Kelet Magyarország, 2014. január (71. évfolyam, 1-26. szám)
2014-01-09 / 7. szám
2014. JANUÁR 9., CSÜTÖRTÖK A NAPPALI MA ESTE SZÁMOTOKRA ZÁRVA. LIZ ÉS ÉN TÉVÉT "------T\ NÉZÜNK. j-----r---------Ml NEM TÉVÉT AKARUNK NÉZNI. HANEM LIZT ÉS TÉOEP. t 'KACSINT KACSINT KELET Banán között utazott a narkó Berlin. Összesen 140 kilogramm kokaint találtak berlini és brandenburgi szupermarketek munkatársai banánosdobozokban. Az első riasztás az Aldi üzletlánc egy Reinickendorf kerületi boltjából érkezett a rendőrséghez hétfőn. A bolt dolgozói gyanús csomagokat találtak egy banános dobozba rejtve. Ezután még három berlini és egy Brandenburg tartományi Aldi-szupermarketben. került elő a friss banánszállítmányból kokain, egy kilogrammos csomagokban, amelyeket ösz- szesen hét kartonba rejtettek el. A kábítószert véletlenül találták meg, a csempészek valószínűleg „elhibázták a logisztikát” - mondta Olaf Schremm, a berlini bűnügyi rendőrség illetékese. mti LONDON. David Cameron konzervatív párti brit miniszter- elnök fodrásza is felkerült az uralkodó újévi kitüntetést listájára. A Daily Mirror által nagy terjedelemben tálalt ügy jelentős politikai felzúdulást kavart Nagy-Britanniában. Az uralkodói kitüntetéseket évente kétszer ítélik oda, újév alkalmából, valamint II. Erzsébet királynő júniusi „hivatalos” születésnapján. A több mint ezer nevet tartalmazó idei újévi listát böngészőknek először csak az tűnt fel, hogy ki nem szerepel a névsorban. A lapok napokig tárgyalták, hogy az egyöntetű előzetes értesülések ellenére nem terjesztették fel lovagi rangra David Beckhamet. Annál nagyobb meghökkenést keltett a listán Cameron fodrászának neve. Az olasz születésű Lino Carbosiero a Brit Birodalom Rendjének tagja (MBE) titulust viselheti. Carbosiero az uraknak 90, a hölgyeknek 150 fontot (32 ezer, illetve 54 ezer forintot) számol fel egy-egy hajvágásért, és előkelő londoni szalonját olyan hírességek látogatják, mint Madonna, Amanda Holden - valamint •David Cameron és felesége, Samantha. A szalon népszerűségét jelzi, hogy néha egy évre előre kell időpontot kérni - írja beszámolójában a Mirror. MTI Megér egy mosolyt Egy hölgy a pszichiáternél:- Volt elmebeteg a családjában? - Kérdezi az orvos.-Igen, a húgom. A nap videója Csak a répa! Chewbacca, a Costa Ricán lazuló lajhár teljes mértékben átadja magát a testi örömöknek. Mindent nem tol le arcba, csak a fincsi répát. Q További videók video.szon.hu Egy űrdráma tarolhat a brit filmes díjosztón London. A Gravitáció kapta a legtöbb, 11 jelölést a Brit Film- és Televízióművészeti Akadémia (BAFTA) díjaira szerdán Linó Carbosiero és Kelly Osbourne médiaszemélyiség fotó: net Beckham nem lesz lovag, de a fodrász igen Sandra Bullock fotó: getty images ismertette a részleteket a BBC News. Az Alfonso Cuarón rendezésében készült Gravitáció című űrdráma a legjobb film és a legjobb brit film díjára is esélyes a BAFTA február 16-i ünnepélyes díjátadóján. De a főszerepet alakító Sandra Bullock és a rendező is a jelöltek közé került. A 12 év rabszolgaság 10 kategóriában lett jelölt a londoni Királyi Operaházból szerdán élőben közvetített bejelentés szerint. Steve McQueen a történelmi dráma rendezőjeként, Chiwe- tel Ejiofor pedig a filmben nyújtott alakításáért kaphat díjat. Cuarón és McQueen mellett Paul Greengrass (Phillips kapitány), David 0. Russell (Amerikai botrány) és Martin Scorsese (A Wall Street farkasa) alkotja a legjobb rendező kategória mezőnyét. MTI Frida Kahlo festményei a római istállókban- Miben nyilvánult meg?- Kikosarazta a milliárdos kérőjét, és hozzáment egy tanárhoz. © További viccek humor.szon.hu Ez ám az Árulás, kasszasikerrel new YORK. Kasszasiker lett a Broadwayn Harold Pinter Árulás című színművének felújítása, amelyben a színészházaspár, Daniel Craig és Rachel Weisz alakítását láthatták a nézők. Az október elején műsorra tűzött darab 14 hét alatt 17,5 millió dolláros bevételt hozott. A közönség lelkesedését az is szította, hogy először állt együtt színpadra a Bond- sztár és felesége. mti Róma. Rendkívüli kiállításokra készülnek az idén az olasz főváros múzeumaiban. Február 4-én nyílik a Giacometti - A szobrászat című kiállítás a Borghese galériában. Ez lesz az eddigi legnagyobb 'kiállítás, amelyet svájci születésű szobrász műveiből rendeztek Olaszországban. Milánóból érkezik a Museo Nazionale Romano régészeti múzeum termeibe a február 18-tól látható Rodin - A márvány, az élet című kiállítás a francia szobrász hatvan művével. Ezzel egy időben a római Modern és Kortárs Művészet Nemzeti Galériájában a francia szobrásznak a huszadik század elején alkotó olasz művészekre gyakorolt hatását bemutató tárlat látható. A Quirinale elnöki palota egykori istállóiban, amely az egyik legjelentősebb római kiállítási helyszínné vált, március 20-án nyílik a Frida Kahlo (1907-1954) mexikói festőnőnek szentelt tárlat, amelyre már megkezdődött az online helyfoglalás. mti *» Télimádó Netta nyíregyházi diáklány, aki már nagyon várja a hóesést. Szeret a barátaival szánkózni, síelni. fotó: janics attila Égi energiákat keresnek Nemcsak embert küldene majd a Holdra a jövőben Kína, de kutatóbázis felállítását is tervezi ott. SANGHAJ. Ezt írja a Zsenmin Zsipao központi lap szerdai számában. Az újság Csang Jü-huát, a Csang’0-3 űrszonda december végi sikeres holdraszállásának helyettes főtervezőjét idézi. Csang egy Sanghajban tartott szakmai rendezvényen nemrég úgy fogalmazott: Kína tervei között az ember Holdra küldése mellett egy állandó holdbázis felépítése is szerepel. Utóbbi szerepe új típusú energia- források felfedezése lenne. Kínai holdjáró, a Földön Az égitesten ipari és mező- gazdasági termelőbázisokat hoznának létre, valamint a földi légkörtől eltérő, egyeFOTÓ:GETTYIMAGES di adottságokat felhasználva többek között gyógyszereket állítanának elő. Csang úgy fogalmazott: a kísérlet az emberiség élettere kiterjesztésének lehetőségét igazolhatná. A szakember megerősítette: a következő kínai Hold-misz- szió, a Csang’0-5 elindítása 2017-ben várható, annak feladata talajminták begyűjtése lesz. Űrhajóst a Csang’o-5-öt követően küldenének a Holdra, ennek technológiáján jelenleg is dolgoznak, hivatalos engedélyt még nem kapott a misszió. Kína decemberben lépett be - az Egyesült Államok és Oroszország mellett - a holdjáró nemzetek tagjai közé, miután a Csang’0-3 űrszonda a Jade nyúl holdjáró robottal együtt sikeresen Holdra szállt, alig hat évvel Hold-programjának kezdete után. mti A daganat apró gyilkosai » Kumkuba, Londonból Hogy ez ki? Ez mind én vagyok: Kumbuka, a gorilla, a londoni állatkertből. fotó: getty images KELETTAXI UTAZZON VELÜNK! TMhf mwmwmw Nanorészecskékkel állítanák meg a rák terjedését amerikai kutatók. WASHINGTON. A véráramban terjedő rákos sejteket elpusz- I tító nanorészecskéket hoztak létre az amerikai Cornell Egyetem kutatói. A rákbetegség legveszélyesebb fázisa az, amikor a kóros sejtek elterjednek és áttéteket okoznak a testben. Michael King, a kutatás vezetője szerint apró, na- noméretű „golyócskákhoz” kapcsolták a TRAIL elnevezésű, „rákgyilkos” fehérjét, amelyet már kipróbáltak a rák elleni kutatásokban, valamint más, „ragadós” fehérjéket. Amikor a vérbe injekciózták ezeket nanorészecskéket, azok a fehérvérsejtekhez tapadtak. A tesztek kimutatták, hogy a fehérvérsejtek a vér keringése során minden olyan rákos sejtbe beleütköznek, amely a kezdeti daganatról leválva máshova próbál vándorolni. A találkozáskor a TRAIL fehérje elpusztítja a daganatos sejteket. mti HIRDETÉS