Kelet Magyarország, 2014. március (71. évfolyam, 51-75. szám)

2014-03-01 / 51. szám

2014. MÁRCIUSI., SZOMBAT REDET I Navracsics Tibor FOTÓ: ÉKN Kinyílt a magyar közigazgatás BUDAPEST. A magyar közigaz­gatás kinyílt, részese lett az egyes országok közigazga­tási rendszerei között kiala­kult versenynek - mondta a közigazgatási és igazságügyi miniszter a közigazgatási ösztöndíjprogram idei nyi­tóünnepségén. Navracsics Tibor az ösztöndíjprogramról szólva azt mondta: példaként szolgálhat azon országok számára, amelyek Magyaror­szághoz hasonlóan közigaz­gatási rendszerük megújítá­sát tűzték ki célul. MTI A földforgalmi törvény újabb előírásai lépnek hatályba BUDAPEST. A parlament múlt nyáron fogadta el a földforgalmi törvényt, amely lépcsőzetesen lép hatályba, március l-től adás­vételi szerződést földre csak biztonsági elemekkel ellátott papí­ron lehet kötni, illetve ekkortól kell alkalmazni az elővásárlás szabályait is. Föld eladása esetén elővásárlási joga első helyen az államnak van. Az államot követik azok a helyben lakó föld­művesek, akik az eladáskor használják a földet, majd az egyéb helyi földművesek következnek. Az utóbbi csoporton belül előnyt élveznek a családi gazdálkodók, a fiatal földművesek, továbbá a pályakezdő gazdálkodók. Előnyt élvez az is, aki leg­alább egy éve állattartó telepet üzemeltet. Az elővásárlási sza­bályokat nem kell alkalmazni akkor, ha a tulajdonos közeli hoz­zátartozója a vevő, illetve a közös tulajdonban lévő föld egyik tulajdonostársa váltja magához a többi földet. Az elővásárlásra jogosultak a helyi önkormányzat hirdetőtábláján értesülhet­nek arról, hogy lehetőségük nyílt e joguk gyakorlására. MTI „Nem volt helyes lépés” Martonyi János magyar külügyminiszter (jobbra) találkozott Vitalij Klics­FOTÓ: MTI, KOSZTICSÁK SZILÁRD dett, hogy ennek fényében az unió döntéshozó szerveinek mihamarabb vissza kell tér­nie, meg kell vizsgálnia az ez­zel összefüggő kérdéseket, és a lehetőségek keretein belül fel kell gyorsítania a megálla­podás aláírását. Martonyi János: „A nyelvtörvény ügyé­nek rendezését ígérte Jacenyuk a V4 külügyi vezetőinek.” KlJEV. A visegrádi országok külügyi vezetői ígéretet kap­tak az újonnan kinevezett ukrán kormányfőtől arra, hogy mihamarabb rende­zik Ukrajnában a kisebbségi nyelvtörvény ügyét - közölte Martonyi János külügymi­niszter pénteken Kijevben az MTI-vel. Konfliktusmentesen A V4-ek külügyi vezetői pén­teken az ukrán fővárosban megbeszéléseket folytattak Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnökkel, Andrij Descsica ideiglenes külügy­miniszterrel, Vitalij Klics- kóval, az Ütés (UDAR) párt elnökével és Olekszandr Jef- removval, a kormányváltás nyomán ellenzékbe vonult Régiók Pártjának frakcióve­zetőjével. Találkozójukon Jacenyuk elismerte, hogy nem volt helyes lépés a 2012-ben el­fogadott nyelvtörvény múlt vasárnapi eltörlése. „A jelen­legi helyzetben, különösen a Krím félszigeti események tükrében a legfontosabb az, kóval, az Ütés (UDAR) párt elnökével hogy Ukrajna területi integ­ritása ne szenvedjen sérel­met. Ehhez pedig az ország keleti részének is olyan gesz­tusokat kell kapnia, amelyek lehetővé teszik, hogy a krími példa ne terjedjen tovább, ne alakuljanak ki újabb konflik­tusok, feszültségek az ország keleti és déli részén” - emel­te ki a magyar diplomácia vezetője. A miniszterelnök és a kül­ügyminiszter egyaránt hang­súlyozta: az új ukrán kormány kész mihamarabb aláírni a szabadkereskedelmet is ma­gában foglaló társulási szer­ződést az Európai Unióval. Martonyi János úgy véleke­Készek a tapasztalatcserére A Régiók Pártjának frakcióve­zetője tájékoztatta a V4 kül­ügyi vezetőit arról, hogy nem vitatják a jelenlegi kormány legitimitását, és konstruktív ellenzéki szerepet kívánnak betölteni a jövőben, továbbá közre akarnak működni Uk­rajna stabilitásának megte­remtésében. A visegrádi országok kül­ügyi vezetői a találkozókon kiemelték, hogy olyan orszá­gokat képviselnek, amelyek­nek sajátos történelmi ta­pasztalataik vannak azokkal a folyamatokkal kapcsolato­san, amelyek'jelenleg Ukraj­nában zajlanak, ezért készek átadni ez irányú tapasztalata­ikat. „A visegrádi csoport or­szágai alapvetően érdekeltek egy stabil, demokratikus, az emberi és kisebbségi jogokat teljes mértékben tiszteletben tartó Ukrajnában, továbbá egy olyan Ukrajnában, amely­nek területi integritása biz­tonságban van” - szögezte le Martonyi János. MTI Nyugat-Ukrajna 91 % ukránul beszélő, reform-és nyugatbarát Ukrajna régiói Fehéroroszország Lengyel- ; ország KUEV Közép-Ukrajna 73% ukránul beszélő, inkább reform- és nyugatbarát Oroszország | Kelet-Ukrajna .-/i 65% oroszul beszélő,, oroszbarát, . nem akar változást í Románia Dél-Ukra|na 67% oroszul beszélő, oroszbarát, f| nem akar változást 200 km GRAFIKA: ÉKN. FORRÁS: KIIS, MTI „Viktor Janukovicsot cserbenhagyták” Volt tanácsadója sze­rint mindegyik oldal a bukást akarta. PÁRIZS. A leváltott ukrán el­nök egyik volt tanácsadója szerint Viktor Janukovics vesztét a döntésképtelensége okozta: miután elutasította az európai partnerséget, de Oroszországhoz sem akart közeledni, mindegyik oldal cserbenhagyta. „Túl egysze­rű lenne azt mondani, hogy minden az elnök hibája. Úgy gondolom, hogy egy harma­dik erő befolyásolta azt, ami történt” - mondta a tüntetők elleni állami'erőszakról a Le Monde című napilapnak Han­na Herman, aki a narancsos forradalom óta tíz éven át „folyamatosan súlyos és sötét hangulatban” volt az exelnök egyik legközelebbi munkatár­sa. A tanácsadó nem mondta ki, de az interjút készítő új­ságíró szerint egyértelműen jelezte, hogy harmadik erő- | ként Moszkvára gondol. MTI Vendégkommentár Dr. Bárczy Klára Választás Ha belegondolunk, egész életünk fontos döntések sora. Számtalan esetben kell választanunk, ha akarjuk, ha nem, s e döntések következményeit éveken, évtizedeken át érezzük. Jó esetben élvezzük, rossz esetben elszen­vedjük e hatást. Elég, ha csak a legfontosabbakra gondo­lunk: a pályaválasztás, egy autó megvásárlása, barátságok, szerelmek alakulása, sorsunk összekötése házastárssal/ élettárssal - mind megannyi választást jelent életünkben. Kezdetben óvodát választunk a gyereknek, hisz nem mind­egy, hogy milyen közösségbe kerül, nem mindegy, hogy mennyire nyitja tágra a kis lurkó világra csodálkozó szemét egy-egy jó óvónő; majd társat választunk, akivel jó esetben „holtomiglan-holtodiglan” együtt éljük le életünket jóban, rosszban egyaránt - mindvégig választások kísérnek minket, s mindnek nagy a tétje. Milyen gonddal választunk például új cipőt: kinézzük a boltban, felpróbáljuk, megnézzük az anyagát, az árát, hisz olyat szeretnénk, amiben jól érezzük magunkat, amit kel­lemesen viselünk, netán divatos is, hiszen jó esetben éve­kig hordjuk majd. Pedig hát ez csak egy egyszerű fogyasz­tási cikk, egy cipő! S mégis mi magunk akarunk dönteni, mi akarjuk meghatározni, milyet vegyünk, mikor, hol, milyen áron... „Két út van előttem, melyiken induljak?”- teszi fel a kérdést a népdal. S elmondhatjuk, hogy az még jó helyzet, ha csak kettő közül kell választanunk. De hát az élet nem fekete és fehér, nem csak jó és gonosz, számtalan egyéb árnyalat van közötte, s a megfelelő út kiválasztá­sa hosszú távon határozza meg sorsunkat. Az egyéni döntések is determinálják életünket. A közösségi, nagy horderejű elhatározások azonban jóval messzebbre mu­tatnak: az országgyűlési választás alkalmával egy nemzet sorsát, jobbulását, boldogulását döntheti el a jó helyre tett „X” jelölés. Rajtunk, mindnyájunkon múlik az, hogy alakul hazánk sorsa az elkövetkező években. Mert választunk. Nem cipőt, nem óvodát, nem házastár­sat. Ha szorít a cipő, amit vettünk, eltehetjük a szekrény mé­lyére, a gyereket átírathatjuk egy másik óvodába, s ha úgy alakul, hogy a házasságunk végképp nem működik, elválha­tunk. De a cipő csak a mi lábunkat szorítja, váláskor csak a mi szívünk szakad meg. Április 6-án, ha rosszul döntünk - az mindnyájunknak fájna. Óriási felelősség ez, mellyel minden­képp élnünk kell. Jogunk, s egyben kötelességünk is élni e felelősséggel. Jogunk van dönteni, hogy mi legyen hazánk elkövetkező éveinek irányvonala, de kötelességünk is, hogy szavunkat hallassuk, s ne elégedjünk meg azzal, hogy „a többiek majd úgyis megszavazzák”. Utólag már nem lehet korrigálni, most kell élni a lehetőséggel, hogy van beleszó­lásunk! Meg kell fogadnunk a régi intelmet: „...mindnyá­junknak el kell menni, éljen a magyar szabadság, éljen a haza!” Ki így, ki úgy ítéli meg az elmúlt esztendők, évtizedek alakulását, s ki ebben, ki abban a pártban, jelöltben véli felfedezni a megoldást a felmerülő problémákra. Bárhogy legyen is, nem szabad azonban, hogy a döntés családokat, barátságokat dúljon fel, nem szabad, hogy a nemzet egysé­gét alávessük egy olyan választásnak, melynek a célja éppen az, hogy mi, magyarok együtt, egymásért hozzunk közösen olyan döntést, melynek következményeit majd büszkén, emelt fővel vállalhatjuk gyermekeink, unokáink előtt is. Együvé tartozunk, közös a múltunk, közös a jelenünk, közös a jövőnk. Ám, hogy a jövőnk hogy alakul, az rajtunk, a mi döntésünkön múlik. „A választani tudás az igazi tudás. A jó ember ritkán téved.” Tatiosz, ókori görög filozófus mondása ma is érvényes. Higgyünk magunkban s bízzunk abban, hogy jó emberek vagyunk mindannyian, s április 6-án nem fogunk tévedni... Szerzőnk a Miskolci Egyetem nyugalmazott oktatója, ekn@inform.hu Április 6-án, ha rosz- szul döntünk-az mindnyájunknak fáj­na. Óriási felelősség ez, mellyel minden­képp élnünk kell. Devizaárfolyam (2014.-02.28.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 310,30-1,26 USA dollár 226,03-2,20 Svájci frank 255,17-0,95 Angol font 378,15-1,44 Román lej 68,95-0,25 Ukrán hrivnya 24,30-0,99 Horvát kuna 40,56-0,13 Lengyel zloty 74,58 +0,14 & http://www.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB A visegrádi együttműködés elismerés és tekintély „A visegrádi együttmű­ködés értékes eszköz az érdekérvényesítésben.” BUDAPEST. A visegrádi orszá­gok parlamenti elnökeinek találkozóján, az Országház­ban Kövér László házelnök kiemelte: az EU-n belül az egyik legjelentősebb gazda­sági növekedési potenciállal Közép-Európa rendelkezik. Ez a régió lehet a kontinens gazdasági és kulturális meg­újulásának egyik motorja, és súlya növekedni fog a jö­vőben - értékelte. Ez a kö­zös küldetés még közelebb hozhatja egymáshoz a négy országot, ami azért is fontos, mert csak összefogással lehet erősebb és versenyképesebb Közép-Európa - mutatott rá Kövér László. Hozzátette: Kö­zép-Európa kohéziója Európa egészét erősíti. Komoly eredmények A házelnök emlékeztetett: a térség megerősödéséhez je­lentős mértékben hozzájárult a 201l-es magyar, majd len­gyel EU-elnökség. 2013-2014- ben pedig Magyarország a Kö­zép-Európai Kezdeményezés és a V4 soros elnöki posztját betöltve a régió értékeire - a hagyománytiszteletre, a kul­túrák találkozásából fakadó kreativitásra, a toleranciára és a szolidaritásra - épít. Kövér László elmondta, a V4 elnökségét Lengyel- országtól vette át Magyar- ország, és a lengyelek több célját - például a biztonsági és védelmi együttműködést, az energetikát, a keleti part­nerség kezdeményezést és a nyugat-balkáni kapcsolatok erősítését - továbbviszik, mti Csoportkép a visegrádi országok parlamenti elnökeiről találkozójuk végén FOTÓ: MTI, KOVÁCS ATTILA

Next

/
Thumbnails
Contents