Kelet Magyarország, 2014. január (71. évfolyam, 1-26. szám)
2014-01-17 / 14. szám
2014. JANUÁR 17., PÉNTEK KELET Adósságállomány: volt, nincs... A Búza téri piac rekonstrukciója is az adósságkonszolidáció révén valósulhatott meg fotó: sipeki Péter Csütörtökön dr. Hende Csaba bejelentette: Nyíregyháza maradék adósságát is átvállalja az állam. NYÍREGYHÁZA. „Jó hírt hoztam, örömteli bejelentéssel érkeztem” - kezdte mondandóját dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter csütörtök délelőtt Nyíregyházán. Új időszámítás- Teljesen tiszta lappal, adósság nélkül kezdheti az évet a város. Az első lépcsőben közel 12,1 milliárd forintot konszolidált az állam, ezúttal pedig Nyíregyháza fennmaradó, mintegy 6,53 milliárd forintos adósságát is átvállalja az állam. Ha nincs adósságátvállalás, akkor 2,8 milliárd forint lett volna az az összeg, amit a város költségvetéséből az adósság törlesztésére kellett volna fordítania. Egyébként február végéig minden magyar település megszabadul a maradék adósságától, és kikerülhet az adósságcsapdából. Dr. Hende Csaba megemlítette, hogy „2002-ben az önkormányzatoknak alig volt adósságuk. Utána úgy terhelték meg az önkormányzati rendszert rengeteg feladattal, hogy nem rendelték hozzá az ehhez szükséges forrásokat. így Adósság nélkül kezdheti az évet Nyíregyháza városa ^ DR. HENDE CSABA 0|#| aztán a települések rákényszerültek vagyonuk felélésére és az eladósodásra. Tény: 2005 és 2010 között a négyszeresére nőtt a magyar települések adósságállománya”. A honvédelmi miniszter megfogalmazása szerint az adóssághegy 2010-re majdnem maga alá temette Nyíregyházát és a többi települést. - Országos szinten meghaladta az 1200 milliárd forintot az adósságállomány, ami irgalmatlanul nagy szám. Mára ez a múlté, új perspektíva nyílik. A szabolcsi megyeszékhely ezután a gazdaságfejlesztésre, a foglalkoztatási programokra koncentrálhat, ugyanakkor több pénz juthat szociális programokra, a közbiztonságot javító intézkedésekre is. A kormány cserébe az adósság átvállalásáért azt kéri az önkormányzatoktól, hogy készítsenek el egy gazdaságfejlesztési és növekedési tervet. Új fogalom- A meglévő bankhitelek mellett 4,6 milliárd forint kifizetetlen számlát örökölt a jelenlegi városvezetés, amely összeget éppen a helyi és megyei kis- és középvállalkozásoknak nem fizetettek ki. A kormány segítsége nélkül nem lehetett volna konszolidálni a város adósságát - jelentette ki dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere. Petneházy Attila önkormányzati képviselő hangsúlyozta, hogy új időszámítás kezdődik.- Új fogalmat kell megtanulni, ez pedig a „nulla forintos adósságállomány”. Mit is jelent ez a nyíregyháziaknak? Például az elmúlt időszakban több mint 500 millió forintos saját erős beruházást (útfelújítások, útépítések, a Búza téri piac korszerűsítése, termelői piacok létesítése, a szigligeti gyermektábor rendbehozatala). Dr. Vinnai Győző megyei kormánymegbízott azt állította, hogy az új önkormányzati törvény és áz adósságkonszolidáció révén megszűnt- A költségvetési rendelet benyújtására vonatkozó határidők a korábbi évekhez képest megváltoztak, ez az idén február 5-ének felel meg - közölte Máténé Vincze Andrea, Géberjén polgármestere: - A határidők rövidültek, így ön- kormányzatunknál is elkezdődött a költségvetési rendelettervezet készítése. A tavalyi a csődhelyzet közeli állapot. - A megyében mintegy 200 ezren dolgoznak, ami új foglalkoztatási csúcsot jelent. A 229 szabolcs-szatmár-beregi település több mint háromnegyede küszködött adóssággal, Nyíregyháza mellett Tiszalökön például 325, Ti- szavasváriban 272, Ibrányban 100, Nyírteleken pedig 17 millió forint adósságot vállal át az állam. Tavaly decemberben Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter jelenlétében tudatta a mátészalkai önkormányzat, hogy az adósságkonszolidáció utolsó körében 1,3 milliárd forinttól szabadul meg a város. - Történelmi pillanat volt ez a településünk életében. A konszolidációnak köszönhetően teljes mellszélességgel a már futó pályázataink megvalósítására koncentrálhatunk, gondolok itt a belterületi csapadékvíz-elvezetők kialakítására, az utak állapotának javítására, valamint a’ színházunk és a művelődési központunk rekonstrukciójára - ismertette a terveket Szabó István, Mátészalka polgármestere, km évi adósságrendezés során ön- kormányzatunk 13,249 millió forint adósság visszatörlesztésétől szabadult meg, ami havonta számunkra 496 ezer forint kiadáscsökkenést eredményez. Nekünk ez óriási összeg, amely nagy mértékben elősegíti a (bár szoros és normatíva függő) költségvetés készítését. Az óriási teher a múlté... A hónap végén kinyithatnak a gyógyszertárak A korábban a Patika Kft-ben dolgozók felét már átvette a kórház. nyíregyháza. Mint ahogy arról korábban is beszámoltunk, az SZSZBMK gyógyszertárait eddig a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egészségügyi Holding Patika Kft. bérelte és működtette. A céggel a kórház vezetése szerződést bontott, és a zárak lecserélésével tudták visszavenni a bérleményeket a kft-től.- A négy gyógyszertárat a korábbi kórházvezetés adta bérÉvi 1,8 milliárd forintos bevételre számítunk a négy patika működtetéséből. MAN GÓL CSILLA be évi 2,5 millió forintos bérleti díjért. A jelenlegi vezetés 2013 elején 13,8 millió forintra emelte fel ezt az összeget, ami a piaci viszonyokhoz képest még így is kedvező - számszerűsített a főigazgató, és hozzátette azt is: saját működtetésben is arra számítanak, hogy az évi 1,8 milliárd forintos bevételt elérik a gyógyszertárak. Mangol Csilla kitért arra is, hogy a Patika Kft-nek 2012 óta 13 millió forinttal tartozik az intézménynek, ennek megfizetéséért most pert indítanak. Levélváltások- Egy éven át próbáltuk együttműködésre bírni a patikákat bérlő kft-t, de a merev elutasítást látva a szerződés- bontás mellett döntöttünk. A határozatlan időre kötött bérleti szerződést időben és A főigazgató álláspontunk szerint jogszerűen felmondtuk - említette a főigazgató. A bérlő a kórházak felügyeleti szervéhez, a Gyógyszerészeti és Egészség- ügyi Minőség- és Szervezet- fejlesztési Intézethez (GYEM- SZI) fordult, ott november FOTÓ: RACSKÓ TIBOR 6-án elmondták a kft. ügyvezetőjének, hogy a tulajdonos intézmény jogszerűen járt el a szerződés felbontásakor, amit december 9-én írásban is megerősített a GYEMSZI annak ellenére, hogy ez a kérdés nem tartozik a hatáskörébe.- Herpayné dr. Holik Zsuzsám na, a kft. ügyvezetője december 29-én levelében még azt írta, hogy kész a megállapodásra, majd egy nappal később azt közölte, mégis pert indít - mondta Mangol Csilla. Ezután cserélte le a kórház a zárakat a patikaajtókon, a kft. pedig birtokvédelmet kért és pert indított. A főigazgató szerint a bíróság és hatóságok dolga kimondani, hogy jogszerű volt-e a tulajdonos szerződésbontása, s történt-e birtokháborítás.- Az átmenetileg bezárt patikák dolgozóinak felajánlottuk az átvételt, és 12-15 gyógyszerész, valamint szakasszisztens már a kórház közalkalmazotti állományába került, és a tervek szerint január utolsó hetében már újra megnyitott patikákban fog dolgozni - tudatta a főigazgató. km Nézőpont Tamavölgyi Gergely , / Tabula rasa Az utóbbi hetekben több miniszter is nyakába vette az országot, hogy a hazai helyhatóságok vállán nyugvó több milliárdos adósságterhet egy kézlegyintéssel hessegessék el. Varga Mihály Kecskeméten, Pintér Sándor Pécsett és Miskolcon vendégeskedett, míg szűkebb pátriánkban dr. Fazekas Sándor (Mátészalka) és dr. Hende Csaba (Nyíregyháza) tette tiszteletét. Hogy az országos „konszolidációs road show” mennyire a választási kampány része is, azt nem tudom, (vagyis inkább tudom), ettől függetlenül bizakodásra adhat okot: az önkormányzatok februártól tiszta lappal indulhatnak. A jó tett helyébe jót várj alapon a kormány ukázban kiadta: készítsen minden település egy részletes fejlesztési stratégiát az elkövetkező évekre vonatkozóan. Kérdem én: milyen önkormányzat az olyan, akinek nem lapul alapjáraton egy ilyen a farzsebében?! Na de ez egy másik lapra tartozik. A kormány úgy kapott az adósságtengerben sodródó (de lehet, a fuldokló rá a helyes kifejezés) önkormányzatok után, mint az utolsó pillanatban fiainak segítő jobbot nyújtó apuka teszi, látva a megtévedt gyermekek pazarló életmódját. Az adósságátvállalás természetesen nem azt jelenti, hogy a felvett hitelek és a tömeges kötvénykibocsátás anyagi kötelezettségei egy varázsütésre kámforrá válnak, csak annyit: nem a helyhatóságok nyögik az esetenként felelőtlen, a helyenként reszkírozó, vagy a rossz döntések miatt kényszerpályára került gazdálkodás következményeit. És mit tehet ezek után az előbb említett gondos apuka, miután meghúzza (vagy megszorítja?) a családi nadrágszíjat? Bízik a fiaiban, hogy nem lépnek még egyszer ugyanabba folyóba. És nem sározzák be az apjuktól kapott tiszta lapot. gergely.tarnavolgyi@inform.hu Kelet kvíz Milyen fesztiválnak ad otthont évente Nyírmeggyes? a) diófesztivál b) meggyfesztivál c) almafesztivál d) dinnyefesztivál A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el Megkérdeztük: Neked milyen továbbtanulási terveid vannak? BARATI PÉTER: A GULÁCSI DÓRA Gyér- SZABÓ DORKA: Állatmédia világában sze- mekkori álmom, hogy orvos szeretnék lenni, retnék elhelyezkedni, orvos legyek. ami nagy kihívás. BRÁTÁNDALMA:A MÁJER BENCE: Kihasz- KOVÁCS TAMÁS: A kereskedelem és a nálom, hogy jól megy a mérnöki pályát nekem marketing érdekel. nyelvtanulás. találták ki. Barati Péter komolyan fontolgatja, hogy a média világában helyezkedjen el. - Szellemi munkából szeretnék megélni, inkább vezetőként mint beosztottként. Tudom, ehhez idő és sok kitartás kell, valamint a piac is telített, de hiszem, hogy sikerülhet!. Gulácsi Dóra így válaszolt: - Szeretem a biológiát és az élőlényeket, gyermekkori álmom, hogy orvos legyek, gyógyítsak, életeket mentsek, segítsek másokon. Szabó Dorka állatorvos szeretne lenni. - Drága és embert próbáló kihívás, jól tudom. Ha szükség lesz a szaktudásomra, és anyagilag is megbecsülnek, maradok „itthon”, ha nem, irány külföld! - mondta. Brátán Dalma az érettségi után a kereskedelem és a marketing világa felé kacsintgatna. - Piacképesnek mondott területek, látok bennük fantáziát! Szerintem fontos, hogy az ember szeresse a munkáját, mert csak úgy lehet igazán eredményes és sikeres - bölcselkedett az ifjú hölgy. Májer Bence elsőéves gimnazista, akinek erőssége az ide- gennyelv-tanulás - Valószínűleg külföldön próbálok majd szerencsét, mondjuk tolmácsként, fordítóként - mesélte. Kovács Tamás mérnök szeretne lenni. - Jól fizető szakma itthon és külföldön is. Alapos, precíz, nyugodt és kreatív vagyok, úgy érzem, ezt nekem találták ki! km-pi ® ínyencek délutánja Timi és Letty egy hatalmas lángosozással zárta a napot FOTÓ: SIPEKI PÉTER V