Kelet Magyarország, 2014. január (71. évfolyam, 1-26. szám)

2014-01-04 / 3. szám

703516. 2014. JANUÁR 4., SZOMBAT RÉCÉT PÁRTHÍREK: © MEGYÉNKBŐL MSZP.- Elkezdődött egy új év, mely reményeink szerint végre valóban a válasz­tás éve lesz, demokratikus kormánnyal az élén. Jelenlegi uralkodóink 2010 óta kisemmizték hazánkat, 800 milliót költöttek a „Magyarország jobban teljesít!” kampányukra, miközben például megyénkben sokaknak nincs mit enniük. A kormány számára a hatalom gyümölcse a pénz, melynek jelenleg hűlt helye. A szabolcsi autópálya szakasz is hazugság tárgya, olyan részeit adják most át büszkén, melyek még az MSZP-éra idején kezdődött tárgyalások eredményei. Emellett helyi képviselőik 5-700 ezer forintokat kapnak megyei szinten, amihez még az országgyűlési juttatásaik is hozzájönnek. Eközben megyénkben családok tízezrekből kell, hogy megéljenek. Magyarország rosszabbul teljesít, ezért nem késlekedhetünk. Több ízben is kérni fogjuk a Köztársasági Elnök urat, hogy április 6-ára írja ki a választásokat és ne habozzunk tovább! - hangzott el Halmi József, a párt megyei alelnökének pénteki sajtótájékoztatóján. Jobbik. Balczó Zoltán, az országgyűlés alelnöke szerint 2013 - Orbán Viktor állításával ellentétben - nem a felemelkedés, hanem a félrevezetés éve volt, hiszen a statisztikák és tények tükrében Magyarország nem teljesít jobban, bár ezt a kormány 644 millió forint értékű reklámkampányban nagyon igyekezett el­hitetni az emberekkel. - A rezsicsökkentést szükséges, de megkésett lépésnek, a foglalkoztatási mutatókat pedig félrevezetőnek tartjuk. Az infláció a vásárlóerő­vel együtt csökkent, s bár az IMF-hitelt visszafizettük, Magyarország államadós­sága jelenleg magasabb, mint 2010-ben volt! A Jobbik az őszinte beszédben, a világos programokban hisz, és valódi gazdaságpolitikai fordulatot szorgalmaz - fogalmazott Balczó Zoltán. Dr. Apáti István országgyűlési képviselő hazánk, illetve megyénk közbiztonsági, oktatási, gazdasági és egészségügyi helyzetét ismertette, majd kitörési pontokat, megoldókulcsokat sorakoztatdtt fel a Jobbik programja alapján. § Régimódi fuvarozás Vidéken még ma sem számít ritkaságnak, ha egy család a közlekedéshez és a ház körüli munkákhoz a lovas fogatot használja. Éppúgy, ahogy ez a képen látható ömbölyi család. FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Zöld megye státuszun­kat is erősítené a Keleti Kapu Ökotermesztők Egyesülete. nyíregyháza. A múlt év de­cemberében Nyíregyhá­zán létrejött a Keleti Kapu Ökotermesztők Egyesülete, amelynek egyaránt részesei alapanyag-előállítók és fel­dolgozók, forgalmazók, K+F munka résztvevők, humán­erőforrás-szervezők.- Megerősítettük a keleti nyitás stratégiáját a Lodz-ban megrendezett Natur Food ökotermék kiállításon. A 16 megyei és határon túli magyar ökotermesztő családi vállal­kozásnak csapatépítésként is szolgált a sikeres lengyelor­szági bemutatkozás. Ugyanezt a vonalat erősítette a Földész Fórum nyíregyházi rendezvé­nye is, ahol a résztvevők áté- rezték az összetartozás szük­ségszerűségét közös céljaink megvalósításához - sorolta a hivatalos egyesülés okait dr. Ratkos József meghatalmazott elnök.- Pályázati lehetőségek nyíl­hatnak meg ezután a termelő kisgazdaságok, középvállal­kozások és a kapcsolódó te­rületek, mint az öko-, gyógy-, kisállat-gyógyászati-, egyház-, egészség-turizmus számára. Célunk a munkahelyteremtés, a vidék népmegtartó képes­A kátyúba ra­gadt öko-sze­keret meg kell mozdí­tani. OR. RATKOS JÓZSEF A Keleti Kapu Ökotermesztők Egyesületének célja az egészséges élelmiszerek előállítása ILLUSZTRÁCIÓ: THINKSTOCK ségének visszaállítása, egész­séges élelmiszer-alapanyag termelése, feldolgozása, az effajta növekvő piaci igények kiszolgálása belföldön és hatá­ron túl egyaránt. Gazdasági nyitás- Elő akarjuk segíteni a ke- let-közép-európai országok élelmiszer-gazdaságában te­vékenykedő mikro- kis- és kö­zépvállalkozások egymás felé történő gazdasági nyitását. Erősítenénk az ökotermesztés szakmai bázisát, s alkalmaz­nánk a biodiverzitás előnyeit. Szeretnénk összehangolni a mezőgazdasági munka társa­dalmi értékét preferáló tak­tikai lépéseket, fórumokat, elmélyíteni a „zöld megye” kritériumait feltáró, elemző, jelenlegi reális státuszt repre­zentáló publicitást. Fontosnak tartjuk feltárni a gazdálkodás település szintű esélyeit, s visszavezetni a dolgozni akaró civil szféra tagjait a mezőgaz­dasági munka területére. Ál­lami tehervállalással a háttér­ben segíteni akarunk a megyei tájra adaptálódott növény- termesztés, állattenyésztés, erdészet, halászat és vadászat feltételeinek kialakításában.- A munkaerő-foglalkozta­tás a meglévő bio területeken idő- és munkaigényes, ám a Magyarország ökogazdálko­dása a 90-es években Európa élvonalába tartozott, aztán 2004-től az EU-s csatlakozás óta a hazai ökogazdálkodási területek nagysága nem vál­tozik, nagyjából 122-145 ezer hektár között mozog. Pedig az adottságaink alapján Ma­gyarország a megtermelt bio­élelmiszert tekintve Európa élvonalában lehetne. A 2011- es magyar BioCharta-ban le­jól jövedelmező kultúrákban ez kiemelt célunk, miként egy szolgáltató központ kialakítá­sa is, ahol az együtt-termelés igényeinek kiszolgálása mel­lett lehetőség nyílna kísér­letek beállítására, valamint olyan képzésre, amely so­rán konvencionális termelők válhatnának öko termelővé. KM-GB fektették: „Európa szíve, a Kárpát-medence olyan öko­lógiai értékekkel van megáld­va, melyek megóvása az itt élő népek közös felelőssége. A Kárpát-medencében mű­ködő bio- és ökogazdálkodó szervezetek sokat tehetnek a régió környezetének jobbá tételéért, a fenntartható gaz­dálkodás sikeréért és az eljö­vendő nemzedékek jogainak biztosításáért. Hátul az öko-sorban értékesítői munkatársakat keres. Az Inform Média Kft a regionális újság piacon tevékenykedik, a nyomtatott és az online média területén piacvezető Majdű-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs- Szatmár-Bereg megyében. Az Inform Média Kft. Feladat: • értékesítés, • új ügyfelek keresése, • új piaci lehetőségek folyamatos keresése, • meglévő piac ismerete. Elvárásaink: • felsőfokú végzettség, • teljesítményorientáltság, • kitartás, • határozott fellépés, • értékesítési tapasztalat, • „B" kategóriás jogosítvány, • saját gépjármű. Amit kínálunk: # teljesítményorientált jövedelem, % # fiatalos csapat, • folyamatos fejlődési lehetőség. Munkavégzés helye: Nyíregyháza Amennyiben hirdetésünk felkeltette érdeklődését, örömmel fogadjuk írásos, fényképes önéletrajzát 2014. január 20-áig a következő címen: Inform Média Kft. 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. zsolt.vama@mform.hu Lakossági apróhirdetés feladás telefonon! A hívás dija: 500 Ft/pcrc í áfe S 06 90 603-604 A hívás az apróhirdetés áfái uíru!má:«<t. A hibák vlkvi. űlvw niekében, «hirdetés ,fhb<3 ,iy esetben jelenik meg, ha a szöveg aóivjtásr* kerüli. Hirde<esí HÁZ, HÁZRÉSZELADÁS Városközpontól 4,5 km Sirály utcá­ban többféle tevékenységre alkal­mas ház eladó, 7 melléképülettel + 2000 m2 szántóval. 20/9265-157. 709719 ÜZLET, MŰHELY, IRODA Nyíregyháza vonzáskörzetében tér-' meló sütőüzem piaccal 45% résztu­lajdona eladó. Tel.: 30/9530-369 ______________709669 Tiszakanyáron jól bevezetett söröző kiadó a falu központjában. Tel.: 0670/9775-373. _________709668 GÉP, SZERSZÁM Eladó egy 1025. 3 MTZ traktor. Érd. 0630/219-3945. 709443 Keresek megvételre SPC műtrágyaszórós vetőgépet. Érd.: 0620/9545-428. _________709752 Új eredeti román SPC vetőgépek eladók. Használt vetőgépet bes- zámítok. Tel: 30 3498133 709498 26 soros Saxonia búza és apró­magvas vetőgép eladó. Érd.: 70/ 387-0259. 709439 6011-es billenős' pót új felépít­ménnyel, tömlő nélküli gumikkal, újszerű állapotban eladó. 8011-es pótkocsi jó állapotban, tömlő nélküli gumikkal eladó. Érd.: 0630/2790­626. 709723 ÉLELMISZER, TAKARMÁNY Bálázott csutka-széna-szemes kukorica eladó. érd:0630-973- 7228. _________________709640 ÁLLAT Egy db 2 éves csődör útlevéllel eladó vagy jószágra cserélhető. Érd. 0630/2790-626. _________709724 Egy 5 hetes üsző borjú eladó. Érd. 0630/429-6603. 709642 Eladó pecsenyekacsák vágásra, tömésre alkalmasak, 1500 Ft/db áron, szállítás megoldható. Érd.: 0630/539-4246. _________709721 Eladó vörös tojójércék 1300 Ft-os darabáron.Szállítás megoldható. Érd.: 30/362-0629. 709558 Eladó 500 db anyajuh. Érd.: 0630/219-3945. _________709590 Hízó, 180 kg-s eladó. Feldolgozás megoldható. Érd. 0630/576-6614. 709684 Mélyalmos tojóhibridek és jércék, aktívan tojnak, 800-1200 Ft/db. Ingyenes szállítás. Érd.: 0630/616- 8075. 709698 Nagysúlyú hízó van eladó. Érd.: 42/291-873.____________709672 Tizhetes malac, 8db eladó. érd:Máriapócs-0620-552-9112. 709645 Vágó lovat veszek, súly és minőségtől függően. Ár: 200 Ft-tól. Érd. 0642/385-861. ______709683 1 db 6 éves 3 hónapos vemhes és 1 db 11 hónapos bakkecske, illetve 400 mázsa istállótrágya eladó. Érd.: 0620/238-2688. ________709577 1 db 7 éves magyar tarka közel ellős tehén eladó. Ár: 380 E Ft Érd: 20/314-8860 ___________709652 8 hónapos vemhes Holstein üsző és 4 éves tőke szelid csődör eladó. Hízót beszámítok. Tel.: 20/4874- 054, 70/359-1623. _______709694 NÖVÉNY Étkezési és takarmány burgonya, búza, borsó, olajnapraforgó és kukorica eladó. Érd.: 0630/9831­917 . 709748 500 kg fémzárolt fehér here vetőmag eladó és ugyanitt száz mázsa idared alma eladó. Érd. 0670/387-0261 _________709440 MUNKAHELYET KÍNÁL Számviteli munkatársat felveszünk. Munkavégzés helye Nyíregyháza. Gyakorlat vagy Számviteli főiskola előny. Jelige: BELVÁROS Mátészalkai termelő üzembe keresünk üzemi takarftót és kőműves karbantartót. Érdeklődni hétköznap, munkaidőben: 06-30/ 254-6732 ______________709709 Nagykállói Sertéstelepre környéken lakó villanyszerelő végzettségű munkatársat keresünk éjjeliőr mun­kakörbe. Érd:30/3379896, e-mail: nagykallo.sertestelep@kallonet.hu 709363 Víz-, és fűtésszerelőt felveszek. Érd.: 0630/9870-445. _____709659 Szakács és felszolgáló munkakö­rök betöltésére várjuk a kollégák jelentkezését a Hotel Fenyvesben Baktalórántházán, szakmai önéletrajzzal együtt személyes jelentkezését várjuk.ldőpont egyeztetés céljából hívja a 42/ 550011-es telefonszámot VEGYES Akác tűzifa 1700 Ft-tól, nyár tűzifa 900 Ft-tól eladó kiszállítással! Tel.: 70/674-0009. ___________709528 Akác tűzifa kuglizva 1800 Ft/q. Nyárfa kuglizva 1000 Ft/q, kiszállí­tás megoldható. 30/366-0300 709531 Akác, nyár tűzifa eladó kiszállítás­sal és mérési lehetőséggel. Érd.: 0620/626-6368. 705573 Akciós TŰZIFA vásár a TŰZI Kit­től. Akác, alma, tölgy eladó. Szállí­tás megoldható. 0670/251-6925. 709356 Szén a Sényői Tüzépen. Lignit, dió, kocka szállítással, mérési lehető- séggel is. 20/4759-760. 706436 Apróhirdetések felvétele: Kelet-Magyarország szerkesztősége Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. 42/501-510 Kelet-Magyarország szerkesztősége Mátészalka, Kálvin tér 1. 44/500-880 Lippai és Lippai Kft. Tiszavasvári, Köztemető 30/93-57-830 Szatmár-Beregi Takarékszövetkezet- Fehérgyarmat, Móricz Zs. u. 19.- Vásárosnamény, Rákóczi u. 1.- Tarpa, Kossuth u. 25.- Vaja, Damjanich u. 70.- Tiszakerecseny, Lenin u. 7.- Jánkmajtis, Kossuth u. 12.- Mátészalka, Kossuth u. 41. 44/511-011 45/470-251 45/488-005 44/585-040 45/705-304 44/566-07O 44/502-535 Tiszavasvári Takarékszövetkezet- Ibrány, Lehel u. 3.- Kótaj, Kossuth u. 17.- Tiszabercel, Vásártér u. 5. 42/200-227 42/208-314 42/204-679 R-Port Informatika Kft. Újfehértó, Bartók Béla u. 8. 42/291-591 Virágbolt, Záhony, Ady E. u. 26/a. 45/425-214 PHOTO HALL Kisvárda, Szent L. u. 28. 45/411-594 Gombos Team Bt. Domb rád, Vay Ádám u. 55­30/635-4267 Nyírbéltek Takarékszövetkezet,- Nyírbéltek, Kossuth u. 16.- Nyírbátor, Szabadság tér 20. • ______________ 42/388-400 42/284-096 Gyémánt ház Biztosítási Bróker Kft.- Nyíregyháza, Korányi F. u. 27.- Nagykálló, Árpád u. 12/b ­- Rakamaz, Szent I. u. íoo. 42/595-304 70/456-5186 70/333-1952- Nagyhalász, Kossuth u. 16/b- Nyírbátor, Váci u. 21.- Fehérgyarmat, Petőfi u.ll.- Baktalórántháza, Vasút u. 7. 70/333-1939 70/933-1976 70/321-2211 70/933-1974 Hifinet Műszaki üzlet- Gávavencsellő, Dózsa Gy. u. 25.- Ibrány, Szabolcs u. 17. 20/548-8544 20/548-8989 Fortuna Kuckó Csenger, Hősök tere 1. 44/444-024 „LILA” Mg-i és Iparcikk Üzlet Kállósemjén, Kossuth u. 132. 42/255-121 „Color” Gazdabolt Máriapócs, Bátori út 11. 42/715-100 Sky Travel 4600 Kisvárda, Csillag u. 29. Tel./Fax.: 45/403-967, 70/455-3954

Next

/
Thumbnails
Contents