Kelet Magyarország, 2014. január (71. évfolyam, 1-26. szám)
2014-01-21 / 17. szám
706029 2014. JANUÁR 21., KEDD KELET A társulat Ismét bizonyította, hogy képes átugrani saját (prózai színházi) árnyékát FOTÓK: RACSKÓ TIBOR Vidám búcsú Anconától és az ifjúságtól A fergeteges színpadra állítás, a táncok, a díszletek, a jelmezek fantasztikus élményben részesítik a nézőket. nyíregyháza. Soha ekkora várakozás nem előzött meg színházi előadást Nyíregyházán, mint most! Az Anconai szerelmesek 2 azonban minden előzetes számítást felülmúlt: a siker példátlan. A Vajda Ka- talin-Fábri Péter szerzőpáros (örökbecsű) zenés vígjátékának, az Anconai szerelmeseknek a második része legalább olyan kacagtató, „pörgős” és élvezetes, mint az első. Igaz, az eredeti inkább commedia dell’arte-elemeket kamatoztató, a befejezés csipetnyi realitásával fűszerezett mese volt. Az 1949-es budapesti VIT-re történő utalás slusszpoénja adta az alapötletet a folytatáshoz. így kerülünk az új história szerint hozzávetőlegesen 1989-be. És így lesz a mű búcsú nemcsak Anconától, hanem az egykori ifjúságtól is... Féktelen játékosság Most aztán oly módon bonyolódnak össze a (rokoni) szálak, hogy ember legyen a talpán, aki képes követni, ki, mikor, kivel... Mivel azonban komédiáról van szó, végül minden megoldódik. Igaz, az egész egy hajszálnyival - féktelen játékossága, vidámsága ellenére is - mintha rezignáltabb lenne, mint az előzmények világa. Nem véletlenül: a Balaton-parton, 1989 táján a figurák eufórikus hangulatban búcsúznak a Kádár-kortól, ugyanakkor az új világ küszöbére már középkorúként érkeznek. A dialógusok minduntalan visszautalnak a múltra, ám ez a darab már inkább a „második nemzedéké”. Megismétli a lehetetlent Az Anconai szerelmesek 2, ha úgy tetszik, „rendszerváltós” mű. Az elhangzó slágerek a tegnapok emblematikus dalai. A fergeteges színpadra állítás (Tasnádi Csaba), az elsöprő erejű táncok (koreográfia: Krámer György), az emlékezetes díszletek (Zeke Edit), a színes jelmezek (Endresz Ágnes) fantasztikus élményben részesítik a nézőket. Tasnádi megismétli a lehetetlent: „überelni” tudja a 2000 decemberi bemutatót. Rendezése gyakran „rájátszik” erre, munkája azonban azok számára is felejthetetlen élmény, akik akkor még nem jártak színházba... Hinni a mesében A társulat ismét bizonyította, hogy képes átugrani saját (prózai színházi) árnyékát. Az általam látott főpróbán Schlanger András az idősödő amorózó, Petneházy Attila az ügyefo- gyott Békés elvtárs, Puskás Tivadar a (most is) pocsék kávét főző Giovanni, Kuthy Patrícia, a törékeny Viktória, Horváth Margit, a hajdani szögedi szépség, Viktória mamája, Mészáros Árpád Zsolt, az ismét dadogó Luigi, Széles Zita, a felesége, Lucia, Gosztola Adél, a még mindig csábító Dorina, illetve Nyomtató Enikő, Horváth Sebestyén Sándor, Kosik Anita és Varga Balázs a fiatalok szerepében komédiázott és énekelt kiválóan. 2000 telén azt írtam: az Anconai szerelmesek „kirándulás egy nem létező világba. Erre azért van szükségünk, hogy elviselhessük a létezőt.” Most úgy vélem, az Anconai 2 a létező világról (is) szól. Azért van szükségünk rá, hogy értékeljük a nem létezőt. Hogy tudjunk hinni a mesében. KARÁDI ZSOLT Oly módon bonyolódnak össze a (rokoni) szálak, hogy ember legyen a talpán, aki képes követni, ki, mikor, kivel... ÍIHREV Rehabilitáció • Érték • Változás SZÉCHENYI TERV fHkgfg Hi NONPROFIT KFT Nemzeti Fejlesztési Ügynökség www.ujszechenyiterv.gov.hu 06 40 638 636 MAGYARORSZÁG MEGÚJUL A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. f£Ua r\ z/um Étterem ' restaurant r A bál I véne légei k ÖZÖtT 2014. 02. IS. szombat 17.00 Esküvőre készültök,I vagy még csak tervezgetitek? «Kp Szeretnétek megkóstolni a Stella Rose által kínált menüsort, megtapasztalni a rendezvénytermünk ünnepélyes hangulatát?! Vagy csak mulatnátok egy jót? Szeretettel várunk Titeket!-fi > 17:00.: Kapunyitás, köszöntő' 18:00.: Fó'vacsora: Tyúkhúsleves, Szabolcsi töltött káposzta Siiltestálak: Füsti csirkemell fiié rántva; sertésborda Stella-módra, rántva; filézett csirkecomb sajttal és sonkával töltve, kemencében sütve; pácolt kemencés roston tarja; gombafejek zöldséges túrókrémmel töltve, bundázva Köretek; hasábburgonya, vajas-petrezselymes burgonya, párolt rizs, vajon párolt zöldköret, friss vegyes tavaszi saláta 20:00.: Menyasszonyi torta vágás, a Mokka Cukrászda felajánlásával Élőzene, tánc és mulatozás pirkadatig Dekorációs és virágkötési tanácsok az OSIRA EVENT DESING-nal Fotózás SZABÓ ÉVA-val Ajándék görögországi utazás kisorsolása az Androméda Travel felajánlásával Meghívott esküvői szolgáltatók: Szeretnél partnereinkkel találkozni? Tájékozódni a fotósok, dekoratőrök ajánlatairól? Nálunk megteheted. Azt est folyamán professzionális szakemberek válaszolnak kérdéseitekre. Dekoráció, esküvői csokrok Osira Event Design https://www.facebook.com/OsiraEventDesign Szabó Éva 20/926-0971 Mokka Cukrászda www.mokkacukraszda.hu Androméda Travel www.andromedatravel.hu Fotó Esküvői torták, desszertek Nászutak GÖRÖGORSZÁGI NYARALÁST sorsolunk az Androméda Travel felajánlásából' . A részvétel a már időpontot foglalt ifjú pároknak ingyenes. Az ifjú pár vendégeinek, és a még időpontot nem foglalt ifjú pároknak a belépőjegy ára: 3000 Ft/fő Amennyiben a bálon vagy utána foglalják le esküvőre a rendezvénytermünket, a belépők árát az ifjú párnak visszatérítjük. A belépőjegy ára a fővacsorát és a programokon való részvételt foglalja magában. 1 > Jegyrendelés a Stella Rose étteremben: Nyíregyháza, Lujza u 13/b. Telefon: 06-42/460-060, 70/389-22-33 E-maih info@stellarose.hu ' Jegyek kizárólag elővételben kaphatók! HIRDETÉS .. ... I HIRDETÉS