Kelet Magyarország, 2014. február (71. évfolyam, 27-50. szám)

2014-02-12 / 36. szám

291835 2014. FEBRUÁR 12., SZERDA KELET Saját ötletekre épülhet a fejlesztés FOTÓ: SIPEKI PÉTER A cél az, hogy a meg­szerzett pénzügyi forrásokkal valós gaz­daságfejlesztési célokat szolgáljunk. nyíregyháza. Az önkormány­zatok nem maradtak munka, feladat és forrás nélkül: az elkövetkező években több tízmilliárd forintot kell a leg­jobb helyre irányítaniuk a fejlesztések érdekében - ér­tékelte a gyökeres változá­sokat szerkesztőségünk ven­dégeként Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Me­gyei Közgyűlés elnöke. Közelebb a vállalkozókhoz is- A mérföldkőnek számító területfejlesztési koncepció­ról már csak az utolsó pecsét hiányzik, de várhatóan ez is rákerül a februári közgyűlé­sen. A miniszteri jóváhagyás már a birtokunkban van - je­lezte az elnök - rövid időn belül elfogadott koncepció áll a megye rendelkezésére. A regionális fejlesztési ügy­nökség átvételében is meg­egyezett a három megyei ön- kormányzat.- Közös ügyvezetésben ál­lapodtunk meg, de tavasszal fiókirodát nyitunk Nyíregyhá­zán, közelebb hozva a megye lakóihoz, vállalkozóihoz, in­tézményeihez az ügynökség Helyi telepü­lési, térségi összefogáson ala­puló terveket kell készíteni. SESZTÁK OSZKÁR szolgáltatásait - kapunk képet az új rendszerről. A jövőben azon szakemberek számára, akik a Szabolcs megyei progra­mozással foglalkoznak, Nyír­egyházán biztosítunk megfe­lelő feltételeket. További milliárdok Az új rendszerben Nyíregyhá­za (miként valamennyi megyei jogú város) valamint a megyei önkormányzatok önállóan készítik el fejlesztési tervei­ket, természetesen egymással egyeztetve. Nyíregyháza 14 milliárd, a megyei önkormány­zat közel 46 milliárd forintos kerettel tervezhet, ám ez csak az egyik pillér, hiszen a közös­ségi szolgáltatások fejlesztése címszó alatt további 24 milli­árd forint áll rendelkezésre. Ezen túlmenően úgyneve­zett „kulcsprojektek” beazo­nosításával további milli- árdokat lehet szerezni az ágazati programokból, első­sorban a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Prog­ram (GINOP) több, mint 3000 milliárdos keretéből. Határ menti megyeként fontosak számunkra az Európai Unió határ menti együttműködési programjai, ezekből is összes­ségében 10 milliárdos forrásra számíthatunk. Sokkal nagyobb a kihívás Eddig a 2014-2020 közötti uniós forrásokról beszéltünk, de hazánk gazdasági fejlődé­sével lesz olyan állapotban a magyar állami költségve­tés, hogy terveink szerint 2015-től megjelennek a hazai források is a fejlesztésben. A koncepció a megye életé­nek minden területére kiter­Seszták Oszkár jedő dokumentum, a jövőbeni munkahelyteremtő gazdaság- fejlesztési programok beazo­nosítása viszont nehezebb feladat, mint pusztán infra­struktúrát építeni. Az autópá­lya már elérte megyénket, de önmagában ez nem oldotta meg az összes gondunkat. Vannak ipari parkjaink, de ezek közül sok nem tölti be a funkcióját, az ezekben rej­lő lehetőségeket együtt kell kiajánlani bel- és külföldön egyaránt. Az önkormányza­tok tulajdonosi pozícióit nem érintve, közös munkaszerve­zettel lehet csábítani a befek­tetőket - ez a jelen és a követ­kező évek kihívása. A cél az, hogy minél több pénzt szerez­zünk meg, és azt úgy költsük el, hogy valós gazdaságfej­lesztési célokat szolgáljon - az embereknek munka- és meg­élhetési lehetőséget teremtve. A Terület- és Településfejlesz­A közel 46 milliárd forin­tos keret megítélésénél a GDP-mutatókat is alapul vet­ték, és a szolidaritási elv is erősen érvényesült. Ha a forrásszerzési ver­senyt nézzük, második he­tési Operatív Program (TOP) esetében is elvárás, hogy a források minimum 60 száza­lékát gazdaságfejlesztési célra kell felhasználni. A kedvező gazdasági kör­nyezet kialakításában, a fel­tételek javításában gondol­kodunk, legyen az képzés, klaszteresedés, piacra jutás, ügynökségi szolgáltatás. A piacra jutást segítő lehetőség a termék- és márkafejlesztés, a termékpálya lerövidítése. Markánsan megfogalmaztuk a helyi gazdaság erősítését a helyben termelt élelmiszer fogyasztásának népszerűsíté­sével. Készen az aláírásra Megállapodásokat tervezünk a kereskedelmi egységekkel, hogy a megyei termékeket kü­lön standokon kínálják, árul­ják. Ez már érinti egy másik, a Vidékfejlesztési Operatív Program feladatait, amelyről a decemberben elfogadott új terület- és településfejlesz­tési törvény is rendelkezik. A programok tényleges in­dítása uniós szintű döntésre vár. Magyarország jól áll az előkészítésben és a felkészü­lésben. Ősszel még úgy volt, hogy hazánk azon négy-öt ország között les^, amely ta­vasszal aláírhatja a partnerségi lyen állunk az abszolút szám­ban (csak Borsod előz meg, de nagyobb megyéről van szó), valamint az egy főre vetített összegben is (itt Nógrád me­gye áll előttünk). A 18 megyéből (mert Pest megállapodást, de az európai parlamenti választások köze­ledtével a brüsszeli bürokrácia lelassult. Ebből kiindulva ez év őszén várható a programok rajtja. Az önkormányzatok tehát va­lóban nem maradtak munka és feladat nélkül, és ez igaz a települési önkormányzatokra is. Tőlük is sokkal komolyabb gazdaságfejlesztési szerepet várnak el: folyamatos párbe­széden alapuló tervezés és forráselosztás az, amiben nagy szerepük lesz az elkövetkezők­ben. Az intézményrendszer (ok­tatás, egészségügy) működ­tetését az állam vette át, a területfejlesztésben viszont decentralizációs folyamat in­dult el: a regionális fejlesztési ügynökségek esetében a tulaj­donlást és a döntéshozatalt a megyék kapták meg. Helyi települési, térségi ösz- szefogáson alapuló terveket kell készíteni, ehhez ötletek­re, elképzelésekre, aktivitásra van szükség, hiszen az itt élők­nek kell tudniuk leginkább, hogy mit szeretnének elérni és ezért mit tudnak tenni. Ebben számítunk a me­gyénkben lévő önkormány­zatok, vállalkozások, civil szervezetek, az itt élők együtt­működésére. KM-NYZS megye és Budapest külön keretekből részesül) a 10 szá­zalékot Szabolcs hozza el. Igaz ez a 24 Mrd-os közössé­gi szolgáltatásokra is, ahol ugyancsak a második helyen vagyunk. Tíz százalék jut majd a megyénknek FÖLD, KERT Erdőt-fasort és vágásérett lábonálló faanyagot akár földdel együtt vagy vágásra felvásárolok.30/4638-512. 710181 ÜZLET, MŰHELY, IRODA Belvárosi bevezetett gyorsétterem bérleti joga eladó. Érd.: 0630/911- 6230. _______________________718274 Nyíregyháza, Káliói úti irodaház I.emeletén 15 db iroda külön bejá­rattal, közös helyiségekkel együtt 320 nm olcsón eladó. Nettó i.ár 18 M Ft. Érd.: 0620/9286-212. 715565 GÉP, SZERSZÁM Keltetőgép új 1 db félautomata eladó. Tel.: 0620/7744-373. 718204 MBP pótkocsihoz alkatrész és gumiköpenyek, MTZ 50-es, 80- ashoz alkatrész eladó. Érd.: 0630/ 458-2343. 718481 AUTÓ Készpénzes autófelvásárlás napi legmagasabb áron, akár hitellel ter­helt autóra, kishaszonjárműre is. Tel: 20/9729-112, 20/938-3151. 716176 JÁRMÜKERESÉS * Lakókocsit Basteit vennék 1989- es évjárattól fiatalabbat. Lehet műszaki nélküli is. Érd.: 0620/ 3211-503. 718365 BÚTOR Eladó minimális összegért 2 szobabútor, az egyik 5 szekrényből egy ágyneműtartóból és egy asz­talból, a másik 4 szekrényből, 2 fotel, 2 fotelszék, 2 heverő és egy dohányzóasztalból áll. Érd.: 0630/ 427-2610. __________________718526 RUHÁK Norvég originált gyűjtőzsákos használt ruha kereskedőknek eladó. Mai divatnak megfelelő márkás ruhák Európa leggaz­dagabb országából! Hutex'97 Kft Poroszló Alkotmány u. 81. 06-30- 9535328 718436 ÉLELMISZER, TAKARMÁNY Csíkos étkezési napraforgót vásárolnék. Érd.: 0630/2792-866. _____________________________________718389 Tritikálé, kukorica eladó, 5000 Ft/mázsa. Nyíregyháza. Érd.: 0630/3092-976. ____________718298 1 db hízó és 1 db pietrin kan eladó. Érd.: 0630/511-4113. 718420 ÁLLAT Eladó 3-3,5 kg-os fiatal pecsenyekacsák 1500 Ft/db áron, szállítás ingyenes, nem letojt. Érd.: 0630/255-1938. ____________717710 Hízó sertések és malacok eladók. Érd.: 0630/538-3000. _______718501 Tarka, kettőshasznú napos és előnevelt csirke kapható és megrendelhető. Cím: Füredi József, Kisvárda, Wesselényi u. 12. Érd.: 0645/410-813, 0630/287-0864. 718380 Lakossági apróhirdetés feladás telefonon! íí 06 90 603-604 A hívás dija: 500 l't/pcrc t alfa A hívás az apróhirdetés árát tartalmazza.. A hibák elkerülése érdekében, a hirdetés abba a* ««ether* jelenik meg, ha a szöveg visszaolvasásra keniit. BBí'f I Vágnivaló csirke konyhakészen eladó Nyíregyházán. Kopasztást vál- lalok. 20/376-0973. _________713797 10 hetes leválasztott malacok eladók. Érd.: 0630/367-1172. 718551 170 kg-os fehér hús jellegű hízók eladók. Érd.: Nyíregyháza, Alsóbaduri út 46. Tel.: 0642/730- 854.0630/2050-475. 718558 2 db 1 éves kaukázusi pár kutya eladó. Telepőrzésre alkalmas. Nyíregyháza. Érd.: 0630/3092-976. .718574 2 db 160 kg-os hízó eladó. Érd.: 0645/449-227, 0630/858-3172. 718281 NÖVÉNY Fiorina és golden alma eladó. 06- 30-462-4894 718528 SZOLGÁLTATÁS Műanyag és fa nyílászárók, redőny, reluxa, szalagfüggöny. Lukács-Ablak Kft. Nyíregyháza-Oros Tel: 42/595-611, 06-20/9550-650, EGYÉB ELADÁS Kalodás tűzifa ingyen házhoz­szállítással már 11000Ft-tól,szén 3000Ft-tól,30/255-7225 717805 EGYÉB KERESÉS Hullámpalát bontottat keresek akár nagyobb tételben, vállalom hullám­pala tetők bontását anyagárért. 06302142902 718238 MUNKAHELYET KÍNÁL A "DOMBKA2003" Zrt (DOMBRÁD) I számlakönyvelőt keres legalább középfokú pénzügyi végzettséggel. Információ és a pályázati anyag a +3645/465-303 telefonszámon I kérhető._____________________716510 A "D0MBKA2003" Zrt (DOMBRÁD) könyvelőt keres felsőfokú,egyetemi vagy főiskolai végzettséggel. Infor­máció és a pályázati anyag a +3645/465-303 telefonszámon kérhető. 716573 A Parmen Konzervipari Zrt. keres minőségellenőrt, élelmiszeripari mérnököt, géplakatost, villany- szerelőt, elektroműszerészt. Szakmai önéletrajzot, végzettsé­get igazoló dokumentumokat a parmenkonzerv@parmen.hu várunk. Tel: 06-44/509-036. 717769 Nyíregyházi acélkereskedelem áru­kiadót keres fizikai munkára. Érd.: Nyh, Orgona u. 26. 8-14 óráig. om Vizsgabiztost keresünk mátészalkai telephelyünkre érvényes engedélyekkel. Jelentkezni személyesen Mátészalka Jármi út 55., vagy Fórizs Sándornál 30/510-3486 Szakácsokat és felszolgálólányokat felveszünk nyíregyházi étterembe. Érd.: 0630/554-0177. 718483 Az Agrana-Julce-Magyarország Kft. vásárosnaményl telephelyére OKJ-s képesítéssel, munkatapasztalattal rendelkező, igényes munkavégzésre képes takarítót keres irodaépületek és szociális helyiségek takarítására. A munkaviszony 1 évre szól. Kezdés várható ideje: 2014.03.01. Jelentkezést önéletrajzos formában várjuk az ildiko.pataki@austrlajuke.com e-mail címre vagy a Vásárosnamény, Nyíregyházi út 3. postacímre. Kisteljesítményű kazán- fűtő, Kazánkezelő, Gumiabroncs javító, Hegesztő (láng,ív, CO.AWI) tanfolyamok indulnak Nyírség Szakmai Továbbképző Kft. 42/ 311-220, 0630/9556 934 Nysz: 15-0165-05 717547 OKTATÁST VÁLLAL ANGOL, NÉMET nyelvvizsga- előkészítő indul!40óra/24900Ft London Nyelviskola 42/400-412 nysz-00916-2008 717689 Eszperantó vizsgafelkészítő indul 22-én!London Nyelviskola 30/911- 6567 nysz00916-2008 ______717690 Közbeszerzési referens és Eu pályázatkészítő képzés Debrecen­ben! bodlakft.hu Érd:30/2839911 718409 niéi(egiképesA főkönyvelőt keresünk minimum 3 éves szakmai gyakorlattal. Jelentkezni fényképes önélet­rajzzal az alábbi e-mail címen: amfai^oiafes^ppaitteom J TÁRSKERESÉS Sok sikeres kapcsolat, leinformál­ható ügyfélkör, személyes segítség, prémium szolgáltatás. Várjuk társ­kereső irodánkba! Időpontegyezte­tés: 20/444-2249. 718482 Zenés-Farsangi mulatság a Nyíri Fészek étteremben febr. 12-én, 19.00-tól,belépő díj vacsorával együtt 1 200 Ft. Érdeklődni: 42/ 310-916 718563 KÖZLEMÉNY Bentlakásos idősek otthona azon­nali költözéssel lakóit keresi. Tel.: 42/465-180, 30/693-2699. 712937 VEGYES Akác tűzifa 1700 Ft-tól, nyár tűzifa 900 Ft-tól eladó kiszállítással! Tel.: 70/674-0009. ______________716345 Akác tűzifa erdőgazdálkodótól 1800 Ft/q kuglizva,nyárfa 1000 Ft/q, szállítás megoldható.70/552-2950. __________________________________, 714975 Akác, nyár tűzifa 1700 Ft-tól, tölgy tűzifa 900 Ft-tól. Tel.: 0670/580- 5454. 714923 Akciós TŰZIFA vásár a TŰZI Kit­től. Akác, alma, tölgy eladó. Szál­lítás megoldható. 0670/251- 6925. 718032 Dunnát, párnát, tollat vásárolok. Hívásra házhoz megyek. 0620/214- 4362. _______________________718251 Mindenfajta erdőt, fasort keresek megvételre. Nyár, akác, tölgy tűzifa 900 Ft/q. 30/521-4601. 717395 Szén a Sényől Tüzépen. Lignit, dió, kocka szállítással, mérési lehető- séggel is. 20/4759-760. 718373 Tűzifa akác, nyár, tölgy, alma 1000 Ft/q-tól. Szállítás megoldható. Papp Erdészet 20/932-9588. 714974 Tűzifa akció! Akác, tölgy, bükk. Szén lignit és fenyő fűrészáru 1800 Ft/q- tól. házhoz. 0630/4638-512. 710177 HIRDETÉSÉT FELADHATJA AWWW.KELET.HU OLDALUNKON KERESZTÜL

Next

/
Thumbnails
Contents