Kelet Magyarország, 2014. január (71. évfolyam, 1-26. szám)
2014-01-14 / 11. szám
2014. JANUÁR 14.. KEDD KELET GYÁSZHÍR A www.keiet.hu internetes oldalon is kinyilváníthatja részvétét Beteg teste megpihenni tért, Nehéz út volt, amit O megélt. Elment tőlünk, mint a lenyugvó nap, De szívünkben él és az „ ibolyásban " marad. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BALAZS JOZSEFNE szül.: Gelsi Erzsébet hosszan tartó súlyos betegségben elhunyt. Megemlékezése 2014. január 16-án csütörtökön 12.00 órától lesz a nagykállói református kis templomban. A szertartás jellegéből adódóan, egy szál virággal emlékezzünk. Gvászoló család. Kezdetben azt gondoltuk, hogy a halálod veszteség és pusztulás, fájdalom és bánat, melyet aligha lehet elviselni. Csak most kezdünk rádöbbenni, hogy az életed ajándék volt, s egyre erősödő szeretet marad utána. Mindinkább rádöbbenünk, hogy az életre kell gondolnunk, nem pedig a halálodra, és arra, hogy elmentél közülünk. Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HENGSPERGER MIHÁLY életének 82. évében elhunyt. Felejthetetlen halottunk hamvasztás utáni búcsúztatását 2014. január 18-án 14 órakor, az Emmaus Evangélikus Templomban (Nyíregyháza, Korányi F. u. 160/A) tartjuk. Végakaratának megfelelően hamvainak bemosása szűk családi körben, , későbbi időpontban lesz. Kérjük egy szál virággal róják le kegyeletüket. A gyászoló család. t Szerettem volna még élni közietek, de a sors másképp rendelkezett. Küzdöttem, de már nem lehetett, Szerettem, Isten veletek! Fájó szívvel tudatjuk, hogy FAZEKAS LÁSZLÓ tiszateleki Iákos, 59 éves korában türelemmel viselt betegsége után csendesen elhunyt. Temetése 2014. január 15-én 11 órakor lesz a tiszateleki temető ravatalozójából. 118ie A gyászoló család. "Drága jó szivét, ►S mi köszönjük, két dolgos kezét, hogy ő lehetett áldd meg Atyám, a mi Édesapánk." + Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy a drága jó édesapánk SZENDREI ISTVÁN Kisvárda, Petőfi u. 11. sz. alatti lakos életének 57. évében elhunyt. Temetése 2014. január 16-án (csütörtök) 10.30 órakor lesz a Városi Köztemetőben (új temető). A gyászoló család Fájó szívvel tudatjuk, hogy LABBANCZ JÁNOSNÉ szül. Garai Ilona életének 83. évében elhunyt. Temetése 2014. január 15-én 11.00 órakor lesz az Északi temető főbejárati ravatalozójából. A gyászoló család Életének 76. évében örök nyugalomba tért PUSZTAFI JÓZSEFNÉ szül. Darabos Ibolya Temetése 2014. január 15-én (szerdán) 14 órakor lesz a nagykállói temető ^^^^^ászol^salád ravatalozójából, református szertartás szerint. Kegyeleti hirdetéseket minden munkanapon 16 óráig fogadunk! Gyászközlemények felvétele: Kelet-Magyarország szerkesztősége Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. 42/501-510 Kelet-Magyarország szerkesztősége Mátészalka, Kálvin tér 1. 44/500-880 Temetkezési Vállalat Nyíregyháza, Pazonyi tér 5. 42/408-445 Orfeusz Kft. Nyíregyháza, Selyem u. 37. 42/404-938 Szomorúfuz Temetkezés Nyíregyháza, Ady Endre utca 2/A. 42/781-227 Takács Plusz Kér. Kft. Kemecse, Sport u. 8. 42/358-412 Lippai és Lippai Kft. Tiszavasvári, Köztemető 30/93-57-830 Jáger Sándor temetkezési vállalkozó Csenger, Tisza u. 46. 44/342-037 Baracsi Temetkezési Szolgáltató Kft. Nyírbátor, Vásárosnamény 30/27-17-004 Szatmár-Beregi Takarékszövetkezet- Fehérgyarmat, Móricz Zs. u. 19. 44/511-011- Vásárosnamény, Rákóczi u. 1. 45/470-251- Tarpa, Kossuth u. 25. 45/488-005- Vaja, Damjanich u. 70. 44/585-040- Tiszakerecseny, Lenin u. 7. 45/705-304- Jánkmajtis, Kossuth u. 12. 44/566-070- Mátészalka, Kossuth u. 41. 44/502-535 Tiszavasvári Takarékszövetkezet- Ibrány, Lehel u. 342/200-227- Kótaj, Kossuth u. 17. 42/208-314- Tiszabercel, Vásártér u. 5. 42/204-679 R-Port Informatika Kft. Űjfehértó, Bartók Béla u. 8. 42/291-591 Virágbolt, Záhony, Ady E. u. 26/a. 45/425-214 PHOTO HALL Kisvárda, Szent L. u. 28. 45/411-594 Gombos Team Bt. Dombrád, Vay Ádám u. 55. 30/635-4267 Nyírbéltek Takarékszövetkezet,- Nyírbéltek, Kossuth u. 16. 42/388-400 Gyémántház Biztosítási Bróker Kft. *- Nyíregyháza, Korányi F. u. 27. 42/595-304- Nagykálló, Árpád u. 12/b 70/456-5186- Nagyhalász, Kossuth u. 16/b 70/333-1939- Nyírbátor, Váci u. 21. 70/933-1976- Fehérgyarmat, Petőfi u. 11. 70/321-2211- Baktalórántháza, Vasút u. 7. 70/933-1974 Hifinet Műszaki üzlet- Gávavencsellő, Dózsa Gy. u. 25. 20/548-8544- Ibrány, Szabolcs u. 17. 20/548-8989 Fortuna Kuckó Csenger, Hősök tere 1. 44/444-024 „LILA” Mezőgazdasági és Iparcikk Üzlet Kállósemjén, Kossuth u. 132. 42/255-121 „Color” Gazdabolt Máriapócs, Bátori út 11. 42/715-100 Számítástechnikai üzlet Baktalórántháza, Köztársaság tér20/205-4688 Sky Travel 4600 Kisvárda, Csillag u. 29. Tel./Fax.: 45/403-967,70/455-3954 Ladomérszki Gránit 4465 Rakamaz, Temető út 5- 6.7. +36 70 239-24-85 t Elment egy lélek ma ismét a földről, Kit szívünk többé el sosem feled. Csendesen figyelsz ránk már odaföntről, legyen helyettünk Isten Veled! Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy a drága jó édesapa, szeretett férj, testvér, gyermek BATTA BÉLA nyírteleki lakos 48 éves korában méltósággal viselt súlyos betegségben visszaadta lelkét a Teremtőjének. Szeretett halottunk temetése 2014. január 16-án 14 órakor lesz a nyírteleki temető ravatalozójából. 711881 Gyászoló családja KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetét mondunk mindazoknak, akik FEHÉR LÁSZLÓ JÓZSEF temetésén megjelentek, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk KOCSIS JÁNOS temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család Köszönetét mondunk mindazoknak, akik bánatunkban és reménységünkben osztozva velünk voltak , , , SZUHANSZKI ANDRASNE szül. Mihalkó Erzsébet szeretett édesanyánk temetésén. A Teremtő békességet adó kegyelme legyen vele és mindannyiunkkal. a gyászoló család Köszönetét mondunk mindazoknak, akik GIBÁ ANDRÁSNÉ szül. Dankó Mária temetésén megjelentek, sírjára virágot helyeztek, fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló család 710958 Kegyeleti hirdetéseket minden munkanapon 16 óráig fogadunk! Vállalkozók figyelem! Érdeklik új lehetőségek, vagy kiegészítené tevékenységét? A Kelet-Magyarország napilap működő üzlethelyiséggel, irodával rendelkező HIRDETÉS FELVEVŐ PARTNEREKET keres Baktalórántháza,Balkány.Beregsurány.Csenger.Demecsef,Dombrád.Gávavencsellö, Ibrány, Kállósemjén, Kemecse, Kisvárda. Kótaj, Kölese. Mándok, Máriapócs, Mátészalka, Nagyecsed. Nagyhalász, Nagykállá Nyírbátor, Nyírbéltek, Nyírbogát Nyirtugos, Rakamaz, Székely, Tarpa, Tiszabereet, Tiszalök, Tiszavasvári, Tyúkod, Újfehértó, Vaja, Vásámsnamény. Záhony településekre, településekre. Elvárásaink: Forgalmas helyen lévő helyiség, internet elérhetőség, köny- nyíí megközelíthetőség, számítógép kezelői tudás, megbízhatóság. Amit kínálunk: Az úzlet/iroda hirdetésfelvevő helyként valáreklámozá- sa saját termékeinkben, magas, forgalom függő jutalék, további értékesítési lehetőségek. Jelentkezését az elérhetőségek (vállalkozás neve, i f 1 11 i i telefonszáma, üzlet címe) feltüntetésével, | ^ j ^ | a zsolt.varga@inform.hu e-mail címre várjuk. ■■HÜ