Kelet-Magyarország, 2014. április (74. évfolyam, 76-100. szám)

2014-04-16 / 89. szám

2014. ÁPRILIS 16., SZERDA A jövőjükért börzéztek A fiúkat idén is a honvédség fegyverei nyűgözték le leginkább fotó: racskó tibor Kilencedik alkalommal rendezték meg kedden az Innovációs-és Állás­börzét a Nyíregyházi Főiskolán. nyíregyháza. Mozdulj rá a si­kerre, mert a jó munkahely nem jön magától! Lehetne ez is a keddi Innovációs- és Ál­lásbörze mottója - hallgathat­ta a kíváncsi tömeg dr. Jánosi Zoltán, a Nyíregyházi Főiskola rektorának köszöntőjét. Intézményünk nincs egyedül, számos vállalkozást és munkaadó céget tekinthe­tünk partnerünknek. A ren­dezvény legfőbb célja, hogy közel hozza egymáshoz az álláskeresőket és a munkálta­tókat, ezért az Alumni-, Karri­er- és PR Iroda is arra töreke­dett, hogy a tavalyinál is több munkaerő-piaci szereplőnek teremtsen lehetőséget arra, hogy megismerhessék őket a főiskolán. Nagy volt az érdeklődés A szándék eredményét sa­ját bőrén tapasztalhatta meg minden érdeklődő, fiatal és felnőtt, aki kedden délelőtt el­látogatott a Nyíregyházi Főis­kola Bessenyei aulájába, ahol Információk a börzéről A tavalyi 19 kiállítóval ellentétben az idén 26 regisztráció érkezett a szervezőkhöz. Valamennyi jelenlévő álláskereső közül összesen négyszázan regisztráltak a Nyíregyházi Főiskola Alumni-, Karrier és PR Irodájának rendszerébe, ahonnan értesülhetnek az esetleges álláslehetőségekről. A műszaki és az informatikai standok látogatottsága számottevő volt, de ezek mellett a pénzintézetek, ifjúsági szervezetek, sportbolt, elektronikai cég és autókereskedés is képviseltette magát a kiállításon. Könnyített a helyzetemen, hogy céltudatosan keresgélek. SZIGETI EVELIN már jóval a kezdés előtt tömött sorokban várták a köszöntőket és a standok által kínált lehe­tőségeket a munkakeresők. A korábbinál több kiállító- Idén huszonhat kiállító képviselteti magát a börzén, amely a korábbi évekhez ké­pest a legmagasabb szám. Olyan, megyebeli érdekelt­ségű vállalkozásokról és cé­gekről beszélünk, melyek a fiatal generációtól egészen a felnőttkorú álláskeresőkig várják a jelentkezőket a leg­különbözőbb munkakörök betöltésére. A látogatók köre is bővült, a középiskolások és a felsőoktatásban tanuló hall­gatók mellett az idén az idő­sebb korosztálynak is lehe­tősége nyílik arra, hogy most találjon rá a számára legmeg­felelőbb munkára - fogalma­zott Nagy Balázs, a Nyíregy­házi Főiskola sajtóreferense. Konkrét célokkal érkezett Szigeti Evelin ügyviteli tit­kárnak tanul a fehérgyarmati Petőfi Sándor Közgazdasági Szakközépiskolában, ahon­nan tizenöten érkeztek, leg­többjük már konkrét célokkal. - Tanáraink tájékoztattak az állásbörzéről, mi pedig gon­dolkodás nélkül lecsaptunk a nem mindennapi lehetőség­re. Könnyített a helyzetemen,- Külön beosztással rendelke­zünk, különféle helyszíneket biztosítunk azoknak, akik kö­telékünkbe tartoznak. Ilyen katonai szervezetünk például a légijárműjavító üzem, ahol gya­korlati helyet és önkéntes tarta­lékos rendszert is fenntartunk (a tartalékosok saját civil munká­hogy én céltudatosan keresgé­lek a munkaerőpiacon. Mivel a banki szférában szeretnék elhelyezkedni, így annak a pénzintézetnek a standjánál táboroztam le, amely vélemé­nyem szerint a legközelebb áll elképzeléseimhez. A két évti­zede piacon lévő Fürge Diák Iskolaszövetkezet észak-al­földi régióvezetője Füleki Zsanett elmondta, hogy mun­kakeresés terén mindig előny­nyel indulnak azok a pályakez­dők, akik már diákkorukban is kapcsolatban voltak valamely munkáltatóval. KM-SA juk mellett szerződésben állnak a hadsereggel). A Nyíregyházi Főiskoláról repülő- és gépész- mérnökök jelentkezését várjuk - fogalmazott Sille Árpád őrnagy, a Hadkiegészítő és Központi | Nyilvántartó Parancsnokság 6. { Katonai Igazgatási és Érdekvé­delmi Irodájának vezetője. KM I A honvédség is jelen volt Éjjel-nappal kétkeréken, biztonságban A13 új szakasszal majdnem 50 kilomé­ternyi kerékpárútja lesz a megye legnagyobb városának. \ nyíregyháza. A tervezett jú­liusi határidőnél hamarabb, már a hónap végére befeje­ződik a megyeszékhelyen az a fejlesztési, és uniós támo­gatottságú projekt, melynek eredményként nemcsak 7 kilométerrel nő a kerékpáru­tak hossza, hanem az eddig hiányzó csatlakozásokkal há­lózat válnak.- A város 13 pontját érintő mintegy 600 millió forintos Biciklin érkeztek a kerékpárút átadásra FOTÓ: RACSKÓ TIBOR programban már elkészült a Belső körúti és a Törzs utcai kerékpárút szakasz, most pe­dig a 2 kilométeres Korányi Frigyes utcai részt vehetik birtokba a biciklisek, s juthat­nak el éjjel-nappal biztonsá­gosan Sóstófürdőig - mondta a keddi átadáson dr. Kovács Ferenc. Nyíregyháza polgár- mestere hozzátette: a sike­res Önerő Alap pályázatnak köszönhetően a városnak a költségek mindössze 1,5 szá­zalékát kellett hozzátennie a beruházáshoz. A Korányi Frigyes utcai ke­rékpárút megépítése azért csúszott egy évet, mert a te­lektulajdonosok nem fogad­ták el az önkormányzat által felajánlott vételárat. A hely­zetet végül kisajátítási eljá­rással rendezték, a város 30 millió forintot fizetett a szük­séges telekrészekért. km Késő őszre elkészül Kelet kvíz II. Rákóczi Ferenc, vezérlő fejedelem Itt adta ki a nemeseket hadba hívó híres kiáltványát, a Naményi Pátenst. a) Kisnamény b) Vásárosnamény c)Kérsemjén d)Tarpa A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. Aknavetőgránát a Debreceni úton nyíregyháza. - Elszállították azt a 8 centiméter átmérőjű magyar aknavetőgránátot, amelyet a Debreceni úton kedd délelőtt csatornázás köz­ben találtak - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredé­nek kommunikációs tisztje. Várkonyi Melinda elmondta: a világháborús robbanótestet a honvédség központi gyűjtő­helyére Vitték. MTI Biztonságossá és gyor­sabbá válik a közle­kedés Nyíregyháza és Vásárosnamény között az új autópályán. NYÍREGYHÁZA. A 49-es számú főúttól Vásárosnaményig tar­tó 11,9 kilométer hosszú, az Új Széchényi Terv részeként 15,4 milliárd forintból épülő sztrádaszakaszt várhatóan az idén késő ősszel már haszná­latba vehetik az autósok. Konzorcium építi A kétszer két forgalmi sávos, leállósávval ellátott autópá­lya Őr, Papos, Pusztadobos és Nyírparasznya településeket érintve épül meg Vásárosna­ményig 85 százalékos uniós támogatással, és 15 százalék hazai forrásból. A kivitelezési munkálatokat a Colas, a Köz­gép és a Magyar Aszfalt alkot­ta konzorcium végzi.- Az M3-as autópálya épülő szakasza jelenleg 62 százalé­kos készültségnél tart - sum­mázott Loppert Dániel. - A legfelső aszfaltréteg leterítése a nyáron kezdődhet el, ezt kö­vetően a forgalomtechnikai jelzések és az acél szalagkor­látok kihelyezése következik. A 41-es számú főút kiváltásá­val a közlekedés biztonságos­sá és gyorsabbá válik Nyír­egyháza és Vásárosnamény között. KM a sztráda Csütörtökön folytatódik a geren­dák beemelése a 4116-es közút felüljárójánál fotó: sipeki Péter Nézőpont Nyéki Zsolt Egy jó döntés - s ha kell, még egy... Egész életre szóló szakmát, pályát, hivatást választani nem könnyű feladat, s nem csak most. Mindig is az volt, hiszen a legritkább esetben váltja valóra álmát, aki már óvodás korától mondogatja: márpedig ő rendőr, orvos, mozdony- vezető, vagy épp pilóta lesz, ha nagy lesz... A szülők és a környezeti hatások terelgethetik ugyan az ifjú emberpalán­tákat valamilyen irányba, de 14-16 évesen még kiforratlan egy fiatal lelkülete, érdeklődési köre is formálódóban van. Egyet kell látnia teljes bizonyossággal: a tanulást nem úszhatja meg, mert kell egy bizonyítvány, oklevél vagy diploma, s nem dísznek a falra, hanem azért a tudásért, amit a megszerzése jelképez. Ez a tudás jelenti ugyanis az esélyt a saját lábra állás­hoz, a tisztességes jövedelemszerzésre építő egzisztencia megteremtéséhez - ám válaszút előtt nem csak az ifjúság állhat. A felnőttek világa is hozhat olyan pillanatot, amikor valaki ráébred, nem szereti azt, amit csinál, márpedig gyomorideggel ébredni és el­indulni nap mint nap olyan, mintha szép lassan mér­geznénk a testet és a lelket. Szervezetünk előbb-utóbb úgyis követelni fogja: „Válts!” Előállhat kényszerhelyzet is, amikor bár szeretjük a munkánkat, a világ nagyot változik körülöttünk, és vele együtt változni kell nekünk is, ami újabb tanulás, képzés lemondásával borítja fel a megszokott hétköznapjainkat. Ilyenkor is nagy a döntés tétje - ha nem nagyobb, mint a nagybetűs Élet első lépései előtt, hiszen minél inkább benne van valaki a korban, annál kevésbé nyitott, fogékony a változásokra. No de hogyan lehet segíteni ma egy szakmát, pályát ke­reső fiatalnak? Kiváló képzéssel, odaadó pedagógusokkal (természetesen nem feledve a családi példamutatás elsőd­leges szerepét és súlyát!), munkahelyek reményét kínáló gazdasági, társadalmi háttérrel. Rózsaszín álomfelhőket senki ne kergessen: a tanulás és az álláskeresés kőkemény és sokszereplős verseny, de ha valaki szakmája kiválóságá­nak bizonyul, azért vetekedni fognak a munkaadók, itthon és külföldön is. Utóbbi színtéren sajnos sem a pályák, sem a feltételek nem egyenlőek, de ez már legyen a politiku­sok, országvezetők gondja. zsolt.nyeki@kelet.hu Rózsaszín álom­felhőket senki ne kergessen: a tanulás és az álláskeresés kőkemény és sok- szereplős verseny... Megkérdeztük: Te mi szeretnél lenni később? BERECZ LAURA: Az SZABÓCINTIA:Egy SIPOS EMESE: Ta­informatika köt le bölcsődében szeretnék nárkéntadnámáta leginkább. dolgozni. tudásomat. KÁDÁR KINGA: Remek lenne egy nagykövet­ségen tevékenykedni! ZAJÁCZ NIKOLETTA: A gyógypedagógia világa nagyon érdekel. BÍRÓ LÁSZLÓ: Ének-zenét tanítanék legszívesebben. Programtervező-informati­kus szakon tanulok a főis­kolán, és mivel már gyer­mekkorom óta rajongok a számítógépekért és minden­féle informatikai kütyüért, ezért egyértelmű' számom­ra, hogy ez a pálya a legjobb választás. Egy ismerősöm vállalkozásánál szeretnék a későbbiekben dolgozni - fo­galmazott Berecz Laura. Szabó Cintia nagyon szereti a gye­rekeket, jelenleg is csecsemő és kisgyermeknevelői szakon tanul, ezt követően pedig egy bölcsődében képzeli el jövőjét. A földrajz-anglisztika szakos Sipos Emese elsődleges célja, hogy tanárként helyez­kedjen el, hiszen szerinte fon­tos a továbbtanulás és a tudás átadása a gyermekeknek. - Nemzetközi tanulmányok szakos hallgatóként mindig is odáig voltam az idegen országok kultúrájáért, így a jövőben egy nagykövetségen képzelem el magam - fogal­maz Kádár Kinga. Zajácz Niko­lett szociálpedagógiát tanul, elképzelései szerint sérült gyermekekkel foglalkozna, emellet még a gyógypedagó­gia is érdekli. - Ének-zene ta­nár szeretnék lenni, számom­ra nagyon fontos a kultúra és a néphagyomány ápolása. Ennek tudatában pedagógus­ként ezeket az ismereteket adnám tovább a növendékek­nek - így Bíró László. km-sa KELET

Next

/
Thumbnails
Contents