Kelet Magyarország, 2014. január (71. évfolyam, 1-26. szám)

2014-01-09 / 7. szám

2014. JANUÁR 9„ CSÜTÖRTÖK KECfT Thuri Nagy Dominik FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL Sikeres évkezdés után a legjobbak közé vágyik tenisz. Sikeresen kezdte az új esztendőt Thuri Nagy Dó- minik, aki megnyerte első 2014-es. versenyét: a korábbi éljátékos, Kapros Anikó által üzemeltetett Hoka SE által ki­írt viadalon végzett az élen a 12 évesek között. A verseny na­gyon jó felkészülés volt a két hét múlva esedékes fedettpá­lyás országos bajnokságra. A sportággal a Nyíregyházi Tálentum TC-nél Gyuricsku Enikő edzőnél megismerkedő reménység az Fi2-es országos ranglista nyolcadik helyén kezdte az évet, ez a pozíció meghívót jelentett neki a ma­gyar Ui2-es válogatott bő ke­retébe. Az ez évi cél a négybe kerülés, és a szűk válogatott kerettagság elérése. km Mai sportműsor Kosárlabda. VI. korcsoportos diákolimpia, fiú országos elődöntő, Vasvári gimnázium, 10. A cserepes virágot is lerúgta... Az elnyűhetetlen Balogh József (labdával) csaknem valamennyi őszi mérkőzésen pályára lépett - még mindig a nagyecsedi együttes egyik legmegbízhatóbb játékosa fotó: mán László Finoman fogalmazva is óriási csalódás a Nagye- csed őszi szereplése LABDARÚGÁS. Ingoványos te­rületre tévedt a Nagyecsed. No nem azért mert közel az ecsedi láp... A megyei első osztályú futballcsapatot a mélybe ránthatja a harmatos őszi teljesítmény.- különö­sen a hazai mérleg nevezhe­tő gyászosnak. A kiesőhelyre süllyedt együttes számára isteni szerencse, hogy tavasz- szal még kapaszkodóra lel­het, ehhez azonban gyökeres fordulatra lesz szükség. Nem varázsló...- Azt hiszem, nem árulok el titkot azzal, szebb eredmé­nyekre számítva jöttem a nyáron Ecsedre - ismerte el Dudás Zoltán, a Nagyecsed edzője. - Az igazság ezzel szemben az, finoman fogal­mazva is óriási csalódás volt az őszi teljesítményünk, és az is bebizonyosodott, hogy én sem vagyok varázsló. Egy meglévő, tizennyolc fős ke­rettel kezdtem meg a felké­szülést, ami a körülmények­hez képest nem is sikerült Hiába szeret­nék többet, másra már sajnos nem emlékszem... DUDÁS ZOLTÁN rosszul, de utólag kiderült, hogy ez mindenkit félreveze­tett.- Azt is tisztán láttuk, a hátsó alakzatunk nem megfe­lelő, itt volt a legtöbb kérdő­jel, erről árulkodik a kapott gólok száma. Ami egy csapat ellen szólhat, abból nálunk akadt bőven. Például említ­hetem a sérüléseket, Makóra és Székelyire már eleve nem is számíthattam, mezőnyjáté­kos a kapuban, a 93- percben beszedett gól, olyan meccs is előfordult, amelyen csere nélkül játszottunk Emellett négy meccsen nyolc kapufát lőttünk...- Ezek következménye ál­talában vereség volt, ami min­dig sodorja magával a további problémákat.......A gondokat nem is tudtuk megfelelően kezelni, ezért fontos pontok maradtak a csapatban. En­nek ellenére játszottunk jó mérkőzéseket, de sokszor azt éreztem: rutintálanok vagyunk, a kidolgozott hely­zetek töredékét tudtuk csak értékesíteni. A kis létszám miatt nem igazán beszélhet­tünk versenyszellemről.- Meg kell említenem, a gyenge szereplés ellenére, egy-két alkalom kivételével, többnyire jó játékvezetést tapasztaltam. Két győzelmet emelnék ki: a sényőit, és a Dombrád elleni idegenbeli sikert, mert hiába szeretnék többet, másra már sajnos nem emlékszem... Hogy Dudás Zoltán nem egykönnyen emésztette meg a történteket, arról a szegény szobanövény tudna „mesél­ni”... Álmában is gólt akart szerezni- Egyáltalán nem unatkoztam a kispadon, ezt bizonyítja, hogy volt olyan meccs, amely után álmomban annyira akartam gólt szerezni, hogy a cserepes virágot sikerült lerúgni a dohányzóasztalról- osztotta meg egyik nem túl kellemes élményét a szakve­zető. - De komolyra fordítva a szót, a vezetőséggel arra az álláspontra jutottunk, hogy mindenféleképpen tudatosan kell megerősítenünk a csapa­tot a biztos bennmaradás ér­dekében. KM-KT Ecsedi eszencia A Nagyecsed megyei I. osztályú csapatának mutató A bajnoki állás: 15. Nagyecsed 16 2 4 10 24-39 10 Hazai pályán: 8 11 6 14-20 4 idegenben: 8 1 3 4 10-19 6 A házi góllövőlista ____ A gól: Nyíregyházi Gábor, Petrohai Miklós. 3 gól: Bulyáki Attila, Éles Róbert. 2 gól: Batizi-Pócsi Norbert, Nyíri Gyula, Sarkadi Gergő. 1 gól: Balogh József, Baráth Gábor. Öngól: Kanál Roland (Nyírgyulaj), Mándi Attila (Volán-Sényő). A hó sem jelentene akadályt a nyírbátori házigazdák számára - ettől most egyébként sem kell tartani a pályára lépő csapatoknak fotó: racskó tibor Hatványozott segítség: hatvan meccs Olaszoroszág után a Mándokot választotta A címvédő ibrány „sza­badnappal kezd”a szombaton rajtoló, a felkészülést segítő nyír­bátori tornán. labdarúgás. Mint arról ko­rábban már hírt adtunk, a Magyar Labdarúgó Szövetség Szabolcs-Szatmár-Bereg Me­gyei Igazgatósága - 2013-hoz hasonlóan - ismét megrende­zi az Arany Fácán nagypályás műfüves labdarúgó tornáját. A megyei bajnokságokban szereplő együttesek téli felké­szülését segíteni szándékozó esemény szombaton rajtol és hétvégi játéknapokkal egészen február 23-ig tart a nyírbátori létesítmény kiváló minőségű, az előző kiírásban „bizonyító” pályáján. AII. Arany Fácán Ku­pán kereken húsz csapat lép színre, amelyek - a helyosz­tókkal együtt - összesen hat­van mérkőzést játszanak. Vagyis hatványozottan han­golhatnak a folytatásra. A nyitány érdekesség, hogy a címvédő Ibrány bemutatko­zása némileg késik, ugyanis „szabadnappal kezd”. km Có sport.szon.hu Sport. A megye, a régió és nagyvilág sportja A létszám változat­lan: ketten távoztak, ugyanennyien érkeznek a megyei első osztályú csapathoz. labdarúgás. Ébresztőt fújnak Mándokon. Olyannyira, hogy a megyei első osztályú fut­ballcsapata- pénteken hivata­losan is megkezdi a felkészü­lést, vasárnap délután pedig már előkészületi meccsen is megmutatja magát - a nyírbá­tori műfüves torna nyitányán az Ófehértóval találkozik. Az előkelő, ötödik helyen állomásozó legénységet vál­tozatlanul Csorna Dezső irá­nyítja, a játékoskeret azonban nem maradt „érintetlen”. Két román labdarúgó, Osvath Szabolcs és Robas Vasile távo­zott, a létszám mégsem rövi­dült. Az Olimpia Satu Maré (a szatmárnémeti klubot a ro­mán második ligában jegyzik) csatára, Daniele Ionus már bizonyosan mándoki színek­ben folytatja, akárcsak a szí- nesbőrú Die Aristide. Utóbbi jó néhány szabolcsi egyesü­letben megfordult korábban: a Kótaj, Kemecse és a Tisza- kanyár is soraiban tudhatta, miközben az NB Il-es Vecsést is erősítette. A középpályás ősszel az olasz harmadik vonalban érdekelt Venezia (Velence) együttesében próbálkozott, időközben eldőlt, hogy ő is a Csoma-csapatban szerepel ta­vasszal. km-kt A tiszakanyári korszak után Die Aristide ismét szabolcsi együttes­ben szerepelhet fotó: mAn László Labdarúgás: II. Arany Fácán Kupa * Az 1. forduló menetrendje, Nyírbátor Január 11., szombat A csoport: Nyírmadai ISE-Eocsencs SE, 10. Nyírbátori FC-Vámosoroszi KSE, 11.45. Szabadnapos: Volán-Sányő SC. __________________________________ B csoport: Kemecse SE-Gyulaháza KSE, 13.30. Baktalórántháza VSE-Vásáros­namény SE, 15.15. Szabadnapos: Dombrád SE-. ___________________ Január 12., vasárnap C csoport: Balkányi SE-Nyírvasvári SE, 10. Nagykállói VSE-Bököny SE, 11.45. Szabadnapos: Szakoly RSE.__________________________________________ D csoport: Nyírgyulaj KSE-Terem SE, 13.30. Mándok KSE-Ófehértó SE, 15.15. Szabadnapos: Ibrány SE. Elképesztő fordulat: tavasszal még utolsók, ősszel elsők A hermánszegi csapat Nagyszekeresre költö­zött - a váltással egy csapásra a bajnoki cím esélyesévé rukkolt elő. 'LABDARÚGÁS. Aki azt hiszi, hogy a magyar futball már az égvilágon semmivel nem tud­ja elképeszteni - nos, annak itt egy igaz történet arról, hogyan lesznek utolsókból az elsők. A megyei harmadosztály elő­ző idényében a Hermánszeg a táblázat legvégén porosodott: harminc fellépéséből huszon­hetet elbukott, miközben százharmincnégy gólt szedett be! Ez már nem a csapat Alig fél év múltán - láss csodát világ -, így fest a Számos-cso­port: a Hermánszeg vezet, mégpedig veretlenül. Mind­össze két döntetlent „engedé­lyezett” ellenfeleinek, a be­tonvédelem a tizenhárom őszi mérkőzésen tizenkétszer ka­pitulált. A poraiból feltámadt egylet hat pontos előnyt hal­mozott fel a második Szamos- sályival szemben - magyarán, a bajnokság legfőbb favortjá­nak titulálható.- A nyáron hermánszegi csapat anyagi gondok miatt szétszéledt, a nevet megtar­tottuk, de az egyesület átköl­tözött Nagyszekeresre, most már itt is játszik - szolgált ma­gyarázattal a látványos fordu­latra Király Ferenc, a Hermán­szeg edzője. - A keretbeh.egy kivétellel valamennyi játékos szekeresi kötődésű, mondha­tom, ez már egy teljesen más, a korábbinál sokkal erősebb, masszívabb csapat.- A fiúk többsége korábban már szerepelt a megyei egy­ben vagy a másodosztályban, így egyáltalán nem a véletlen műve, hogy ilyen jól állunk. Persze, nekünk is kisebbfajta meglepetés, hogy az élen tele­lünk, eredetileg az első öt hely valamelyikével is kiegyeztünk volna. Momentán viszont nem biztos, hogy ennyivel beérnék. Sőt! - fogalmazott egyértelműen Király Ferenc. A többi a vezetőség dolga...- Most már mindenképpen szeretnénk megnyerni a baj­nokságot, a többi pedig a ve­zetőség dolga... Annyit hoz­zátennék, a tizenhét évestől a negyvenhárom évesig, szinte valamennyi korosztály lehe­tőséget kap nálunk. Minden csapatrészben akadnak a me­gyei háromban kiemelkedő képességűnek számító játéko­sok, akik meccseket tudnak el­dönteni. Ott tartunk, hogy az elmúlt hetekben jelentkeztek labdarúgók, hogy nálunk akar­ják folytatni, ami arra utal, va­lamit jól csinálhatunk. km-kt Egyáltalán nem a vé­letlen műve, hogy ilyen jól állunk KIRÁLY FERENC

Next

/
Thumbnails
Contents