Kelet Magyarország, 2014. február (71. évfolyam, 27-50. szám)
2014-02-17 / 40. szám
2014. FEBRUÁR 17., HÉTFŐ Felöltözve: Jamie Doran FOTÓ:GETTY IMAGES LOS ANGELES, Javában tart A szürke ötven árnyalata filmadaptációjának forgatása, és most jelentkezett egy férfi, aki azt állítja, E.L. James róla mintázta könyveinek főhősét, Christian Greyt. A 39 éves, olasz Alessandro Proto sikeres ingatlanügynök, aki olyan hírességeket tudhat ügyfélkörében, mint Leonardo DiCaprio, Madonna és Brad Pitt. Proto négy évvel ezelőtt két napot töltött el E.L. Ja- messzel, Olaszországban kalauzolta, és szerinte az Írónő ekkor kapta azt az élménydózist, amiből trilógiájának hőse megszületett. A férfi több bizonyítékot is fel tud sorolni az azonosság gazdag üzletember, aki alulról verekedte fel magát a csúcsra, mint Grey. Ő is R8 Audi Spy- der márkájú személygépkocsit vezet, mint a regényhős, és szintén titokzatosság lengi körül, ami még izgalmasabbá teszi őt. Proto azonban azt állítja, a szexualitást illetően konzervatívabb elveket vall, mint Grey, vagyis Grey szado-mazo beállítódása teljes mértékben E.L. James fantáziájának terméke. A szürke ötven árnyalata filmváltozatában Dakota Johnson és Jamie Dornan alakítják a főhősöket, és állítólag Alessondro Proto is felbukkan egy kis szerepben. uip Megvan, kiről mintázták a film jóképű főhősét! igazolására. Ő is jóképű és Megér egy mosolyt Mondd, drágám, mit szólnának ott- ! kék meg dőlnének a röhögéstől. hon, ha megkérném a kezed? ___________________.________- A férjemet megütné a guta, a gyere- O További viccek humor.szon.hu A nap videója Gólöröm A kabaréba illő gól után az olasz focista a gólöröm egy eddig még nem látott változatát mutatta be - kiállítás lett a jutalma. O További videók video.szon.hu Rekordszámú maskarás PÉCS. Minden eddiginél több, 1100 maskarás űzi el a telet az idei busójáráson, amely február 27-én veszi kezdetét Mohácson. Hegedűs Emese, az esemény egyik fő szervezője elmondta: az érdeklődők szórakoztatásáról 40 busócsoport 950 busója és 150 egyéb maskarása gondoskodik és a fesztivál idejére 240 népművész, iparművész, kézműves, vendéglős kapott engedélyt az árusításra. mti Rövid pórázon Lámasétáltató túra a Német-Alpokban. FOTÓ: GETTY IMAGES KELET-TAXI I UTAZZON UELÜNK! Md-MA KELET Száz milliós bevételnél a Pofázunk és végünk A harmadik hét végére már a 100 millió dolláros összbevételhez közelít. los Angeles. Az évkezdet nagy mozis meglepetése lett IceCube fotó: getty images a Pofázunk és végünk című akcióvígjáték. Két hétig az észak-amerikai toplista élén tanyázott, és a harmadik hét végére már a 100 millió dolláros összbevételhez közelít, miközben számos országban még be sem mutatták. A morcos zsaru (Ice Cube) - vicces rendőrpalánta (Kevin Hart) felállást maximálisan kihasználó akcióvígjáték a nagy siker miatt folytatást kap, de az alkotók teljesen új sztorival indítanak. „Nem az első rész poénjait fogjuk újra elsütni, a folytatás teljesen friss és ütős lesz” - ígéri Ice Cube. uip A Type 0 Negative két tagja Budapesten A két zenesz egyaránt dobosként és ütőhangszeresként szerepelt a Type 0 Negative-ban. BUDAPEST. A gothic/doom me- tálzene amerikai királya, a négy éve megszűnt Type 0 Negative egykori két tagja, Sál Abrucato és Johnny Kelly is játszik az A Pale Horse Named Death elnevezésű formációban, amely február 2l-én a fővárosi Dürer Kertben koncertezik. A két zenész egyaránt dobosként és ütőhangszeresként szerepelt a 2010-ben frontembere, Peter Steele halála miatt feloszlott Type 0 Negative-ban: Sal Abruscato alapító tag volt 1989-ben és játszott az első három albumon, majd őt váltotta Johnny Kelly 1994-ben. Abruscato a Type 0 Negative után a nem kevésbé kemény Life of Agony-ban folytatta, majd 2011-ben létrehozta a stoner métáiban utazó A Pale Horse Named Death-et, amelyben immár gitározik, és ő írja a dalokat - közölték a szervezők. A már két lemezt készített csapatban Abruscato mellett régi brooklyni barátja, Matt Brown gitározik és vo- kálozik, emellett producer és hangmérnök (egykor Lou Reed és a Jane’s Addiction mellett is dolgozott), Johnny Kelly dobol, Eddie Heedles gitározik, Eric Morgan pedig basszusozik. MTI t3 Nagykorú lett Heni kájlósemjéni diáklány, aki ma ünnepli tizennyolcadik születésnapját. Ezzel a képpel azoknak szeretne kedveskedni, akik ezen a jeles napon jó szívvel gondolnak rá. FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Medve Berlinben Jelenet a filmből FOTÓ: INTERNET Ezüst A zsűri nagydíjával Wes Anderson A Grand Budapest Hotel című filmjét tüntették ki. BERLIN. Jinan Tiao kínai rendező Fekete szén, vékony jég című alkotása kapta a legjobb filmnek járó Arany Medvét, a zsűri nagydíjával, egy Ezüst Medvével pedig Wes Anderson amerikai rendező A Grand Budapest Hotel című filmjét tüntették ki a 64. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, a Berlinalén szombat este. A kínai bűnügyi dráma duplázott, egyik főszereplője, Liao Fan kapta meg ugyanis a legjobb színésznek járó díjat a világ legnagyobb filmes közönségfesztiválján, amelyen rekordot jelentő 330 ezer jegyet adtak el az idén. A főbb díjak közül ázsiai alkotások vitték el a legtöbbet, összesen négyet. A legjobb színésznőnek járó Ezüst Medvét Ham Kuroki, A kis ház című japán alkotás főszereplője vehette át, az alkotói területeken - zene, díszlet, vágás, kosztüm vagy kameramunka - kiosztott Ezüst Medvét pedig A vak masszázs című kínai hím operatőre, Ceng Csian kapta meg. A szemle fődíjára Richard Linklater amerikai rendező Boyhood (Gyermekkor) című alkotását tartották a leginkább esélyesnek a kritikai fogadtatás alapján, de a 12 évig forgatott kísérleti filmet végül az Arany Medve helyett a legjobb rendezésért járó Ezüst Medvével tüntette ki a James Schamus amerikai producer vezette nemzetközi zsűri. Linklater 1995-ben a Mielőtt felkel a nap című filmje révén egyszer már megkapta a rendezésért járó Ezüst Medvét. MTI A mosdóban támadta le „Naomi utánam jött, és elkezdett Polaroid-ké- peket csinálni rólam ” los Angeles. Elérkezett élete nagy kiugrási lehetőségéhez Gabriella Wilde: kisebb filmes feladatok után ő a Végtelen szerelem című romantikus dráma női főszereplője. A gyönyörű szőkeség eddig leginkább modellként volt ismert, aki azzal büszkélkedhet, hogy Naomi Campbell'fedezte fel 15 éves korában, méghozzá a női mosdóban. Gabriella egy darabig azonban mégsem büszkélkedett ezzel, mert kellemetlen emlékeket hagyott benne az eset. „Egy partira voltam hivatalos, ahol jó pár híres modell is volt- meséli Gabriella. - Láttam, hogy Naomi felfigyelt rám. Amikor kimentem a mosdóba, utánam jött, és elkezdett Polaroid-képeket csinálni ró- lám. Megrémültem, hogy mit akar tőlem! Csak napokkal később derült ki, hogy az ügynökének csinálta a fotókat, aki aztán segített elindítani a karrieremet.” MTI A mozikban a Walesa-film BUDAPEST. Hamarosan a magyar mozikban is látható lesz a világhírű, Oscar-díjas lengyel rendező, Andrzej Wajda legújabb, a Nobel-békedíjas Lech Walesáról, a Szolidaritás független szakszervezet legendás alapítójáról, későbbi lengyel államfőről szóló filmje. Az alkotás dísz- bemutatója március 19-én lesz az Uránia filmszínházban. A vetítésen a tervek szerint jelen lesz Bronislaw Komo- rowski lengyel államfő. Oda várják a Walesát alakító lengyel színészt is. A Walesa - A remény embere című film lengyelországi premierje tavaly szeptemberben volt a varsói Nagyszínházban. A forgató- könyv Janusz Glowacki író munkája, aki 1980-ban szemtanúja volt a gdanski hajógyári sztrájknak. mti HIRDETÉS