Kelet Magyarország, 2014. február (71. évfolyam, 27-50. szám)

2014-02-21 / 44. szám

2014. FEBRUÁR 21., PÉNTEK KELET GYÁSZHÍR A www.ketet.hu internetes oldaton is kinyilváníthatja részvétét Bíztunk az életben, hittünk a gyógyulásban, de ha már abban nem, legalább a csodában. Csoda volt, hogy éltél, s minket szerettél, csoda volt, ahogy az életért küzdöttél. De mégis elcsitult a szív, mely értünk dobogott, megpihent a kéz, mely értünk oly sokat dolgozott. Számunkra Te sosem leszel halott, szivünkben örökké élni fogsz, mint a csillagok. Megtört szívvel és fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és tisztelték, hogy FÁSSY BÁLINTNÉ szül. Béres Mária Terézia volt nyíregyházi, majd kemecsei lakos 53 éves korában rövid szenvedés után, súlyos betegségben elhunyt. Szeretett halottunk temetése 2014. február 25-én kedden 13 órakor lesz az Északi temető Korányi úti ravatalozójából. A gyászoló család t Ma szomorúbb lett a Föld, s fakóbb az ég színe. Egy szív állt meg örökre, az édesanyánk szíve. Végsőt dobbant a szív, az élet véget ért. Túl titkos fátylán a lelke békességbe ért. Isten szent országa legyen a Te hazád, nyugodj békében, drága jó édesanyánk. ” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik sze­rették, ismerték és tisztelték, hogy OZV. TAKACS SANDORNE szül. Antal Zsuzsanna volt Kálmánháza, Petőfi tag 43. sz. alatti lakos, 85. évében csendesen elhunyt. Drága szerettünk temetése 2014. február 22-én (szombaton) 14.00 órakor lesz a kálmánházi temető ravatalozójából. A gyászoló család. Már nincs holnap, ennyi volt az élet, sirassatok csendben, én a szívetekben élek. Fájó sziwel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és Crki szerették, hogy a szeretett férj, apa, nagyapa KOVÁCS LÁSZLÓ az ÁNTSZ volt munkatársa életének 73. évében 2014. február 18-án súlyos betegségben elhunyt. Temetése 2014. február 25-én 14 órakor lesz a nyíregyházi Északi temető Korányi úti ravatalozójából. 720466 Gyászoló család „Szerettem volna még élni közietek, de a sors másképp rendelkezett. Küzdöttem, de már nem lehetett, Szeretteim, Isten veletek!" Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. MÉSZÁROS IMRÉNÉ szül. Balázs Anna Paszab, Posta utcai lakos, életének 79. évében elhunyt. Temetése -2014. február 24-én, hétfőn, 13 órakor lesz a paszabi temető ravata- ; lozójából. A gyászoló család. m "Te számunkra sosem leszel halott, Szívünkben örökké élni fogsz akár a csillagok." Fájó szívvel tudatjuk, hogy NÉMETI JÓZSEFNÉ szül: LIBA IRÉN 83 éves korában elhunyt. Temetése 2014. február 22-én 15 órakor lesz a tiszavidi temető ravatalozójából. A gyászoló család w \ Szerettem volna még élni közietek, de a sors másképp rendelkezett. Küzdöttem, de már nem lehetett, Szeretteim, Isten veletek! Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TAKÁCS TIBOR volt MICHELIN dolgozó nyírteleki lakos 51 éves korában türelemmel viselt betegségben elhunyt. Temetése 2014. február 25-én 10 órakor lesz a nyírteleki temető ravatalozójából. Gyászoló családja Gyászközlemények felvétele: Kelet-Magyarország szerkesztősége Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. 42/501-510 Kelet-Magyarország szerkesztősége Mátészalka, Kálvin tér 1. 44/500-880 Temetkezési Vállalat Nyíregyháza, Pazonyi tér 5. 42/408-445 Orfeusz Kft. Nyíregyháza, Selyem u. 37. 42/404-938 Szomorúfűz Temetkezés Nyíregyháza, Ady Endre utca 2/A. 42/781-227 Takács Plusz Kér. Kft. Kemecse, Sport u. 8. 42/358-412 Lippai és Lippai Kft. Tiszavasvári, Köztemető 30/93-57-830 Jáger Sándor temetkezési vállalkozó Csenger, Tisza u. 46. 44/342-037 Baracsi Temetkezési Szolgáltató Kft. Nyírbátor, Vásárosnamény 30/27-17-004 Szatmár-Beregi Takarékszövetkezet- Fehérgyarmat, Móricz Zs. u. 19. 44/511-011- Vásárosnamény, Rákóczi u. 1. 45/470-251- Tarpa, Kossuth u. 25. 45/488-005- Vaja, Damjanich u. 70. 44/585-040- Tiszakerecseny, Lenin u. 7. 45/705-304- Jánkmajtis, Kossuth u. 12. 44/566-070- Mátészalka, Kossuth u. 41. 44/502-535 Tiszavasvári Takarékszövetkezet- Ibrány, Lehel u. 3­42/200-227- Kótaj, Kossuth u. 17. 42/208-314- Tiszabercel, Vásártér u. 5. 42/204-679 R-Port Informatika Kft. Üjfehértó, Bartók Béla u. 8. 42/291-591 Virágbolt, Záhony, Ady E. u. 26/a. 45/425-214 PHOTO HALL Kisvárda, Szent L. u. 28. 45/411-594 Gombos Team Bt. Dombrád, Vay Ádám u. 55. 30/635-4267 Nyírbéltek Takarékszövetkezet,- Nyírbéltek, Kossuth u. 16. 42/388-400 Gyémántház Biztosítási Bróker Kft. . - Nyíregyháza, Korányi F. u. 27. 42/595-304- Nágykálló, Árpád u. 12/b 70/456-5186- Nagyhalász, Kossuth u. 16/b 70/333-1939- Nyírbátor, Váci u. 21. 70/933-1976- Fehérgyarmat, Petőfi u. 11. 70/321-2211- Baktalórántháza, Vasút u. 7. 70/933-1974 Hifinet Műszaki üzlet- Gávavencsellő, Dózsa Gy. u. 25. 20/548-8544- Ibrány, Szabolcs u. 17. 20/548-8989 Fortuna Kuckó Csenger, Hősök tere l. 44/444-024 „LILA” Mezőgazdasági és Iparcikk Üzlet Kállósemjén, Kossuth u. 132. 42/255-121 „Color” Gazdabolt Máriapócs, Bátori út 11. 42/715-100 Számítástechnikai üzlet Baktalórántháza, Köztársaság tér20/205-4688 Sky Travel 4600 Kisvárda, Csillag u. 29. Tel./Fax.: 45/403-967,70/455-3954 1 Ladomérszki Gránit 4465 Rakamaz, Temető út 5. 6.7. +36 70 239-24-85 , „Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni. Nem volt időm arra, el kellett indulni. j Szívetekben hagyom emlékem örökre. A ha látni akartok, nézzetek az égre!" & Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismer­ték, szerették és tisztelték, hogy ID. GÖRÖMBEI LAJOS volt tiszaberceli lakos, 2014. február 20-án 100 éves korában visz- szaadta lelkét Teremtőjének. Temetése 2014. február 24-én (hétfőn) 15.00 órakor lesz a tiszaberceli temető ravatalozójából a református egyház szertartása szerint. A gyászoló család. 720649 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett halot­tunk FEGYVER MIKLÓSNÉ in temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, részvétükkel g fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Szerető férje, lánya és családja. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk MÁRTON FERENC „ temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély fáj- | dalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, PAPP JÁNOSNÉ temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és mély gyászunkban osztoztak. a gyászoló család 719706 ______________________________________________________________________________ Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk KOSA TIBOR A gyászoló család temetésén megjelentek, fájdalmunkban osztoztak. 719696 Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, FRANCZEL JÁNOS temetésén megjelentek, sítjára koszorút, virágot helyeztek és mély gyászunkban osztoztak. A gyászoló család Köszönetét mondunk mindazoknak, akik ÖZV. MURÁNYI JÓZSEFNÉ temetésén részt vettek, sírjára koszorút helyeztek, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. a gyászoló család MEGEMLÉKEZÉS Olyan csönd van így nélküled, hogy szinte hallani, amit még utoljára akartál mondani. (Váci Mihály) Fájó szívvel emlékezünk SZÓVÁ ISTVÁN halálának 1. évfordulójára. Szerető feleséged és a család. HIRDETÉSÉT FELADHATJA AWWW.KELET.HU OLDALUNKON KERESZTÜL KELET I

Next

/
Thumbnails
Contents