Kelet Magyarország, 2014. február (71. évfolyam, 27-50. szám)
2014-02-08 / 33. szám
2014. FEBRUÁR 8., SZOMBAT KELET ■ Születésnapi köszöntés A hatvanadik születésnapja alkalmából köszöntötték Puskás Tivadar színművészt szerdán Nyíregyházán a Lenni vagy nem lenni című előadás után a nagyszínpadon. FOTÓ: MÓRICZ ZSIGMOND SZÍNHÁZ Rajzfilmhősök, sportok, reklámok a szalvétákon FEHÉRGYARMAT. A gyŰjtŐSZen- vedély nem ismer sem korhatárt, sem lehetetlent, hiszen kicsiknek és nagyoknak egyaránt van hobbijuk, s ma már tulajdonképpen minden gyűjthető. Nagyon sokan gyűjtenek szalvétákat, köztük a fehérgyarmati Virágné Fecske Angéla is. Nyolcéves kora óta gyűjti a szalvétáit, amelyekre az ország valamennyi pontjáról tett szert csere és vásárlás útján. Gyűjteményében számos téma alapján csoportosíthatóak a szalvéták: gasztronómia, ünnepek, sportok, rajzfilmhősök, különféle reklámok. Az érdeklődők a fehérgyarmati városi galériában február 18-áig tekinthetik meg az érdekes színvilágban pompázó szalvétakülönlegességeket. A több mint ezer darabos gyűjteményben a ’70-es | évektől napjainkig található szebbnél szebb, vegyes témájú, finomabbnál finomabb anyagú, valamint többféle alakú papírszalvéta. KM Virágné Fecske Angéla a szalvétáival fotó: tudósítónktól Segítséget nyújtanak az esélyegyenlőséghez csenger. A társadalom fejlődésének alapja, hogy az állam valamennyi polgára számára teremtse meg az esélyegyenlőséget. Nem könnyű ez a feladat, hiszen számos lemaradást kell ledolgozni ennek érdekében. A felzárkóztatást segíti az a Gyerekesély Iroda és Biztos Kezdet Gyerekház, amelyet január 27-én avattak fel Csen- gerben. A Csenger Többcélú Kistérségi Társulás a „Csenge- ri kistérség hátrányos helyzetű családjainak és gyermekeinek felzárkóztatásáért” című projekt keretében pályázott támogatásra, s elnyert a célok megvalósítására, az épület felújítására és eszközök beszerzésére 24 millió forintot. Az épület ünnepélyes átadásán Fórján Zsolt, a társulás elnöke, Csenger polgármestere, az egyház - mint konzorciumi partner - részéről Bartha Gyula esperes, Csete György Eörs, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő főigazgatója, valamint Kovács Sándor, a megyei közgyűlés alelnöke ismertették a program fontosságát, amely a térségben élő hátrányos helyzetű gyerekek és családjaik számára teremt lehetőséget a felzárkózáshoz. KM Az avatás egy pillanata FOTÓ: ÖNKORMÁNYZAT Új útvonalakon a fuvarozók Pénteken lépett életbe a teherautókat érintő korlátozás ILLUSZTRÁCIÓ: RACSKÓ TIBOR A forgalomszervezési intézkedés jelentősen átrendezi a térségen áthaladó tranzit kamionforgalmat. NYÍREGYHÁZA. Pénteken léptek életbe a Magyar Közút által bevezetett intézkedések Tokaj környékén, amelyek jelentősen befolyásolják a teherforgalmat. Behajtási engedélyek- A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium rendelkezése szerint a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az érintett szervezetekkel, önkormányzatokkal egyeztetve, február 7-étől komplex forgalomszervezési intézkedést helyezett hatályba, amely jelentősen átrendezi a Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyén áthaladó tranzit kamionforgalmat - újságolta Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályvezetője. Átsorolt utak: a 38-as főút 37-es főút és a tokaji 3615-ös jelű út csatlakozása közötti szakaszát átminősítették, új száma: 3838; a 3615-ös jelű út a 37-es főút és tokaji 38-as főút csatlakozása közötti szakaszt főúttá minősítették, új száma: 38; a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. tervezése alatt lévő 39-esfőút nyomvonalával részben megegyező útszakaszt főúttá jelölték ki, a 3-as főút-Encs-Abaújkér-Abaúj- szántó-Tállya-Mád-37-es főút útvonal lett a 39-es főút; új főúti szakaszt jelöltek ki: 37-es főút (Sátoraljaújhely elkerülő szakasz)-Alsóberecki-Ka- ros-Karcsa-Pácin-Cigánd-Kékcse. Az út új száma 381. Korlátozások: a 3838-as jelű út BodNéhány mellékút főúti átsorolást kapott, a 38-as főút egy szakasza mellékúttá vált, egyidejűleg teherforgalmi rogkeresztúr és Tokaj közötti szakaszán „12 tonna össztömeg feletti tehergépjárművel behajtani tilos” jelzőtáblákat helyeztek ki. Az út Tokaj belterületi szakaszán „3,5 tonna össztömeg feletti tehergépjárművel behajtani tilos” táblák kihelyezésével korlátozták a forgalmat; a 38-as főútnak a 3621-es jelű út és a 3838-as jelű út csatlakozások közötti szakaszán helyezték ki a „12 tonna össztömeg feletti tehergépjárművel behajtani tilos” jelzőtáblát; a 39-es főút Abaújkér-Abaújszántó közötti szakaszán „12 tonna össztömeg feletti tehergépjárművel behajtani tilos" lépett életbe. A korlátozás kikerülésének megakadályozásáért a 3714-es jelű úton is bevezették az Abaújszántó korlátozások lépnek életbe. Az utak átsorolása, valamint a bevezetett korlátozások következtében a Sátoraljaújhely és a 3705-ös jelű út csatlakozása (Aranyospuszta) közötti szakaszon a 12 tonna össztömeg feletti tehergépjárművek korlátozását; a 3713-as jelű út Vizsoly és Vilmány közötti szakaszán, valamint a 3716-os jelű út Vilmány és Fóny közötti szakaszán szintén kitiltották a 12 tonna össztömeg feletti tehergépjárműveket; a kijelölt 39-es főúti nyomvonalon útleszakadás miatt jelenleg 3,5 tonnás súlykorlátozást vezettek be, így terelőutat jelöltek ki azAbaújkér-Vizsoly-Novajidrány-3-as főút útvonalra; a 3814-es jelű út Sárospatak (3801-es jelű úti csatlakozásától)- Cigánd (381-es főúti csatlakozás) között a 7,5 tonna feletti járművek csak célforgalomba hajthatnak be. határátkelőt használó nehéz- gépjármű-forgalom a 37-es főút - M30-M3 autópálya viszonylatában tudja a Tiszát átlépni. A Tornyosnémeti határátkelőn keresztül az országba érkező járművek a 3-as főutat lesznek kénytelenek használni, és nem terhelik az így is jelentősen leromlott alsóbbrendű úthálózatot sem. Megfelelő indokok alapján a kistérségi teherforgalom továbbra is lehetőséget kap a korlátozott szakaszok igény- bevételére. így a Magyar Közútnak kell majd behajtási engedélyeket kiállítania azon fuvarozók részére, akiknek saját telephelyeik vannak a térségben és/vagy árut szállítanak (terítenek) a korlátozott szakaszokon. OBU fedélzeti eszköz- A kiadott engedély rendszámra, meghatározott útvonalra szól, a behajtás csak 6 és 22 óra közötti időpontban engedélyezett (természetesen a hajnali tejet, kenyeret fuvarozó vállalkozók engedélyébe ez nem kerül bele). A korlátozott szakaszokon csak olyan tehergépkocsi tud majd közlekedni, amelyben úgynevezett OBU fedélzeti eszközt is beszereltek - tette hozzá végezetül Pécsi Norbert Sándor. KM-LTL Az engedély rendszámra és meghatározott útvonalra szól. PÉCSI NORBERT Változások az utak számozásában, a tömeg korlátozásában Rajzok, pályázatok a vízről Iskolára hangolódnak nyíregyháza. „Játékos angol” címmel iskola-előkészítő foglalkozásra várja leendő elsőseit a barátságos, zöld környezetben működő Szabó Lőrinc Tagintézmény, Ökoiskola február 19-én, szerdán 15 órától Sóstóhegyen, az Igrice u. 6. sz. alatt. Mint a szervezőktől megtudtuk, az előkészítő programsorozat további foglalkozásain lesz izgalmas sportvetélkedő, tavaszi kézműves délután és egy bábelőadás. KM A víz világnapja alkalmából két pályázatot is hirdetnek. nyíregyháza. A Felső-Tisza-vi- déki Vízügyi Igazgatóság és a Magyar Hidrológiai Társaság megyei szervezete „Víz és energia” szlogennel rajzpályázatot hirdet óvodások, alsó és felső tagozatosok részére. A technika lehet rajz, akvarell, montázs, mérete min. A/4, de ne haladja meg az A/3-t. A pályaműveket egyénileg kell benyújtani. Minden korcsoportban 1-3. díjat osztanak ki. A pályázatok beérkezési határideje: 2014. március 14. Fel kell tüntetni a pályázó nevét, életkorát, iskolai osztályát, a felkészítő pedagógus nevét; az elérhetőséget: postacím (iskola, óvoda), telefon, e-mail. A pályázatokat postán várják a 4400 Nyíregyháza, Széchenyi u. 19-es címre. A vízügyi igazgatóság szakmai pályázatot hirdet közép- iskolásoknak is ugyanazzal a szlogennel („Víz és energia”). A dolgozat terjedelme 7-15 gépelt oldal lehet, kiegészíthető illusztrációkkal, tartalmazzon saját gyűjtőmunkát, önálló megállapításokat, javaslatokat. A beadási határidő: március 13. Fel kell tüntetni a pályázó adatait: név, kor, iskola, osztály, lakcím. A pályázatokat Csorbák Erika nevére kell küldeni az előbbi címre. Várnai Zseni: Szerelem iff1 .'V Eredmenyhirdetes: 2014. február 13. Díjátadás: 2014. február 14-én, a Kelet-Magyarország szerkesztőségében. A nyertes történetet a Kelet-Magyarország február 15-ei számában közöljük Megosztanátok velünk megismerkedésetek történetét egy romantikus vacsoráért? Ha igen, talán ti lehettek a Kelet-Magyarország Valentin- napi nyereményjátékának nyertesei. Meglepetés ajándékunk 2 fő részére szóló gyertyafényes vacsora a nyíregyházi Stella Rose étterembe a szerelmesek napján, február 14-én. Hogyan vehettek részt a játékban? Küldjétek el megismerkedésetek rövid történetét és egy fotót rólatok a alexandra.csaki@inform.hu e-mail címre február 5-éig. Olvasóink a beérkezett sztorikra szavazhatnak február 6-ától február 12-én 12 óráig a Kelet-Magyarország Facebook-oldalán.