Kelet Magyarország, 2014. február (71. évfolyam, 27-50. szám)
2014-02-14 / 38. szám
2014. FEBRUÁR 14., PÉNTEK KEHT Jegyzet Száraz Ancsa Csend borul a T. Házra Utoljára ült össze a 386 tagú parlament, és ha valakinek lenne elég ideje, de még inkább kedve, az ülésekről nagy sikerű szórakoztató műsort készíthetne. Sokszor hasonlított a T. Ház kész átverés show-ra intelligens, vicces vagy éppen alpári beszólásokkal, performanszokkal és táblákat emelgető, hangszóróba beszélő honatyákkal. A hozzáértést agresszióval pótlókkal, a fel nem szólalók- kal, a ház tekintélyéhez méltó és méltatlan képviselőkkel. Elhangzott, hogy „Ne ugassál be kis köcsög!”, és hogy „Ne szóljál be kisanyám!”, egy-egy felszólalást pedig gyakran követte az „Ülj le, egyes” megjegyzés. Volt itt minden: a betiltott Magyar Gárda egyenruhájára „hajazó” mellény, szamurájkarddal tartott tájékoztató. Hullott kék cédulaeső a karzatról, öntöttek vizet képviselőkre, nemegyszer pedig szirénák zavarták meg az ülés csendjét. A vége sem lett túl szép: a házelnök a paksi bővítés ellen tiltakozó képviselőkre utalva azt kérdezte: mit lehet szólni ennyi idiótához? Elnök úr, higgye el, a parlamenti közvetítéseket nézve ez nemcsak Önben merült fel. A kérdés most az, milyen lesz, amikor már csak 199-en töltik meg a patkót. De ennél is lényegesebb, hogy kj lesz az az egy híján 200. szancsa@inform.hu A lakosság 2013-ban 701,4 milliárd forint értékben fektetett magyar állampapírba - közölte az Államadósság Kezelő Központ Zrt, Az idén januárban további 66,2 milliárd forinttal nőtt a lakosságnál lévő állampapírok állománya, a hónap végén 1754,8 milliárd forintot tett ki. Tavaly a Kamatozó Kincstár- jegyek állománya 552,7 milliárd forinttal nőtt. MTI Handó Tünde: gyorsul a munka a bíróságokon Budapest. Noha egyre több ügy érkezik a bíróságokhoz, azok munkája gyorsul, a devizahiteles perek kezeléséhez szükség volt az eljárási szabályok módosítására - mondta az Országos Bírósági Hivatal elnöke. Handó Tünde beszélt arról is, hogy a bírósághoz fordulók rövidesen már keresetük benyújtásakor tájékoztatást kaphatnak arról, hogy hozzávetőleg mikor várható ítélet ügyükben. mti Handó Tünde FOTÓ: MTI, BRUZÁK NOÉMI Garantálta tankönyvellátás biztonsága Budapest. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint garantált a tankönyv- ellátás biztonsága. Ezt a tárca köznevelési államtitkársága közölte a szocialisták közleményére reagálva. Az MSZP szerint az EMMI a rendelhető tankönyvek listáját csak áprilisban hozza nyilvánosságra, a választások után, az igénylések leadására rendelkezésre álló időt pedig jelentősen lerövidítik. mti Nyomozók Simon Gábor házánál Az Országgyűlés mentelmi bizottsága március 31-éig készíti el jelentését a Simon- ügyről. Budapest, A Hír TV információi szerint Simon Gábor volt szocialista politikus ügyében elindított büntetőeljárás miatt csütörtökön ügyészségi nyomozók jelentek meg az MSZP-székháznál. Az MSZP megerősítette Az ügyészség nem kommentálta az értesülést. Mesterházy Attila, az MSZP elnöke a Hír TV kérdésére megerősítette: valóban jártak ügyészségi nyomozók csütörtökön az MSZP székházában. A politikus azt mondta, a nyomozók elvitték a párt székházából Simon Gábornak a párt számára külön leadott vagyonnyilatkozatát. Ennek elvileg meg kell egyeznie azzal, amelyet az Országgyűlés hivatalában leadott a képviselő - mondta a Hír TV-nek Mesterházy Attila. Simon Gábort a házánál is kereste a nyomozóügyészség, a Hír TV beszámolója szerint Simon három embert beengedett az épületbe. Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője az MTI megkeresésére nem kívánta megerősíteni az értesülést. Azt mondta: a nyomozás érdekeire tekintettel egyelőre nem adnak bővebb tájékoztatást. Szilágyi Zoltán, az Ország- gyűlés sajtófőnöke csütörtök reggel közölte az MTI-vel, hogy megszűnt Simon Gábor volt szocialista politikus képviselői mandátuma, miután csütörtökön megérkezett lemondólevele az Országgyűlés elnökéhez. Hozzátette: Simon Gábor nem személyesen adta át levelét. Ezzel elhárult a közjogi akadálya a Simon Gábort érintő büntetőeljárás lefolytatásának - írta az ügyészég. Március 31-éig Az Országgyűlés csütörtökön a házszabálytól történő eltéréssel felkérte a mentelmi bizottságot, hogy vizsgálja ki Simon Gábor eltitkolt vagyonának ügyét. A mentelmi bizottság március 31-éig készíti el jelentését, és ha nagy horderejű dolgot állapít meg, akkor akár az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását is kezdeményezheti, - mondta a mentelmi bizottság KDNP-s elnöke. mti A Simon Gábor-ügyről A Magyar Nemzet február 4-én Irt arról, hogy Simon Gábornak, az MSZP elnök- helyettesének több száz millió forint van bécsi számláján, amit nem tüntetett fel a vagyonnyilatkozatában. A képviselő február 6-án közölte, hogy minden, a szocialista pártban viselt tisztségéről lemond, és lemond parlamenti képviselői mandátumáról is. Ezt követően a legfőbb ügyész adócsalás és magánokirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt kezdeményezte Simon Gábor mentelmi jogának felfüggesztését. A Legfőbb Ügyészség tájékoztatása szerint Simon Gábor egy ausztriai pénzügyészségi nyomozók távoznak Simon Gábor házából fotó: mti intézetnél nyitott értékpapírszámlára 2008 januárjában 575 ezer eurót, majd 2009 áprilisában további 169 ezer amerikai dollárt helyezett el készpénzben. A számlán tavaly októberben, akkori árfolyamon, 228 millió forint volt. Simon Gábor az elmúlt évekre vonatkozó adónyilatkozataiban egyetlen esetben sem szerepeltette a külföldi betétszámlán elhelyezett megtakarításait. Simon Gábor hétfőn új vagyonnyilatkozatot nyújtott be a parlament mentelmi bizottságánál de az sem adott választ az eltitkolt vagyonával kapcsolatos kérdésekre. Szerdán a mentelmi bizottság zárt ülésén azt állapította meg: Simon Gábor szándékosan közölt valótlan adatokat vagyonnyilatkozatában. Szilágyi Péter (b), Dorosz Dávid (k) és Szabó Rebeka (j), az Együtt-PM politikusai, függetlenképviselők léggömböket készülnek elengedni az Országgyűlés 2010-2014-es kormányzati ciklusának utolsó ülésén Fotó: MTI/Beliczay László E ciklusban utoljára üléseztek a honatyák A képviselők 2010 óta ötven százalékkal több törvényt fogadtak el, mint 2006 és 2010 között. BUDAPEST. Utolsó alkalommal tartott ülést ebben a ciklusban az Országgyűlés csütörtökön. A képviselők 2010 óta ötven százalékkal több törvényt fogadtak el, mint 2006 és 2010 között, jelentősen csökkent ugyanakkor az ellenzéki kezdeményezésű elfogadott törvények száma - derül ki az Országgyűlés honlapján található adatokból. A 2010 ótá tartó ciklusban a parlament 154 alkalommal tartott ülést, összesen 342 napon üléseztek a képviselők 3344 órán keresztül, míg az előző ciklusban 120 ülést tartottak 256 ülésnappal. Új házszabály A 244 kormánypárti igen szavazattal, 70 nem ellenében elfogadott házszabály a mindenkori többségre bízza, hogy milyen gyakorisággal ülésezzen az Országgyűlés. Az előterjesztő kormánypárti képviselők szerint az új eljárásrend egy-, két- vagy háromhetes ülésezéssel is alkalmazható. Ugyanakkor előírás, hogy interpellációk és kérdések feltevésére minden olyan héten időt kell biztosítani, amikor a parlament ülésezik. A legfontosabb változások egyike a módosító javaslatokról a plenáris ülésen folyó részletes vita megszüntetése. Ehelyett a jövőben a módosító indítványokat előbb a szakbizottság tárgyalja - mint most -, és dönt a támogatásukról vagy további változtatásokat kezdeményez, majd a javaslatok az újonnan létrejövő törvényalkotási bizottság elé kerülnek, miután az előterjesztő jelezte, melyekkel ért egyet. Utolsó büntetés Összesen 804 ezer forinttal csökkentette az Országgyűlés annak" a négy LMP-s képviselőnek a tiszteletdíját, aki a paksi erőmű bővítéséről szóló megállapodás ellen tiltakozott az ülésteremben egy héttel ezelőtt. Múlt csütörtökön félbeszakadt a paksi atomerőmű bővítéséről szóló törvényjavaslat név szerinti szavazása, miután az LMP-s Ertsey Katalin és Szél Bernadett megafonnal szirénázott az ülésteremben. Schiffer András frakcióvezető egy „Magyarország eladva és eladósítva” feliratú transzparenst tartott fel eközben. Március végéig kell elkészítenie jelentését az amerikai lehallgatási botrány magyarországi szálait vizsgáló parlamenti bizottságnak. A testület eredetileg március l-jéig vizsgálódhatott volna, az Országgyűlés ezt a határidőt hosszabbította meg. A vizsgálóbizottság feladata feltárni, megállapítható-e, hogy Magyarországon is lehallgattak politikai, közéleti, gazdasági szereplőket MTI Devizaárfolyam (2014.02.13) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 312,13 +3,82 USA dollár 228,27 +2,32 Svájci frank 255,42 + 3,69 Angol font 380,05 +7,98 Román lej 69,47 +0,57 Ukrán hrivnya 26,01-0,05 Horvát kuna 40,77 +0,49 Lengyel zloty 74,78 +0,74 4 http://www.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB A Tokai-ügyet elutasítottak A szlovákok üdvözlik a döntést, a minisztérium szerint csak részlet- kérdésben döntöttek. Brüsszel. Elutasította csütörtökön a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság a magyar fellebbezést a „Tokaj” márkanév ügyében, kimondva azt: nem minősül megtámadható- nak a „Vinohradnícka oblast’ Tokaj” szlovák név nyilvántartásba való bejegyzése. A bejegyzés az oltalom alatt álló eredetmegjelölések E Bacchus elnevezésű elektronikus nyilvántartásába történt. E bejegyzés nem vitatható az uniós bíróságok előtt - állapította meg az Európai Bíróság. A testület az indoklásban kiemelte, hogy a tokaji borvidék Magyarország és Szlovákia területére is kiterjed. Pozitív döntésnek tartják és üdvözlik az érintett szlovákiai régió borászai a döntést. Nagy Géza őstermelő a szlovák tokaji térség szőlészeit és borászait tömörítő szakmai szervezet egyik tagja a hírre reagálva azt mondta: örömtelinek tartja a döntést, illetve azt, hogy az ügyet talán már sikerült lezárni. Hozzátette: a határ innenső oldalán éppen olyanok a szőlőtermesztés és a bor előállítási feltételei, mint a határ túlsó oldalán” - jegyezte meg. A Tokaj-vita egy részletkérdésében döntött csak csütörtökön az Európai Bíróság, így fennmarad a status quo helyzet a magyar és a szlovák fél között a Tokaj eredetmegjelölésben - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) az MTI érdeklődésére. mti & http://www.szon.hu Hírek. A régió és a világ hírei. <§> Orbán Viktor Pekingben Közös nyilatkozatot adott ki Magyarország és Kína kormánya a kétoldalú együttműködés elmélyítéséről csütörtökön. Orbán Viktor magyarországi látogatásra hívta meg Li Ko-csi- ang miniszterelnököt, aki elfogadta a meghívást. fotó: mti