Kelet Magyarország, 2014. március (71. évfolyam, 51-75. szám)

2014-03-22 / 68. szám

2014. MÁRCIUS 22., SZOMBAT KELET GYÁSZHÍR t Úgy ment el, ahogy élt, csendben, szerényen, Drága lelke nyugodjon békében. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, tisztelték és szerették, hogy ÖZV. SZÉKELY JÁNOSNÉ volt vasmegyeri lakos, életének 88. évében elhunyt. Temetése 2014. március 25-én 13 órakor lesz a nyíregyházi Északi temető Korányi úti ravatalozójából. Gyászoló család gr "Elment egy lélek ma ismét a földről, Kit szívünk többé el sosem feled. Csendesen figyelsz ránk már odaföntről, Legyen helyettünk Isten Veled!" Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, dédnagymamánk, ÖZV. VASS SÁNDORNÉ szül. Úri Ágnes mindenki Agika nénije volt Jókai úti lakos, életének 89. évében elhunyt. Temetése 2014. március 24-én 14 órakor lesz a nagykállói temető ravatalozójából. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunkat IFJ. TÓTH JÁNOST utolsó útjára elkísérték és fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család Köszönetét mondunk mindazoknak akik » BOJDAJÁNOS temetésén megjelentek, utolsó útjára elkísérték. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett halottunk ID. SZŐKE JÓZSEF temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély gyászunkban osztoztak. A gyászoló család MEGEMLEKEZES Nem integet többé elfáradt kezed. Nem dobog már értünk jóságos szíved Számunkra te sohasem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok. Fájó szívvel emlékezünk TOTH FERENCNE szül.: Hamvas Ilona volt tiszavasvári lakos halálának 1. évfordulóján. Férjed, fiad és családja. Gyászközlemények felvétele: Köszönetét mondunk mindazoknak, akik Édesanyánk ÖZV. SÁROSI MIHÁLYNÉ | temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, és rész­ei vétőkkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család. Tudom, hogy meghaltál, de nem hiszem, még ma sem értem én, hogy pár kavics örökre bezárhat, hogy föld alatt a hazád és a házad, ugyan hogy érteném. Mély fájdalommal és el nem múló szeretettel emlékezünk PÁSZTOR MIKLÓS halálának 1. évfordulóján. Apa, anya, Bea, Orsi, a család és a barátok. Kelet-Magyarország szerkesztősége Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. 42/501-510 Kelet-Magyarország szerkesztó'sége Mátészalka, Kálvin tér 1. 44/500-880 Temetkezési Vállalat Nyíregyháza, Pazonyi tér 5. 42/408-445 Orfeusz Kft. Nyíregyháza, Selyem u. 37. 42/404-938 Szomorúfűz Temetkezés Nyíregyháza, Ady Endre utca 2/A. 42/781-227 Takács Plusz Kér. Kft. Kemecse, Sport u. 8. 42/358-412 Lippai és Lippai Kft. Tiszavasvári, Köztemető 30/93-57-830 Jäger Sándor temetkezési vállalkozó Csenger, Tisza u. 46. 44/342-037 Baracsi Temetkezési Szolgáltató Kft. Nyírbátor, Vásárosnamény 30/27-17-004 Szatmár-Beregi Takarékszövetkezet- Fehérgyarmat, Móricz Zs. u. 19. 44/511-011- Vásárosnamény, Rákóczi u. 1. 45/470-251- Tarpa, Kossuth u. 25. 45/488-005- Vaja, Damjanich u. 70. 44/585-040- Tiszakerecseny, Lenin u. 7. 45/705-304- Jánkmajtis, Kossuth u. 12. 44/566-070- Mátészalka, Kossuth u. 41. 44/502-535 Tiszavasvári Takarékszövetkezet- Ibrány, Lehel u. 3. 42/200-227- Kótaj, Kossuth u. 17. 42/208-314- Tiszabercel, Vásártér u. 5. 42/204-679 R-Port Informatika Kft. Űjfehértó, Bartók Béla u. 8. 42/291-591 Virágbolt, Záhony, Ady E. u. 26/a. 45/425-214 PHOTO HALL Kisvárda, Szent L. u. 28. 45/411-594 Gombos Team Bt. Dombrád, Vay Ádám u. 55. 30/635-4267 Nyírbéltek Takarékszövetkezet,- Nyírbéltek, Kossuth u. 16. 42/388-400 Gyémántház Biztosítási Bróker Kft.- Nyíregyháza, Korányi F. u. 27. 42/595-304- Nagykálló, Árpád u. 12/b 70/456-5186- Nagyhalász, Kossuth u. 16/b 70/333-1939- Nyírbátor, Váci u. 21. 70/933-1976- Fehérgyarmat, Petőfi u. 11. 70/321-2211- Baktalórántháza, Vasút u. 7. 70/933-1974 Hifinet Műszaki üzlet- Gávavencsellő, Dózsa Gy. u. 25. 20/548-8544- Ibrány, Szabolcs u. 17. 20/548-8989 Fortuna Kuckó Csenger, Hősök tere 1. 44/444-024 „LILA” Mezőgazdasági és Iparcikk Üzlet Kállósemjén, Kossuth u. 132. 42/255-121 „Color” Gazdabolt Máriapócs, Bátori út 11. 42/715-100 Számítástechnikai üzlet Baktalórántháza, Köztársaság tér20/205-4688 Sky Travel 4600 Kisvárda, Csillag u. 29. Tel./Fax.: 45/403-967,70/455-3954 Ladomérszki Gránit 4465 Rakamaz, Temető út 5. 6. 7. +36 70 239-24-85 MEGEMLÉKEZÉS T m mj I ^ ■/ £ Wp| Hm Csillag volt. mert szívből szeretett. S mi úgy szerettük, ahogy .csak lehetett. Mégis elment tőlünk, mint a lenyugvó Nap, de a szívünkben él, és örökre ott marad. Szívünkben élő szeretettel emlékezünk TANYIK JÓZSEF halálának 15. évfordulójára. 727234 Felesége, fiai és a család. Ha egy könnycsepp gördül végig az arcunkon, az azért van, mert szeretünk és hiányzol nagyon! Soha el nem múló szeretettel és fájdalommal emlékezünk GRAJCZARIKNE FAZEKAS IRÉN elhunyt szerettünkre halálának 1. évfordulóján. 725362 Gyászoló férje, fiai, menye és unokái. *r Hiányzol... A mosolyod, a szavad Hiányzol Te magad. Szomorú szívvel emlékezünk MACZALI FERENC volt apagyi, majd nyírtéti lakos halálának 4. évfordulójára. Köszö­net mindazoknak, akik emlékét szívükben őrzik. 273oo Szerető családja. Kegyeleti hirdetéseket minden munkanapon 16 óráig fogadunk! ■3|_____________________________________________________I*" MUNKAHELYET KÍNÁL Ipari hidraulikában, javításban, karbantartásban jártas szakemberek jelentkezését várjuk hidraulika szerelő, hidraulikus gépszerelő munkakör betöltésére. Munkavégzés Budapesten és vidéken. Lakhatás megoldott. Jelentkezés, információ: iroda@ontogepszerviz.hu, 061425 7811 Az ILTEX MODE Ruhaipari Kft. nyíregyházi kötöttáru összeállító üzemébe gyakorlott,munkájára igényes, szakképzett varrónőket keres felvételre Nyíregyházáról és max.20 km-es körzetéből.Kevés gyakorlattal rendelkező dolgozók betanítását is vállaljuk. Érdeklődni személyesen, Nyíregyháza, Derko- vits u.132-136.szám alatt lehet vagy a 42/ 512 725 telefonszámon. 727060 Az AJG Kft. (4461 Nyírtelek, Kastély u. 3.) munkatársat keres az alábbi munkakörbe: CNC-forgácsoló. Előny: hasonló munkakörben szerzett tapasztalat Jelentkezni önéletrajzzal lehet, melyet elérhetőségeink valamelyikére várunk: Fax: 42/210-602 E-mait: titkarsag@aigkft.hu Call center? Kösz NEM. A Derék- Doktor Kft. a megoldások szakér­tője! Dolgozz nálunk, mint telefonos értékesítő! Nem kínálunk álomfi­zetést, viszont megbecsüljük a jő munkaerőt! Ingyenes képzés, és korrekt bérezés várja a valóban dol­gozni vágyókat. Az ügyesebb vidékieknek utazási támogatást adunk. Csatlakozz hozzánk és segítünk egyenesbejönni! Ha jól kommunikálsz, és szeretnél segíteni másokon, családias légkörű csapat­ban dolgozni, akkor kapd elő a telefont, most hívj minket! 30/314- 3944 727058 Sütőiparban nagy gyakorlattal ren­delkező betanított vagy szak­munkásokat keresünk Balatonszőlősre. Szálláslehetőséget és jó fizetési feltételeket biz­tosítunk. Jelentkezni a 20/447- 8881-es telefonon 18:00-20:00 óra között lehet! 727064 Számítógép kezelői ismerettel, kör­nyezetvédelmi vagy közgazdasági vagy agrár képzettséggel rendelkező női munkaerőt keresek Nyíregyháza belvárosában irodai munkára. Fény­képes önéletrajzot Április A727242 jeligére a kiadóba kérem. _____________ Gyógyászati segédeszközt forgalmazó cég területi képviselőt keres Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Feltétel: Középfokú végzettség, B-kategóriás jogosítvány Előny: Kereskedelmi területen végzett képviselői munka előnyt jelent. Egészségügyi végzettség nem szükséges. Juttatás: Versenyképes fix alaplövedelem+lutalék, szolgálati autó és telefon Pályázati határidő: 2014. március 28. Az alábbi címre küldje el fényképes kézzel írott önéletrajzát. Mediq Direkt Kft. Budaörs, 2040 Vasút u.11. Területi képviselőt keresünk Nyíregyházáról főállásban, kiemel­kedő kereseti lehetőségekkel. Fel­tétel: B kát. jogosítvány. Előny: eü. végzettséggel rendelkező. Érd: 42- 595-241 / személyesen. 726702 Zubogyi mezőgazdasági vállalko­zás állandó munkára keres szántóföldi gépi munkában jártas munkavállalót. Szállás megoldható! Érd.: 0620/411-86-21. 727057 OKTATÁST VÁLLAL Meditáciős tanfolyam március 24-étől. Információ: 06 30 488 1198. 725088 VEGYES Akác tűzifa 1600 Ft-től, alma 1400 Ft-tól, nyár-fenyő 900FMÓI eladó kiszállítással! Tel.: 70/674-0009. 725970

Next

/
Thumbnails
Contents