Kelet Magyarország, 2014. január (71. évfolyam, 1-26. szám)

2014-01-14 / 11. szám

709516 2014. JANUÁR 14., KEDD KELET Ezrek úszhatják meg akár a parkolási bírságot Budapest. Több mint harminc­ezer budapesti autós úszhat­ja meg a parkolási bírságot, mert a parkolási cég szerint egy ügyvéd nem számolt el az ügyekkel. Ha a tulajdonos nem fizeti be a pótdíjat, a par­kolási társaság egy éven belül ügyvédet bízhat meg a követe­lés behajtásával. A Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft. 2007-ben 136 ezer ilyen ügyet adott át egy ügyvédi irodának. A cég szerint az ügyvéd 35 ezer üggyel nem számolt el, ezért a kft. feljelentést tett. Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyész­ség szóvivője a Híradónak azt mondta: az ügyben a Budapes­ti Nyomozó Ügyészség ügy­védi visszaélés bűntettének gyanúja miatt december 30-án rendelte el a nyomozást. Gya­núsított még nincs, így az eljá­rás jelenleg ismeretlen tettes ellen folyik. mti Európai szemmel furcsa, de Kubában ilyen Skoda is jár az utakon FOTÓ: INTERNET Ötvenöt év után szabad az új autók vásárlása HAVANNA. Néhány napja sza­bad a vásár az új autók te­rén is Kubában, amire 1959, a forradalom éve óta nem volt példa. A lehetőséggel kevesek élhetnek, mert az autóárak borsosak, a fize­tések meg rendkívül kicsik. Az új autók eladása továbbra is állami monopólium, és leg­alább 400 százalékos a kocsi­kon az állami felár - adta hírül a BBC, amelynek egy kubai munkatársa példaként egy Peugeut 508-ast hozott fel. A kocsi Havanna egy autósza­lonjában vár vevőre, de csak­is olyanra, akinek legalább 56 millió forintnyi pénze van. A kubaiak zömének vi­szont mindössze 4300 fo­rintnyi a havi fizetése. Ebből 1092 év alatt jönne össze egy ilyen autóra való. Az említett kocsi kubai ára egyébként a világátlag nyolcszorosa. Az új autóéra előtt a lakosság csakis állami engedély birto­kában vehetett új kocsit, az engedély viszont kevesek­nek adatott meg. Jószerivel csak párt- és állami vezetők, sztársportolók, művészek ré­szesültek a kegyben. Az enge­délyek közül azután nem egy igen jó pénzért gazdát cserélt. Immár ingyen sem kell ilyen dokumentum senkinek, mert anélkül is vehet új kocsit. Ami a használtakat illeti, szin­tén messze a világpiaci fölötti­ek az árak. Egy ötéves Peugeot 206-os 18 millió forintnyi ősz- szegbe kerül. Használt autót sem régóta adhat-vehet egymás között szabadon a lakosság, hanem csak 2011 óta. mti Az Inform Média Kft. a regionális újságpiaeon tevékenykedik, a nyomtatott és az online média területén piacvezető Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Az Inform Média Kft. értékesítői munkatársakat keres. Feladat: • értékesítés, • új ügyfelek keresése, • új piaci lehetőségek folyamatos keresése, • meglévő piac ismerete. • felsőfokú végzettség, • teljesítményorientáltság, • kitartás, • határozott fellépés, • értékesítési tapasztalat, • „B" kategóriás jogosítvány, • saját gépjármű. Amit kínálunk: 9 teljesítményorientált jövedelem, • fiatalos csapat, • folyamatos fejlődési lehetőség. Munkavégzés helye: Nyíregyháza Amennyiben hirdetésünk felkeltette érdeklődését, örömmel fogadjuk írásos, fényképes önéletrajzát 2014. január 20-áig a következő címen: Elvárásaink: Inform Média Kft. 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. zsQlLvarfla@.iíiÍQmLhu HIRDETÉS Időzített bomba az úton Nagyon fontos, hogy a károsultnak kell iga­zolnia, hogy a kár ott és úgy következett be, ahogy ő bejelenti. NYÍREGYHÁZA. A Magyar Köz­út Nonprofit Zrt. által üze­meltetett 2100 kilométer­nyi Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei úton lényegesen kevesebb kátyú található a korábbi évekhez képest. Az időjárás kegyes, hiszen alig volt télies a klíma. Lesz még ennek böjtje - mond­ják sokan, amit persze nem szabad készpénznek venni. Bárki letöltheti Még áprilisban indult el a Ge­nerali a Biztonságért Alapít­vány Kátyúvadász program­ja. A weboldalt több mint 12 ezren használták, sőt Cseh­országból és Szlovákiából is látogatják autósok az informá­cióért. A kátyúvadászok eddig közel 500 úthibát fotóztak le országszerte, többségében he­lyi, önkormányzati útszaka­szokon, a kátyúk közül pedig sokat meg is szüntettek már a javítási munkákat végzők.- Amennyiben a Magyar Közút Nonprofit Zrt. által üzemeltetett közúthálózaton (településeket összekötő fő­Kártérítés A Generali reprezentatív kutatása sze­rint a hazai autósok 30 százalékának okozott már kárt kátyú, ezt támasztja alá az is, hogy a Generali tavalyelőtt megközelítőleg 200 millió forint kártérítést fizetett ki kátyúkárok miatt. Leggyakrabban a jármű abroncsát érte sérülés, de számos alkalommal fordult elő a lengéscsillapítóban, keréktárcsá­ban vagy a tengelyben is kár. A kátyúvadászok több mint 500 fotót küldtek be, ettől persze lóval több van és mellékutak, illetve ezen utak településeken átvezető szakaszai) kátyúkár éri a köz­lekedőket, akkor a kárt a káro­sult személyesen, postai úton, vagy e-mailen keresztül is be­jelentheti a társaságnál. Ehhez egy kátyúkár bejelentő lapot kell kitölteni, amit a www.ko- zut.hu oldalról bárki letölthet - említette Pécsi Norbert Sán­dor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője, majd hozzáfűz­te: - Nagyon fontos, hogy a ká­rosultnak kell igazolnia, hogy a kár ott és úgy következett be, ahogy ő bejelenti. Pontosan le kell írni Minél alaposabb bizonyítás­sal áll elő, annál gyorsabb és egyszerűbb az ügyintézés. Pontosan le kell írnia, hol, mikor, mi történt, ha van nála fényképezőgép, esetleg ka­merás mobiltelefon, érdemes ott a helyszínen fényképet készítenie, mind a kárt okozó kátyúról, mind a sérült gép­járműről. Csatolhat tanúnyi­latkozatot is, illetve rend­őrségi helyszínelés esetén a rendőrségi iratot is. A károsultnak kell bizonyí­tania azt is, hogy az érvénye­síteni kívánt kárösszeg miért annyi, amennyit megjelölt (biztosítói kárfelméréssel, javítási számlával, stb.), va­lamint csatolnia kell a gép­jármű forgalmi engedélyének másolatát is. A benyújtott adatok alapján a Magyar Köz­út Nonprofit Zrt. munkatársai megvizsgálják és nyilvántar­tásba veszik a káreseményt. A bejelentések elbírálása, ha nincs szükség hiánypótlásra, akkor átlagosan 10-30 napot vesz igénybe. KM-LTL Szálszakadás, durrdefekt A tapasztalat azt mutatja, hogy ban, hiszen a csúszós utakon a legveszélyesebbek az új, de és a nehezebb látási viszonyok mély kátyúk, melyek éles pe- közepette nem mindig sike­remé szálszakadást okozhat a__ rül kikerülniük a kátyúkat. A gumiabroncsban, ami később hazánkban található 30 ezer durrdefekthez vezethet, de kilométeres állami közúthá- gyakran keletkezik tengelytö- lózaton a hibás útszakaszok rés is a járműben. Az autósok kijavítására az előző évben 8,5 ráadásul sokkal rosszabb hely- milliárd forintot áldozott a Ma- zetben vannak a téli időszak- gyár Közút Nonprofit Zrt. Skoda-uralom a cseh gépjárműpiacon Csehországban az elmúlt esztendőben 5 százalékkal csökkent az eladott új személy- gépkocsik száma. PRÁGA. Tavaly éves szinten 5,3 százalékkal csökkent az eladott új gépkocsik száma Csehországban - közölte a cseh autóipari szövetség Prá­gában. Tavaly 164 736 sze­mélygépkocsit adtak el Cseh­országban. Népszerű az Octavia A piac legnagyobb, több mint 30 százalékos szeletét a ha« zai Skoda autómárka uralja. A német Volkswagen kon­szernhez tartozó Skoda Cseh­országban tavaly 49 971 sze­mélyautót értékesített, ami éves szinten hétszázalékos visszaesés. A második helyen a dél-koreai Hyundai végzett 16 948 eladott autóval, ami viszont hétszázalékos növe­kedés. A harmadik helyen a Volkswagen márka végzett 14 948 eladott kocsival, ami 1,5 százalékos csökkenés. A sze­mélygépkocsik 63 százalékát a vállalati szféra vette meg. Az eladott kocsik 55,5 százalékát benzinmotoros, 42 százalékát dieselmotoros személyautók tették ki. A legnépszerűbb a Skoda Octavia modell volt 18 189 eladott darabbal. A má­sodik helyen a Skoda Fabia végzett 9890 darabbal, míg a harmadikon a Skoda Rapid, amelyből 8355 darab kelt el. A további helyeket a Hyun­dai i30 és a VW Golf modellek foglalták el. Keresik a Hondát A haszonjárművek eladása 1,3 százalékkal esett vissza. Összesen ll 669 haszongép­jármű kelt el. A teherautók el­adása 20 százalékkal emelke­dett, 8643 új tehergépkocsit értékesítettek. A motorkerék­párok iránti kereslet hét szá­zalékkal emelkedett, 16 262 gép talált új gazdára. A leg­keresettebb márka a Honda VOlt. MTI Több a gázolaj, mint a benzin Nőtt az üzemanyag-fo­gyasztás tavaly Ma­gyarországon. nyíregyháza. Tavaly 2 száza­lékkal nőtt az üzemanyag-fo­gyasztás a magyar piacon, meghaladta a 2 milliárd 779 millió litert, ezen belül a gáz­olaj iránti kereslet 4,2 szá­zalékkal bővült, a benziné azonban l százalékkal esett. A Magyar Ásványolaj Szö­vetség szerint az adatok a válság végét, a növekedés megindulását jelezhetik. Benzinből 1,187 milliárd liter fogyott, a gázolajból pedig 1,591 milliárd liter 2013-ban. Benzinből l százalékkal adtak el kevesebbet az egy évvel ezelőttinél, miközben 2012- ben 5,8 százalékos volt a.visz- szaesés. A gázolajból eladott mennyiség4,2 százalékkal nőtt 2013-ban, miközben 2012-ben még 3,0 százalékkal csökkent. Ezzel tovább tolódott a gázo­laj irányába az eladási arány. Az üzemanyagok közül a leg­nagyobb mértékben, 13,7 szá­zalékkal a 98-as benzin iránt nőtt a kereslet, ebből össze­sen 6,3 millió liter fogyott ta­valy. A prémium benziné 12,9 százalékkal 28,9 millió literre nőtt. A 95-ös benzinből 1,3 százalékkal kevesebbet, 1,151 milliárd litert adtak el. Gáz­olajból 4,1 százalékkal (1,526 milliárd liter), prémium gáz­olajból pedig 7,7 százalékkal (65,7 millió liter) fogyott több. Míg az első negyedévben még 4,0 százalékkal visszaesett az üzemanyagok fogyasztása 2012 első negyedévéhez ké­pest, a második negyedévre gyakorlatilag megállt a csökke­nés, az első háromnegyedév­ben pedig már 0,9 százalékos növekedés volt. Éves szinten összesen 2 százalékkal több üzemanyag fogyott a magyar piacon, miközben európai uni­ós szinten csökkentek tavaly az üzemanyag-eladások, km Élénkül a piac fotó: ékn

Next

/
Thumbnails
Contents