Kelet Magyarország, 2014. január (71. évfolyam, 1-26. szám)

2014-01-03 / 2. szám

709494 2014. JANUÁR 3., PÉNTEK KELET Nyugdíjas gyógyító kapta a kamarai díjat NYÍREGYHÁZA. A Magyar Or­vosi Kamara (MOK) Terüle­ti Szervezete a kiemelkedő szakmai tevékenységet éven­te kamarai gyűrűvel ismeri el.- Az idén a Kiváló Orvos ki­tüntetést dr. File János nyug­díjas háziorvosnak ítéltük oda az orvosi hivatás gyakor­lása során teljesített szakmai munkájáért, kiváló emberi magatartásáért - mondta in­doklásában dr. Losonczy Já­nos, a MOK területi elnöke a májusi díjátadáson. Dr. File János 1958-ban vég­zett a Debreceni Orvostudo­mányi Egyetemen. A diploma megszerzése után 1958-1960 között Beregsurányban, majd nyugdíjazásáig (és jelenleg is) Kék községben dolgozik házi­orvosként. Magas színvonalú háziorvosi munkája elismeré­seként szakfelügyelő főorvos volt 9 évig. KM Dr. Losonczy János adta át a kamara elismerését a nyugdíjasán is aktív háziorvosnak fotó: racskó tibor A legjobb szakemberek a stroke-konferencián NYÍREGYHÁZA. - Stroke miatt hazánkban évente 50-60 ezer ember kerül kórházba, és féló­ránként meghal valaki ebben a betegségben - hangzott el a Magyar Stroke Társaság konfe­renciáján. Dr. Berecki Dániel, a társaság elnöke úgy fogal­mazott: a halálozások száma a 1980-as évekhez képest ja­vult, de még mindig magas. Kockázati tényező az elhízás, a rendszeres alkoholfogyasztás, de veszélyeztetettek a magas vérnyomásban, cukorbeteg­ségben szenvedők is.- Szabolcs megyében 3 stro- ke-központ működik és az or­szágos átlaghoz képest jobb eredményekkel büszkélked­het - mondta dr. Diószeghy Péter osztályvezető főorvos és hozzátette: fontos, hogy idő­ben felismerjük a stroke tüne­teit, mert az első három-négy órában még megakadályozha-. tó a szervezet maradandó ká­rosodása. KM Olyan legyen életed: mint a friss virág, boldogság kisérjen egy életen át. Légy az, ami szeretnél lenni, ne feledd, mi mindig fogunk szeretni! Boldog születésnapot kfván az egész család a buji Hrablna Aliznak! Nézelődőka sürgősségin FEHÉRGYARMAT. Az uniós fej­lesztések nyílt napja - séta a kulisszák mögött elnevezésű program keretében márci­usban több száz érdeklődő nézte meg az 531 millió forin­tos beruházással megépülő új, fehérgyarmati Sürgősségi Osztályt. Kvízmegfejtés A településbe beleolvadt Tárkány falu, melynek neve tatán az egyik kabar törzs emlékét őrzi. a) Nyírmeggyes Költségvetési intézmény lett Az átalakulás nem járt létszámleépítéssel, a dolgozók közalkalma­zotti jogviszonyban folytatták munkájukat. NYÍREGYHÁZA. - Április elsejé­vel költségvetési intézmény- nyé alakult át a szabolcsi kórházat irányító megyei Egészségügyi Holding Zrt. - jelentette be Mangol Csilla, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyete­mi Oktatókórház főigazga­tója. Emlékeztetett rá, hogy a parlament március végén fogadta el a huszonnyolc, ki­zárólagos állami tulajdonba került, de eddig gazdasági társaságként működő kórház átalakítását célzó törvényt, amelynek értelmében ezek a gyógyító intézmények költ­ségvetési szervként működ­nek tovább. Északi- és Déli-pólus- Esetünkben ez a januárban létrehozott, a négy tagkór­házat tömörítő két gyógyító egység és a háttérszolgálta­tást ellátó zrt. összeolvadásá­val jár - mondta Mangol Csil­la, és hozzátette: a lakosság és a betegek számára ez nem jelent változást, ugyanabban a kórházban és szakrendelő­ben, ugyanazok az orvosok és szakdolgozók gyógyítják ILLUSZTRÁCIÓ: RACSKÓ TIBOR magasabb jövedelmi kategó­riába kerülnek - fogalmazott a főigazgató. Azzal, hogy már nem gazdasági társaságként működnek tovább, az új in­tézményre is vonatkoznak a 62. életévüket betöltötték kö­telező nyugdíjazására vonat­kozó szabályok. Ezzel kapcsolatban a fő­igazgató kifejtette: náluk ez mintegy 100 ágy mellett dol­gozót (orvos, szakdolgozó), azaz „fehérköpenyest” érin­tene, de nemcsak a megtartá­sukra van lehetőség, hanem a Szenior ösztöndíjból a kieső nyugdíjukat is vissza lehet pótolni. KM-BM A munkavállalók közalkalmazottak lettek őket. Az irányítási struktú­rában megmarad a korábbi szerkezet: az úgynevezett Északi-pólushoz a vásáros- naményi-fehérgyarmati és a mátészalkai kórházak, vala­mint a nyírbátori szakrendelő tartozik, a Déli-pólus pedig a nyíregyházi oktatókórházból és a nagykállói pszichiátriai szakkórházakból áll, melyek szakmai munkáját főigazga­tó-helyettesek irányítják.- Az átalakulás nem jár lét­számleépítéssel, mind a 4500 dolgozónk közalkalmazotti jogviszonyban folytatja mun­káját - válaszolta újságírói kérdésre a főigazgató.- A törvény azt is garantálja, hogy a dolgozói jövedelmek nem lehetnek kevesebbek az eddigieknél - tette hozzá a főigazgató. A munkavállalók alapilletménye, az illetmény- kiegészítése és a rendszeres illetménypótlékaik együttes összege nem lehet alacso­nyabb a korábbi társaságnál január l-jén érvényes, jogsza­bály, kollektív szerződés és munkaszerződés alapján járó alapbér és rendszeres bérpót­lékok együttes összegénél.- Abban az esetben, ha a dolgozó jövedelme ala­csonyabb volt, mint amit a törvény garantál, akkor ők Rehabilitációs fejlesztések A tervek szerint a nagy kállói és a nyíregyházi beruházás is befejező­dik 2014 decemberére. nyíregyháza. - Összesen több mint egymilliárd forintos uniós támogatás segítségé­vel fejlesztik a nyíregyházi Jósa András Oktatókórház, valamint a nagykállói Sántha Kálmán Mentális Egészség­központ és Szakkórház reha­bilitációs szolgáltatásait - je­lentették be júniusban.- A szakkórházunkat érintő 580 millió forintos beruházás célja egy Regionális Pszichi­átriai Módszertani Központ létrehozása - mondta dr. Erdélyi Ágnes, orvosigazga- tó-helyettes. - A mintegy 2 ezer négyzetméteren meg­épülő új, kétszintes épület hotelszárnyában a húsz há­romágyas kórterem mellett orvosi és adminisztrációs szobát, vizsgálóhelyiséget alakítunk ki. Az úgynevezett kreatív szárnyban pedig rek­reációs foglalkoztató, zene­terápiás terem, tornaterem, kerámiaműhely és étterem kap helyet. - A fejlesztéssel szeretnénk Nagykállóban am­buláns rehabilitációs szakren­delést működtetni, valamint az eddig hiányzó, OEP által finanszírozott pszichiátriai já­róbeteg-ellátás kapacitásbő­vítésére megkértük az enge­délyt - hangzott el a további tervekről. Fiziko- és ergoterápiás termek- A több mint 530 millió fo­rint támogatás jelentős részét építésre, valamint a meglévő épületek felújítására fordít­juk - mondta dr. Szilassy Géza projektvezető, osztályvezető főorvos. - A fejlesztés érinti a járóbeteg kardiológiai és a fekvőbeteg NMS (azaz moz­gásszervi) rehabilitációs, a tet- ra- és paraplég (gerincvelősé­rültek) ellátást és a szeptikus rehabilitációt. A Jósa András Oktatókórház területén már meglévő rehabi­litációs hotelszárnyban a kor­szerűsítéssel 2-4 ágyas, külön vizesblokkal ellátott kórter­meket alakítanak ki, és meg­épül 1200 négyzetméteren egy Központi Rehabilitációs Egység, melynek földszintjén többek között masszázshelyi­ség, szénsavas fürdőkád, víz alatti vízsugármasszázs, az első emeleten pedig gyógytor­naterem, fiziko-. ergoterápiás termek kapnak helyet, eszkö­zök beszerzésére pedig több mint 84 millió forint jut. Dr. Mosolygó Gábor a kitüntetéssel FOTÓ: MAGÁNARCHlVUM Kitüntetett háziorvosaink Budapest. Tíz-tíz magyarorszá­gi és határon túli háziorvos ve­hette át az Év Praxisa a Kárpát­medencében pályázat díjait februárban. Első lett a záhonyi dr. Mosolygó Gábor, második pedig a baktalörántházi dr. Sa- hin Fawaz. A díj odaítélésénél a szakmaiság mellett az em­berség, az empátia is lényeges szempont volt. km A Kelettel csak nyerhet! Legyen ön a 30 szerencsés előfizetőnk egyike, aki megnyeri a 10 000 forint értékű Coop-utalványtl* Akik már most minimum havonta, negyedévente, félévente vagy évente rendezik a Kelet előfizetési díjat, ők automatikus résztvevői a sorsolásnak. Ha Ön már előfizetőnk, nem kell mást tennie, mint figyelni a Keletet, ugyanis kisorsolunk 30 előfizetőt, akik egyenként 10 000 forint értékű Coop-utalvánnyal gazdagodnak. A nyertesek neveit - lapszámonként egyet-egyet - a Kelet hasábjain közöljük január 15. és február 18. között. Ha még nem rendelte meg lapunkat, jelentkezzen az alábbiak egyikén:- www.kelet.hu oldalon- hívja a 06-40/424-424 normál díjas telefonszámot munkanapon 7—17-ig- érdeklődjön lakóhelyén a Kelet-Magyarország kézbesítőjénél- fizessen elő ügyfélszolgálatunkon (4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6.)! Az akció szervezője az Inform Média Kft. (4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11.) (továbbiakban: Szervező). Az akcióban valamennyi Kelet- elöfizetó részt vesz, aki a sorsolás napján érvényes előfizetéssel rendelkezik, kivéve a Szervező munkavállalóit és azok közeli hozzátartozóit. Az akció Időtartama: 2013.11.26-2014.02.18. Az akció alatt 30 db 10 000 Ft-os ajándékutalványt sorsolunk ki közjegyző jelenlétében. A nyertes előfizetők neve a napilapban az akció Időtartama alatt naponta megjelenik, feltéve, hogy a nyertes előzőleg hozzájárul az adatai közzétételéhez. Aki ehhez nem járul hozzá, a nyeremény átvételére nem jogosult. *A vásárlási utalványok a Nylrzem áruházaiban válthatók be. Hirdessen Ön is a Kelet-Magyarország hasábjain! Lillái www.kelet.hL 3 HIRDETÉSEK

Next

/
Thumbnails
Contents