Kelet Magyarország, 2014. február (71. évfolyam, 27-50. szám)

2014-02-01 / 27. szám

2014. FEBRUÁR 1,.SZOMBAT KELET ° Heni az elsők között nézte meg a macikat Barangolás Mackó­földön címmel nyílt pénteken kiállítás a Kállay Gyűjteményben a Nyírvíz-palotában. A látogatók több száz mackót láthatnak egy helyen, a kiállítás mellett mackóhívo­gató, macigyurma, színezés, kvízjáték is várja a gyerekeket. A tárlat március 30-áig látogatható. FOTÓ: SIPEKI PÉTER Megyénkben is bírságolnak NYÍREGYHÁZA. A közigazgatási bírsággal sújtandó közlekedé­si szabályszegésekért február l-jétől a Vas megyei mellett a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőrfőkapitányt is felhatalmazták erre. Előbbi szabja ki a bírságot a Baranya, Győr-Moson-Sopron, Fejér, Komárom-Esztergom, So­mogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megye, valamint Bu­dapest területén, míg az utób­bi illetékessége Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemp- lén, Csongrád, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szol- nok, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nógrád és Pest megyére ter­jed ki. MTI A zene és a kapucni okozta a bajt? Se hall, se lát, előszere­tettel szabálytalanko­dik, ezzel kihívja maga ellen a sorsot az ifjúság. nyíregyháza. - Szabolcs-Szat- már-Bereg megyében még soha nem történt ehhez ha­sonló tragédia, mint pénte­ken reggel, amikor a virányosi vasútállomás előtt pár száz méterrel egy tizenéves fiút halálra gázolt egy tehervonat- mondta el megkeresésünkre dr. Pápai György, az Országos Mentőszolgálat Észak-Alföldi régiójának orvosigazgatója. Akadályozza a térlátást- Azt nem tudjuk, hogy a könnyű sérülésekkel járó balesetek mekkora részében játszott szerepet a zenehall­gatás, a telefonálás, mert ha ez is az ok, azt nem ismerik be a sérültek. Fiatalokról be­szélünk, akik amellett, hogy zenét hallgatnak, kapucnis pulóvert viselnek, ami a tér­látást akadályozza. De hang­súlyozom: nem gyakoriak az ilyen balesetek a megyében- tette hozzá dr. Pápai György. hogy az autóban is hallani. Nem elég csak az utasaink biztonságára figyelnünk, a fe­gyelmezetlen, semmiből elő­bukkanó, tilosban átszaladó járókelőkkel is számolnunk kell. Ha a szép szó nem hasz­nál, rendőri beavatkozással, súlyos bírságolással kellene megszüntetni ezt az érdekte­lenséget! A gyalogátkelőknél nézzenek szét, mielőtt lelép­nek a padkáról, mert könnyen jöhet egy olyan autó, ami nem áll meg előttük! - tette hozzá. Kihívják maguk ellen a sorsot- Az osztályfőnöki órákon rendszeresen felhívjuk a diák­jaink figyelmét a biztonságos közlekedés fontosságára úgy alsó, mint felső tagozaton. Tesszük ezt azért is, mert is­kolánk, a nyíregyházi Apáczai gyakorló az igen forgalmas Ferenc körút és Északi körút közötti Erdősoron találha­tó, közvetlenül a tűzoltóság szomszédságában - mondja Rátonyi Marianna. A magyar-dráma szakos pe­dagógus szerint a közlekedési drámák, tragédiák többsége Veszélyeket rejt, ha nem halljuk a külvilág zajait illusztráció: sipeki Péter- Többször láttam már, hogy fiatal anyukák az egyik kezük­kel a telefonjukat nyomkod­ják, miközben a babakocsit tolják át a zebrán. Kérdem én, ha már magára nem is, de gyermekére miért nincs tekin­tettel, miért nem néz az orra elé? - adott hangot felhábo­rodásának Lelesz Tibor nyír­egyházi taxisofőr, s elmondta: reggelente az iskolába, és este a hazafelé tartó fiatalok min­dent csinálnak, csak a közleke­déssel nem foglalkoznak.- A telefonjukon játszanak, beszélgetnek, a zenét pedig olyan hangosan hallgatják, Nem gyako- w riak az ilyen balesetek ebben a me­gyében. DR. PÁPAI GYÖRGY elkerülhető lenne, ha a jármű­vezetők és a gyalogosok körül­tekintően és szabályosan köz­lekednének.- Az autósok nagy része csak arra koncentrál, hogy még átérjen a zöldhullámon, és nem tartja be a sebességha­tárt. A gyalogosok is megérik a pénzüket: ahelyett, hogy el­sétálnának a közeli gyalogát­kelőhöz, inkább átszaladnak a kétszer két sávos úttesten.- A havas, síkos úton ez na­gyon kockázatos, ha pedig mindeközben még telefonál, zenét hallgat a szabálytalanko­dó, szinte kihívja maga ellen a sorsot. Nem ritkán a felnőttek mutatnak rossz példát a gye­rekeknek, ha diákokat kapok ilyesmin, elbeszélgetek a fe­jükkel - tette hozzá Rátonyi Marianna. km-sa,csa Háttér 3 Nézőpont Csák! Alexandra Értelmetlen, igazságtalan Megfagyott a levegő a péntek reggeli szerkesztőségi érte­kezleten, amikor hírt kaptunk a tragédiáról: egy fiatal fiú meghalt, mert a sínek között sétálva, zenét hallgatva nem hallotta, hogy kérlelhetetle­nül dübörög mögötte egy te­hervonat. Csak ültünk, és bele sem mertünk gondolni, mit élhet át ilyenkor egy szülő, mi történhetett a vonat veze­tőfülkéjében a baleset előtti pillanatokban, és mit érezhet­ték azok a barátok, akik hiába várták már az iskolába siető társukat az állomáson. Hallom, amit gondoltok, mi­közben ezt olvassátok: veletek nem történhetne meg, mert ti odafigyeltek, mindig okosak és körültekintőek vagytok. Ki­véve talán akkor, ha a kedvenc számotok bömböl a fületek­ben, ha nem vesztek fel sap­kát, mert a kapucnis pulcsi is megteszi, amiben ugyan nem láttok két oldalra, de úgyis egyenesen mentek, ha pittyen a mobilotok, és pont az a csaj/ pasi dobott egy üzit, akitől már régóta vártátok... Ennél fájóbb, értelmet­lenebb és igazságtalanabb halál kevés van. Kell jobb érv ahhoz, hogy kivedd a füled­ből azt az átkozott dugót, ha olyan helyen jársz, ahol jó, ha hallasz? Hogy lehajtsd a ka­pucnidat, ha átmész az úton? Hogy vigyázz magadra, mert csak egy van belőled? Srácok! Mi soha többé nem akarunk ezen őrlődni reggelente! alexandra.csaki@inform.hu Most kevesebb emberrel A határozott időre szó­ló szerződések lejárta után is tartják a kap­csolatot azokkal, akik visszatérnének. nyíregyháza. Január végén a nyíregyházi gyárunkban 200 dolgozónknak járt le a határozott idejű szerző­dése, amelyet nem tudunk meghosszabbítani a vártnál alacsonyabb volumen és az elmúlt időszak hatékony­ságjavító beruházásai miatt - tájékoztatta lapunkat dr. Gönczy Sándor, az Electrolux Lehel Kft. ügyvezető igazga­tója. Teljesen megújul a paletta- A változások után 1029 ember marad a nyíregyházi termelésben - tette hozzá az ügyvezető -, de természe­tesen a munkavállalóinkat a szerződés lejártakor tájé­koztattuk, hogy nem a mun­kavégzésükkel kapcsolatos probléma miatt szűnik meg a munkaviszonyuk, és remél­jük, a termelés felfutásával ismét velünk dolgozhatnak. Aki erre nyitott volt, annak el­érhetőségeit elkértük és adat­bázisban rögzítettük. Jelenleg több mint 20 alap- modellt gyártunk Nyíregyhá­zán, több mint 200 variációt ha a színt, teljesítményt, és egyéb funkciókat is figyelem­be vesszük. Tavaly váltottuk a Zanussi termékcsaládnál, idén pedig elkezdődött, s várhatóan májusban befeje­ződik az Electrolux és AEG termékcsalád cseréje, így teljesen megújul a termékpa­letta. Bízunk az új termékek bevezetésének sikerében, és ebből adódóan a termelés nö­vekedésében is - nyilatkozott optimistán a foglalkoztatás esélyeiről is az Electrolux Le­hel Kft. ügyvezetője. KM-NYZS Adótraffipax NYÍREGYHÁZA. A NAV megyei adóigazgatóságának operatív ellenőrei a 6. héten a követ­kező településeken végez­nek helyszíni ellenőrzéseket: hétfő - Nyíregyháza, Mátyus; kedd - Nyírbátor, Nyírbogát; szerda - Demecser, Dombrád; csütörtök - Ajak, Kisvárda; péntek - Vásárosnamény. Kelet kvíz Hol született Czine Mihály iroda­lomtörténész, kritikus? a) Nyírmeggyesen b) Hodászon c) Nyírmihálydiban d) Nyírcsászáriban A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. Megkérdeztük Te odafigyelsz a saját és mások biztonságára, miközben közlekedsz? KÁLYA ADRIENN: Nem szoktam zenét hallgat­ni séta közben. MAZÁK NIKOLETTA: Csak az egyik fülembe dugom be a headset-et. BAJ CSI GYULA: Csak akkor mobilozom, ha várakozom valahol. FORGONY GYÖRGY: Ma­ximum a buszon „büty­kölöm''a telefont. KOVÁCS EMESE: Legfeljebb a buszon hallgatok zenét. MOLNÁR SZILVIA: Is­kolába menet sokszor hallgatok zenét. Kálya Adrienn nem szokott zenét hallgatni séta közben, a telefonját sem nyomkodja folyamatosan. - Mindig kö­rülnézek, mielőtt lelépnék a járdáról, mert tudom, hogy veszélyes helyzeteket teremt a figyelmetlenség. Mazák Nikoletta ellenben szívesen hallgat kikapcsolódásként va­lamit. - Csak az egyik fülembe dugom be a headset-et, mert tudom, hogy a másikra „szük­ségem van”. Az is előfordul, hogy a telefonomat bújom, de amikor forgalmas cso­móponthoz érek, akkor ab­bahagyom. Bajcsi Gyula csak akkor böngészi a mobilját vagy hallgat zenét, ha leül és várakozik valahol. - Mozgás közben nem használom, mert veszélyes lehet saját magam­ra nézve. Forgony György ma­ximum a buszon „bütyköli” a telefont. - Egy ismerősömtől hallottam, hogy valaki lépett le úgy a vonat elé, hogy zenét hallgatott a headseten ke­resztül. Szörnyű tragédia lett a vége. Kovács Emese Manda- bokorban lakik, a buszon ő is zenél, de akkor, miközben sé­tál sosem. - Olyankor arra fi­gyelek oda, hogy mi történik a közvetlen környezetemben. Molnár Szilvia iskolába menet a fülén van a headset, de más­kor nem. - Ha olyankor zenét hallgatok, figyelmesebb le­szek, nem veszi el a figyel­mem. KM-TG ■ Még több professzort! A Debreceni Egyetem közel harminc oktatójának és hallga­tójának részvételével tartottak bemutatkozó napot a Vasvári Pál Gimnáziumban pénteken. fotó: racskó tibor

Next

/
Thumbnails
Contents