Kelet-Magyarország, 2014. április (74. évfolyam, 76-100. szám)
2014-04-23 / 94. szám
2014. ÁPRILIS 23., SZERDA KELET A nyelvi túra egyik állomása a szósakk és titkosírás a „kódolvasóval” FOTÓ: MINYA GERGELY Nyelvi kalandtúra is vár már reánk Széphalmon NYÍREGYHÁZA, SZÉPHALOM. Egy álom vált valóra 2008. április 23-án, amikor csaknem másfél évtizedes várakozás és munkálkodás után Széphalmon megnyílt a Magyar Nyelv Múzeuma. A közelmúltban új állandó kiállítás kapott helyet Nyelvlesen, kalandozások a nyelv körül címmel.- Különlegessége, hogy ez nem hagyományos kiállítás, hanem egy kaland- és szerepjáték, amely során a látogató három különböző személy alakját öltheti fel. Mintegy „varázsszemüvegen át” látja a különböző tartalmakat, és a pályákat feladatok megoldásával járhatja be - tájékoztatta szerkesztőségünket dr. Minya Károly főiskola tanár.- Többek között a nyelvek keletkezésének, elsajátításának, használatának, rögzítésének, a szóbeli és írásbeli kommunikáció sajátosságainak témái között barangolhatnak a látogatók. A szerepjáték alapja egy valós esemény, egy tűzvész Kazin- J czy korából (1819), melyben iratok tűntek el. A látogatók ifjabb Wesselényi Miklós, Körösi Csorna Sándor, Kazinczy Eugénia alakját ölthetik fel, J és a választott korszak hangulatához hű, igazi rejtvényeket fejthetnek meg. Nem érintőképernyős, számítógépes, hanem „valódi” játékok vonzzák majd a látogatót (sakk, mérleg, titkosírás, körző).- A kiállítás célja, hogy az iskolai oktatásban egyre kisebb népszerűségnek örvendő és sokszor a pedagógusok által az irodalom javára háttérbe szorított magyar nyelvi oktatást vonzóbbá tegye, közérthető módon mutassa be a nyelvészet hagyományos területeit és aktuális problémáit.- Itt az osztálykirándulások ideje, nyelvi kalandtúrára, fel! - tette hozzá dr. Minya Károly. KM-MML ízes-illatos sikerek Gyulán Magyarország legeredményesebb kereskedelmi főzdéje a Zsindelyes. ÉRPATAK, GYULA. Tarolt megyénk a gyulai XV. Kisüsti Pálinka Fesztiválon, amelyen szombaton kihirdették a III. Pálinka, Gyümölcs- és Borpárlat Világkupa eredményeit. Az ibrányi Demeter Balázs gönczi kajszibarack pálinkája nyerte el Magyarország legjobb kereskedelmi pálinkája címet, s mint a Nemzeti Kincs Pálinkája 2014-ben, a gyümölcspárlat bekerül a Mezőgazdasági Múzeum korábbi nyertes pálinkáinak vitrinjébe. A világkupa összesített eredményei alapján Magyarország Legeredményesebb Főzdéje címet 2014- ben az érpataki Zsindelyes Kereskedőház Kft. nyerte el, a második helyen az ibrányi Demeter Pálinka Manufaktúra végzett. Ragaszkodás a minőséghez A Zsindelyes Pálinkafőzde tulajdonosa, Papp József így nyilatkozott a gyulai világkupán elért sikerekről:- Az idén háromszoros jubileumot ünnepelünk: 10 évvel ezelőtt született meg a Zsindelyes márka, még a kereskedelmi pálinkafőzés kezdetén, 30 éve alakult meg a pálinkafőzde az ország negyedik magánfőzdéjeként, és 50 éve, hogy gyümölcskutatók kineEbben az évben cégünk háromszoros jubileumot is ünnepel. PAPPJÓZSEF Papp József, az érpataki Zsindelyes Pálinkafőzde képviseletében (jobbra) átveszi az elismeréseket az eredményhirdetésen FOTÓ: MAGÁNARCHiVUM mesítették az újfehértói fürtös meggyet. A belőle főzött pálinka 2007-ben hatodikként az országban árujelzői oltalmat kapott, és a Zsindelyes Pálinkafőzde zászlóspálinkájává vált.- A jubiláló évünk illő megkoronázása a mostani világkupán elnyert díjak mindegyike, a „legeredményesebb főzde” cím pedig a fogyasztóknak tett ígéretünk megerősítése: a minőségből nem adunk lejjebb, nálunk a garantált Zsindelyes ízeket találják.- A jelenlegi pozíciónk eléréséhez szükséges három legfontosabb dolog hangsúlyt kap az idén is. Az első a gyümölcs, az újfehértói fürtös meggy, mely mind közül a legnagyobb érték, hiszen egyedül mi gyárthatjuk az eredetvédettséggel ellátott gyümölcsből készült pálinkát. A második egy olyan szakmai tudás, melyet 30 éve fejlesztünk, építünk, frissítünk. S végül, de nem utolsósorban van egy márkanév, mellyel fémjelezve a fogyasztóinknak átadhatjuk az üzenetünket: minden egyes pohár Zsindelyes pálinka fogyasztásánál a magyar gyümölcs első osztályú végtermékével találkozik a kóstolója és azzal a szenvedéllyel, ami az elkészítésével járó munkában is fontos szerepet játszik. Aki pedig kíváncsi az újdonsült érmes pálinkáinkra, mindegyiket megkóstolhatja május 15.-18. között a Budapesti Pálinkafesztiválon, ahol jubileumi meglepetésekkel is készülünk. km-mml A gyulai XV. pálinkafesztivál eredményei Bronzérmesek: Lakatos Tibor (Nyíregyháza): szó'lőpálinka, Szamosszegi Pálinkaház Kft.: szőlőpálinka, Várda-Drink Zrt (Kisvárda): birsalma, meggy-cigánymeggy, Zsindelyes Kereskedőház Kft. (Érpatak): birspálinka, bodzapálinka, gönczi kajszi, jonathán alma, piros ribizli, fekete ribizli, meggylikőr, diólikőr, Zsindelyes likőr, meggymaglikőr, érlelt borpárlat.___________________________________________________ Ezüstérmesek: Várda-Drink Zrt.:vadon termő gyümölcsök, Zsindelyes Kereskedőház Kft.: jonagold alma, szeder, fürtös meggy, újfehértói fürtös ágyas meggy. _________ Aranyérmesek: Demeter Balázs (Ibrány): gönczi kajszibarack-pálinka, bodzapálinka, Zsindelyes Kereskedőház Kft.: meggypálinka, Zsindelyes keserű, narancsos kávélikőr, borpárlat. _ _______^____________ . ' ■ . . ^___ Champion érmesek: Zsindelyes Kereskedőház Kft: Csábítás narancsos kávélikőr, Demeter Balázs: bodzapálinka, kajszibarack-pálinka. Kiállítás nyílt a sok babából A tárlat megnyitóján a Micimackó óvodai csoport kedveskedett műsorral a vendégeknek fotó: a szerző Vannak, akiket egy életen át elkísér a gyűjtőszenvedély. FEHÉRGYARMAT. Évtizedekre visszamenőleg kordivat a gyermekek között, hogy a fiúk autóznak, a lányok pedig babáznak. Aztán vannak, akiket annyira elvarázsolnak ezek a lányos játékok, hogy nem kártyanaptárakat, szalvétákat, bélyegeket gyűjtenek, hanem babákat, s ez a szenvedélyük egy életen át elkíséri őket. E szenvedélynek hódol a fehérgyarmati Tóth Imréné gyakorló óvónő, az óvodai tagintézmény vezetője is, akinek több mint száz darabos babagyűjteményéből kiállítás nyílt a közelmúltban a Városi Galériában. A babákat tematikusán csoportosították a kiállítóteremben. A tárlat megnyitóján a jelenlévőket Miskiné Hajdú Anna óvónő köszöntötte, majd szólt a babák jelentőségéről, a kislányok életében betöltött szerepükről, azt követően pedig-a Micimackó óvodáscsoport tette műsorával emlékezetesebbé a jeles eseményt. A kiállítást május 7-éig tekinthetik meg az érdeklődők. FECSKE LÁSZLÓ Búcsúzás lovas felvonulással újfehértó. A középiskolai ballagási ünnepség, a búcsúzás az alma matertől megható, szép pillanat mindenki életében. Az újfehértói KOSZISZ Szent István Gimnázium és Szakközépiskola vezetősége szeretné diákjainak minél emlékezetesebbé tenni életüknek ezt a pillanatát, azért a tavalyi évhez hasonlóan az idén is lovas felvonulás keretében búcsúzhatnak el a végzős tanulók a várostól, az oktatási intézménytől. A ballagási ünnepség április 30-án 16 órakor kezdődik, a lovas felvonulás pedig előtte 15 órától lesz a településen. A negyedikes diákok ballagását más események is emlékezetessé teszik: az ünnepség keretében leleplezik ugyanis a névadó Szent István szobrát, valamint felszentelik a nemzeti emlékhelyet is. km-mml Háziverseny a mo^otvánál FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM Írásos emlékek a szülővárosról máriapócs. Esszéíró pályázatot hirdetett a máriapócsi ön- kormányzatnak „Nem mese ez gyermek” címmel olyan kicsiknek és nagyoknak, akik Máriapócson élnek, vagy bár a településről már elkerültek, de erősen kötődnek a városhoz, valamint annak nevezetes helyeihez. Az írásos visszaemlékezéseket június 30-áig kell elküldeni, eljuttatni a művelődési ház és városi könyvtár intézményébe. A múltat és jelent megidéző, a jövőt felvázoló pályaműveket zsűri értékeli majd, s a legjobb írások szerzői jutalomban részesülnek. km Az egyesület tagjai szombaton bizonyíthatják tudásukat. rakamaz. A kellemes tavaszi időjárás nemcsak a parkokba, az erdőkbe csábítja ki az embereket, hanem a vízpartokra is. Több-kevesebb sikerrel immár áztatják a zsinórt a horgászok is. Április 18-án megérte kimennie Fecus Jánosnak a rakamazi Nagymorotva partjára, ugyanis délután fogott egy 3,5 kg súlyú pontyot. A rakamazi Cormo- ran Sporthorgász és Természetvédő Egyesület tagjai április 26-án, szombaton bizonyíthatják a tudásuFecus János a ponttyal kát, ugyanis akkor rendezi meg a civil szervezet a „Ká- rászozni tudni kell!” elnevezésű horgászversenyt. Ez a megmérettetés az egyesület évadnyitó versenye az egyesületi tagok számára, nevezési díj nincs. A gyülekező 7 órától lesz a rakamazi Nagymorotvánál, a verseny 8 órától 12 óráig tart. km