Kelet-Magyarország, 2014. április (74. évfolyam, 76-100. szám)

2014-04-25 / 96. szám

2014. ÁPRILIS 25., PÉNTEK Hosszú Katinka joggal örülhetett FOTÓ: INTERNET Hosszú újabb, hűvös sikere úszás. Hosszú Katinka hatal­mas fölénnyel, 4:38:81 perces teljesítménnyel nyerte a 400 méteres vegyes úszás dön­tőjét a nyílt brazil bajnoksá­gon, Sao Paulóban. A Vasas világ- és Európa-bajnoknője ennél is gyorsabb volt a se­lejtezőben, amelyben 4:34.91 perccel idei legjobbját érte el, a finálét azonban már hűvös időben rendezték meg a nyi­tott városi uszodában, nso.hu Kvízmegfejtés Területén 1972-73-ban értékes, a Körös-kultúrához tartozó Európában egyedülálló kőkori leletek kerültek napvilágra. a) Méhtelek KELET Amerikai alapokra került a Tigers Az új elnök, dr. Szépe József szerint Troy Rice nagy erősítést jelent FOTÓ: RACSKÓ TIBOR TroyRiceegy97yardos elkapással debütált a nyíregyházi csapatban. amerikai foci. Nagy és lényegi változásokon van túl a Nyír­egyháza Tigres amerikai foci­csapata, erről tájékoztatták a sajtó képviselőit csütörtökön délelőtt.- Új elnökség irányítja ezentúl a Nyíregyháza Tiger­st - kezdte bevezetőként dr. Szépe József, a klub újdonsült elnöke. Balogh Gyula korábbi elnök üzleti elfoglaltsága mi­att már nem tud foglalkozni a csapattal, de továbbra is segít. Ütőképes csapatot akarnak- Az alelnöki posztokon is vál­tozás történt, a vezetés most áll bejegyzés alatt a cégbíró­ságnál, de a munkát már mi végezzük. Az egyik alelnök Pétercsák Ákos, a másik Sőrés László, ő most a német baj­nokságban szerepel játékos­ként. A csapatnál is lényeges változások történtek, hiszen talán tucatnyi rutinos játékos maradt, a többiek fiatalok. Ezért is a Divízió II-ben indul­tunk, hiszen a Tigers korábbi eredményeihez méltó, ütőké­pes csapat kialakításához idő Nagyon bí­zunk benne, hogy sikerül támo­gatókra találnunk. DR. SZÉPE JÓZSEF kell. Jelenleg az egyik ukrán légiósunk, Jurij Nahornyik az edző, a régi-új pályaedző pedig Bora Tamás - így az új elnök. Philadelphiából érkezett A Divízió Il-es bajnokságnak két csoportja van, a nyugatit öt, a keletit hat csapat alkot­ja. Az alapszakaszban min­den együttes négy meccset játszik, kettőt otthon, kettőt pedig idegenben. A kör végén a két csoport első négy he­lyezettjei a rájátszásban (1-4. és 2-3.) folytatják, a döntőt valamikor nyáron rendezik a fővárosban.- És hadd mutassam be a csapat legújabb erősítését, az amerikai Troy Ricet, aki húsz esztendős amerikai fo­cis múlttal érkezett hozzánk Philadelphiából - folytatta dr. Szépe József. Négy esztendőt játszott az egyetemi bajnok­ságban, jelenleg az NFL-ben szereplő Clevelandnél váró­listás.- Az év végig kötöttünk vele szerződést, természe­tesen amennyiben hívják Clevelandbe, akkor idő előtt távozhat. Nálunk elkapóként és visszahordóként számí­tunk rá, illetve a legfontosabb az lenne, hogy az edzéseken a hatalmas rutinjával segít­se a fiataljaink fejlődését. A célunk az, hogy a Div Il-őt megnyerve ősszel a hazai él­mezőnyben, a HFL-ben foly­tathassunk - így Szépe József. Azt is megtudtuk, hogy az amerikai játékos jelentkezett be a klubnál, és miután sike­rült előteremteni az anyagia­kat, azonnal iderepült és már be is mutatkozott. Szombaton A mezőny tag|ai: Miskolc Renegades, Dabas Sparks, Szolnok Soldiers, Debrecen Gladiators, Újbuda Rebels II., Nyíregyháza Tigers__________________________________ A Nyíregyháza Tigers eddigi eredményei: dik meccsen a Tigers és Troy adott egy kis ízelítőt az igazi amerikai fociból. Volt egy 97 yardos visszahordása, és nagy része volt a biztos győzelem­ben. Támogatókra várnak- Nagyon örülök annak, hogy Nyíregyházára kerültem. Bízom benne, hogy sikerül majd segiteni a csapaton. Jól érzem magam, a srácok hoz­záállása remek, a tréningeken figyelik azt, amit mutatok és remélem, ennek pár hét múl­va meg is lesz az eredménye, elsősorban a támadójátékban- jegyezte meg Troy Rice. A Tigers továbbra is várja a 14 éven felüli fiatalokat ked­denként és csütörtökönként délután hattól, szombaton délelőtt tizenegytől van edzés. A csapat szeretné továbbra is az NYVSC Tiszavasvári úti pá­lyáján játszani a mérkőzéseit.- Nagyon bízunk benne, hogy sikerül támogatókra találnunk, mert akkor még hozhatnánk Troyhoz hasonló remek játékosokat, akik nem csak a Tigersnek, hanem a sportág hazai fejlődésének is nagy lökést adhatnának - vé­lekedett Szépe József, km-ml Újbuda Rebels II.—Nyíregyháza Tigers 27-6, Nyíregyháza Tigres-Szolnok Soldiers 28-6. Hátra van még: Május 14: Debrecen Gladiators-Nyíregyháza Tigers. Június B: Nyíregyháza Tigers-Miskolc Renegades. Amerikai foci: A Divízió II. kelet-csoportja Sérülten is két Európa-bajnoki bronz FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL Rácz Dávid nem tért haza üres kézzel a szentpétervári erőeme­lő Európa-bajnokságról. erőemelés. Hat esztendő után ismét nemzetközi po­rondon mutatta meg magát a Mérk Kinizs SE. Akkor Orosi József a franciaországi kon­tinensviadalon a kilencedik helyen végzett. Az elmúlt héten Szentpétervár adott otthont az ifjúsági erőemelő Európa-bajnokságnak, ame­lyen Rácz Dávid túlszárnyalta klubtársa eredményét és még sem lehetett igazán elégedett. Felnőtt rekordot guggolt Dávid a 74 kilósok között a nevezési lista alapján éreme­sélyesként várhatta a meg­mérettetést. Sajnos a verseny előtt két héttel edzésen meg­sérült, így kérdéses volt, hogy legerősebb számában, a fek- venyomásban egyáltalán in­dulhat-e. Mindezt figyelembe véve Dávid remekül kezdett, hi­szen guggolásban hatalmas egyéni csúccsal, 220 kilóval zárt, ami egyben felnőtt ma­gyar rekord, a szentpétervári mezőnyben pedig a harmadik legjobb eredmény volt. Dávid a Néva partján is sétált Jött a fekvenyomás, amely előtt sajnos mellizmában érez­te a korábbi sérülését, ám így is teljesített 130 kilót. A har­madik fogásra kockáztatott, felvette a fekvenyomó ruhát és 160 kiló alá feküdt. A de­cemberi felnőtt bajnokságon a 175 kiló is sikerült, most sajnos a 160 sem, ami egyébként a fo­gásnem elsőségét jelentette volna. Az érvényes 130 kilóval még igy megmaradt az esély az összetettbeli bronzra. Zárásként jött a felhúzás, ahol a második fogás, a 225 kiló után mindent, vagy sem­mi alapon 237.5 kilót kért Szűcs Sándor tanítványa, ami elegendő lett volna a bronz­hoz. Dávid jól indította a gyakor­latot, ám a holtponton végül nem sikerült túljutnia, így a súly győzött, és bár a fogás­nemben a harmadik helyen zárt, elszállt az összetettbe­li bronz. A versenyt végül egy litván srác nyerte 632,5 kilóval, amennyiben Dávid teljesen egészséges, ezt túl­szárnyalhatta volna. így is dicséretesen küzdött és gug­golásban, valamint felhúzás­ban is bronzérmet szerzett. Remélhetőleg mihamarabb rendbe jön a sérülése, nem jön közbe semmi és akkor a szeptemberi, orosházi világ- bajnokságon visszavághat majd litván ellenfelének. Izomgörcs volt a baj forrása- A verseny maga remek volt, ám el vagyok keseredve, mert ha nincs ez a sérülés, akkor sokkal szebb eredményt ér­hettem volna el. Sajnos meg­sérült a mellizmom, éppen most jöttem egy specialistá­tól.- Szakadás nincs, viszont van egy kis izomgörcs és gyulladás. Kaptam három injekciót, a görcsöt kimasz- szírozta, így hamarosan teljes erővel edzhetek és készülhe­tek a következő versenyekre. A szeptemberi világbajnok­ságon pedig szeretnék majd visszavágni - tudtuk meg Dá­vidtól, aki a mátészalkai Déri Miksa szakközép végzőse és tanulmányait Miskolcon sze­retné folytatni. KM-ML Tizenhét érmet cselgáncsoztak sok között a magyarok mel- hét éremmel tért haza. A do- lett lengyel, ukrán, szlovák, bogosoknak Gercsák Szabina román versenyzők is megmé- ifjúsági világ- és Európa-baj- rették magukat. A huszonhét nők adta át az érmeket és megyebeli fiatal végül tizen- ajándékokat. km A Szelet-Kelet fiataljai tizenhét- szer állhatták a dobogóra Fotó: tudósítónktól Miskolcon léptek tata­mira a megyebeli ifjú judósok. cselgáncs. A nemrégiben ala­kult vásárosnaményi székhe­lyű Szelet-Kelet Sportegyesü­let szervezésében utaztak el a megyei cselgáncsosok a régió legnagyobb utánpótlás verse­nyére, Miskolcra, a hagyomá­nyos húsvéti viadalra. A több mint háromszáz hét-tizenkét esztendős judó­Eredmények A Szelet-Kelet versenyzőinek eredmé­nyei, 2006-2007-ben születettek: 1. Simon Anikó, 3. Csordás Enikő, Bencsik Annabella és Bereczky Péter 5. Pataki Roland, Vaska Péter. ____________________ 2005-ben születettek: 1. Vaska Lili, 2. Cselei UI, 5. Kelemen Bence. _____________ Diák C: 2. Holló Viktor, 3. Kolozsvári Kristóf, Insticei Hajnal és Pataki Ibolya. 4. Csordás Zsolt és Bencsik József. _________________ Diák B: 1. Vaska Fanni, Durucskó Natália és Insticei Réka. 2. Balogh Bence. 3. Fekete Anett és Szabó Zsuzsanna. DIÁK A: 3. Kerpács Kitti. 4. Bíró Róbert, Gál Alex és Rácz Róbert. Felkészítő edzők: Stamusz Péter, Lőrincz Ottó, Batizi István. A kispályákon szinte minden nap nagyüzem van fotó: m An László Újabb országos kispályás torna kispályás foci. Már beindult a nagyüzem a nyíregyházi Szi- Zo Sport kispályás focibajnok­ságban. A városi stadion salakpályá­in a bajnoki meccsek mellett rendre rendeznek tornákat is. Ilyen lesz május elsején és másodikén a Tiszta-Víz-To- rony országos pénzdíjas tor­na, amelyen a győztesnek százezer forint is üti a mar­kát. A tornára Dajka Lászlónál (30/700-2158) lehet jelentkez­ni. km 10 szerencsés előfizetőnk egy-egy kerti grillsütőt nyerhet a 70 éves Ketet-Magyarországgal! Mit kell tennie? Vágja ki kuponunkat, küldje vissza a Ketet-Magyarország szerkesztőségébe (4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6.). A megoldásokat a lenti adatok megadásával együtt a ritacsutkai@inform.hu címen is elfogadjuk. A nyertesek nevét az április 28-ai lapszámban közöljük. Beküldési határidő: 2014. április 25., 12 óra t A borítékra írja rá: Nyerjen kerti grillsütőt a Kelettel! HIRDETÉS

Next

/
Thumbnails
Contents