Kelet Magyarország, 2014. március (71. évfolyam, 51-75. szám)

2014-03-25 / 70. szám

2014. MÁRCIUS 25., KEDD KELET Egy lengyel munkás NYÍREGYHÁZA. Walesa - A re­mény embere című film egy interjú közbeni visszaemlé­kezésből építi fel a lengyel történelem egyik legkiemel­kedőbb eseménysorozatát. Végigkövethetjük, ahogy Walesa, a gdanski gyári mun­kás, villanyszerelő szűkebb közösségének vezéregyéni­sége lesz, amikor az 1970-es illegális hajógyári sztrájkot 80 munkás halálának árán fojtják el. Mivel már ekkor szenvedélyesen, de taktiku­san küzd, az elnyomó hata­lom máris előveszi és számon tartja őt. Az ekkor még fiatal Walesa és felesége, Danuta ez idő tájt várják első gyereküket, de a családot máris szétszakítja egy hosszabb börtönbün­tetés, ami Walesa életében korántsem az utolsó elzárás, mint utóbb kiderül. Az események közeped- te kibomlik a néző előtt egy őszinte, önazonos, áldozat­kész és nem utolsósorban vallásos vezető képe, akit követői szívből szeretnek és támogatnak. A megható, len­gyel életrajzi drámát megte­kinthetik a műfaj szerelmesei a hazai mozikban is. port.hu Walesa (középen) a mindenre elszánt munkásember fotó: port.hu Jalla <Msmm1 napi menüajánlata: Zöldségleves, sárgaborsófozelék, sertéspörkölt Ai Rendezvények, § esküvők | lebonyolítását, | hidegtálak 5 készítését | vállaljuk. Napi levesajánlatunk mellé és külön Is rendelhetők fríssensült ételek kedvező áron! ■S 42/594-658,20/571-1373,20/214-5858 A menü ára egyszeri rendelés esetén: 650 Ft kiszállítással. 750 Ft. Heti előfizetéssel: 600 Ft. szállítással. 650 Ft. Nyíregyháza, Tünde u. ío/A HIRDETÉS ® Az utolsó lehetőség A héten még látható László János képzőművész kiállí­tása a Nyíregyházi Főiskola Könyvtár Galériájában. László János 1968-ban született Debrecenben. A Magyar Alkotóművé­szek Országos Egyesülete (MAOE) vezetőségi tagja. Tanulmányait a debreceni Tanítóképző Főiskolán, továbbá az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főisko­lán, majd a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen végezte. Ars poeticája: „Egybegyűjtöm a világ darabkáit." FOTÓ: SIPEKI PÉTER Kötve hisznek az akció sikerében Nyíregyházán Népszerű tárlat a múzeumban nyíregyháza. Óriási az érdek­lődés a Jósa András Múzeum jelenlegi két időszaki kiállítá­sa iránt. A „Benczúr ismét köztünk van” című tárlat még január 28-án nyílt meg a nagykö­zönség előtt a nyíregyházi származású festőfejedelem születésének 170. évfordulója alkalmából. Az április 28-áig megtekint­hető tárlat egyedisége abban rejlik, hogy több kulturális in­tézmény közös gyűjteményé­ből áll, Nyíregyházán több évtizede nem látott alkotá­sokkal nyújtva ezzel páratlan látványt a látogatók számára. A másik kiállítás a Kom­munizmus Áldozatainak Em­léknapja alkalmából nyitotta meg kapuit február 25-én „Építjük a nép országát” cím­mel, s az év végéig lehet meg­tekinteni - újságolta Holmár Zoltán múzeumpedagógus. KM Színház, mozi Március 25., kedd Móricz Zsigmond Színház 10 óra: Jonatán és a többiek (Hupikék bérlet)_____________________ Krúdy Art Mozi 18óra: Couch Surf (magyarfilmvíg­játék) Programoka Bencs villában NYÍREGYHÁZA. Tovább tart a programeső a nyíregyházi Bencs villában. Március 25-én kedden 17 órától a Kaland- old-rock zenekar koncertjét tekinthetik meg a látogatók. Az együttes az elmúlt évtize­dek legismertebb slágereivel várja a nyíregyházi közön­séget. Március 28-án 17 órá­tól Az ismeretlen ismerős: Kárpátalja című előadáson a Bencs villa és a Beregszászi Alapítvány közös rendezésé­ben találkozhat a nézősereg Kovács Sándor kárpátaljai szakíróval. km A hónap végéig tart az országos láncbegyűjtő akció - a szabolcsi me­gyeszékhelyen is... nyíregyháza. Hatalmas ku­tyainstallációk fogadták hétfő reggeltől a budapesti járókelőket a főváros három pontján. Az Oktogonon, a Széli Kálmán téren, valamint a Blaha Lujza téren felállított alkotásokkal vette kezdetét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biz­tonsági Hivatal országos kampánya, melynek célja a figyelem felhívása a kutyák állandó megkötésének ká­ros hatásaira, valamint az érvényben lévő szabályok betartására. A szabálytalan láncokat, köteleket az ország 5 pontján (köztük Nyíregyhá­zán) várja március 3-ától 31- éig a NÉBIH, a láncbegyűjtő akció helyszínein azonnali ajándékok, valamint nyere­mények is várják a leadókat. A hó végéig a megyeszékhe­lyen az alábbi címre vihetik a gazdik a láncokat, kötele­ket: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Élel­miszerlánc-biztonsági és Ál­lategészségügyi Igazgatóság (Nyíregyháza, Keleti Márton utca 1.). Schell Judit, a nagykövet A szabálytalan, egészségkáro­sító kikötés elleni kampányt Schell Judit, a NÉBIH fele­lős állattartást népszerűsítő „Szabad a Gazdi” programjá­nak nagykövete indította el. A színművésznő személye­sen hívta fel a járókelők fi­gyelmét arra, milyen negatív hatásai lehetnek a kutyák fo­lyamatos, szabálytalan kiköt­ve tartásának. KM-LTL (J)mi 05.50 Ma reggel 09.00 A korona hercege @ Dél-koreai történelmi film­sorozat 1020 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó délben 12.30 Srpskí ekran 13.00 Unser Bildschirm 13.35 Hacktion Újratöltve © Magyar akciófilm-sorozat 14.30 Különleges mentőalakulat® Ausztrál tévéfilmsorozat 1520 A múlt fogságában © Brazil tévéfilmsorozat 16.15 Híradót 1630 Re* felügyelő® Osztrák-német bűnügyi tévé­filmsorozat 1720 Híradó 1735 Ridikül © 18.30 A következői® 19.30 Híradó este 2020 Párizsi helyszínelők © Francia bűnügyi tévéfilm­sorozat Párizsi helyszínelők® Néhány percen belül két ember­nek is elvágják a nyakát fényes nappal az utcán. Morand úgy véli, hogy egy ámokf utóval van dol­guk, aki... 20.20 21.15 Bosszú© Amerikai tévéfilmsorozat Conrad a baleset után a kór­házban azt tervezi, hogy Emily vallomásával fogja alátá­masztania sztoriját, miszerint Paul atya vezette a Ferrarit az ütközés pillanatában. Daniel hamar elsimítja az ügyet a rendőrséggel, Emily megkér­dezése nélküL mire visszavá­gásul Emily olyan részleteket közöl a magazin szerkesztőivel vőlegénye múltjával kapcso­latban, amivel sikerül Dánielt feldühltenie. 22.10 Az ESTE 23.03 Verssor az utcazajban 23.10 Gazdálkodók® 00.05 Rex felügyelő© Osztrák-német bűnügyi tévé- filmsorozat 01.00 Különleges mentőalaku­lat® Ausztrál tévéfilmsorozat 01.45 Everwood® Amerikai tévéfilmsorozat 06.15 Mekk mester 0625 Boldogvölgy 06.30 Pityke 06.35 Kukorl és Kotkoda 06.45 Tehénke mesék 06.55 Napfény famt 07.10 Traktor Tom 07.20 Állatkert a hátizsákban 07.50 LOIü, a teknőc 08.05 Tappancs mesék 08.30 Csűrcsavarosdi 08.50 Timothy iskolába jár 09.20 Egér-úti kalandok 09.45 Kérem a következőt 09.55 Mesélj nekem! 10.05 Hetedhét gyerekhíradó 10.15 Hunyormajor© 10.40 Telmo és Tula© 10.50 Heathcliff© 11.10 Egy vízcsepp kalandjai © 11.40 Garfield és barátai © 12.05 Zazie kisasszony© 12.15 Amika© 12.40 Szaladin® 13.35 Willy Fog© 14.05 Garfield és barátai © 14.30 Egy vízcsepp kalandjai © Sophie szerint a világ® Gévaudan egy dél-franciaországi vidék neve, ami a mai napig össze­kapcsolódik a „fenevaddal". amely a i8. században rettegésben tar­totta fatvait 20.45 14.55 Zazie kisasszony © 15.05 Heathcliff® 15.30 Hunyormajor© 15.55TelmoésTula© 16.05 Egér-úti kalandok 16.30 Tappancs mesék 16.55 Boldogvölgy 17.00 Csűrcsavarosdi 1725Timothy iskolába jár 17.50 Vízipók-Csodapók 18.00 Mesélj nekem! 18.10 Magyar népmesék 1820 Kukori és Kotkoda 18.30 Tehénke mesék 18.40 Napfény farm 18.50TraktorTom 19.05 Állatkert a hátizsákban 19.35 Lülü,ateknőc 19.50 Hetedhét gyerekhlradó 20.00 Híradó este 20.45 Sophie szerint a világ © 21.10 Heartland III. évad® 22.00 A következői© 22.55 Ridikül© 23.40 Az A38 Hajó® 00.30 Párizsi helyszínelők © 0120 Heartland III. évad © UkAM KLUB 04.35 A gyanú árnyékában © Magyar dokureality-sorozat 05.30 Top Shop 06.00 ló reggelt, skacokl © 07.35 Híradó Reggel 08.08 8.08 - Minden Reggel® Élő magazinműsor 10.05TopShop 11.45 Asztro-Show 12.50 Reflektor© Sztármagazin 13.10 Fókusz© Közszolgálati magazin 13.45 Négyen négy ellen - A csa­ládi játszma® Vetélkedő 14.30 Éjjel-Nappal Budapest® Magyar filmsorozat 15.40 Csők és csata® Amerikai filmsorozat 16.50 A gyanú árnyékában ® Magyar dokureality-sorozat 17.55 Fókusz© 18.30 RTL híradó - Esti kiadás 19.30 Négyen négy ellen- A családi játszma© Vetélkedő A mentalista® Egy készülő musical bemutatóján a darab egyik szereplője, Sharon Warwick kizuhan egy erkélyről és szörnyethal. A kiérkező CBI megál­lapítja, hogy... 22.00 20.05 Éjjel-Nappal Budapest © Magyar filmsorozat 2125 Barátok közt© Magyar filmsorozat 22.00 A mentalista® Amerikai krimisorozat Egy készülő musical bemuta­tóján a darab egyik szereplője, Sharon Wamick kizuhan egy erkélyről és szörnyethal. A ki­érkező CBI megállapítja, hogy gyilkosság történt; ám mert épp egy gálaelőadás készült, rengeteg a gyanúsított. A kört leszűkítve Jane kideríti, kinek volt indítéka. 23.05 Életre-halálra® Amerikai krimisorozat 00.05 XXI. század - a legendák velőnkéinek© Kedd esténként az RTL Klub műsorán! 00.40 Reflektor® 00.55 A főnök® Amerikai krimisorozat 01.55 Havazin 0225 A Grace klinika® y 05.25 Édes élet (ism.) © reality sorozat 0625 Tények Reggel hírműsor 06.55 MOKKA® magazinműsor 09.30 Stahl konyhája® 09.35 Babapercek® 09.40 TeleShop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délután hírműsor 1225 Aktív® magazinműsor 13.00 Walker, a Texas-i kopó © Amerikai akciófilm-sorozat 14.00 Walker, a Texas-i kopó © Arperikai akciófilm-sorozat 15.00 Hal a tortán© vendégváró valóság-show 16.00 Családi Titkok® Magyar reality sorozat 17.00 Maricruz© Amerikai-mexikói filmsorozat 18.00 Tények 19.30 Az élet show-ja@ valóság-show NCIS: Los Angeles® Egy antiterrorista különítmény csapdába sétál, így Hetty azt a parancsot kapja, hogy vizsgáltas­sa ki az ügyet a csapatával, az új nemzetbiztonsági... 22.50 20.40 Édes élet© reality sorozat 21.55 Jóban Rosszban® Magyar filmsorozat Barbara továbbra sem nyug­szik, aggodalmairól Pétert is próbálja meggyőzni. Betty sem hisz neki, mlgvégülszem- beslti Barbara a valósággal. Roland megfenyegeti. Kris­tóf Zsanett segítségével szi­matol Zsolt után, akíváratla- nul újra felbukkan, és kolléga­nőjétől kér segítséget a szo- tult helyzetben. Józsi gondo­latai a szekta és Verakörül fo­rognak... 22.50 NCIS: Los Angeles © Amerikai akció-krimisorozat 23.00 Közben: Kenósorsolás 23.55 Zsaruvér© Amerikai krimi-sorozat 01.00 Tények Este 01.45 Aktív (ism.)© magazinműsor 02.10 A titok gyermekei ® Magyar-török film ODUNA TV 0525 Gazdakör © 05.40 Híradó 06.00 Kárpát expressz 0630 Híradó 06.45 Ma­gyarelsők 07.00 Roma magazin 0730 Hír­adó 0735 Domovina 08,05 Könyvajánló 08.10 Kultikon ©0830Hfració8300835 Hazajáró09.05Közbeszéd0935Nóvum® 10.00 Mesélő cégtáblák1030A hegyi dok­tor © 1120 A 78-as körzet © 12.00 Dé­li harangszó 12.00 Híradó - Déli 1220 Idő­járás-jelentés - Déli 1225 Klvánságkosár 1430 Utánam, srácok! 15.05 Hungarikum 1530 Darabokra szaggattad1630Térkép 17.00 Capri - Az álmok szigete ©18XK) Hír- adó -18.001825 Donasport -18.0018.30 kJőjárás-jetentés -18.001835 Közbeszéd 1905 Életképek © 19.45 A hegyi doktor ©2035 Mire megvénülünk@2130 Hírek 2135 Dunasport 2M5 Büszkeség©2330 Kultikon@23A5 Könyvajánló2350Asza- badságára© 02.05 Vers © ATV 5.10 Műsorajánló5.15700-as klub® 535 ATV START reggeli politikai és közéleti vita- műsor Rónai Egonnal és Mészáros Antóniá- val Benne: Híradók 535,655és 755 a05 Start + 8j40 Egyenes beszéd 950 Húzós közéleti műsor Rónai Egonnal1030 Haza­húzó TI.15 Televíziós vásárlási műsorablak 030 Lad bácsi konyhája 055 Déli Híradó 1225 Hírvita1250 Televíziós vásárlási mű­sorablak 14.10 Start+1425 Televíziós vá­sárlási műsorablak 1550 700-as klub © 1630 Valóság fővára» 1655 Világhíradó 17.05 Fórum 17.45 ATV Híradó A nap leg­fontosabb hírei 18.05 Sportpercek Friss na­pi sporthírek 18.15 Hírvita 1845 ATV Híradó A nap legfontosabb hírei 1920 Időjárás-je­lentés időjárás e(őrejelzésl9J5 Egyenes táe- széd 20.40 No comment20A5lfoks21.45 ATV Híradó A nap legfontosabb hírei 22.05 Világhfradó 2220 Friderikusz 23.05 Haza­húzó 00.00ATV Híradó020No comment 025Vlághlradó ÍJ Iá 6.00 Paletta ism 630 Lapzárta ism 700 Híradó 8.05 Magyarország élőben ism 905 Garázs ism 930 Soroló 2 ism 10.00 Híradó 1030 Hírvilág ism 11.05 Versus ism 1130 Ázsia ism 12.00 DéÜ Híradó 12>A5 Televíziós vásárlás 13J)5 Lapzárta ism1330Európai hír­adó ism 14.0 5 Páholy ism 14.30 Befutó sza­bad stílus ism 15.00 Híradó1530Globál ism 16.05 Stoppec ism1630 Paletta 17.00 Hír­adó 1730 Zöld övezet1800 Híradó 19.00 Híradó 1930 Magyarország élőtzen - benne: Lapzárta 21.00 Híradó 2121.35 Riasztás® 2200 Híradó 2230 Retrograd 23.05 Ma­gyarország élőben ism © FILM+ 0930Acsendörésacsendőriányok©Fran- da vígjáték TUO Taxi 4 ©13.15 Charleston © Olasz vígjáték 1530 Taxi 3 © Francia akcióvígjáték 17.10 Hitman -A bélgyilkos @ Francia-amerikai aküófilm 19.00 X-akták: A film ® Kanadai-amerikai misztikus thriller 21.10 Keleti igazságosztó ® Amerikai ak­ciófilm 23.00 Hajsza <3> Amerikai akciófilm 0055 Az éjszaka urai ® Amerikai thriller 0235 Hajsza <ÍD Amerikai akciófilm 0435 Bakkermann ® Magyar vígjáték ÖST0RY4 06.05 Hulk0630A gumimacik © 07.00 Balu kapitány kalandjai ©08.00 Dallas © 0930 Gyilkos sorok@10.00 NCIS® 8.00 NCIS ©12.00 A farm. ahol élünk <S> 13.00 Született feleségek ©1450Cdumbo: Ne­héz ügy ©1650 PDÍrot - Lód Edgware ha- láb®19.00Hfr24»35Cdumbo:Gyitos- ság Malbuban®2135 Lagzj-randi@23.15 Dallas© 00.15 Poirot- Lord Edgware halá­la © 0210 A farm, ahol élünk © © DISCOVERY C. 424Embervadászat522 Licitvadászok 536 Raktárvadászok 62)0 Ne próbáld ki otthon! 7.00 Hogyan készült?730 Ffogyan készült? aoo Amcsi benzinfalók9.00930 Ereklyék a hátsó kertből 10.001030 Licitvadászok 11.001130 Raktárvadászok 1Z00 Arany­láz Alaszkában 13.00 Az igazi prémvadász­ok 1400 Ne próbáld ki otthon! 15.001530 Licitvadászok 16.00 Autókereskedők 17.00 Amcsi benzinfalók 1800 Aranyláz Alaszká­ban 19.001930 LicitvadászDk 20.00 Cso- magcsaták 2030 Raktárvadászok 21.00 Cefrekirályok 222)0 Ereklyék a hátsó kert­ből 2230 Ereklyék a hátsó kertből 23.00 Az igazi prémvadászok 0.00 Kanadai rak­tárárverések 030 Licitvadászok ©FÉM 3 04A0 Elbűvölő szerelem ©05.30 Kertből az asztalra (i$m.)©06A5 Hetedik mennw ország©07A5 Szerelmes Anna (ism.)© 08.15 Szerelmes Anna@0845 Babavilág ©09.15 STAHL TV0920STAHLTV A mes- terszakácstitkai®09i50 STAHL TV Kertből az asztalra ©10.15 TeleShop 11.05 Kastély- szálló (ism.) ©1235 KastélyszáUó©132)5 MÁSKÉPPEN © 142)5 Shopping Királynők (ism.) ® 152)5 Hawaii Eive-0 (ism.) © 162)5LasVegas(ism.)©17.05Azétetshow- ja©182)5 Shopping Kitálynők®19.10 Ha­waii Five-0@ 20.10 Las Vegas ©21.10 A Grace Winika@22.10 Folytassa Claudia!© 23.15 Tények 0035 MÁSKÉPPEN (ism) © 0135 Az élet show-ja (ism.) © ©COOL TV 06.00Televíziós vásárlás09.00 Medicogter 117 - Légimentök © 10.00 Baywatch © A 11.00 Az elveszett ereklyék fosztogatói © 12.00 Showder Klub ®1250 Medicopter 117- Légimentők® 13.45 Cobra 11 ® 14A0 Döglött akták©AmerikaikrinnisotDzat 1535 CSI: New York-i helyszínelők ® Amerikai kri- misorazat 16.30 CSI: Miami helyszínelők© 1720 Dr. Csont © iai5 Showder Klub © 19.15 Gyilkos elmék © 20.15 A mentalista ® 21.10 Dr. Csont @ Amerikai krimisorozat 22.10 CSt New M-i helyszínelők ® Ame- rikaí-kanadaikrtmlscxazat23.05Alcatraz® Amerikai akcióthriller-sorozat 00.00 Gyilkos elmék ® Amerikai krimisorozat 01.00 Dr. Csont@Amerikai krimisorozat © NYTV 0630 Híradó 07.00 Rá-adás minden, ami a hírek mögött van ® 0730 Híradó 0755 Dorina kérdez. @ 08.00 Lelátó sport ma­gazin 0930Szigorúan bizalmas magazin® 10.00KépújáglT305étapálcaportnémaga- zin©182» Híradó1825HíegyházaKözéle- ti magazin ©192)0 Híradó 19^5 Dorina kér- dez...©1930Alkotás utca Kulturális maga- zin ©2030Híradó 20L25 Rá-Adás minden amiahíek mögött van©212IOHÍiadó2125 Dorina kérdez.® 2130 Senora Női magazin ©2200Híradó2230Hlregyháza közéleti magazin®23.00 Képújság 630 Party Zóna-videoklipek 7.00 Híradó 7.30 Közéleti magazinműsor 8.00 Hír­adó 8.30 Közéleti magazinműsor 9.00 Híradó 9.30 Képújság 17.30 Party-Zóna - videóklipek 18.00 Híradó - Szabolcs­Szatmár-Bereg megye történéseivel, ese­ményeivel 18.30 Ki-főz? TE 18.45 Hon­véd? 19.00 Híradó - Szabolcs-Szatmár­Bereg megye történéseiveL eseményeivel 19.30 Kulisszatitkok - színházi magazin 20.00 Híradó 20.30 Film: Budapesti ta­vasz u 2200 Híradó 2230 Aszcendens ism.23.00 A szeretet ereje-ism 2330 Him­nusz 2335 Képújság ©NAT.GEO. 06.00 Tonhakaták © 072)0 Küiönle- ges építmények08.00 Légikatasztiófák® 09.00Apokalipszis kastéiy©102K) Hulla verda @ 11.00 Szélsőséges világegyetem © 1200 Gyánóriások 13.00 Puszta kézzel 14.00 Hadurak © 1430 Kincsvadászok 15.00 Légikatasztrófák © 16.00 Apám­ra lövök @17.00 Mega-akváriumok 18.00 A Harmadik Birodalom építményei 19.00 Eszement játékok1930Eszementtudomány 20.00 Garázs varázs 21.00 Eszement játé­kok 2130 Eszementtudomány2200 A Har­madik Birodalom titkai ®23.00A Harma- dik Birodalom építményei 00.00 Különle­ges építmények OCLASSFM 0.00 ClassZenetár újslágerek,valódi klasszé kusok62)OMomingShowl02)OQassKíván- ságmúsor 15.00 Class Délután 1800 Jáksó Top 20 20.00 Csiszár Jenő műsora 22.00 Class Kultúra 0.00 Class Zenetár (&MR1-KOSSUTH 62)0180 perc 814Közlekedá Időjárás 630 Hírek 7.00 Krónika benne: Sport 7.16 Közle­kedés Idöjáiás730 Hírek 8.00 Krónika ben­ne: Sport &B Közlekedés Időjárás. 830 Hírek 92)0 Napközben930Hrékkh 955 Hangtár 10.00 Krónika benne: Sport Időjárás. 1030 Hírek 11.00 Hírek 11.07 A Hely 1130 Hírek 1132 Vendég a háznál1200 Déli harangszó 1201 KrónikaI223Spoitvilágl230Ütköző délben 1300 Hírek 13.06 Rádiószínház 1330 Tanúim lesztek!1400Hírek1405Arcvonás­oké Hírek 1434Tér-Idő 15.00 Krónika 15.10 XX. századi történetem1535Közelről 16.00 Krónika 1630 Hírek 16.40 Hangtár 17.00 Hírek 17.07 Trend-idők 1730 Krónika 1754 Sportvilág 18.00 Ütköző este 18.30 Határok nélkül 192» Hírek 19277 Sportvi- lágl925Tetten ért szavak1930Családi sáv 19i44.Tündériskola"19A9 Esti mese 20.00 Krónika 20.TI Belépő 2030 \fers napról nap­ra 21.00 Hirek 21.05 Belépő 2130 Rádkászin- ház222» Kránika2220Sportvlág Szerkesz­tő: Knézy Jenő 2230 Anap történetei 2257 Igéző 23.00 Hitek 23.05 Sport 23.11 Arcvo­nások 2336Tér-Idő Szerkesztő: Gimes Júlia (A mai adás ismétlése) M.'.lrUJAU« 6.00 Hírek. Időjárás 6.03 Talpra magyar - reggel a Petőfi Rádióval Műsorvezető: Bu­da Márton. közben:630 Hírpercek 72» Hi­rek. Időjáiás Közlekedés730 Hírek. Időjárás Közlekedés 8.00 Hírek. Időjárás Közlekedés 830 Hírek. Időjárás. Közlekedés 92» Hírek. Időjárás. Közlekedés 10.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 10.02 Sporthírek 10.03 Pető­fi összes őzben: 11.00 Hírek. Időjárás Közle­kedés 11.02 Sporthírek 122» Hírek. Időjárás. Közlekedés 132» Hírek, klőjáiás Közlekedés 132)2 Sporthlrekl400 Hírek. Időjárás Közle- kedés 15.00 Hírek. Időjárás Közlekedés 15.02 Sporthírek 16.00 Hitek. Időjárás Közlekedés 162)3 Egész úton - hazafelé a Petőfi Rádió­valMűsorvezető: Sípos DávidGünther.kűzben: 17.00 Hírek Időjárás. Kozlekedésl7.02 Sport- hirek 1&00 Hitek. Időjárás Közlekedés 19lOO Hírek. kJőjárás Közlekedés 192)2 Sporthírek 19.03 Kultúrfltnesz Műsorvezető: Horváth Gergely 20.00 21.00 Hírek. Időjárás Közle kedés222» Hírek. Időjárás Közleledés2203 Urban Zóna23.00 Eleven © VIASAT3 06.00 Gyilkos körzet (Ism) © 0655 TV- SHOP 08.00 A médkjm (Ism) © 0855 A médium© 0945 Szhiek szállodája® 1035 Igazgyöngy© 1135 Doktor House (Ism) © 1230 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék ©1335 Cl: A helyszínelők (Ism) ©1420CSI:Ahely$zfnelők®15.15 Gyilkos számok (Ism) © 16.15 Gyilkos számok ® 17.15 Doktor Hcxise®18^0Jóbarátok (Ism) ©1830 Jóbarátok ©19l15 Szerintük a világ ® 19^0 Jim szerint a világ (Ism.) © 1950 Jimszerint a viiág©2025 Két pasi - meg egy kicsi (Ism) ©2055Két pasi - meg egy kicsi ® 2U0 Szerintük a világ © 21J5 United 93 © 23^45 Gyilkos körzet ®0050Mia­mi trauma © 01A5 United 93 © A műsorváltozás jogát a televízió- és rádiótársaságok fenntartják. Az esetleges eltérésekért felelősséget nem tudunk vállalni.

Next

/
Thumbnails
Contents