Kelet Magyarország, 2014. január (71. évfolyam, 1-26. szám)

2014-01-27 / 22. szám

2014. JANUÁR 27., HÉTFŐ KELET Helyén volt az eszük, no meg a szívük Az ellenfél térfelét támadó Erdősné Balogh Erika főszerepet játszott a győzelemben fotó: pusztai Sándor A Fatum-Nyírsuli-NRK vasárnap este végle­tekig kiélezett mérkő­zésen gyűrte le az MTK csapatát. röplabda. A pénteki UTE el­leni vereség után egy ember­ként szólt a sóhaj: na majd vasárnap... Tény és való, a hét végi dupla fordulóban a második összecsapás tűnt előzetesen nyerhetőnek a Fatum-NRK-Nyírsuli élvo­nalbeli női röplabdacsapata számára. Amíg ugyanis az új­pestiek jelentősen meglógtak (főként a szerzett pontokat tekintve...) a tabellán ötödik nyíregyháziakkal szemben, az MTK-Budapest lejjebb szo­rult. No nem sokkal, éppen csak egy hellyel előzik őket a szabolcsiak, akik tehát nem kalkulálhattak habkönnyű mérkőzéssel. Igaz, ami igaz, nem volt az. Apró momentumok dön­töttek a mindvégig kiélezett partin - ezúttal a nyírségiek javára. Valamennyi szettben a körmét lerágta mindkét tá­bor, főként persze a szakveze­tők. Az első játszma elszúrása után szíwel-lélekkel küzdött a házigazda, ráadásul ésszel, ami nem elhanyagolható té­nyezőnek bizonyult az össze­csapáson. A fővárosiak - kis túlzással, mivel az exnyíregy- házi Rácz Márta sem tétlenke­dett -jószerivel egyszemélyes hadsereggel próbálták földbe döngölni a hazaiakat. Dégi Mária három felvonás során huszonhét pontot „gyártott”, de mint kiderült: szó szerint kiütötte magát. Ellenállhatatlan hajrával Olyannyira, hogy a negye­dik etapra be sem vetette az MTK-stáb a kifulladt front­embert, sőt, Rácz László edző totálisan felforgatta együtte­sét. Húzása csaknem bevált, 20 :23-nál nagyon úgy festett, a legvégsőkig nyüstölik egy­mást a felek. Ekkor azonban robbantott az ellenállhatatlanul hajrázó NRK. A jelzők is elfogynak las­san Erdősné Balogh Erika pro­dukciójára, miközben a társak keze sem remegett meg. Arra pedig emberemlékezet óta nem akadt példa, hogy a sza­bolcsiak egyetlen nyitást sem rontottak! Valljuk be, ezen a toppant szoros mérkőzésen nem is fért volna bele. Ugyan­csak régen, december elején győzött utoljára a Balázs-gár- da, azóta „éhezte” a sikert, így még édesebb a diadal, jól­lakni viszont ettől még nem szabad. KM-KT Jegyzőkönyv Fatum-Nyirsuti-NRK-MTK-Budapest 3:1(-22,24,24,23) Bujtosi csarnok. 250 néző, v.: Mezei Z., Adler. NRK: Savic B. 1, Sikos 21, Erdősné 15, Berényi E. 3, Andrejkovics 15, Roma 10. Csere: Szabó I. (liberó), Vén E„ Janetka. Edző: Balázs István. ______ ___ __ MTK: Krieget 9, Tímár E. 11, Kiss V. 7, Dégi B. 27, Rácz M. 20, Cicic 6. Csere: Nagy F. (liberó), Horváth V. 5, Kadala, Bleicher 3. Edző: Rácz László. ________________________________ Rossz nyitás: 0-9. Ász: 1-5. __ ______ __ ___ Mesterszemmel Balázs István: - Lelkesedésünk, akarásunk ezúttal jó egyéni és csapatteljesítménnyel párosult. Remélem, hosszú böjt után megindulunk felfelé!___________________________ Rácz László: - Talán az összeszokatlanság miatt úszott el a meccs. Szoros csata volt, akár fordított eredmény is születhetett vblna, de olykor gyermeteg hibákat vétettünk. Nem érdekelte őket a babona Hajdúnánáson birkózás. Négy szabol­csi egyesület reménységei léptek szőnyegre, a Haj­dúnánáson rendezett 9. Hódos Imre nemzetközi meghívásos szabadfogású utánpótlás birkózó verse­nyen. A meglehetősen népes (31 csapat, 310 résztvevő) és erős mezőnyben a „mieink” jelesül megállták helyüket - tizenhárom éremmel tértek haza. Vagyis nem érdekelte őket a babona... KM 9. Hódos Imre nemzetközi utánpótlásverseny, Hajdúnánás GyermekLkorcsoport. 20 kg: 3. PlószMilán (Dávid SC). 42 kg: 1. Megyesi Ákos (Nyírsport SE). 46 kg: 1. Megyesi Márk (Nyírsport SE)■ ___________________-_________________________ Diák I. korcsoport. 26 kg: 2. Plósz Dániel (Dávid SC). 42 kg: 3. Molnár Csongor (Nyírsport SE). 58kg: 3. Palásti Ambrus (Nyírsport SE), 4. Forgács Péter (Nyírsport SE). __________ Diák II. korcsoport. 26 kg: 3. Plósz Antal (Dávid SC). 32 kg: 1. Felföldi Szabolcs (Bököny DSE). Serdülő. 38 kg: 3. Vadász Richárd (Bököny DSE) és Seres Dániel (Bököny DSE). 50 kg: 2. Nagy Márkó (Bököny DSE). 54 kg: 5. Kurucz László (Bököny DSE). 100 kg: 3. Barna Csaba (Bököny DSE). _______________________________________________________________* Ifjúsági. 76 kg: 2. Kiss Gergő (Bököny DSE). A szabolcsi színeket képviselő ifjak szép éremgyűjteményre tettek szert Hajdúnánáson fotó: tudósítónktól Versenyen kívül most a házigazdát is besorolják Hóban, fagyban kitartottak Bátorban 2. Arany Fácán Kupa: 3, forduló Nyfcmada-Volán-SényS GÓL Barta F., Bancsi G, illetve Galamb P. 2-1J1-0) Encsencs-Kemecse 1-7 (0-2) GÓL BíróZs.. illetve Fekete A. 3, Ruska 2. Lukács B. 2. Vámosoroszi-Baktatórántháza 2-5(2-3) Gól: Riskó T., Márton J„ illetve Szabó R. 2, Lakatos 1., Illés L., Kozma 1. Batkány-Szakoly Gól: Vass Z. (11-esből), Vasas T„ illetve Balogh Zs. 2-10-0) Nagykáltó-lbrány _______ 2-1 (1-0) Gól: Balás G., Kiss I, illetve Bíró Cs. Kiállítva: Bodó G„ Mándi L, illetve Vattai.__________________________________________ Nyfrvasvári-Nyirgyulaj 5-1 (3-0) Gól: Dér l, Kanál R., Szép T., Horváth K„ Berecz Zs„ illetve Makay Bököny-Mándok 0-8 (0-4) Gól: lonut 5, Pascal 2, Révész Z. Kiállítva: Die (Mándok). __ Nyírbátor-Dombrád 3-0 (1-0) Gól: Ráti, Erdei Z. (11-esbó'l), Jeddi. A mostoha időjárási körülmények dacára valamennyi mérkőzést lejátszották a nyírbáto­ri tornán. LABDARÚGÁS. Megvillant a tél. Két tükörsimán letudott forduló után rászakadt az ég a nyírbátoriakra. A 2. Arany Fácán műfüves felkészülé­si torna harmadik körének szombati nyitánya előtt tíz centis hópaplantól kellett megszabadítani a pályát, így a házigazdák kakaskuréko- láskor, hajnali ötkor munká­hoz láttak. A csontig hatoló hidegben géppel és kézi erő­vel „estek neki” a feladatnak, ami minden volt, csak nem egyszerű mutatvány. A folya­matos havazás, a csípős szél következtében még azoknak is arcára fogyott a mosoly, akiknek egyébként meg sem kottyan, ha repkednek a mí­nuszok. Már az is kisebbfajta bra­vúr, hogy csaknem félórás késéssel indulhatott a terve­Gép és emberi kéz is sokat tett azért, hogy lehessen játszani a hétvégén Nyírbátorban fotó: tudósítónktól zett program. Mindenesetre vább fényezte eddigi szerep- a nyírmadaiak dacoltak az lését - harmadik meccsén is elemekkel. A megye egyes hibátlan maradt. A mostoha együttes, az „osztálytárs” időjárás miatt az is megsü­Volán-Sényő legyűrésével to- vegelendő, hogy nem borult a menetrend: előbb a Kemecse, majd már villanyfényben a Baktalórántháza is elkalapálta alacsonyabb osztályú ellenfe­lét. A Madához hasonlóan így mindkét legénység megőrizte makulátlan mérlegét. Mindenki tette a dolgát- A torna nem túl hosszú tör­ténete során talán a szombati volt a legrázósabb: a körülmé­nyek alaposan megnehezítet­ték mindenki dolgát - taglalta Baracsi Balázs, a nyírbátori klub elnöke. - Nagy erőfeszí­tést igényelt munkatársaim­nak, hogy a folyamatos ha­vazásban alkalmassá tegyék a pályát. Hajnaltól folyama­tosan takarítani kellett, a szél is közrejátszott abban, hogy nem sikerült ideális feltéte­leket teremteni, de azt gon­dolom, ebben a helyzetben az is nagy eredmény, hogy a csapatok egyáltalán futbal­lozhattak. Vasárnap virradóra ugyan ismét fehér takaró borítot­ta be a létesítményt, megint lapátot ragadtak a melósok, akik megteremtették a lehe­tőséget a folytatásra. Nem is volt fennakadás, annak rendje és módja szerint - némi csúszással - valameny- nyi meccset megrendezték. Pedig hosszú volt a műsor, az ötödik, Nyírbátor-Dombrád mérkőzés idején jó néhányan a vacsorán is túlestek... km-kt Erődemonstrációt hozott a finálé A jelek szerint llyés Ferenc már tudja, hogy merre vezet a magyar férfivá­logatott Útja FOTÓ: MTI LABDARÚGÁS. A 2016-os fran­ciaországi Európa-bajnokság selejtezősorozatban 53 csapat indul, ezeket kilenc csoportba sorsolják majd - nyolc hatos­ba és egy ötösbe. Utóbbiba - versenyen kívül - a házigazda franciák is besorolást kapnak, de az ő mérkőzéseik nem számítanak majd bele a küz­delembe. Politikai okokból a most először induló Gibraltárt, illetve Spanyolországot nem sorsolják össze, s ugyanígy járnak el Azerbajdzsán és Ör­ményország esetében. Orosz­ország és Grúzia viszont vállal­ta, hogy játszik egymás ellen. Totó: 4. hét/2. forduló A helyes tipposzlop 1. Dortmund-Augsburg 2-2 x 2. Freiburg-Leverkusen 3-2 1 3. VfB Stuttgart-Mainz 1-2 2 4. Wolfsburg-Hannover 1-3 2 5. E. Frankfurt-Hertha BSC 1-0 1 6. Hamburg-Schalke 04 ___(H3 2 7. Napoll-Chievo 1-1 x Kalapok, csapatok A február 23-ai sorsolás alapját képező erősorrend 1. kalap: Spanyolország (címvédő), Né­metország, Hollandia, Olaszország, Anglia, Portugália, Görögország, Oroszország, Bosznia-Hercegovina. _________________ 2. kalap: Ukrajna, Horvátország, Svédor­szág, Dánia, Svájc, Belgium, Csehország, Magyarország, Írország. _______________ 3. kalap: Szerbia, Törökország, Szlovénia, Iz­rael, Norvégia, Szlovákia, Románia, Ausztria, Lengyelország. ______________________ 4. kalap: Montenegró, Örményország, Skó­cia, Finnország, Lettország, Wales, Bulgária, Észtország, Fehéroroszország. _________ 5. kalap: Izland, Észak-írország, Albánia, Litvánia, Moldova, Macedónia, Azerbaj- dzsán, Grúzia, Ciprus. ________________ 6. kalap: Luxemburg, Kazahsztán, Liech­tenstein, Feröer-szigetek, Málta, Andorra, San Marino, Gibraltár, 8. Lazio-Juventus 1-1 x 9. Verona-Roma _______________1-3 2 10. Cagliari-Milan 1-2 2 11. Internazionale-Catania 0-0 x 12. Parma-Udinese 1-0 1 13. Fiorentina-Genoa lapzárta után 14. Monaco-Marseilie lapzárta után A franciák leiskolázták a házigazda dánokat az Európa-bajnokság utolsó mérkőzésén. KÉZILABDA. A dániai férfi kézi­labda Európa-bajnokság záró konferenciájának keretében került sor a 2015-ös katari vi­Álomcsapat Az Európa-bajnokság válogatottja Kapus: Niklas Landin (dán). Jobbszélső: Luc Abalo (francia). Jobbátlövő: Krzysztof Lijewski (lengyel). Irányító: Domagoj Duv- njak (horvát). Beállós: Julen Aguinagalde (spanyol). Balátlövő: Mikkel Ffansen (dán). Balszélső: Gudjon Valur Sigurdsson (izlandi). Legjobb védekező játékos: Tobias Karlsson (svéd). __ Legértékesebb játékos (MVP): Nikola Karabatic (francia). lágbajnokság európai selejte­zőinek sorsolására. A magyar válogatott kiemeltként Szlo­véniát kapta a másik kalap­ból, hazai pályán kezd. A pár­harcok első meccseit június 7-én vagy 8-án, a visszavágó­kat 14-én vagy 15-én rendezik. A döntőt megelőzően jelen­tette be a nemzetközi szö­vetség, ki lett 2013 legjobb női, illetve férfi játékosa. Bár a nőknél négy győri játékos - köztük Görbicz Anita - is ott volt a jelöltek között, végül korábbi klubtársuk, a szerb Andrea Lekics lett a befutó. A férfiaknál a horvát Domagoj Duvnjak végzett az élen. Ami pedig a kontinensbaj­nokság végkifejletét illeti, a bronzmérkőzés szoros küz­delmet hozott, a világbajnok spanyolok végül egyetlen gól­lal (29-28) kerekedtek felül a horvátokon. Á döntő viszont nagyon ko­rán eldőlt. A franciák már az első félidő derekán tíz gólos előnyhöz (17-7) jutottak, és ezt végig meg is tartották a házigazda dánokkal szemben. Ipari mennyiségben potyogtak a gólok, a vége 41-32 lett. MTI

Next

/
Thumbnails
Contents