Kelet Magyarország, 2014. január (71. évfolyam, 1-26. szám)

2014-01-02 / 1. szám

2014. JANUÁR 2., CSÜTÖRTÖK KELET Angyal Sándor Anyanyelvűnk Kíváncsi volnék, mit szólna a sokunk által tisztelt, de már az égi mezőkön járó Lőrincze Lajos egykori nyelvész, ha esténként bekapcsolná a té­vét vagy a rádiót, és hallgatná egyik-másik politikusunkat. Főként, amikor kifakad az ép­pen az ő hatalmára ácsingózó ellenzéki társára mondjuk a parlamentben, esetleg egy saj­tótájékoztatón. Én már a pofátlanság divat­ba hozatalakor kiakadtam, mondván, tanult ember létük­re, miként vehetik ezt a szá­jukra a bölcs atyánkfiái? Ezek a megütközést kiváltó szavak ragadósak ám, mert a kupola mindkét oldalán szinte kötő­szóként használják. így aztán géppuskaszerűen sorozzák egymást a felek anyanyelvűn­ket megszégyenítő módon: gazemberek, hataloméhe­sek, szégyenteljes bukottak, a hatalom megszállottjai... Az ellenzéki sorokban sem szé­gyenlősek ülnek, tromfolnak: az éppen regnáló kormány fejestől takarodjék oda, aho­va való, a történelem szemét­dombjára, hiszen kirabolják a szegényeket és milliókkal, jól fizető műállásokkal tömik a csókosaik zsebét. Aztán erre az újabb kontra balról: a kor­mányban hatalomittas elve­temültek ülnek, egytől egyig bólogató János, nem mer kriti­zálni, mert félti a maniját. „Ti pofáztok, ti, akik kölcsönökből éltetek, hogy még az unokák is törleszthetik?” Ésatöbbi... Másutt - hogy csak a néme­teket említsem - a pofátlan, a hazug, az öntelt és a hasonló szavakat finomabbakkal he­lyettesítik: kérem, legyen pon­tosabb és konkrétabb, nézzen szembe az igazsággal, vagy hogy a szerénység az egyik legértékesebb emberi tulaj­donság. Szünetben pedig szó­ba állnak egymással. Ahogy múlik az idő, közeledik a vá­lasztás, úgy ragadtatják el ma­gukat szocialisták, fideszesek, dékások, „együttesek”, jobbi- kosok meg „máskéntesek”, fő­leg a vezetőik, meg a szóvivő­ik. Pedig a valóságot emberibb módon is ki lehet mondani. A nép még emlékszik az Édes anyanyelvűnkre! Száraz Ancsa József Attila születésnapjára Olyan jó lenne tudni, hogy mit szólna József Attila ah­hoz, ha tudná: születésnap­ja, melyet versbe is öntött, a költészet ünnepe lett. Tiszta szívvel örülne, vagy az iro­dalom szomorú jelenét látva inkább elszavalná a Remény- telenül-t? Azt mondaná, hogy a verseket nem olvasók kö­zönye neki Nagyon fáj, vagy elutasítóan kijelentené: Nem én kiáltok? Az is lehet, hogy lezárná az ügyet azzal, hogy ennyi: Kész a leltár. Kíváncsi vagyok, ér­tené-e, hogy miért sütnek rá bélyeget, megértené vajon, hogy áthelyezik a szobrát, mondván, a Duna-parton nem jó helyről nézi, hogy úszik el a dinnyehéj, de ahol hallja, sorsába merülten, hogy „fecseg a felszín, hallgat a mély”. És vajon érvényes­nek tartja-e a felvetését ma is: „miért legyek tisztességes? Kiterítenek úgyis. Miért ne legyek tisztességes? Kiteríte­nek úgyis”. Kérdések, melyekre a köl­tő már nem válaszol. Ami viszont biztos: április ll-én Nyíregyházán több mint más­Honatyáink illusztráció: internet fél ezren szavalják majd egy­szerre Váci Mihály versét az ő szőke városáról, ami azt jelzi, remélhetően nincs minden veszve. És talán azt is, hogy a valódi költészet az igazi Ars poetica. Racskó Tibor Hála egy pofonért Hétéves forma lehettem, amikor egy este azt mertem mondani édesapámnak, hogy téged jobban szeretlek, mint anyát. Alig értem a mondat végére, amikor olyan pofon csattant az arcomon, hogy a lendülettől az ágyra roskad- tam. A dörgő szavak még a sírást is belém fojtották: Ha még egyszer ezt mered mon­dani, nem is tudom, mit csi­nálok veled! Sose felejtsd el, hogy édesanyádnak köszön­heted az életedet! Soha senkit nem szerethetsz jobban, mint őt! Ezzel feldúltan kirohant a szobámból, én meg ott ma­radtam sajgó arcommal és a döbbenetemmel. Kár, hogy nem mindenki­nek van olyan apja, mint ne­kem. Aki gondolkodás nélkül megtette, amire magától soha nem lett volna képes. Én kel­lettem hozzá. Értem tette. És minden nőért, akit mellém sodor az élet. Ez az egy pofon ugyanis megtanította velem, hogy a nő több, mint a férfi! Lehetünk mi gyorsabbak, erősebbek, tájékozódhatunk jobban, fűződhet számta­lan találmány a nemünkhöz, mindig csak másodikok le­hetünk nőink mögött! Mert, ha ők nincsenek, mi sem va­gyunk! Kár, hogy nem mindenki­nek van olyan apja, mint ne­kem, akinek fontos volt, hogy megtanítsa fiának a nők iránti tiszteletet! Hogy felnyissa gyermeke szemét, és egy élet­re helyére tegye ezt a dolgot. Kár, hogy nem mindenkinek van olyan apja, mint nekem, mert akkor ebből a világból örökre eltűnhetnének a vak komondorok! M. Magyar László Kártyacsata Minden bizonnyal gyakran forgatják az ördög bibliáját a politikusok, hiszen a minden­napi gyakorlatban előszere­tettel élnek népszerű kártyás megoldásokkal. A sajtótájé­koztatókon felszólaló tiszt­ségviselők kedvence az ulti lehet, hiszen az egyik párt be- [ jelentésére a politikai ellenfél mond egy kemény kontrát, amelyre aztán válaszként jön a rekontra, majd aztán még arra is reagálva a szubkontra. A lobbizók, az ügyeket a maguk hasznára fordítani igyekvők nem bíznak semmit sem a véletlenre, nekik gát­lástalanul a „zsírozáson” jár az eszük. Igaz, míg kezdetben ehhez elég volt egy átlagos boríték, az utóbbi időkben már’ egy egész nokiás doboz kell... No, és itt vannak az ászok, akik aztán mindenhez érte- | nek. Tudják, hogy melyik párt mit csinált rosszul, mikor és miben tévedett, ugyan­akkor magabiztosak abban, hogy övék az egyedüli igaz út a magyar gazdaság és társada­lom felemelkedéséhez. S ha valaki nem áll be mögéjük, ha valaki másként gondolkodik, akkor az nem más, mint egy „tök filkó”. Más politikusok a pókerre esküsznek. Igaz, nem magát a játékot kedvelik, hanem csupán a pókerarcot, amely bizony jól jön egy-egy tárgya­láson vagy bizottsági meg­hallgatáson. Sokan még azt is nagyon szeretik, ha alaposan összekeverhetik a kártyákat. Annak már kevésbé örülnek, ha az ellenfelek kiismerik j őket, ezért félrevezető tak­tikát alkalmaznak, mint a svindliben. Lelkesen osztják másoknak a lapokat, ugyanakkor meg nem szeretnek nyílt lapokkal játszani. Azt meg végképp nem akarja egyikük sem, hogy utolsónak tegye le kár­tyáit, amikor elhangzik a fel­szólítás: Csapd le, csacsi! íj) http://www.szon.hu Hírek. A régió és a világ hírei. Dankó Mihály Erőt ad, s felemel Nehéz szavakat találni, ha az ember szeretné megfo­galmazni érzéseit, amikor a régen látott rokonaival, az egykori szomszédaival, a volt tanyabeliek leszármazottai- val újra együtt lehetett. Dan- kóbokor egy parányi porszem a térképen, de nekünk szom­baton este mégis a világ köze­pe volt. Bebizonyosodott, az akarat nem ismer időt és távolságot. Sokan eljöttek a találkozóra, emlékezni és emlékeztetni. Keresték és megtalálták a bi­zonyosságot: az ember nem lehet hitetlen, s a múltból me- rítkezés erőt ad, felemel. A ma alig félszáz lakónak ott­hont adó településről sokan indultak neki a világnak, s magukkal vitték a szívükben a kis tanyabokor áhítatát, a család ölelését, a táj szerete- tét. Mi az, ami most vissza­húzta őket? A tisztaság, az egyszerűség, a tisztelet. Mert kell egy hely, ami a miénk, s a lelkűnkben beletekintve, könnyebben győzzük le a hét­köznapok útvesztőit. A már romos házakba, az elhagyott telkekbe az emlékek újra éle­tet leheltek. Bebizonyosodott az is, ha voltak is háborúk, a haragot elsodorta az idő, az összefogás pedig csodákra képes. S ez az esemény a lakó­hely számára is fontos lehet, mert újraéledhet, hisz lesz, aki elsimítja útjait, lemetszi a kertek fáit. Kívánom, mindenkinek le­gyen egy ilyen Dankóbokorja! Tarnavölgyi Gergely Osztály, vigyázz! A készülő házszabály sze­rint a honatyáknak felállva kell fogadniuk az ülésterem­be érkező házelnököt. Pont úgy, mint az iskolában. Lelki szemeim előtt már látom is, ahogy napirend előtt jelent a hetes (ugye mindenki emlék­szik erre a titulusra a megbol­dogult általános iskolás idő­szakából). A jelentés hangozhatna így is: „Házelnök úrnak tiszte­lettel jelentem, a létszám 379 fő. Hiányzik Pistike, mert a túl hosszúra nyúlt bizottsá­gi ülés után nem ébredt fel a csörgőórára. Lacikát meg kivezette a házőrség, mert obszcén oldalakat nézett a laptopján. Bandikát pedig szobafogságra ítélték a szülei, ugyanis megtudták, hogy az egyik osztálytársnője szelle­mi képességeit kritizálta. To­mikáékat visszafordították a kapuban, mert egy nagy moli­nót szorongattak a kezükben, amiből én csak a „föld” és az „eladó” szót tudtam kiven­ni. Egyébként az osztály tör­vényhozásra készen áll.” Valóban hagy kívánnivalót maga után a száz sebből vérző Országház méltósága, ám úgy gondolom, nem ez a rendelet hoz majd gyógyírt a sebekre. Felállva vagy ülve, a parla­mentben dolgozó képviselők viselkedése ettől még semmit sem fog változni. Talán, ha majd kisebb lesz az osztálylétszám, nagyobb leáz a fegyelem... Koncz Tibor Pedig reggel még jól volt Amikor jó néhány éve ép test­ben, csaknem karcolás nélkül kikászálódtam egy ripityára tört autóból, azon meditál­tam: másodszor születtem. Minderre rákontrázott az első, segítségre siető férfiú, aki - miután elszörnyülködött az eléje táruló roncshalma­zon, nemes egyszerűséggel közölte: „Haver, tedd össze a kezed, hogy ezt megúsztad”. Két hónapig olyan szépnek láttam az életet, mint addig soha. Elég volt az ócskavas­ra vasalt autóra gondolnom, hogy értékeljem: van két ke­zem, két lábam, mit akarok még? Egyik nap jött a másik után, az „élmény” emléke, persze halványult. Elkapott a gépszíj, az ideg ismét dolgoz­ni kezdett bennem. Szidtam a rendszert, a bankokat, min­dent, ami nem tetszett, ahogy „illik”. A sors a minap ismét lecsa­pott. A kórház intenzív osztá­lyán töltött kétórás beteglá­togatás megint rádöbbentett: az ott fekvő emberek bárkivel cserélnének, csak kint lehes­senek. A legrosszabb: akad, aki a végső küzdelmét vívja. Miközben a riadt tekintetű, zokogó rokonok egyike azt ta­lálta mondani: „Pedig reggel még semmi baja nem volt”... Az ember legszívesebben elrohanna, el innen, minél messzebb. Mert még megte­hetem. Csak egészség legyen! Györke László Nyáron készítsd a szánt! A fenti közmondás az ár- és belvízvédelmi képesség meg­teremtésére is érvényes. Ezt pontosan tudják a vízügyi szakemberek, akik szeptem­bertől novemberig alaposan számba vették az ár- és bel­vízvédelmi műtárgyak, léte­sítmények állapotát. A helyszíneken tapasztal­takat, a gát- és csatornaőrök, a terepen dolgozó szakembe­rek észrevételeit, javaslatait is megvitatták azon a kiér­tékelő értekezleten, melyet nemrég tartottak. Bodnár Gáspár, a Fetivízig igazgatója összegzésképpen elmondta, hogy az alapos munkának köszönhetően teljes körű képet kaptak az ár- és belvízvédelmi művek állapotáról, melyben nem kis szerep jutott az október végéig szorgoskodó 2500 közfoglalkoztatottnak, akik hatékony munkát végeztek a védművek karbantartásán. Ennek, a szakemberek felké­szültségének és a fejleszté­seknek köszönhetően kitűnő a védművek állapota. De vajon egy rekord árhul­lám kivédésére elég maga­sak, elég erősek-e a meglévő gátak? Van-e hová elvezetni a hirtelen megjelenő nagy mennyiségű víztöbbletet? Dajka István osztályvezető­től például megtudtuk, hogy a március óta érvényes MÁSZ (mértékadó árvízszint) sze­rint az igazgatóság kezelésé­ben lévő 541 kilométer hosz- szú, elsőrendű árvízvédelmi töltésnek csak 17 százaléka felel meg az előírásoknak. Az október végéig szorgoskodó 2500 közfoglalkoztatott hatékony munkát végzett a védművek karbantartásán, és persze a jól felkészült szakemberek is tették a dolgukat illusztráció: km-archiv

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents