Kelet-Magyarország, 2014. április (74. évfolyam, 76-100. szám)

2014-04-22 / 93. szám

2014. ÁPRILIS 22., KEDD musor.szon.hu Minden program egy helyen Harminchét éve minden reggel vendége a Kelet @ Érmek és ereklyék Nyíregyházi sportolók-sportoló nyíregyháziak címmel látható kiállítás a Plaza Galéria és Fo­tóstúdióban május közepéig. fotó: sipeki Péter nyíregyháza. Hűséges olva­sónk, Hotyka Andrásné 1977 óta előfizetője a Kelet-Magyar- országnak. Elkötelezettségét ajándékcsomaggal köszönte meg szerkesztőségünk.- A Benczúr Gyula Általá­nos Iskolában tanítottam 37 évig, közel két évtizede on­nan jöttem nyugdíjba. A na­pomat a Kelet-Magyarország- gal kezdem. Érdekel a megye, a város élete, a lapból tájé­kozódom az itt élő emberek gondjairól, eredményeiről. A rejtvényeket mindig megfej­tem agytornaként. Kedvelem az utolsó oldal színes, válto­zatos írásait.- Jó dolognak tartom a nyári, a régi fényképek köz­lését, valamint a babafotó­kat. Mindegyik felvidít. Az Utazás oldallal kirándulok. Szabadidőmben kötögetni szoktam, ezen kívül szívesen olvasok.- Nem kritikaként mon­dom, de jó lenne, ha egy-egy esemény beharangozója nem aznap jelenne meg, hanem kicsit korábban, hogy az em­ber rá tudjon hangolódni. A másik: a mai szűkös világban egyre jobban kell takarékos­kodnunk, szívesen olvasnék több hasznos tanácsot, mivel, hogyan lehet spórolni, olcsó recepteket főzéshez. - Szere­tem a lapot, nem tudnám el­képzelni az életemet nélküle, minden reggel vendégként érkezik hozzám - mondta Hotyka Andrásné. Az aján­dékcsomagot lánya, Krisztina vette át, aki a sátoraljaújhelyi művészeti iskolában tanít ze­nei tantárgyakat. km MOZI _________________________________ Nyíregyháza: Krúdy mozi (Országzászló tér 8. IV. emelet) Saint-Tropezben történt, Francia film, 18.00-19.40,42/506-342 Nyíregyháza: Krúdy mozi (Országzászló tér 8. IV. emelet) Halálos mélység, Norvég film, 20.00-21.46,42/506-342 [tS http://mozi.szon.hu MOZIMŰSOR. A részletes műsort a Szabolcs Online-on is olvashatja. KIÁLLÍTÁS Csenger: Helytörténeti Múzeum (Hősök tere 3.). Csenger iskoláinak történe­te, Csenger története az őskortól az 1950-es évekig, régészeti kiállítás, Az állattartás és a földművelés eszközei, Berendezett parasztház, Mezőgazdasági eszközök, gépek - Állandó kiállítások. 9.00- 17.00.44/715-209,06-20/560­5027. __________________________ Dombrád: Ady Endre Művelődési Ház (Kölcsey u. 10.). Vasúti Jármű Kiállítás, Helytörténeti Kiállítás. Munkanap­okon 08.00-16.00 óráig, Szombaton 13.00- 17.00, Vasárnap 14.00-17.00. 45/465-032. _____________________ Dombrád: Városi Képtár (Vasút út 10. sz.). Szeifried Zoltán, festő-Grafikus: Ör­döglovas gróf Sándor Móric lovasbravurjai-tárlat. 9.00-17.00. ____________________ Jákmajtis: Művelődési Ház (Kossuth u. 10.). Végh Antal emlékszoba. 7.30-12.00. Kisvárda: Rétközi Múzeum (Csillag u. 5.). Csutkái Csaba fotóművész: Csodarabbik emlékhelyei és emlékezői dmű kiállítása. 9.00- 17.00.45/405-154. _____________ Máriapócs: Márispócs Város önkormány­zata Kiállítótereme (Kossuth tér 1.). Komiszár János festőművész állandó kiállí­tása. 8.00-16.00. Nyitva hétfő-csütörtök. Pénteken 8.00-tól 13.00-ig. Szombat, vasárnap zárva. _________________ Mátészalka: Szatmári Múzeum (Kossuth L u. 5.). Szekerek, szánok, gazdasági eszkö­zök, Szatmár-beregi fafaragások, Néprajzi fatárgyak, lábbelikészítés Szatmárban, Kocsi- és hintógyűjtemény, Kertész Klára kerámiái, válogatás Mátészalka sajtóter­mékeiből, Zielinszki Szilárd életét bemuta­tó kiállítás (Állandó kiállítás). 9.00-17.00. (44)502-646. _________________________ Nyírbátor. Báthori István Múzeum (Károlyi u. 21.). „Nyírbátor évszázadai”, „Határvédelem - határőrizet” a nyírbátori Határőr Igazgatóság Csapatmúzeumának anaga Állandó kiállítások. 9.00-17.00. (42)281-760. _________________________ Nyíregyháza: Rádióállomás (Borbánya, Lásztócsere dűlő 15.). Rádiózástörténeti gyűjtemény Telefonos előzetes egyeztetés alapján.. 9.00-16.00. (30)2 39-4899. ___ Nyíregyháza: Bencs Villa (Sóstói u. 54.). Nyíregyháza anno..., Orémusz József állandó kiállítása. 09.00-17.00.06- 30/252-0666. ____________________ Nyíregyháza: Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Móricz Zsigmond u. 48.). Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Történeti Gyűj­temény. Állandó kiállítás: A Felső-Tisza- vidék vízügy története., hétfő-csütörtök, 8.00- 16.00, péntek 08.00-14.00. (42)502-200. Lehetőség van eltérő időpontban, esetleg hétvégi szervezett látogatásra, előzetesen egyeztetett időpontban! _______________________ Nyíregyháza: Jósa András Múzeum (Benczúr Gy. tér 21.). Ősi mesterségek nyomában (régészeti), „Én elmentem a vásárba..." (néprajzi), „Sárga ördög"- aranykincsek a Jósa András Múzeum­ban, A szegedi Móra Ferenc Múzeum képzőművészeti anyagából kiállítás, Jósa András-emlékkiállitás, Állandó kiállítások. 9.00-17.00, hétfőn zárva. (42)315-722. _____________________ Nyíregyháza: Sóstói Múzeumfalu ( Nyíregyháza-Sóstófürdő, Tölgyes u. 1.). A kender feldolgozásához használt eszközök, A nagymosás eszközei, Tapintható népi kultúra Állandó kiállítás.. 9.00-18.00. 42/479-704. Tiszabecsi porta istállójában és a Kállósemjéni portán ______________ Nyíregyháza: Jósa András Múzeum (Ben­czúr tér 21.). Margócsy hagyaték, Margócsy József emlékkiállítás, Mesterkezek, időszaki kiállítás. 9.00-16.00.42/315-722. Hét­főn zárva ___________________ Nyíregyháza: Jósa András Múzeum (Ben­czúr tér 21.). „Benczúr újra köztünk van”. 9.00- 16.00.42/315-722. Hétfőn zárva. Nyíregyháza: Jósa András Múzeum (Ben­czúr tér 21. sz.). „A holokauszt árnyéká­ban" - Kiállítás Anna Margit és Ámos Imre alkotásaiból.. 9.00-17.00. Nyíregyháza: Alvégesi Művelődési Ház (Honvéd u. 41.). Háziné Szkora Éva fest­ményeiből és Németh richárd szobraiból kiállítás. 9.00-17.00. (42)462-400. Nyírmihálydi: Magtár Múzeum (Rákóczi u. 15.). Gazdálkodás, Helytörténrt, Nyírségi Népélet, Egyházi kiállítások, Faiparral és ácsszakmával összefüggő szerszámok kiállítása. Állandó kiállítá­sok!. 8.00-17.00.06-70/967-1657. Látogatás előzetes bejelentkezés alapián. ___________ Ópátyi: Falusi Múzeum és Falusi Galéria (Árpád utca 1.). Helytörténeti gyűjtemény a paraszti háztartások és gazdálkodás eszközeiből. Fénykép kiállítás Ópályi életéből. A Szamos- Krasznaközi víztározó bemutató terme. Munkanapokon 08.00-16.00 óráig. 06-44/407-551,06-44/407-121. Hétvégén előzetes telefonegyeztetés alapján: 06-30/229-3341. __________ Szatmárcseke: Kölcsey Emlékszoba (Köl­csey u. 46.). Kölcsey élete és munkássága. 8.00-17,00. ........... Tiszavasvári:. Vasvári Pál Múzeum (Kálvin u. 7.). A Nyíri Mezőség története az őskortól a középkorig, Szabolcs- Szatmár-Bereg megye orvos- és gyógy­szerészet története, A büdi szoba Állandó kiállítások.. 8.00-16.00. (42) 504-647. Újfehértó: Városi Múzeum (Egészségház u. 2.). A földművelés és az állattenyésztés, Kisparasztház belső az 1920-as évekből, Újfehértó helytörténete. 9.00-15.00. (42)290-600. _________ Vaja: Magyar Nemzeti Múzeum Vay Ádám Muzeális Gyűjteménye (Damjanich u. 75.). Felső-Tiszavidék szerepe a Rákóczi-szabadságharcban, A Rákóczi korszak államigazgatása, A Vay-család története, XVIII-XIX. századi bútorok. Állandó kiállítások.. 10.00-18.00. (44)385-297. info@ vajavar.hu. ________________________ Vásárosnamény: Beregi Múzeum (Sza­badság tér 26.). Fából faragott beregi világ című, Baráth Sándor fafaragó és Tü­körcserepeim című, Schmidt Sándor népi iparművészek kiállítása. 8.30-16.30. (45)570-146,570-147.____________ Vásárosnamény: Beregi Múzeum (Szabadság tér 26.). Bereg kincsei: Bereg és környéke régészeti emlékei, A beregi falvak patrónusai, A Tomcsányi kastély lakói (Lónyay-Tomcsányi emlékszoba), Szerelem a Tiszaháton (A beregi vászon készítése/, A szemtakarótól a szemfedő­ig) az ünnepek és hétköznapok Állandó kiállítások.. 8.30-16.30. (42)570-146, 570-147. . " _____ Vásárosnamény: Vitka: Kölcsey ÁMK (Damjanich u. 2.). Balázs József-emlékszo- ba, Beregi Fafaragó Galéria. 8.00-16.00. (45)478-622. Bejelentkezés alapján hétvégén is látogatható! Színházjegyet nyertek a Kelet-Magyarországgal Alábbi olvasóink nézhetik meg másodmagukkal a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Valaki kopog című előadását pénteken 19 órától: Nyíregyházi nyerteseink: Asztalos Anita (Kosbor u.), Bákány Lászlóné (Pitypang u.), Bártfai Attila (Levendula u.), Béres Jánosné( Májusi, tér), Bogár Mihályné (Legyező u.), Boros Lászlóné (Kossuth u.), Csengeri Bertalan (Nád u.), Csurka József (Bethlen G. u.), Décsi Ferencné (Fészek u.), Dolhai Valéria (Toldi u.), Drotárcsik Andrásné (Szalag u.), Eiben Endréné(DeákF. u.), Erdei Sándorné(Sport u.), Gergely Gyuláné(Rákóczi u.), Guttyán István (Munkás u.), Gyüre Ferencné (Körte u.), Halcsák György (Folyóka u.). Halinda Béla (Fészek u.), Horányi Mártonné (Széna tér), Horváth Éva(Fazekas J. tér), Horvátné Császári Margit (Rákóczi u.), Hudák Helga (Gádor B. u.), Humicskó Józsefné (Tiszafa u.), Jászai Tibor (Kossuth u.), Kiss Lászlóné (Huszár tér), KoósJánosné (Család u.), KósánéGyőry Beáta (Nyúl u.), Kovács Mihály (Liget u.), Lajtos György (Deák F. u.), Nádasi Zoltán (Törzs u.), Németh Diána (Csaba u.), Papp Ferencné (Kossuth u.), Pásztor Józsefné (Északi krt.), Pávay Miklósné(|skolau.), Pristyák Ilona (Kert u.), Siska Andrásné (újszőlő u.), Somogyi Józsefné (Kiss Ernő u.), Szabó György né (Ferenc krt.), Toldi Pálné (Szélsőbokori u.), Törnek Zoltán (Országzászló tér), Tóth Zoltán (Eperjes u.), Vékei Józsefné (Közép u.), Veress Józsefné (Északi krt.) Ács Mihály, Tiszabercel, Botrágyi Sándomé. Pátroha, Buda Zoltán, Rohod, lfl- Dobi István, Balkány, Görömbei János, Tiszabercel, Gulyás Mihályné, Székely, Juhász Béláné, Nagykálló, Lajos Erika, Záhony, Májer Angéla, Pócspetri, Mát­rai Sándor, Tiszatelek, Nagy István, Kemecse, Kapolka Sándor, Pusztadobos, Kubik József, Nyírtelek, Oláh István, Kisvárda, Seregi György, Kálmánháza, Szabó-Baglyos Nóra, Kisvárda, Szabó János, Nyírbátor, Szűcs Szilvia, Gyüre, Terbócs András, Apagy, Torma András, Nagykálló, Vincze Lilla, Dögé, Zsíros Sándor, Kemecse A jegyeket az előadás előtt, 18.30-tól vehetik át olvasóink a színház előterében. (J> 05.50 Ma reggel 09.00 A korona hercege @ Dél-koreai történelmi film­sorozat 10.15 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó délben 12.30 Srpskiekran 13.00 Unser Bildschirm 13.30 Jelfák© 13.45 Vad Szigetköz 14.45 Különleges mentőalakulat® Ausztrál tévéfilmsorozat 1530 Az élet megy tovább© Brazil tévéfilmsorozat 16.25 Híradó* 16.40 Rex felügyelő® Osztrák-német bűnügyi tévéfitmsorozat 1725 Híradó 17.40 Ridikül® 18.30 A következői© 19.30 Híradó este 20.05 Sporthírek 20.15 Időjárás-jelentés Grand Hotel® A sorozat 1905-ben játszódik, amikor egy férfi egy gyönyörű szállodába utazik, hogy utánajár­jon, mi történhetett eltűnt lány­testvérével. 2020 (f>2 06.45 Tehénke mesék 06.55 Noddy kalandjai 07.10 Traktor Tom 0720 Állatkert a hátizsákban 07.50L0lü,ateknőc 08.05 Tappancs mesék 08.35 Babar és Badou 09.00 TlcketyToc 0920 Kérem a kővetkezőt 09.35 Lóti és Fűti 09.45 Mesélj nekem! 09.55 Hetedhét gyerekhfradö 10.05 Shaun, a bárány © 10.15 Kenguk© 1025 Fixi, Foxi és barátaik© 10.50TelmoésTula® 11.00 Garfield és barátai © 11.30 Sandokan© 11.55 Tilly és barátai © 12.05 Lenny és Twlek® 12.15 Zazie kisasszony © 1225 Amika® 12.50 Rocky és Bakacsin © 13.40 80 nap alattaFöld körül© 14.05Tilly és barátai© 1420 Lenny és Twiek© 14.25 Sandokan© ima KLUB 04.05 Barátok közt© Magyar filmsorozat 04.35 A gyanú árnyékában @ Magyar dokureality-sorozat 05.30 Top Shop 06.00 Jó reggelt, skacokl @ 07.35 Híradó Reggel A RTLII23 órakor jelentkező Híradó­jának az Ismétlése 08.08 8.08-Minden Reggel© Élő magazinműsor 10.05 Top Shop 11.45 Asztro-Show 12.50 Reflektor® 13.10 Fókusz® Közszolgálati magazin 13.45 Négyen négy ellen­A családi játszma® Vetélkedő 14.30 Éjjel-Nappal Budapest© Magyar filmsorozat 15.35 Csók éscsata® Amerikai filmsorozat 16.10 Az örökség® Amerikai filmsorozat 16.50 A gyanú árnyékában ® Magyar dokureality-sorozat Sophie szerint a vitág-Japán- Vulkánok® Japán dél-keleti részén, Kjúsú szi­getén van egy Nagyúr, az Aszo- hegy. rajta található az ország leg­nagyobb működő... 20.45 A mentaüsta-Vérpatak© Megölnek egy fiatat nőt, és elrabol­ják a kislányát. A módszer Red Johnt idézi, és Jane biztos abban, hogy a sorozatgyilkos a tettes. A nyomok az ö... 22.05 V 05.25 Édes élet (ism.)© reality sorozat 06.25 Tények Reggel hírműsor 06.55 MOKKA© magazinműsor 09.30 Stahl konyhája© 09.35 Babapercek® 09.40 TeleShop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délután 1225 Aktív© magazinműsor 13.00 Knight Rider (ism.) ® Amerikai akciófilm-sorozat 15.00 Hal a tortán® vendégváró valóság-show 16.00 Családi Titkok® Magyar reality sorozat 17.00 Markruz® Amerikai-mexikói filmsorozat 18.00 Tények hírműsor 19.30 Magánnyomozók © Magyar dóku-reality sorozat 20.40 Édes élet® reality sorozat NCIS: Los Angeles® Deeks-ék az előző esti randevú­juk után furán viselkednek, ami a társaiknak is szemet szúr. Granger átad egy mappát Hetty- nek. egy bizonyos... 22.50 20.20 Gran Hotel© Spanyol bűnügyi tévéfilm­sorozat Jtlícla rájön, hogy Julio nem az. akinek kiadja magát, de ennek ellenére elhatározza, hogysegit neki kideríteni, mi történt a nővérével. 21.15 Bosszú® Amerikai tévéfilmsorozat 22.00 Az ESTE 22.40 Híradó 22.50 Sporthírek 22.50 MobilVers 23.00 Gazdálkodók® 23.55 Rex felügyelő® Osztrák-német bűnügyi tévé­filmsorozat (ism.) 00.45 Az élet megy tovább @ Brazil tévéfilmsorozat 01.35 Everwood® Amerikai tévéfilmsorozat Ephram visszatér ugyan Euró­pából, ám nem áll szándéká­ban hazaköltözni, helyette be­költözik Brighthoz és Reidhez. 0220 Műsorzárás 14.55 Zazie kisasszony © 15.05 Garfield és barátai© 15.30 Flxi, Foxi és barátaik © 15.55TelmoésTula© 16.05 Kenguk© 16.15Shaun,abárány© l625Tappancs mesék 16.55 Alex és a varázslatos 17.00 Babar és Badou 1725 TlcketyToc 17.50 Mesélj nekem! 18.00 Magyar népmesék II. 18.10 A nagy ho-ho-ho 1820 Úti és Fűti 18.30 Tehénke mesék 18.35 Noddy kalandjai 18.50 Traktor Tom 19.05 Állatkert a hátizsákban 19.30Lülü,ateknőc 19.50 Hetedhét gyerekhlradó 20.00 Híradó este 20.45 Sophie szerint a világ © 2120 Heartland IV. évad ® 22.05 A következői® 23.00 Ridikül® 2330 Az A38 Hajó® 00.40 Gran Hotel I. évad @ 17.55 Fókusz® Közszolgálati magazin 18.30 RTL híradó-Esti kiadás 19.30 Négyen négy ellen - A csa­ládi játszma® Vetélkedő 20.15 ÉjjeFNappal Budapest® Magyar filmsorozat 21.30 Barátok közt® Magyar filmsorozat 22.05 A mentalista® Amerikai krimisorozat 23.10 Életre-halálra® Amerikai krimisorozat 00.10 XXI. század - a legendák velőnkéinek® Kedd esténként az RTL Klub műsorán! 00.45 Reflektor® Sztármagazin 01.00 A főnök® Amerikai krimisorozat 02.05 EgészségKalauz® Egészség- és életmódma­gazin 02.45 Tengerparti fenegyerek @ Amerikai vígjátéksorozat 21.55 Jóban Rosszban ® Magyar filmsorozat 2250 NCIS: Los Angeles® Amerikai akció-krimisorozat 23.00 Közben: Kenósorsolás 23.55 Zsaruvér® Amerikai krimi-sorozat A New York-i zsaruk akció- dús mindennapjait bemuta tó sorozat első epizódjában, egy fiatal lány eltűnésének ügyében kell nyomozniuk a mindenre elszánt rendőrök­nek. A különös eset során pe­dig az egyik zsaru, Danny mód­szerinek vitathatósága is szó­ba kerül, miközben új em­ber érkezik a csapathoz, a fris­sen diplomázott Jamie sze­mélyében... 01.00 Tények Este hírműsor 01.45 Aktív (ism.)® magazinműsor 02.10 Az ember, aki nappal aludt® Magyar akciófilm 9 DUNATV 0525 Gazdakör © 0540 Híradó 06.00 Kárpát expressz 0630 Híradó 0635 Ro- ma magazin 07.00 DomcMna 0730 Hír­adó 0735 Az iszlám Európában @08.05 Könyvajánló 08.10 Magyar elsők 0830 Híradó 830 0835 Hazajáró (ism) 09.05 Novum © (ism.) 0935Fekete macska ® 1025 Hacsi - A leghűségesebb barát ® (ism) 12.00 Déli harangszó 1200 Híradó - Déli1225Kívánságkosár1425Atemplomos lcvagc*kincse@1455Múzeumtúra-franda módra@1520Jöjj,nézdaKilimandzsárót! 1630Térkép 17.00 Capri - Az álmok szigete Oiaoo Híradó-íaoo ia25 Dunasport - 18.001835Közbeszéd1905Életképek© 1945 És mégis mozogaföld®2045Ahe- gyi doktor® 2135 Hírek 2140 Dunasport 2130 San Antonio © 2320 Kultikon © 2340 Könyvajánló 2345 Már nem lakunk itt © 0125 Vérs 01.30 Himnusz______ 9 ATV 5.10 Műsorajánló5.15700-as klub©555 ATV START reggeli politikai és közéleti vita­műsor Rónai Egonnal és Mészáros Antóniá­val Beme: Kiadók535,635és755 8.05 Start + 840 Újságíróktub 930 Húzós köz­életi műsor Rónai Egonnal 1030 Hazahúzó 11.15 Televíziós vásárlási műsorablak 030 Laci bácsi konyhája Benke László mester­szakács gasztronómiai magazinja 1155 Dé­li Híradó 12,05 Televíziós vásárlási műsorab- lak1225Lad bácsi konyhája1250Teievízi- ós vásárlási műsorablak 14.10 Start ♦ 1530 700-as klub® 1630 Képlet fogyasztóvé­delmi magazin 1635Világhíradó 17.05 Fó­rum 1745 ATV Híradó 18.05 Sportpercek iai5 Hírvita1845ATV Híradó 1020 Időjá­rás-jelentés id^árás előrejelzés1925 Egye­nes beszéd2040 No comment2045Voks választási műsor Havas Henrikkel 2145 ATV Híradó2205 Világhíradó2220 Friderikusz 23.05 Hazahúzó 00.00 ATV Híradó 020 No comment 025 Világhíradó 035Vdám vasárnap235 Műsorzárás _________ 6.00 Paletta 630 Lapzárta 7.00 Híradó 8J)5 Magyarország élőben 9i05 Garázs 930 Soroló210.00 Híradó1030 Hírvilág H.05 Versus 1130 Ázsia 1200 Déli Híradó 13.05 Lapzárta 1330 Európai híradó 14.05 Pá­holy 1430 Befutó szabad stílus 15.00 Hír­adó 1530 Globát 16.05 Stopper1630 Pa­letta 17.00 Híradó T730 Zöld övezet 18.00 Hradó 194X) Fkradó1930Magyaiaszág élő­ben - benne: Lapzárta 21.00 Híradó 212135 Riasztás®2200 Híradó2230 Retrográd 234)5 Magyarország élőben ________ 9FILM+ 09.00 Swamp Shark - A gyilkos cápa © 1040Balhé Bronxban ©1220Haláli fegy- ver@IJ55 Mao Laci @1525Utazása Föld kQzéppontjafelé@Ametikaikalandfilml7.10 Álló vagy jövök! ® Amerikai akcióvígjáték 19.00 Piedone, a zsaru ® Olasz akckMgjá- ték2U)0Aiendőrzője®2245 Tökéletes katona: Egy új kezdet ®0040 Fedőneve: Donnie Btasco®03.05Országúti ámokfu­tás ® 0435Balhé Bronxban© 9STORY4 06.05 Hulk 0630Andersen meséi 07.00, 0730 Rupert mad kalandjai 08.00 Dallas © 0a00 Gyilkos sorok <g> 10.00 NCIS © 1200Atarm,aholéliink®13.00 Született feleségek®1430Columbo: Egyfalatkasajt ®1630Poiiot:Afogorvosszéke®19.00 Hfr2419,35 Columbo: CHj meg ölelj meg© 2135 Mátkaság és legényélet ©2330 Mr Setfiidge®0030 Dallas® 0130 Poirot A fogorvos széke© _____________ 9 DISCOVERY C. 5Blicihradászok536Csomagcsaták 6.00 Ne próbáld ki otthon! 7.00 Hogyan készült? 730 Hogyan készült? 84X) Amcsi benzin­falók 9.00,930 Raktárvadászok 10.00, 1030 Csomagcsaták 11.00,1130 Licrtva- dászok 1200 Extrém vasútvonalak Alasz­kában 13.00 Cefrekirályok 14.00,1430 Trükkös tudomány15.00.1530 BearGrylls 16.00 Autókereskedők 17.00 Amcsi benzin­falók 18.00 Aranyláz Alaszkában 19.00 U- dtvadászok1930Lidtvadászok20JX) Cso­magcsaták 2030 Raktárvadászok 21.00 Kincsek a pajtából 2130 Kincsek a pajtá­ból 22.00 A fegyverkovács 23.00 CefrékF rályok 0.00 Csomagcsaták030 Licitvadá­szok 1.00 Autókereskedők 9 FÉM 3 0440Bbűv*szereiem©0530Kertből az asztalra (ism)©0600TeieShop0645 Hetedik menraország©0745,08.15 Sze- ielmesAnna©0845Babayilág©09.15 STAHL TV0920STAHL TVAmesteiszakáG titkai © 0930 STAHL TV Kertből az asz- talra©10.15 TeleShop H.05 Kastélyszálló (ism)®1205Kastéiy5zélló®a05 MÁS­KÉPPEN©^ Shopping Királynők (ism) ©15.05 Hawaii Five-0 (ism) @16.05 Las Vegas (ism.) © 17.05 Az élet show-ja® 18J15 Shopping Királynők ©19.10 Hawaii Rve-0®20.10Lasy=gas@21.10AGíace klinika ©2210 Folytassa Claudia! ©23.15 Tények0035MÁSKÉPPEN(ism.)®0135 Azéietshow-ja(ism)@ __________ 9 COOLTV 09.00 Knight Rider®104)0 Baywatch © 11.00 Az elveszett ereklyék fosztogatói © 1200 Showder Klub®1230 Knight Rider ©Amerikai akdötHm-sorozat1345Cobra 11 © Német akciófilm-sorazat 1440 Döglött akták ©1535 CSI: New York-i helyszínelők ©1630CSI: Miami helyszínelők® 1720 Dr. Csont © 18.15 Showder Klub® Vidám show-müsor 19.15 Gyilkos elmék © Ame­rikai-kanadai krimisorozat 20.15 A menta­lista © 21.10 Dr. Csont © 2210 CSI: New \txk-i heiysánelők © Amerikai-kanadai kri­misorozat 23.05 tömpímaplök © Ameri­kai misztikus thriHersoiozat 00.00 Gyilkos elmék © Amerikai-kanadai krimisorozat 01.00 DcCsont© _____________ 9NYTV 0630 Díszpolgár Hadházy Antal port­ré magazin © 07.05 Hagyományőrzés Sz.-Sz.-B. megyében: Húsvét dokumentum- fűm © 0725 Húsvéti © 08.00 Esztergo­mi mise®08.15Dorinalédez-©0820 Honfoglalók hagyatéka © 0920 Oigona- koncert @10.00 Képújág1730Feketén Fe­héren: Balázs Attia® íaOO Híradó 1825 Híegyháza @19.00 Híradól925Donna kér­dez... @ 1930 Alkotás utca ® 20.00 Hír­adó 2025 Húsvéti © 21.00 Híradó 2125 Dorina kérdez.. @2130 Senora női maga- zin@2200 Híradó2230 Híregyháza köz- éieti magazin@23.00 Képújság vmiii 0630Színház Szegény Dzsoni és Amika© 08.00 Híradó - Sz.-Sz.-B. megye történéseF vei eseményeivei0830Vállalkozz velünk© 0845 Középkori templomok nyomában© 09.00 Híradó 0930 Képújságl730 Party- Zóna - vídeóklipek ©1B.00 Híradó1830KF főz? TE ©1845Honvéd7©1000 Híradó- Sz.-Sz.-B. megye történéseiveC eseményei- vei1930 Kulisszatitkok-sziiházi magazin© 20.00 Híradó - Sz.-Sz.-B. megye történései­vel eseményeivei2030 Rím A dunai hajós @2230Híradó2255Aszeieteteieje-ism @2325 Hmnusz2330 Képújság 9 N AT. GEO. 06.00 Mérnöki találékonyság07.00 Az an­tik világ építészeti remekei 0500 Élet a vi­lág peremén 09.00 Birodalmak harca © 10.00 Az egyiptomi meló 8.00 Űrviharok, földviharok 1200 Tonhal-csaták @13.00 Országút a pokolba © 1400 Szellemvá­ros aranya 15.00 Vad motorosok 16.00 Az utolsó háborús hősök © 17.00 Ilyen lesz a világvége? 18.00 Rettegés az égen 19.00 Eszement tudomány 1930 Pedig jó ötlet­nek tűnt©20.00Anagy hullámvasút teszt 21.00 Eszement játékok 2130 Eszementjáté- kok 224)0 Szublojl-túiák Darren McMutlennel 23.00 Pedig |ó ötletnek tűnt ©2330 Pe- digjóötietnektiintQlXWOEszementjáté- kok 0030Eszement játékok 01.00 Szubkul­túrák Danen McMutlennel ©CLASSFM 0.00 Class Zenetár új slágerek, valódi klasszi- kusok 6.00 Morning Showl0.00 dass Kíván­ságműsor 1500 Class Délután 18,00 Jáksó Top 20 20.00 Csiszár Jenő műsora 2200 Class Kultúra 0.00 Class Zenetár ______ ©MR1-KOSSUTH 6JM180 pert900 Hirek930Híiekkb. 935 Hangtár 104)0 Krónika benne: Sport Időjárás. 1030Hi'ieklU)0HireknjJ7AHely Szerkesz­tő: Fetszeghy Csaba Műsorvezető: Farkas Eri­ka Felelős szerkesztő: Markovits Ferenc 830 Hírek 832 Vendég a háznál 1200 Déli ha­rangszó 1201 Krónikal223Sportvilágl230 Ütköző délben 13.00 Hírek 13.06 Rácüószín- házl330Tanúim lesztek! 1400 Hírekl405 Arcvonások 14.30 Hírekl434Tér-ldől500 Krónika1535Közelről 1&00 Krónika 1630 Hírek 1640 HangtárttOO HíreküJ)7Trend- kJ0kH30 Krónika1754 SportvilágWJJO Üt­köző este 1830 Határok nélkül 19JJ0 Hí­rek 19JJ7 Sportvilág 1925 Tetten ért szavak 1930Családi sáv benne: 1930 Esti mese A Nagy Mese - A szeretet meséje1945Giylius Vilmos.DakiórodásoknakéskisisIdások- nak" Részletek a Iemezróll930Esti mese Az Igazságtevő nyúl 20.00 Krónika20.8 Belépő 2030Vers napról napra 21.00 Hírek 21.05 Belépő 2130 Rádiószínház 2200 Króni­ka 2220 Sportvilág 2230 A nap történetei 2257 Igéző Szerkesztő: Viraghaimy Sarolta 23.00 Hírek 23.05 Sport 218 Arcvonások Kocsis Csaba népművelő2336Téf-ldö Szer- kesztő: TakácsTiboc ______ Müi-ramm 6.00 Hírek. kJöjárás 6.03 Talpra magyar - reg- gela Petőfi Rádióval 630 Híipeicek7.00 Hí­rek. Időjárás Közlekedés730 Htek. Időjárás Közlekedés &00 Hírek. Időjárás Közlekedés 830 Hírek. Időjárás. Közlekedés900 Hírek. Időjárás. Közlekedés 10.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 10.02 Sporthírek 10.03 Petőfi összes közben: 8.00 Hírek. Időjárás Közie- kedés8.02 Sporthírek1200 Hírek. Időjárás. Közlekedés 134)0 Hírek. Időjárás Közlekedés E02 Sporthírek1400 Hírek. Időjárás Közle­kedés 1500 Híek. Időjárás Közlekedés 1502 Sporthírek 16.00 Hírek. Időjárás Közlekedés 16.03 Egész úton - hazafelé a Petőfi Rádió­val Műsorvezető: Sípos Dávid Günther. köz­ben: 17.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 17.02 Sporthírek 18.00 Hírek. Időjárás Közlekedés 1900Hírek. Időjárás Köztekedésl902Sport­hírek 1903 Kultúrfitnesz Műsorvezető: Hor­váth Gergely 20.00 Hírek. Időjárás Köztele dés 21.00 Hírek. Időjárás Közlekedés2200 Hírek. Időjárás Közlekedés 2203 Urban Zó­na 23.00 Eleven 9 VIASAT3 0520TV-SHOP07.00Gyükos körzet (Ism) ®OaOOAmédium®OB50Amédium ©0940 Szívek szállodája © 1035 Igaz­gyöngy @830 Gyilkos számok ©1220 Nyomtalanul ® 1320 CSt A helyszínelők ©1420CSI:Aheiyszíne»©1520Gyilko$ számok@1620Nyomtalanul@T7.15 Meg­ruházlak! 18^0 Jóbarátok (Ism) ©1830 Jóbarátok ©ia20 Jim szerint a világ (Ism.) ©1930 Jim szerint a világ ® 20^5 Kft pa- si-megegykksi(lsm.)©2030Kétpasi- meg egy kicsi©21.15Egyéjszakás kaland® 2330 CSI: A helyszínelők ©0030Gytos körzet © 0135 t/iktor/Viktória © 0330 Szivek szállodája (Ism.)© A műsorváltozás jogát a televízió­ás rádiótársaságok fenntartják. Az esetleges eltérésekért felelősséget nem tudunk vállalni. sjlwMnfl IBI! Hl HM tiitfBltoi MM jÉBbkMBIWB iMMh / iffii IH WÉI milj 111 W- \i fy fglJF «g|

Next

/
Thumbnails
Contents