Kelet Magyarország, 2014. március (71. évfolyam, 51-75. szám)

2014-03-12 / 60. szám

2014. MÁRCIUS 12.. SZERDA KELET , Ma! horoszkóp P5Bk 03.21.-04.20. Hamar kijön a sodrából, ha valami nem úgy alakul, ahogyan szeretné. Nem is lenne ezzel gond, hisz ezt már megszokták Öntől, de munkája minősége is romlik a hangulata miatt. BIKA 04.21.-05.20. fi IKREK 05.21.-06.21. Most megvan Önben az erő, hogy leküzdje az életben Önre váró akadályokat. Tegyen hát meg mindent azért, hogy az érdekeit érvényesítse. Lehet, hogy nem elsőre, de másodjára már biztosan sikerül. Jó esélyei vannak, ha képes az érdekeiért kiállni. Olyan apróságok segítik elő azt, hogy a mai napja sikeres legyen, melyeknek eddig nem is tulajdonított jelentő­séget, pedig nap, mint nap ott vannak Ön körül. í * RÁK 06.22.-07.22. Legyen tisztában a képességeivel és azzal a tudással, amelynek a birtokában van. Ha mindezt reálisan ítéli meg és kellő önbizalommal képes képviselni az érdekeit, nagy eredményeket érhet el. 4 OROSZLÁN 07.23.-08.22. Túl sokat tervez el a mai napra és utána bosszankodik azon, ha nem végez mindennel. Állítson fel fontossági sorrendet a munkájában és döntse el azt is, melyek azok a dolgok, melyek valóban jelentőséggel bírnak. f* SZŰZ 08.23.-09.22. MÉRLEG A 09.23.-10.22 Q SKORPIÓ &) 10.23.-11.21. NYILAS 11.22.-12.21. Telve energiával ébred és ez párosul egészséges telhetetlenséggel. Ilyenkor hajtja a tettvágy, minden kihívást szívesen fogad. Ha a kitartása nem hagyja cserben, nagy eredményeket érhet el. Izzik a levegő Ön körül, ha azért, mert ellent mernek mondani Önnek, foggal-körömmel ragaszkodik az igazához, ha azonban beállnak Ön mellé, senki nem fékezheti meg, addig küzd, amíg célba nem ér. Nyílt lélekkel vág neki a mai napnak, ilyenkor szívesen találkozik régi ismerőseivel, de nem tétovázik új ismeretségeket kötni. Ha nagyobb társaságba megy, hamar a középpontba kerül. Ma csak önnek ragyog a nap, legalábbis így gondolja. Tudja, mit szeretne és ennek érdekében képes hatá­rozott lépéseket tenni. Használja ki a mai napot arra, hogy meghoz néhány fontos döntést. f BAK Úgy gondolja, az élete nem azon az úton halad, 12 22-01 20. amelyiken szeretné? Ha ez így lenne, az csak azért van, mert még önmagának sem fogalmazta meg egyértelműen, mit is szeretne. Legyen határozott. f VÍZÖNTŐ A munkája során nem találkozik olyan feladatokkal, 01 21.-02 19. melyek komolyabban igénybe vennék az energiáit. Bár kap új feladatokat, de ezeket a rutinjával már könnyedén megoldja. HALAK *02.20.-03.20. Különös vágyat érez arra, hogy új embereket ismerjen meg. A tárgyalásai során rá kell jönnie arra, hogy személyes hangvitellel sokkal eredményesebb lehet, mint a puszta érvekkel. Hívja jósainkat a 0X5-90/602-017-es számon most! A hívás díja: 475 Ft/perc (bruttó) http://horosztcop. ssron. hu Rejtvény A megfejtéseket 2014. március 20-áig lehet beküldeni. Kérjük, a levelezőlapra ragasszák fel az e heti öt rejtvény számát, a Kelet- Magyarország-logót, valamint írják rá telefonszámukat! A jó megfejtést beküldők között Ford Vagép autós ajándékot sorsolunk ki. Beküldési címünk: Kelet-Magyarország (Rejt­vény) Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6.4400 Pf. 25. Nyerőszámok Kenő, 2014. március 10.: 2, 9, 11, 13, 14, 17, 18, 26, 28, 35, 36, 38, 42, 49, 51, ' 53, 54, 56, 60, 66. Az adatok tájékoztató jellegűek! Vízállás ......... Folyóink jellemző napi adatai: a TISZA Tiszabecsnél -194 cm, árad, a mederteltség 7%, vízhőfok 7,1 C-fok; Tivadarnál -227 cm, apad, 6%, 7,9 C-fok; Vásárosnaménynál -120 cm, apad, 10%, 7,2 C-fok; Záhonynál -206 cm, apad, 13%, 7,4 C-fok; Dombrádnál 47 cm, apad, 25%, 7,2 C-fok; Tiszabercelnél 269 cm, apad, 41 %, nem mérik; Tokajnál 455 cm, állandó, 7,1 C-fok; a SZAMOS Csengéméi -68 cm, árad, 6%, 8,5 C-fok; a KRASZNA Ágerdőmajornál 109 cm, árad, 22%, 8,4 C-fok; a TÚR Garbóknál -89 cm, apad, 7%, 8 C-fok. Hívjon minket! KELET Közérdekű észrevételeivel keres­se munkatársunkat, Tamavölgyi Gergelyt. Tel.:+36-20/417-2499, e-mail: gergely.tarnavolgyi@inform.hu Kézbesítési reklamációval hívja a 06-40/424-424-es kékszámunkat. Nyíregyháza Kert u. 47/A (42) 460-677 Vagép Kisvárda Városmajor út (45) 416-416 H-P: 9-18; Sz-V 9-13 KELET Megfejtendő: A dinoszauruszok... Larry Niven gondolata. MEGFEJTÉS ELSORÉSZE ALAPELV, FORMULA BRIAN..., MONTY PYTHON­FILM FELÖLTÖZVE KERESZTUL­SÜVÍT, RÉGIESEN ÉVSZAKOK GÖRÖG ISTENNŐI FEKVŐHELY AZ ISTÁLLÓBAN ...TAYLOR, SZÍNÉSZNŐ ATTÓLFOGVA A TEGNAP HOLNAPJA K SZTANIOL EZÜSTPAPIR KÁLIUM VEGYJELE VONÓS HANGSZERT FELSZEREL FPRRADALMI UTTORLASZ Z ELEJÉN ÁTÁLL! OSELEMEK SZÁMA KELETEN DE, BIZONY MÉG AZ ELEJÉN! A SZABAD­SÁGHARC HŐSE MEGFEJTÉS FOLYTATÁSA SVÉD NYELVŰ FINN EGYETEM FŰSZER­NÖVÉNY RÉGI HOSSZ­MÉRTÉK FOGÁVAL MEGORÖL KÉSÉVEL MEGDÖF PAUMADÁR HÍM ANGOLUL DREZDA FOLYÓJA KALIFORNIAI VÁROS-w~ ÉGÉSI MARADÉK FIZETSÉG ABLAKVÉDÓ KÖR SUGARÁNAK JELE iiosós; MÁRK RÓMAI ÖTVEN SZAGLÓ­SZERV DÜHÖS A BIKA (MENNYIBEN -----­HARC KÖZBENI KÁRTEVŐT Öl UÄA MÁSIKRA HONVÉDELMI MINISZTÉ­RIUM TULA..„ LOLA-SZÁM PARKOLÓJELE ► ARAB FÉRFINÉV PAPI VÁLLKENDŐ VARRÓ­ESZKÖZ SZÉKES­EGYHÁZ Sudoku 60, feladat Kezdőknek, 60. Haladóknak, 60. Megfejtések, 49. számú feladat 8 3 2 1 2 5 4 7 1 4 1 3 8 1 6 4 5 2 3 5 2 6 1 7 6 3 2 8 1 5 7 3 3 1 9 6 2 7 1 7 8 2 5 9 3 6 5 4 1 2 7 8 1 9 3 4 9 2 3 7 8 4 7 1 6 9 3 2 5 1 9 3 7 2 5 8 4 6 2 6 5 4 8 3 9 1 7 9 7 1 3 4 8 6 5 2 6 3 2 9 5 1 7 8 4 5 8 4 2 7 6 1 3 9 4 2 9 8 1 7 5 6 3 3 1 6 5 9 4 2 7 8 7 5 8 6 3 2 4 9 1 A rejtvénnyel kapcsolatos észrevételeit és a megfejtéseket a rejtveny@kelet.hu címre várjuk! ügyletek ” ORVOSI ÜGYELET. Nyíregyházán, a Szent István u. 70. sz. alatt. Tel.: 42/402-377 (felnőtt). 42/445-500 (gyermek). GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET.Állandó gyógyszertári ügyeletet a Korona Gyógy­szertár Nyíregyházán, a Szabadság tér 12/Asz. alatt tart. ______________ Mentők: 104. Tűzoltók: 105. Rendőrség: 107-_______________________ VOLÁN-információ;42/598-177 _____ ÚTINFORM: 06-42/419-490 ______ 8 9 1 2 6 5 3 7 4 7 6 3 8 4 1 2 5 9 5 2 4 9 3 7 6 8 1 9 1 6 5 7 2 4 3 8 4 8 7 3 1 9 5 6 2 3 5 2 6 8 4 1 9 7 6 4 8 7 2 3 9 1 5 2 3 5 1 9 8 7 4 6 1 7 9 4 5 6 8 2 3 Kezdőknek Haladóknak A szabály egyszerű. A Sudoku-rejtvény üres négyzeteibe önnek kell beírni a hiányzó számokat úgy, hogy minden sorban, minden oszlopban és minden 3X3-as blokkban egyszer és csakis egyszer szerepeljen minden szám 1 -tői 9-ig. A rejtvénynek csak egyetlen egy helyes megoldása van. Kérjük, hogy az e heti megfejtett és kivágott feladatokat sorszámmal együtt (58-62.) ragasszák egy levelezőlapra és juttassák el szerkesztőségünkbe (4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6.). Az előző héten helyes megfejtést beküldők között pénteken sorsoljuk ki kategóriánként (kezdő és haladó) az egy-egy nyertest. A sorsoláson csak az vehet részt, aki mind az öt sudoku-rejtvényének helyes megfejtését beküldte. A beküldés határideje: 2014. március 20. A nyertesek nevét a sorsolást követő hétfői lapszámunkban közöljük. A MAGYAR AUTÓKLUB tpgAlyhí'Jnc7áma:188 MÁV: 06-40/49-49-49-es kékszám. A T-Com-tudakozó: 198 A hibabejelentő: 194 ________________ Nyírségvíz Rt., hibabejelentő: 42/523-600 __________________ NyírtávhőKft.:451-644______________ TígAz, gázszolgáltatási hibák bejeten­tpcp: 06-80/300-300 ________________ E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Rt. Diszpécserszolgálat hajléktalanoknak. A Periféria Egyesület nonstop száma: 42/504-618 • Időjárás március 12., szerda idojaras.szon.hu 0­Napkelte: 05:48 Napnyugta: 17:29 Névnap Gergely Traffipax Tiszavasvári, Kemecse Szerda reggel derült w időre ébredhetünk, fagy nem valószínű. Kissé élénkülni kezd az S# 1* északi szél. REGGEL Napközben tovább erősödik az északi, északkeleti szél. Egész 1 nap derült marad az ! <•# ég. Kellemesen alakul DÉLBEN a hőmérséklet. Estétől fokozatpsan w mérséklődik a légmoz- / • gás. Felhősödébe nem M| * f” kell számítani. ESTE Országos előrejelzés it 15 °C Ma derült, száraz, kellemesen meleg idő lesz. Gyenge, északi, Kelet-Magyar- országon, délben kissé élénk észak­keleti szél fúj. A várható, jellemző hőmérséklet országos átlaga: szerda reggel +1, kora délután +14, csütörtök reggel +1 fok körül alakul. Csütörtö­kön az évszaknak megfelelőnél kissé melegebb időre számíthatunk, eső nélkül. Levegőszennyezettség A Nyírségben az egészségügyi határérték kb. 60%-a Megyei előrejelzés A Nyírségben ma reggel derült időre ébredhetünk, fagy nem valószínű. Kissé élénkülni kezd az északi szél. Napközben tovább erősödik az északi, északkeleti szél. Egész nap derült marad az ég. Kellemesen alakul a hőmérséklet. Estétől fokozatosan mérséklődik a légmozgás. Felhősödés- re nem kell számftani. Mű Derült, száraz idő, erős északkeleti szél. CSÜTÖRTÖK o°tl3 °C Derült marad az ég, szélcsend várható. PÉNTEK iecl60C Túlnyomóan derült, kellemes, tavaszi idő. SZOMBAT 3®c16°C Viharossá foko­zódik a nyugati szél, felhősödés, £W! www.eumet.hu Hőjelentés Kékes-cm Chopok 45-75 cm Bánkút-cm Drienica 20-30 cm Dobogókő-cm Krompachy30-50 cm Eplény-cm Jahodná 5-20 cm Donovaly Csorba-tó 20-30 cm 40-70 cm Kavecany 5-20 cm Vízhőmérséklet Duna 8-9 °C Velencei-tó 9 °C Tisza 7 °C Fertő 8 °C Balaton 7 °C Tisza-tó 7 °C Évforduló KISS MANYI 103 éve, 1911 -ben született Kiss Ma­nyi Kossuth- és Jászai-díjas színésznő (t 1971). Orvos-meteorológia Az évszaknak megfelelő tavaszias idő várható, így orvosmeteorológiai szem­pontból sem kell rendkívüli eseményekre számítani. A megfigyelések szerint a tavasz beköszöntévet egyes megbete­gedések száma növekszik. Ezek egyike a fekélybetegség mely érintheti a gyomrot és a patkóbelet is. Szomszédos városok időjárása Kassa 12 °C Beregszász 15 °C Eperjes 13 °C Szatmárnémeti 15 °C Terebes 11 °C Nagyvárad 15 °C Ungvár 15 °C Arad 15 °C Munkács 15 “C Temesvár 16 °C Közlekedés-meteorológia Az időjárás számottevő mértékben ma sem veszélyezteti a közlekedést. Impresszum KELET I Igyvp7ptfl igazgató. felelős Idádé: Fodor István (istvan.fodoriainform.hu). Főszerkesztő: Kiss László iiaszlo.kissiaeszak.hu). Főszerkesztő-helyettes: Nyéki Zsolt (nyeki@kelet.hg). Terjesztési vezető: Tóth Isyán (isWan.toth@kelet.hu). Értékesítési vezető szerkesztő- Varga Zsolt Izmit varcaiakplet hui. Marketing vezető: Csutkái Rita lrlta.csutkaliakelet.hu). Technikai vezető: Ifi. Oankó Mihály (mihalv.danto2iainlorm.hu). Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszá­mon vagy e-mailen: keletreklamacioainform.hu Az előfizetés dfia: egy hónapra 2290 forint, negyedévre 6780 forint, fél évre 13 490 forint, egy évre 25 800 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-42/501-510. telefax: 06-42/501 -970, e-mail: kelethirdainfQrm.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/603-604 (a hívás dija 500 Ft+áfa (bruttó 635 Ft/perc), mely az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen, interneten: http://hirdetes.kelet.hu/ Szerkesztőség telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-973. E-mail: kp|ptainform.hu Kiadja az Inform Média Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 25. Hírügynökség: MTI. Lapunk eladott példányszámat rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft.. Debrecen. Balmazújvárosi út 11. ISSN 0133-2058. Nyomtatásért felelős: Dubóczki Tibor (tibor.dub0czki@infQrm.hu). Megjelenés száma: 2014/60. www.informmedia.hu A Kiadó az elfogadott megrendelés alapján átadott hirdetések tartalmáért, azok valódiságáért, harmadik személyeknek okozott jogsérelemért felelősséget nem vállal, nem köteles olyan tényeket, vagy körülményeket keresni, melyek jogellenes tevékenység folytatására utalnak, az ezzel kapcsolatos jogvitákból keletkező következményeket és hátrányokat a Megrendelőre hárítja. Ezen felül a Kiadó nem tehető felelőssé, és nem vállal felelősséget semmiféle kárért, közvetett, járulékos vagy másodlagos károkért, elmaradt nyereségből, jövedelem elmaradásából vagy használat kiesésből származó olyan károkért, amelyek a sajtótermékben megjelent hirdetésből fakadnak, ill. azzal kapcsolatosak, függetlenül attól, hogy az Ilyen károk szerződéssel, hanyagsággal, polgári peres eljárással, jogszabályokkal vagy egyéb ügyekkel kapcsolatosak." _______________ igr«+ MATESZ •• print-audit

Next

/
Thumbnails
Contents