Kelet Magyarország, 2014. február (71. évfolyam, 27-50. szám)
2014-02-11 / 35. szám
2014. FEBRUÁR 11.. KEDD KELET Szeretnéd, ha elolvasnák az írásaidat? nyíregyháza. Szeretsz verset, novellát, rövid történeteket írni? Szeretnéd, ha mások is elolvasnák, amit papírra vetsz? Eddig nem volt lehetőséged a bemutatkozásra? No, akkor a Kelet-Magyarország Irodalom-oldalát neked találták ki! Ha úgy érzed, hogy szívesen megmutatnád másoknak is, mennyire tehetséges vagy, küldd el verseidet, rövid novelláidat az alexand- ra.csaki@inform.hu e-mail címre. km Bíbor Kata Tavasz a havason a kottán szárnyaszegettek lélekből útra kelnek: tavasz a havason mint szívről legördülő mázsa: a csermelyek futása dombokról, szabadon elhagyva a télszagú rianást a hangok karöltik egymást, szívbe lopva cseresznyéskertet, igét és imát miként a dallamok érkezel hozzám Mamma mia - minden út Rómába vezet Drága Jó Istenem, ki volt az, aki rávett engem erre az utazásra? illusztrációk: thinkstock „A Fiumicino repülőteret 6 turista hangos nevetése rázta fel délelőtti nyugalmából.” nyíregyháza. - Olaszország fővárosa Róma. Róma az európai kultúra bölcsője, ahol egyszerre vannak jelen az ókor, a reneszá....- Haley! Még csak most szálltunk le a repülőgépről... Most regenerálódnom kell - Maria még nem tért magához a repülőgép okozta émelygésből. - Drága Jó Istenem, ki volt az, aki rávett engem erre az utazásra? A Fiumicino repülőteret 6 turista hangos nevetése rázta fel délelőtti nyugalmából. 6 turista - 6 nő. Különböző karakterek, mégis remekül megértik és kiegészítik egymást... Maria - egy igazi, vérbeli anyatigris, aki összefogja a csapatot. Francesca - ő a legaggodalmaskodóbb, de hatalmas szíve van. Igazi Teréz anyu. Madien - precíz, belevaló csajszi, hatalmas lelki erővel. Haley - minden területen tájékozott, ami a szívén az a száján. Jennifer - érzékeny és magabiztos, egy tündéri Blon- dee Girl. És Lizbeth, egy örök álmodozó.- Hihetetlen, hogy mindez megtörtént velünk - mondta Francesca, aki próbálta figyelmen kívül hagyni a testében újra és újra feltörő rossz érzéseket. - A nyeremény, meg most ez az utazás...- Hidd már el! - és Maria megpaskolta Francesca vállát.- Élvezni kell az életet, gyerekek!- Na, mi legyen az első célpont? - kérdezte Haley a többieket.- Mindegy, csak együnk már valamit, mert itt halok éhen- Jennifer a hasát fogta, jelezvén, hogy ő tényleg éhes.- Akkor előbb a szállás, aztán belevetjük magunkat a római életbe - és Madien már el is indult az autóbusz felé, amely a szállásra viszi őket. Egy hét alatt hihetetlen élményekkel gazdagodott a csapat. A harmadik nap talán az idei nyár legmelegebb napja volt. A vendéglőre véletlenül akadtak rá sétálgatás közben.- Na Mami, hogy ízlik a pasta? - kérdezte Francesca a mellette ülő Maria-tól.- Tűrhető - viccelődött Maria.- Hogy magának semmi nem jó...- Ne durcizz be, Francesca, te már azon is felkaptad a vizet, hogy a pincér nem értette meg, hogy mit kérünk. Madien elnevette magát. - Szerencse, hogy a kézjeleket megértik. A Piazza Navona teret délután emberek sokasága lepte el. Egy pádon üldögéltek, majd két jóvágású fiatalember lépett Jennifer elé. Olaszul kezdtek el beszélni, és feltehetőleg áradoztak a lány szépségéről.- Te, ezek mit akarnak? - súgta oda Madien Jennifernek.- A jó ég tudja, de had mondják... Ekkor az egyik férfi kézen fogta Jennifert, majd a csapat nagy csodálkozására el akarta vinni. Maria utánuk ment, miközben azt kiabálta.- Na ácsi! Nem viszitek sehová ezt a lyányt! - és Maria úgy tarkón vágta mindkét férfit, hogy azok köpni-nyelni nem tudtak. - Mit gondoltok ti magatokról!? Nem maffiásko- dunk! A csapat többi tagja csak ámult, majd a döbbenetből felocsúdva mindenki a szemét törölgette a nevetéstől. Ez a kiruccanás Haley és Lizbeth részére is tartogatott egy remek programot. AS Roma-Juven- tus meccs. A stadion hangulata lenyűgözte a lányokat. Eljött a hazautazás napja, ez a nap is tartogatott meglepetést. A csapat nagyon el volt fáradva, a nagy meleg és a nagy séták megtették a hatásukat. A repülőtér csarnokában várták a gépük indulását, amikor az egyik pillanatban Francesca kitekintve az ablakon, felugrott.- Te, az a mi gépünk! - erre mindannyian felugrottak és lélekszakadva futottak a gép után. A szalmakalap is leesett a fejükről, és jó néhány másik utas nem értette ezt a hirtelen kirohanást.- Pilóta úr, álljon meg! Mi még itt vagyunk! - kiáltotta Maria, aki jóval lemaradt a többiektől. - Francesca, várj meg! Ne hagyj itt! Amikor a gép oldalra fordult, Maria megállt.- Mamma Mia, ez nem is a mi gépünk! - és Maria hagyta, hogy a többiek tovább fussanak. VICTORIA F. BROWN Fények az ablakon túlról „Két angyalka vitázik az égben, de hamar kibékülnek, meglásd ” nyíregyháza. Egyszer egy kislány egy viharos éjszakán, sírva, zokogva rohant át anyjához a másik szobába. - Mama! Mama! Félek! Anyja mosolyogva vette maga mellé, s féltő óvó gondoskodással takarta be.- Nem kell félned - nyugtatta szelíd hangon. - A vihar téged nem bánt. Nézd! - mutatott ki az ablakon. A fel-fel- villanó fények kékesfehér játéka időnként bevilágította a szobát. Olykor kusza cikázásaik több ágból is összefonódtak a sötét felhők komoran takarták el a csillagokat az égen.- Csak egymással játszanak - ölelte át szorosan a gyermeket. - Két angyalka vitázik az égben, de hamar kibékülnek, meglásd. Amilyen hirtelen elkezdték, ugyanolyan hirtelen abba is hagyják. A kislány anyja szavaitól megnyugodva félelem nélkül nézte tovább az égi játékot. - Sokszor szoktak vitázni?- Dehogy kicsikém! - simította meg a nő a csöpp gyermek selymes haját. - Annyi a dolguk, hogy vitára nincs sok idejük. Csak néha kerül fel egy-egy rossz angyal a jók közé, de hamar belátja, hogy jobb a békesség. Ezért nem szabad nekünk sem vitázni, s így az angyalok, ha lejárt az idő maguk mellé vesznek, hogy ott tovább nyugodtan élhessünk békében. így történt, hogy a kislány nem félt többet a vihartól, még akkor sem, amikor egy éjjel anyja ijedten szaladt be a szobájába, s reszkető kézzel ölelte magához.- Ne félj, mama! - törülte le a kicsi anyja arcáról a könnyeket. - Csak az angyalok játszanak.- Igen kicsikém, csak az angyalok játszanak - szipogta a nő magába fojtva minden félelmét, mit az ablakon túli képek tártak elé, vörös, narancs és fehéres fénycsóvákkal. Reggel még mindig füstöltek az éjszakai támadásban lerombolt házak. TÖRÖKIPAPP ERZSÉBET Molnár Zsuzsa Diákévek Diák voltam nagyon régen. Vissza rá így emlékezem: Hátitáskám vállam nyomta, Tisztaságim a markomba, Otthon hagyni nem lehetett, Mert a tanár leteremtett. Messze volt az iskola. De nem késtem el én soha! Lábujjhegyre álltam szépen, Hogy kilincsét is elérjem. Kitárult az ajtó szépen, Nyikorgó padlójára léptem. A kréta szaga megcsapott, Szerettem ezt az illatot. Nagy tábla a falon lógott, Mennyi betűt beszippantott! Fapadjai sorban álltak, Tetejében kicsi vájat. Mártós tollal írtunk régen! Tinta volt az üvegcsében. Itatós volt a kelléke, féltek is a pacák tőle, Mert ha ő rájuk lecsapott, Felszívódtak a gonoszok. Hetesnek lenni úgy szerettem, Szünetben bent lehettem, A katedrára ráléphettem, S mint egy színpadon, színészkedtem. Engem nézett tábla, kréta, Az öreg padok is meghajolva. Arra járok néha, sóhajom köszön vissza. Hol van a kopott földgömb? A nagy, szakadt térkép? Ki annyi nemzedéknek éltél! Modern lett az épület, s az iskola, A többit elvitte a technika. Tanáraim néha látom. Találkozik mosolygásunk. Feleltetni már nem akar, Ellenőrzőt se kér tőlem, Naplóját becsukta régen. Generációkat őriz a szívében. Besárgult a bizonyítvány. Ő még mindig bizonyít rám, Fiókom mélyére tettem, Nyolc év titkát megőriztem. A fényképek is halványodtak, S nézem, most kik hiányoznak. Útkeresés a szerepeink viharában Kőródi László Nyírségi ősz Kabátba burkolózva ballagok, köröttem minden monoton. Színházat épített az ősz a nyírségi homokon. Varjak osonnak fejem felett, a kiszáradt kórókat ellepik. A falu felől harangszó hallik, a cigányprímást temetik. Munkától fáradt menyecske előttem kimérten lépked, harangszoknyája kellő modorral szót fogad a szélnek. Homokfújta színpad ez, ahol színész nincsen.... Akáckarral ölelő kis Nyírség, Te vagy minden kincsem! Édesanyám... Vihar szaggatta szomorú fűz... Rapszódiák rengetegébe bújva zöldell erőltetve újra meg újra... A tamtamra táncoló évek gyűrűket fontak köré... Hullámzó örömök nem néztek szemébe, sem mögé... Mélyenszántott homlok, merengő szemgödör lóg az élet falán... Te jutsz eszembe újra meg újra ...Édesanyám... „Van, aki hivatást választ, és van, aki kenyérkeresetet” nyíregyháza. A szerepeinken elmélkedem mostanában. Hogy kinek, hol, mennyire kell megfelelni. Hogy vajon számít-e bármit, hogy miben vagyunk a legjobbak, de közben másban meg lehet, elbukunk. Lehetünk-e egyszerre jó anyjuk gyermekeinknek, jó gyermeke szüléinknek, jó dolgozója a munkahelyünknek, jó házastársa a párunknak, jó barát az ismerőseinknek... Sorolhatnám. Ebben a hosz- szú listában vajon miben kell a legjobbnak lenni? És persze kifelejtettem azt, hogy mikor vagyunk jó önmagamhoz. Aztán kezdett kicsi világosság gyűlni bennem, hogy talán önzőnek kell lennünk, és megfelelni saját magunknak, mert az idő majd bebizonyít mindent. Hiszen az, hogy jó anya voltam-e, csak akkor derül ki, ha már negyvenévesen nem velem él a gyermekem, hanem szárnyal, boldog, adót fizet, választ, és van véleménye, célja, azaz önálló, felnőtt élete. Lehet, bukdácsol majd, de küzdjön becsülettel. Hogy mitől válók jó gyermekké? Hát, talán ezt a legkönnyebb... Még akkor is, ha majd idegenek bírálnak azért, hogy olyan döntéseket kell hoznunk szüléink érdekében, amik nekünk komoly fájdalmat jelentenek. De amikor ott állhatunk édesanyánk nevető tekintetében, megállás nélkül csacsog vidáman, amikor ragyog az arca, amikor az ölelésében és a nevetésében erő van... Akkor már tudni kell, hogy jól döntöttünk mint gyermek. Azt észrevenni, hogy menynyi mindent tanulunk szüléinktől még nagy-nagy betegségek idején is. Tartást és békességet. Elfogadást, de mégis egyfajta harcot. Hogy együtt állni a zuhanyzóban az édesanyánkkal nemcsak gyermekként lehet, hanem felnőttként is, és az, hogy mindez nem kínos, hanem a szeretetnek egy vidám, kedves meg- csillanása minden legördülő vízcseppben. Megélni mindezt örömmel, hogy itt van velünk... Ez az öröm mutatja majd meg, hogy jó gyermek voltam-e... Jónak lenni a munkahelyen... Van, aki hivatást választ, és van, aki kenyérkeresetet. A hivatás jobb. Ott nem számít a munkaidő. Az, hogy már régen letehetnénk a ceruzát, és mehetnénk haza, mert még van valami, amit feltétlen meg kell oldani, mert az nekünk örömet szerez. Olyankor nem az a lényeg, hogy már elmúlt négy óra, hanem az, hogy tehettünk valami jót, valami fontosat. így aztán talán a titok csak abban van: örömmel tenni mindent. Örömmel végezni a feladatokat, nem eltévedve, nem belegabalyodva különböző szerepeinkbe. Kizárni a kívülállók téves vagy rosszindulatú véleményét. Tenni a dolgunkat mosolyogva, vidáman, szeretettel. VASKÓ ILONA Farkas Gergő A szeretet koldusa Váltam, de mindhiába, akartam, de sosem kaptam, Minden elveszett, mert csak önmagam adtam, Árnyékba vagyok, mert a fény távol jár. S rám a változás, szeretet soha se vár. Álmodhatok szépet, mondhatok bármi jót, Senki vagyok, senki, egy csavargó, Hiába szeretnék, nem szeret senki, Ábránd és vakremény, csak ennyi. Koldus vagyok, ki szeretetre éhes, Csak ennyit kérek, mert ez éltet, De hiába a szeretet, ha a világ durva, S a szeretet ábrándként lett letudva. Ne keress, ha eltűnnék, ne tedd soha, Mert nem eltűntem, elvesztem onnan, Onnan, hol a nap ragyog és a csillagok világítanak, Egy másik világba kerültem, hol szeretettel irányítanak. Kvízmegfejtés Melyik a megye és egyben az ország legkeletibb városa? c) Csenger 4
