Kelet Magyarország, 2014. március (71. évfolyam, 51-75. szám)
2014-03-26 / 71. szám
2014. MÁRCIUS 26., SZERDA KEÜET HHHHH lasztás 2014 7 Jelöltet és listát állító pártok Nyilvántartásba vett jelöltek, listát állító jelölőszervezetek (a listás jelöltek száma szerint) egyéni jelöltek listás jelöltek összes jelölt Fidesz-KDNP Jobbik MSZP-Együtt-DK-PM-MLP LMP Seres Mária Szövetségesei JESZ A Haza Nem Eladó Mozgalom Párt Szociáldemokraták Összefogás Párt 385 309 304 238 184 191 175 167 130 Munkáspárt 89 MCP KTI ÚDP Független Kisgazdapárt Zöldek Pártja ÚMP SEM , . Együtt 2014 A győztes sokat visz Jövő vasárnap lesz az immáron egyfordulós országgyűlési választás. VÁLASZTÁS 2014. Az április 6-ai országgyűlési választások nyomán az egyéni jelöltek közül az a 106 kerül be, aki a körzetében a legtöbb szavazatot gyűjti. Az országos listán kiadható 93 mandátumot a pártlistás szavazatok és az egyéni kerületekben nem hasznosult, úgynevezett töredékszavazatok alapján osztják ki. Bejutási küszöb „Össze kell majd adni az összes pártlistára leadott szavazatot, sőt, a nemzetiségi listára leadott voksokat is, és ennek az összesnek kell kiszámítani az öt százalékát egyetlen jelöltszervezet esetében. Aki nem éri el az öt százalékot, az a töredékszavazatok elosztásában A nyertes után is számolnak töredékszavazatokat. PÁLFFY ILONA már nem vesz részt és nem kerül be a parlamentbe. Két jelölőszervezet esetében tíz százalék, kettőnél több esetében pedig tizenöt százalék ez a határ” - ismertette Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke. A Fidesz-KDNP listának például 10, a baloldali Összefogásnak pedig 15 százalékot kell elérnie ahhoz, hogy bekerüljön a törvényhozásba. Az új választási rendszerben a győztes mindent visz. A mandátumok kiosztásánál ugyanis a választókörzetében nyertes képviselő után is számolnak töredékszavazatokat. „Mindenki az őrá leadott szavazatokat viszi tovább a saját országos listájára. Kivéve az első helyezettet, mert ott csak az első és a második közötti különbség kerül .töredékszavazatként az országos listára” - hangsúlyozta Pálffy Ilona. Nemzetiségi szószólók A pénteken befejeződött regisztráció alapján a szakértők azt valószínűsítik, hogy egyetlen egy nemzetiség sem tud majd kedvezményes mandátumot szerezni az országos listáról. Ugyanakkor az országos lista állításának jogán szavazati joggal nem rendelkező szószólót küldhet az Országgyűlésbe. Ehhez elég, ha legalább egy érvényes szavazat érkezik az adott nemzetiségi listára ápribs 6-án. Ez várhatóan valamennyi nemzetiség esetében megtörténik. ÉKN Ipsos: Többen mennének szavazni Egyre többen választanak pártot, erősödik a magyar lakosság választási kedve. választás 2014. Az elmúlt egy hónapban a Fidesz-KD- NP-nek, a Jobbiknak és az LMP-nek nőtt a támogatottsága, míg a „kormányváltó baloldalé” változatlan maradt - közölte az Ipsos a március első felében végzett közvélemény-kutatása alapján. A Fidesz a februári 30-ról 32 százalékra bővítette táborát, utoljára három évvel ezelőtt volt ilyen sok szimpatizánsa. A Jobbikot támogatók aránya az utóbbi hónapban 9-ről 11 százalékra emelkedett, ezzel az ellenzéki párt e parlamenti ciklus legjobb eredményét érte el. Az LMP a múltkori 2-ről 4 százalékosra gyarapította a velük leginkább szimpatizálók körét. Az MSZP- Együtt-PM-DK és a liberálisok közös listáját egy hónapja és most is a választókorú népesség 23 százaléka támogatta. Közel a küszöbhöz A pártot nem választók csoportja jelentős mértékben szűkült, a múltkori 35 helyett most csak 27 százaléknyian tartoznak ebbe a csoportba az Ipsos március 4. és 10. közötti, az ország felnőtt lakossága körében végzett mérése szerint. A legaktívabb szavazói körben, a biztos pártválasztók között a Fidesz-KDNP listájának 48 százaléka van, a baloldalnak 31. A Jobbik ebben a körben 15 százalékos, az LMP pedig megközelíti a bejutási küszöbértéket - 4 százalékon áll. Az Ipsos a választási kampány eddigi nyertesének a Jobbikot tartja, két hónap alatt csaknem megduplázták a táborukat: januárban a lakosság 6 százaléka támogatta a pártot, februárban már ll százalékon álltak (azaz nagyjából 900 ezer hívük van) - írta az Ipsos, amely szerint az új szavazók főképpen az aktív munkavállalói körből, a harmincas-negyvenes korosztályból, a középrétegekből, vidékről érkeztek a Jobbikhoz. Nagy többségüket - áll az elemzésben - kemény kormánykritika és erőteljes leváltó hangulat jellemzi, így csak kis hányaduknál valószínűsíthető, hogy a Fidesz felé fordulnak a hátralévő hetekben. A kormánypárt is erősödött az utóbbi hónapokban, az év elején a népesség 28 százaléka támogatta, jelenleg 32 százaléknyi - körülbelül 2,6 millió - választópolgár sorakozik fel mögéjük - állapította meg az Ipsos. Azt írták, a támogatói kör bővülése a 30 év alattiak és 60 év felettiek körében, valamint a falvakban az átlagost jóval meghaladja. A kutatás eredményei azt mutatják, hogy a kampány javította az LMP pozícióit is, februárban még az elmúlt években megszokott 2 százalékos táborral rendelkeztek, legutóbb 4 százaléknyian nevezték meg leginkább kedvelt pártjukként. MTI Április 6-án reggel 6 és este 7 óra között lehet szavazni fotó: ém Medián: Jobbról előztek február vége felé Nézőpont: a Simon-ügy ártott a baloldalnak TÁRKI: Aktív szavazók, erősödő jobboldal Átél utolsó hónapja a Fidesz gyengülését és a Jobbik határozott erősödését hozta. választás 2014. A Medián február végén készült felmérése szerint minden második válaszadó azt szeretné, ha az áprilisi országgyűlési választás kormányváltást hozna, míg 40 százaléknyian óhajtanák az Orbán-kor- mány hatalmon maradását. A gyakorlatban a Fidesz magasan vezeti a pártok versenyét, igaz, a fölénye jócskán elmarad attól, amit az előző választások előtt, 2010 februárjában mért a Medián: akkor az összes választó 44 (ezen belül a választani tudó „biztos” szavazók 62) százalékának támogatására számíthatott, most ugyanez az arány 36, illetve 49 százalék. Módszertan A felmérést 2014. február 21-25. között készítette a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet, az ország több mint 100 településén véletlenszerűen kiválasztott 1200 felnőtt állampolgár személyes megkérdezésével. A minta kisebb torzulásait a KSH adatait felhasználva matematikai eljárással, úgynevezett súlyozással korrigálták, és így a minta pontosan tükrözi a szavazókorú lakosság településtípus, nem, életkor és iskolai végzettség szerinti összetételét. A közölt adatok hibahatára a teljes mintában a válaszok megoszlásától függően legfeljebb plusz-mínusz 3. Az elmúlt hónapban lényegesen megugrott viszont a Jobbik támogatottsága, sőt, a teljes szavazókprú népességben mért 14 százalékos népszerűség rekordnak számít - ilyen népes támogatói bázis eddig mindössze egyszer, pontosan két évvel ezelőtt állt a radikális párt mögött. Rontja az esélyeket Az elmúlt hetek egyik meghatározó belpolitikai botrányáról, a február elején kipattant Simon Gábor-ügyről a lakosság meglehetősen tájékozottnak mondható: a válaszadók 91 százaléka hallott az esetről, 72 százalék meg tudta nevezni a „főszereplőt”, sőt, 52 százaléknyian még a szóban forgó pénzösz- szeg nagyságával is tisztában voltak. A Simon-ügy lehetséges hatásai kapcsán a válaszadók 57 százaléka úgy vélekedett, hogy a botrány jelentősen rontja a baloldali összefogás választási esélyeit - ennek ellenére a közös lista támogatottsága januárhoz képest lényegében változatlan maradt, sőt, az MSZP önállóan mért népszerűsége egy kissé még javult is. Ezt magyarázhatja az az adat, hogy a válaszadók többsége (53 százalék) szerint ilyen vagy ennél súlyosabb esetek nemcsak az MSZP háza táján vannak, hanem minden pártnál, így a Fidesznél is bőven előfordulnak. ÉKN BUDAPEST. Vélhetően a Simon-ügy hatására a januári 24 százalékról 18 százalékra csökkent a baloldali pártokkal szimpatizálók aránya februárra a teljes népességen belül. Szintén csökkent a januárihoz képest a részvételüket biztosra ígérő szavazókon belül a baloldaliak aránya: 26 százalékról 17 százalékra - tartalmazza a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásának eredménye. A kutatás szerint az összes megkérdezett 37 százaléka támogatja a Fidesz-KDNP-t, 18 százaléka a baloldali pártokat, 12 százaléka a Jobbikot, 3 százaléka pedig az LMP-t. A választásra jogosultak 20 százaléka rejtőzködő, közülük 6 százaléknyian várják kormányváltó hangulatban a következő hetek kampányát. Az összes megkérdezett 62 százaléka nyilatkozott úgy, hogy részt kíván venni a választáson. A részvételüket biztosra ígérő aktív szavazók 47 százaléka választaná a Fi- desz-KDNP-t, 17 százaléka a baloldali összefogás pártjait, 12 százaléka a Jobbikot, 2 százaléka pedig a Lehet Más a Politikát. A baloldallal szimpatizálók csökkenő választási részvételi hajlandóságát mutatja, hogy a baloldali pártok támogatottsága az aktív szavazók körében alacsonyabb a teljes népesség körében mért támogatottságuknál. A baloldali szimpatizánsok elbizonytalanodása mögött vélhetően a Simon-ügy állhat, melyet az összes megkérdezett 55 százaléka ismert - közölte a Nézőpont Intézet. A Nézőpont reprezentatív kutatása 2014. február 17. és 20. között, a Heti Válasz című hetilap megrendelésére, 1000 ember telefonos megkérdezésével készült. MTI A TARKI az országgyűlési választások előtt nem készít külön választási előrejelzést. VÁLASZTÁS 20014. A TÁRKI Társadalomkutatási Intézet havi rendszeres pártpreferencia-kutatásának februári adatfelvételét a korábbiaktól eltérően a közelgő választások miatt a szavazási helyzetet szimuláló módszerrel végezték. A baloldali ellenzéki pártokat az Összefogás közös listájaként kérdezték. Mindemellett a részvételi hajlandóság természetes fokozódása is hozzájárulhat az előző hónapokétól némiképp különböző eredményekhez, amely minden pártot érint. A kormánypártok támogatottsága továbbra is jelentősen meghaladja az ellenzéki Összefogás támogatottságát. A Jobbik és az LMP szavazótábora is nagyobbnak mutatkozik, mint korábban. Külön, majd együtt Februárban a Fidesz-KDNP továbbra is nagy előnnyel vezetett a többi párt előtt. A teljes népességen belül januárban 29, februárban 38 százalék szavazna a kormánypártokra, a pártválasztók körében pedig mindkét hónapban 49 százalék a támogatottságuk. A januárban még külön, pártonként kérdezett MSZP, Együtt 2014 - PM és Demokratikus Koalíció alkotta Öszszefogás a teljes népesség körében 21 százalékot kapott volna, ami a listára együttesen is ugyanekkora szavazótábort jelentett februárban. A pártválasztók körében viszont a három párt összege januárban 35 százalék volt, az együttes lista támogatottsága februárban 27 százalék. A Jobbik támogatottsága nőtt: a teljes népesség 8 százaléka szavazott volna januárban a pártra, míg februárban 15 százalékuk, a pártválasztók körében pedig 14 százalékról 19 százalékra nőtt az arányuk. Az LMP-szavazók aránya is nőtt: a teljes népességen belül 1 százalékról 4 százalékra, a pártválasztók körében pedig 2 százalékról 6 százalékra, mti Módszertan Az 1000 fő megkérdezésén alapuló, a 18 éves és idősebb lakosságot életkor, nem, iskolai végzettség és lakóhely szerint reprezentáló kutatás februárban a közeledő választások miatt a szokásostól valamelyest eltérő módon készült: mivel az a választási szituáció, amelyre hivatkozva minden hónapban megkérdezzék a lakosság pártpreferenciáját már nem egy távoli, hanem egy egyre közelibb esemény, ezért a szavazási helyzetet szimulálva a válaszadók nem egy listáról választva mondták el a kérdezőbiztosnak választott pártjukat, hanem egy szavazólapra hasonlító cédulán maguk jelölték azt és tették a szavazószelvényt borítékba anélkül, hogy a kérdezőbiztos látta volna a jelölt pártot. Az adatfelvétel 2014. február 12-18. között zajlott. Országos listát állító nemzetiségi önkormányzatok Nyilvántartásba vett listát állító jelölőszervezetek, a listás jelöltek száma szerint Magyarországi Németek Országos Önkormányzata (MNOÖ) ■■■■■■■■■■■■■I 27 Országos Ruszin Önkormányzata (ORÖ) Ukrán Országos Önkormányzat Országos Horvát Önkormányzat Országos Lengyel Önkormányzat (OLÖ) Szerb Országos Önkormányzat (SZOÖ) Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) ■■He Bolgár Országos Önkormányzat HHs Országos Szlovák Önkormányzat (OSZÖ) MHI5 Magyarországi Görögök Országos Önkormányzata (MGOÖ) M 3 Magyarországi Románok Országos Önkormányzata (MROÖ) Hl 3 . L.; Országos Szlovén Önkormányzat 3 Országos Örmény Önkormányzat H 3 GRAFIKArÉKN. FORRÁS: ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI IRODA, MTI