszakában is a szülésznő gondozza őket - hangsúlyozta Csetneki Julianna, a Magyar Ápolási Egyesület szülésznői szekciójának elnöke az országos konferencián.- Júliustól szülésznő csak szülész-nőgyógyász szakorvos által megállapított alacsony rizikójú várandósság esetén végezheti a terhes nők gondozását. Ennek lehet egy másik, fontos eredménye is: olyan bizalom alakul ki a szülésznő és a leendő anyuka között, ami biztonságot is ad a szülés előtt álló nőnek. Az egyre családiasabb légkört kialakító szülészetek azonban nem elegendőek ahhoz, hogy sok nő ne döntsön úgy, inkább otthon hozza a világra gyermekét.- Ők nem az otthonhoz ragaszkodnak, hanem az otthonossághoz, ahhoz a biztonsághoz, amit az otthon, a megszokott környezete nyújt, és a körülötte élő emberek adnak. Ez kell nekünk is megadnunk - fogalmazott az elnök. /4. km Szülésznők: szabad a terhesgondozás is