Kelet Magyarország, 2014. február (71. évfolyam, 27-50. szám)
2014-02-08 / 33. szám
2014. FEBRUÁR 8.. SZOMBAT r 1 i p Nem tudom, miért kellene befejeznem a munkámat. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) svájci elnöke, Sepp Blatter szívesen maradna egy ötödik ciklusra, ha felkérik, miközben sokan már szívesen „nyugdíjba” küldenék. Vizsgálat indult egy Olaszországban lejátszott labdarúgó-mérkőzés miatt. Az ok: az egyik csapat nyolc öngólt hozott össze a találkozó utolsó hat percében, így alakult ki a 14-3-as végeredmény. A nyol- cadosztályában szereplő Bor- gata Terrenove a Bagheriával csapott össze a Szicíliai Kupában. A Bagheriának pontot kellett volna szereznie ahhoz, hogy továbbjusson a háromcsapatos csoportból. A kertek alatt osontak ki labdarúgás. Észrevétlenül, szinte a kertek alatt osont ki Törökországba az NB Il-es Dunaújváros PASE labdarúgócsapata. Úgy tűnik, az együttes szakmai irányítói próbálták titokban tartani az utazást és az edzőtáborozást. Vigh György, a sportegyesület Dunaújvárosban maradt elnöke sem tudja, Dobos Barna sportigazgató miért ragaszkodott ahhoz, hogy egyetlen hír és eredmény se jelenjen meg az edzőtáborozó együttesről. 9 Viharzás után csapatként működni! íme egy csoportkép a török portyán remek körülmények között dolgozható Szpari-alakulatról fotó: géléi József Szombaton újabb két, nemzetközi előkészületi mérkőzést játszik az An- talyában edzőtáborozó Nyíregyháza Spartacus. labdarúgás. Félidejéhez érkezett a labdarúgó NB II éllovasának, a feljutás első számú esélyesének tartott Nyíregyháza Spartacus együttesének tíznapos törökországi edző- táborozása. Az Antalyában táborozó piros-kékekre pénteken két edzés várt, míg szombaton két felkészülési találkozón lépnek pályára. Előbb a bolgár harmadik ligás Varega, majd a román másod- osztályú Clinceni lesz az ellenfél. Lucsánszky Tamás csapaA célunk az hogy, mindenki ismerje meg önmagát. NAGY ENIKŐ tában néhányan kisebb-na- gyobb sérüléssel bajlódnak. A válogatott beleki táborából visszatérő kapus, Balogh János csütörtökön még fájlalta a derekát, ki is hagyta a tréningeket, de pénteken már bekapcsolódott a közös munkába. Paku Roland kisebb húzódást szenvedett az FC Timok ellen, de remélhetően napokon belül teljes intenzitással edzhet, miként az első edzőmeccs hajrájában megsérült Sándor István is. Októberben kezdődött Amint arról már többször beszámoltunk, Nagy Enikő sportpszichológus is elkísérte a Szparit a török túrára. Az egykoron tehetséges kézilabdázó Nagy Enikő eredetileg testnevelő tanári diplomával rendelkezik, ezután szerezte meg a pszichológusi, majd a sportpszichológusi végzettséget. A Nyírsuli fiataljaival már jó ideje foglalkozik, és immáron a profiknál is szerepet vállalt.- Októberben keresett meg Lucsánszky Tamás, hogy elvállalnám-e a felnőtt csapattal való foglalkozást - kezdte a felkérésre visszapillantva Nagy Enikő. - Akkor, amikor egyébként zsinórban aratta a csapat a győzelmeket.- Nem csak a kudarcélményt, de a sikereket is meg kell tanulni feldolgozni. Ebben, illetve a nagybetűs CSA- PAT-tá válás formálásában várta a vezetőedző a segítségemet. Felgyorsítható folyamatok- Természetesen önmagától is végbemegy, mehet a folyamat, de egy szakember segítségével felgyorsítható mindez. Négy fázisra különíthetjük el a csapattá válás időszakát. Az első lépés az alakulás, amikor még csak ismerkednek egymással a társak, majd jön a viharzás fázisa. Ekkor már mindenki keresi a helyét az egységen belül, kialakulnak a különböző szerepek, a különböző feladatok.- Ekkor dől el, kiből lesz irányító, ki lesz például az igazságos, ki az, aki a bizalmi kérdéseket kezeli. A normaképzés során aztán már felveszik, és alkalmazzák a kialakult szerepeket, ekkor már próbálnak egységesen funkcionálni.- A legvégső lépcsőfok pedig a működés fázisa, minden a helyére került és CSA- PAT-ként dolgozik a gárda. Ezen a folyamaton tulajdonképpen minden egyes átigazolási, felkészülési időszak során átesik a társaság, az új emberek érkeztével ugyanis változhatnak a szerepek.- Mindenki más és más tulajdonságokat hordoz magában. Az etikai kódex miatt nem nevesíthetek meg egyetlen esetet sem, de értelemszerűen más a feladatom egy szorongó típusú játékos, mint mondjuk egy túlzottan agresszív esetében.- A cél az, hogy, mindenki ismerje meg önmagát, tanulja meg kezelni a váratlan helyzeteket. Nem szabad csak jóban és rosszban gondolkodni, mindig az egyén erősségére kell építeni a munkánkat- fejezte be Nagy Enikő, km, nso. : sport.szon.hu Sport. A régió ás a nagyvilág sportja Téli olimpia Ugrás a világhírnév felé - az olimpiai bajnokokra dicsfény vár FOTÓ: GETTY IMAGES Drága mulatság lesz az olimpia az oroszoknak Minden idők legköltségesebb világeseményét rendezik Szocsiban - a légszomj is nehezíti a magyar sílövő dolgát. szocsi. Pénteken az oroszországi Szocsiban hivatalosan is megkezdődtek a XXII. téli olimpiai játékok! Február 23- áig 15 sportág 98 számában avatnak bajnokot, és a versenyeken előreláthatóan rekordszámú, 87 ország mintegy 2900 olimpikonja vesz részt. Az ötkarikás esemény megrendezésére az oroszok a becslések szerint az előzetesen tervezett összeg sokszorosát, 51 milliárd dollárt (ll 300 milliárd forintot) fordítottak, ami még a 2008-as pekingi nyári játékok költségvetését is felülmúlja. A szombati nyitónapon bemutatkozik az első magyar Gombos Károly sílövő személyében. A 32 éves versenyző a 10 km-es sprintszámban áll rajthoz és saját bevallása szerint boldog lenne, ha sikerülne a legjobb 60 közé kerülnie, mert akkor két nappal később a 12,5 km-es üldözéses versenyben is indulhatna. Ugyanakkor számára az a legfontosabb, hogy mindent kiadjon magából.- Egyelőre az biztató, hogy nagyon jól ment a lövészet az edzéseken - mondta az ohmpiai újonc, aki szerint a Krasz- naja Poljana-i pályánál nincs nehezebb, mert sok és hosszú emelkedő tarkítja, ráadásul közel 1500 méter magasan fekszik, így az erős fizikai terhelést tovább nehezítheti a légszomj. nso.hu A tavaszi nyitányon a sereghajtó Gödöllő lesz a Nyír-Flop Holding Nyíregyháza ellenfele. kézilabda. Braun Brúnó, a Nyír-Flop Holding Nyíregyháza második vonalbeli férfi kézilabdázóinak beállósa ifjú apaként várja a tavaszi bajnoki nyitányt. A napokban ugyanis megszületett Braun Mendel, akit a boldog édesapa és persze a csapattársak is győzelemmel szeretnének üdvözölni. Erre minden esély megvan, hiszen a sereghajtó Gödöllő érkezik vasárnap esti (18) bujtosi csarnokbeli mérkőzésre. A két együttes őszi, gödöllői mécsesét a nyíregyháziak nyerték 26-24-re. Fegyelmezetten, hatékonyan- Sok új információnk nincs a gödöllőiekről, akik fővárosi és környékbeli alacsonyabb osztályú csapatokkal játszottak edzőmeccseket. Az őszi mécsesünkön elsősorban a gyors lerohanásokra építettek, valószínűleg ezt szeretnék vasárnap is. Ezért számunkra fontos lesz a pontos támadásbefejezés és a gyors visszarendeződés. Védekezésben végig nagy összpontosítással kell játszanunk, hiszen a gödöllőiek sokáig támadnak, kivárják, hogy rést találjanak a falunkon. Mindent egybevéve fegyelmezett, hatékony játékot és persze győzelmet várok - így Varga Zsolt szakmai igazgató. Sérült nincs a hazaiaknál, Bécsi János és Bozidar Bursac is hagyott ki edzést betegség miatt, szerencsére már meggyógyultak. KM-ML 1 Braun Brúnó ifjú apaként várja a tavaszi rajtot fotó: km-fotó Hétvégi sportműsor Szombat Asztalitenisz. 2. Szabados-ok Kupa szeniorverseny, Apagy, 10. ____________ Kézilabda. Torok Zslgmond-Kullár Ferenc férfi, Kiss Norbert-Szalai Márk junior emléktorna, fehérgyarmati sportcsarnok, 8. Erima gyermekbajnokság, U14 fiú, Csen- ger, 8, Wesselényi-szakkőzépiskola, 10. Röplabda VI. korcsoportos fiú-lány országos diákolimpiái döntő, Bem-iskola^9. Labdarúgás. 2. Arany Fácán Kupa felkészülési torna, Nyírbátor: Volán-Sényő- Kemecse, 10. Dombrád-Baktatórántháza, 11.45. Nyírvasvári-Terem, 13.30. Bököny- Ófehértó, 15.15. Szakoly-Nyírgyulaj, 17. Ibrány-Mándok, 18.45. Előkészületi mérkőzések: Kisvárda Master Good-Tuzsér, nyíregyházi stadion, 13. Kisvárda Master Good-Tiszakanyár, nyíregyházi stadion, 15. Záhony-Kisvárda U 21,14. _______ Vasárnap Aszta, tenisz Megyei csapatbajnokság (kezdés: 10): Nyírpazony-Nyírbátor IV, Nyirtét—Mátészalka, Fehérgyarmat II—Ajak, Trió-Maxi Kemecse II—Kék, Nagykálló-Vitka. NBI.B, férfi: Nyír-Flop Holding-Nyíregyháza-Gödöllő KC, bujtosi csarnok, 18 (junior: 16). Erima gyermekbaj- nokság, U14 fiú, nyírbátori Bethlen-iskola, 9. Kosárlabda. Amatőr női NB: Nyíregyházi FSE-NYKS-BKG DSE, Főiskola. 16. ____ Röplabda. VI. korcsoportos fiú-lány országos diákolimpiái döntő, Bem-iskola. 9, döntő, 13.30. Labdarúgás. Nyirerdő Kupa megyei terembajnokság, Gyulaháza, Tiszavasvári, Levelek, Újfehértó, Nyírbátor, Csenger, 8. Kvízválasz A falu neve először a Váradi Regestrumban - egy tüzesvas-próba kapcsán - tűnt fel; nevét már a 15. században is mai alakjában Írták, a) Kishódos ' A legszebb szerelmes üzenetek \Mentinrnapraféláron!! Itt a Valentin-nap! Ha nem tudja, mivel lepje meg párját, nekünk van egy tippünk: küldjön neki egy szép szerelmes üzenetet! Az egyébként is kedvező tarifáinkból ezúttal 50 százalékos kedvezményt adunk. Lapunk ügyfélszolgálatán (4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6.), illetve más településeken működő hirdetésfelvevő helyeken adhatják fel szerelmes és szellemes üzeneteiket a következő napokban. Bár az érzés örök, a lehetőség elmúlik, használják ki február 13-áig a Kelet-Magyarország által kínált Valentin-napi kedvezményes jókívánságot! Aki február 14-ere szeretne jókívánságot, szerelmes üzenetet feladni, annak most 50% kedvezményt biztosítunk erre a napra! KELET HIRDETÉS t